Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

A gazdasági válság hatásai és következményei II

A Sapientia–Jakabffy Klub negyedik találkozójára kedden, 2011. február 28-án került sor 15 órától a Bocskai-ház Óváry termében.

A kerekasztal-beszélgetés témája A gazdasági válság hatásai és következményei a pénzügyi és vállalkozói szektor szempontjából volt.

Résztvevők: Diósi László, az OTP BANK Románia vezérigazgatója, valamint Csenteri András Levente, a Magyar Telekom romániai leányvállalatának, a Combridge KFT-nek a vezérigazgatója.

Moderátor: Szőcs Emese közgazdász, a Sapientia EMTE Jogtudományok és Európai tanulmányok tanszékének oktatója.

Több tekintélyes elemzőház az euróövezet recesszióját jósolja meg az elkövetkező évekre, az eurózóna szétesését latolgatják. Olvasni lehet arról is, hogy jön a gazdasági válság második hulláma, ami még súlyosabb lesz.

Az euróövezet a globális versenyképesség miatt lenne fontos egész Európának. A versenyképességet ma nem Európában találjuk, hanem leginkább a Távol-Keleten. Az látható, hogy hatalmas fejlődés van ott, ami ugyan lufi is lehet, de az vonz el minden tőkét, oda fektetnek be, az a földrész erősödik. Rövid-, közép- és hosszútávon kell megvizsgálnunk ezt a kérdést, és teljesen más kép fog kibontakozni. Rövidtávon mindenféleképpen lesz valamilyen megoldás, lesz konszolidáció, de a fő kérdés itt az, hogy hogyan nyeri vissza az EU versenyképességét, amit a Távol-Kelettel szemben elveszített az elmúlt években, és ezen nem tudott semmilyen versenyképességi paktum, elvárás, hosszú távú terv sem segíteni. Abban, hogy merre fog eldőlni ez a kérdés, nagyon fontos a középtáv. Ha ez a nagyon erős, lendületben lévő távol-keleti gazdaság netán lufinak bizonyulna, más helyzet áll elő. Kérdés még az is, hogy milyen irányt vesz az Egyesült Államok, hiszen öt éve innen indult a gazdasági, pénzügyi válság. Úgy tűnik, mintha az USA pénzügyileg konszolidálná a pozícióját az utóbbi egy-két évben, de a mögöttes gazdasági folyamatok nem változtak meg.

Másik igen lényeges kérdés itt a Kína–USA egymásrautaltság, egyrészt az export-import, másrészt a deviza tartalékok miatt. Kínában is bekövetkezhet az, ami Japánban, ahol az ’50-es-’70-es évek növekedése után megtorpan a gazdaság, a stagfláció, a defláció mintaképét hozzák fel, csökkennek az árak, nem igazán nő a termelés, és csak a belső megtakarításnak köszönhető, hogy az egész nem omlott rájuk, mint ránk a saját régiónk. Abban a pillanatban, ahogy a fogyasztás felé mozdul a társadalom, azt fogjuk látni a világ minden irányában, hogy fölmennek a nyersanyag, szállítási, élelmiszer árak. Kínában, ha megnő a belső fogyasztás, csökken a versenyképesség, akkor jöhet el a következő korszak ideje.

Felmerült, hogy a jön gazdasági válság második hulláma. Milyen második hullám? Az egész gazdasági válság egy összetett folyamat volt. Kezdődött egy pénzügyi válsággal, ami a pénzügyi források elapadása miatt egy reálgazdasági válságba ment át, ez átment egy szociális válságba, az pedig egy újabb gazdasági válságot produkált a költségvetési megszorító intézkedéseken keresztül. Talán azt mondhatnánk, hogy nem haldoklunk egy ideje, hanem így élünk, ez az új gazdaság egy szintje, amely abban különbözik az eddigiektől, hogy mások a megoldások. A 2008-2009-es reakció legnagyobb hátulütője az volt, hogy izomból próbáltunk megoldást keresni, gondolva, hogy ha több költségvetési pénzt dobunk be, nő a termelés, ebből nagyobb adó lesz, amiből visszafizetjük a költségvetési hiteleket. A több pénzből nagyobb eladósodottság lett, semmi más. A gazdaság nem nőtt tovább, mert a világgazdaság kontextusa önmagában nem volt erre alkalmas. Innentől kezdve van az Unió és az USA is bajban, hiszen a régi receptek nem működnek. Ebből a szempontból mondhatjuk azt, hogy itt a válság második hulláma, a döntéshozók nem igazán tudják, hogy mit tegyenek, a korábbi, folyamatos növekedésre alapozott gazdasági elméletek nem működnek. Az Unió ezt valahogy le is reagálta, hiszen azt mondta, hogy ezentúl nem 3, hanem 0,5% legyen az a bizonyos elviselhető hiány, ezzel elismerte azt, hogy nem fogunk tudni annyit nőni, hogy utána kifizethessük az adósságokat.

