First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
2019. június 26.

Nyilvános esemény, a First Cut keretében mutatkoznak be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Média Tanszékének hallgatói 2019. június 27-én, csütörtökön 17 órától. Az immár harmadik alkalommal megszervezett bemutató keretében a frissen elkészült filmek mellett fotókiállításokat, illetve álló- és mozgóképes installációkat is megtekinthetnek az érdeklődők.

Műsorfüzet PDF-ben.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán már több mint tizenöt éve működik magyar nyelvű filmművészet, fotóművészet, média alapképzés, melynek éppen az idén, bizalmi besorolással erősítette meg újabb öt esztendőre akkreditációját az országos szakhatóság (ARACIS). Az alapképzéshez 2015 óta filmtudomány mesterképzés is társul, a két szak hallgatóinak bemutatkozója az esemény: az ő alkotásaikat gyűjti egybe a First Cut.

Az előző évekhez hasonlóan a program különböző elemekből épül fel, és több helyszínen zajlik. A Hunyadi Mátyás díszterem előterében egy fotókiállítás kap helyet, a díszteremben a frissen készült vizsga- és diplomafilmek vetítésére kerül majd sor. A földalatti filmstúdióba lépve a különböző installációk között találhatják magukat az érdeklődők, ennek előterében pedig hangosképek által mesélnek el történeteket a hallgatók. Idén a kar egy Lengyelországból érkező diákja is szerepet vállalt az eseményben, ő egy videóinstallációval kalauzolja más világba a résztvevőket a kar épületének Tordai útra néző helyiségében (a korábbi könyvüzletben).

A bemutatásra kerülő munkák:

Filmek
Hunyadi Mátyás díszterem

Kovács Flóra: R.E.M. fázis (kisjátékfilm, 14 perc)
irányítótanárok: Virginás Andrea, Lakatos Róbert

Tóth Helga: Áramszünet (kisjátékfilm, 8 perc)
irányítótanár: Rebekah Jorgensen

Tóthpál BélaBlue Day (kisjátékfilm, 23 perc)
irányítótanárok: Virginás Andrea, Lakatos Róbert

Csapó Huba: Gyimesek ritmusa (dokumentumfilm, 15 perc)
irányítótanárok: Buglya Sándor, Blos-Jáni Melinda

Páll Adél: Nagyot Halló (animációs film, 5 perc)
irányítótanárok: Fazakas Áron

Benő Pál-Alpár: S.O.V.M (kisjátékfilm, 9 perc)
irányítótanárok: Balogh Zsolt, Bán Attila, Virginás Andrea, Pethő Ágnes, Lakatos Róbert

Farkas Boglárka: Amit nem vettünk észre (kisjátékfilm, 18 perc)
irányítótanárok: Fekete Ibolya, Virginás Andrea

Frunza Roland: Eb gondolat (kisjátékfilm, 14 perc)
irányítótanár: Rebekah Jorgensen

Szentpéteri Zsolt: Nosztalgia (kisjátékfilm, 16 perc)
irányítótanárok: Virginás Andrea, Pálos György

Miklós Nóra: Tejjel kifli (dokumentumfilm, 35 perc)
irányítótanárok: Virginás Andrea, Lakatos Róbert


Installációk
Stúdió:

MA I (Incze Kata, Búzási Gyopár, Frunza Roland, Gyenes-Kristófi Gergely, Török Etele): Fourth wall

Tóth Helga: Nature Bubble
irányítótanár: Pethő Ágnes

A épület, földszint (korábbi könyvüzlet):

Tomasz Szewczyk (Erasmus +): Alo-Salut
irányítótanárok: Mira Marincaș, Pethő Ágnes


Fotókiállítás
Hunyadi Mátyás díszterem előtere

Vadász Botond: District F(ear)
irányítótanárok: Mira Marincaș, Virginás Andrea


Hangosképek
Stúdió előtere

Dózsa Endre: Az utolsó vacsora

Fazakas Bence: Vízözön

Jámbor Erik: Kharón

Lestyán Kata: Szertartás

Mátyás Zsolt: Törés

Medve Ferenc: Tükör mögött

Nagy Márton: Drowning

irányítótanárok: Mira Marincaș, Fazakas Áron


Hangjáték
Stúdió előtere

Száva Hunor Levente: Corporate Purgatory
irányítótanárok: Rebekah Jorgensen, Fazakas Áron

Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.

Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.

Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.

Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.

Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött Budapest II. kerülete és több kolozsvári magyar szervezet
A Sapientia részéről karunk dékánhelyettese, dr. Szenkovics Dezső volt jelen.

Fejlemények a tervezett néptáncművészeti szak kapcsán
A szak tervezett indítása objektív, adminisztratív okok miatt késik.

Álláshirdetés: teljes munkaidős takarítói állás
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karához tartozó Lupán Ernő Alapítvány takarítói állásra hirdet versenyvizsgát. Jelentkezési határidő: 2019. július 1, hétfő, 16 óra.

Elkészült a IX. Kari TDK összefoglaló videója
A 2019. május 15–17. között megszervezett IX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019/2020-as tanévben
A pályázatot legkésőbb 2019. július 12., péntek éjfélig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.

Bagolylest szervezünk a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a könyvtárunk június 11-én, kedden. Reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.

Sikeres szereplés a IX. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
Az ötfős csapatunk negyedik helyen végzett.

Meghosszabbított jelentkezési határidő a részmunkaidős takarítói állásra
A Kolozsvári Karhoz tartozó Lupán Ernő Alapítvány által hirdetett állásra június 14-én 16 óráig lehet jelentkezni.

Sikerek a FOCUS fotóversenyen
A diákoknak megszervezett országos fotóriportversenyen Fazakas Bence és Karácsony Ákos is díjat nyert. A kiállításra 2019. május 17-én került sor.

Bocskai-díjat adományozott Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak a Sapientia
A május 24-én zajló díjátadót a Magyar politikai enciklopédia bemutatója előzte meg a kar dísztermében.

Könyvbemutató és díjátadó a kolozsvári Sapientián
A május 24-én 11 órakor kezdődő eseményen a Magyar politikai enciklopédia bemutatójára, majd a Bocskai-díj átadására kerül sor.

Különleges filmbemutató a szovjet fogságról a kolozsvári Sapientián
Május 24-én, pénteken 18 órától a Kárpátaljai tragédia című film bemutatójára kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dísztermében.

Miért sétálnak a szobrok? – többek között erre is válaszoltak a TDK-n
Négy tagozatban tartottak bemutatókat az egyetemisták, különböző témaköröket körbejárva május 15–17. között Kolozsváron.

Műhelykonferenciát szervez a Kari TDK péntekén a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Izgalmas előadások, művészeti alkotások a IX. Kari TDK-n
Szó lesz például a béranyaság jogi vonatkozásairól, tanúvédelemről, a helyi zsidó közösségről vagy épp a V4-ről is, és különböző fotósorozatok, filmek kerülnek bemutatásra.

Kari kancellárunk könyvbemutatója a Bocskai-házban
A Scientia Kiadóval közösen szervezett esemény Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című kötetének bemutatója.

DURAY MIKLÓS: Társadalomépítés és önkormányzatiság a felvidéki magyar közösségben
Az Egyetemi Esték rendezvénysorozat vendégeként tart előadást a felvidéki politikus, író, egyetemi oktató.

Volt sapientiás hallgató a Cannes-i Filmfesztivál listáján
A Filmművészet, fotóművészet, média szakon tanult Moldovai Katalin, aki a Metropolitan Egyetem mesterképzésén készített diplomafilmjével került a filmfesztivál programjába.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
2019. május 8-án, szerdán délelőtt a Sapientia hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást Magyarország miniszterelnöke.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben
A benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására a 2019/20-as tanévben
Benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök, 12 óra.

Elhunyt Ambarus-Egyed Róbert egykori kollégánk
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának munkaközössége szomorú szívvel búcsúzik Ambarus-Egyed Robitól, egykori kollégától, baráttól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!

Videóval mutatjuk be a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumunkat
Aki nem járt még az Erzsébet/Emil Racoviță u. 30. szám alatti épületben, az most hallgatóinkkal tehet egy virtuális sétát.

A magyar film napja Kolozsváron – filmvetítés a Sapientián
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa ingyenes filmvetítést szervez április 30-án, a magyar film napján a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Műhelykonferenciára kerül sor májusban a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Jelentkezési határidő: május 6.

Ott voltunk a bécsi maratonon
Sapientiás színekben szaladta le a 42,195 kilométeres távot karunk dékánja, dr. Tonk Márton egyetemi tanár a 2019. április 7-én, vasárnap megszervezett 36. Vienna City Marathonon.