Válság a romániai bankokban illetve a befektetői szférában

Érdemes a romániai bankszektor fejlődéstörténetét több szakaszra osztani. ’90-től ’99-ig tart a banktörténet őskora, amikor virágoztak a bankok, és néhány bankcsőd is fémjelezte ezt az időszakot, ebben a régióban egyedülállóan. ’99-től-2007 elejéig tart a következő időszak, az új felügyeleti rendszer kiépítésével, a hitelezés erős kordában tartásával. 2007-től jött az az időszak, amikor az uniós csatlakozás miatt a jegybanknak föl kellett puhítania a hitelezési normáit. Akkor lehetővé vált az, hogy úgynevezett határon át nyúló tevékenységet folytasson bármilyen európai bank, innentől kezdve nem volt sok értelme a romániai bejegyzésű bankokat keményebben büntetni keményebb szabályozó rendszerrel. 2007-2008 között egy nagyon szép növekedési időszak volt, 2008 legvégétől kezdődik az új szakasz a bankszektorban, ami már a válságbankolást jelzi, és ennek első jele volt a likviditásoknak a hirtelen elfogyása a piacon. 2004-től 2009-ig Romániában a hitelállományok bővülése jelentősen meghaladta a betétállományok bővülését, következésképp Románia külföldről lett finanszírozva. Ez jó is, meg rossz is. Azért jó, mert sikerült külföldi forrásokat bevonni racionális áron a működésbe, ezt a későbbiek folyamán a jegybanknak sikerült megfognia azáltal, hogy megállapodott a tulajdonosokkal, hogy ezeket a forrásokat csak limitált mértékben viszik ki. Ezzel pontosan az ellentéte történt annak, mint az ír, izlandi vagy skót bankrendszerben. Ha egy Írországban működő bank kapott egy bármilyen külföldi bankhitelt, azt bármikor kivonhatta belőle: ez okozta az ország bankszektorának az összeomlását. Ez ezért nem történt meg itt, mert itt nagyon sok szállal kapcsolódtak a befektetők a helyi piachoz, és a saját pénzüket költötték. A romániai bankokat is rendkívül erősen érintette a válság, amely egy óriási kapacitásbővítést tört ketté: 2003-tól évi ezer bankfiók nyílt az országban, a szektorban dolgozók száma 30néhány ezerről 80 ezer környékére növekedett. Szerencsére a jegybank nagyon magas követelményeket állított azokon a szinteken, ahol ezt el lehetett várni: tőkemegfelelés, likviditási mutatók, stabilitási mutatók. Ennek köszönhető az, hogy Romániában nem következett be, és nem is fog bekövetkezni a klasszikus bankcsőd. Az összes bank tőkemegfelelése átlagosan 14% körüli, ami messze meghaladja az európai átlagot. A román bankrendszer nagyon stabil, tehát az államnak nem csak, hogy nem kell ezt megmentenie, hanem erre támaszkodva hamarabb kilábalhat a válságból, mint más országok. A betéti kamatlábakat és a hitelhez jutást illetően a kérdés egyszerűbb, ugyanis ez összefügg azzal, hogy az ország nem képes új euró-forrásokhoz jutni, hiszen a piacon annyira drága, hogy nem éri meg itt kihelyezni. Nem tudunk újabb eurót behozni az országba, van, ami van, van, amit hazautalnak, van, amit törlesztnek a hitelekből, ezt lehet újra kihitelezni. Ezzel szemben magasak az euró kamatok: 3-4% körül vannak a betéti kamatok, a hiteloldaliak 6-8%-nál kezdődnek. A jegybank következetes antiinflációs politikájának köszönhetően a lejoldali kamatok egyre csökkennek, ami 2011 utolsó negyedévében érte el a csúcspontját, az 1990 óta mért legalacsonyabb inflációs szintet 3%-os értékkel, amiben volt szerepe a mezőgazdaságnak, a jó exportévnek stb. Ezáltal helyreállt a nemzeti fizetőeszköz iránti bizalom a vállalkozók és a magánszemélyek körében, a rövidtávú hitelezés lejben történik. A hosszú távú hitelek akkor lesznek lejesíthetők, ha ez a kamatszint 10% alá fog esni.

Gazdasági válság az állampolgárok életében

Azt tapasztalhatjuk saját bőrünkön, hogy drágul az élet, ez egy olyan folyamat, ami elgondolkoztat, nem tudunk elvonatkoztatni az egyre rosszabb gazdasági helyzettől. Munkavállalóként azt látjuk, hogy szűkülnek be a lehetőségek, mondjuk 5 évvel ez előtti viszonyokhoz képest. Munkaadóként azt tapasztalhatjuk, hogy megtisztult egy nagyon hektikus piac, ahol, ha csúnyán ránéztél egy munkatársra, dupla fizetésért elment a versenytárshoz. Ez azért most már normálisabb mederbe terelődött. Munkaadóként egyre inkább lehet minőséget, munkahellyel szembeni szolidaritást kérni. Ez a gazdasági válságnak egy jótékony hatása. Mint az is, hogy megtisztult a gazdaság a nagyon gyorsan meggazdagodni vágyó, gyors eredményeket elérni akaró vállalkozásoktól. Konszolidációk történnek, a kisebbek, a kevésbé hatékonyak nem bírják ezt a versenyt. Mindaz, amiről itt beszélünk, az a piac egészséges működéshez kapcsolódik. Szép dolog a piac, amit hagyni kell működni. Az euró zóna ezt valahogy lefojtja, ezért is van szerencsénk, hogy 2007-ben nem csatlakoztunk az előszobájához. Az ingatlanpiacon is egy megtisztulás tanúi voltunk az elmúlt években, árakban nem, de a kiadott építkezési engedélyek számában határozottan a 2008-as trendek fedezhetők fel. Az ingatlanpiac Romániában akkorát esett, mint sehol másutt a világon. Itt nagyon nagy csökkenés következett be, igaz, nem úgy, mint Spanyolországban, Írországban: Romániában nem épültek felesleges lakóterületek, nyaralók százezrei, itt megmaradt az ingatlanhiány a piacon. Ezen nem változtat az sem, hogy milyenek az árak, hosszú távon ez mindenképpen keresletként fog jelentkezni, ezért nem kell aggódnunk az ingatlanpiacért. Romániában még építeni kell jó pár százezer lakást, illetve másik pár százezret fel kell újítani vagy újraépíteni. A vállalkozások azért is jutnak kevesebb hitelhez, mert amit föl tudtak ajánlani korábban fedezetként, az most nem ér annyit az ingatlanválság miatt. Másrészt sokkal gyengébbek a pénzügyi mutatóik, illetve sokkal kevesebb a megvalósítható üzleti terv. Ez azzal is jár, hogy a piacok zsugorodását követnie kell a vállalkozások számának csökkenésének is. Ha kialakul egy új egyensúly, a túlélők sokkal erősebbek lesznek. Azt látjuk, hogy 2009-ben a nem eléggé átgondolt új adórendszer nagyon-nagy pusztítást vitt végbe a kisvállalkozások körében, de ők ezután, a már sokkal átgondoltabb állami támogatási garancia és egyéb rendszereknek, valamint a kormány késői, de hathatós lépéseinek köszönhetően, erősebben élték túl, mint számítottunk, az elmúlt három évet. Az ország egyik legnagyobb problémája, hogy 1990 óta fokozatosan csökken a munkahelyek száma. Ahhoz, hogy hosszú távon sikeresek legyünk, ezt meg kell oldani. Dániában például kétszer annyian állnak munkában, mint Romániában, azaz kétszer annyi ember tartja el a társadalmat: kb. 20% nálunk a dán 50-60%-al szemben! Itt van az oka minden nyomorunknak és kínunknak. Ha ez nem oldódik meg, akkor a kelet-európai régió elöregedéssel, meg egyebekkel együtt egy nagyon nem kellemes jövőkép elé néz. Strukturálisan vannak problémáink, akármi is most a helyzet.

Gazdaság, pénzügyi politikák, bankszektor Magyarországon és Romániában

Ma Romániában van egy borzasztóan erős makrogazdaság, egy rendkívül jól működő bankrendszer, egy erős jegybank, egy erős költségvetési, monetarista elkötelezettségű kormányzat és politikai stabilitás, noha messziről nem annak látszik. Ezzel ellentétben gyenge az infrastruktúra, a mikrogazdaság. Magyarországon meg majdnem fordított a helyzet. Ott nagyon erős infrastrukturális alapok vannak, nagyon erős mikrogazdaság. Ezzel szemben az elmúlt 15 évben a makrogazdaság billentget. Romániában a mikrot kell helyrehozni vállalkozás- és infrastruktúrafejlesztéssel, amihez egyébként a makrogazdasági egyensúly egy kitűnő hátteret tud biztosítani majd hosszú távon, ha nem lesz ez a hisztéria az eladósodottság miatt. Magyarországon ez pont fordítva van: az eladósodottságot kellene csökkenteni, és makrostabilitást kell biztosítani a magánszféra védelme érdekében. A háttér megvan hozzá.

Képek az eseményről a Facebook oldalon láthatóak >>

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930