Rövidített könyvtári nyitvatartás április 8–12. között
Szeretnénk felhívni minden olvasó figyelmét, hogy április második hetén a Tonk Sándor Könyvtár 10–18 óra között, rövid programmal várja az olvasni vágyókat.

Konferencia a legfrissebb környezeti kutatásokról a kolozsvári Sapientián
2019. április 3–6. között zajlik a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A konferencia magyar és angol nyelven zajlik.

Dr. Varga Csaba előadása: A jogi kultúrák és összehasonlító tanulmányozásuk – mit tanulhatunk egymástól, és magáról a jogról?
Az előadásra 2019. április 2-án, kedden 18 órától kerül sor az A105-ös teremben.

Tájékoztató előadás digitális szakirodalmi hozzáférési lehetőségekről
Március 27-én, szerdán 14:30-tól az Akadémiai Kiadó munkatársai tartanak tájékoztatót a B301-es teremben.

Idén is szervez felvételi előkészítőt Média Tanszékünk
A Sapientia EMTE Média Tanszéke felvételi előkészítőt tart április 26-án, pénteken a Filmművészet, fotóművészet, média szak idei nyári felvételijére.

Irány Kolozsvár! – Nyílt Napok a Sapientia Kolozsvári Karán
2019. április 11–12. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni!

Újra felvételit hirdetünk a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
Közösen írt ki pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni 2019. március 27., szerda 16 óráig lehet.

Pitchfórum 2019 a Média Tanszék hallgatói számára – felhívás
A fórum célja a hallgatók kreatív munkájának az ösztönzése azáltal, hogy a legjobb tervek megvalósítását az egyetem kiemelten támogatja. A jelentkezési határidő április 28.

A határvédelem évszázadai Székelyföldön – könyvbemutató a karon
A március 19-ei könyvbemutatón Nagy József szerkesztő, Ladó Árpád-Gellért szerző beszélget, házigazda dr. Murádin János Kristóf kari kancellárunk.

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj
Az egyetem Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként.

Ügyintézőt és kapust keres a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Jelentkezési határidő: 2019. március 21., 13 óra. Állásinterjúra csak az előválogatáson sikeresen átesett jelentkezőket hívjuk be.

Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató és beszélgetés
Március 6-án ismét nyitott ajtókkal fogadtuk a hallgatókat az Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató estjére.

Erdély-szintű biológiaverseny a kolozsvári Sapientián
Több mint hatvan diák nevezett be a Herman Ottó-biológiaverseny 2019. március 2-án, szombaton megszervezett erdélyi fordulójára.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/2020-as tanév)
Jelentkezés 2019. március 20-ig

Egyetemi Esték-előadás pályázatokról Nagy-Imecs Péterrel
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék meghívottja az A303-as teremben tart előadást 2019. március 7-én, 19 órától.

Elérhető online a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 c. dokumentumfilm
A dokumentumfilmet a Jogtudományi Intézetünk tette közzé YouTube-csatornáján.

Két hely üresedett bentlakásunkban
Március 1-es beköltözéssel vannak kiadó helyeink két lány számára bentlakásunk két- és háromágyas szobáiban. Érdeklődni a Kar könyvelőségén lehet 9–15 óra között.

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – 2022
A verseny a magyarul tanuló VII–VIII. osztályos biológiakedvelő iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés – 2019
Ha a Kolozsvári Karon tanulsz, és érdekel, mit is jelent az Erasmus+, várunk 2019. március 6-án, szerdán 18 órától az A303-as teremben!

Recsk, a magyar Gulag – kiállításmegnyitó, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Sapientián
A rendezvény 2019. március 1-én, pénteken 18 órakor kezdődik a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Kolozsvár az idei Bocskai-zarándoklat első állomása
Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, karunk látja vendégül őket február 22-én, pénteken. Koszorúzás a Bocskai-háznál 12:30-tól.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
Nappali tagozatos képzésben részt vevők jelentkezhetnek.

Diákképviselők megválasztása
A meghirdetett pozíciókra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje február 21.

Néptáncművészeti szak indítására készülünk
A képzés együttműködésben jön létre két neves budapesti intézménnyel, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával.

Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2019
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Kolozsvári Karon. Február 14-én vehettek részt az eseményen.

Április végéig lehet jelentkezni a bűnügytörténeti konferenciára
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete október 10–11. között szervezi meg az eseményt.

Lehet készülődni a IX. Kari TDK-ra
2019. május 15–17. között zajlik az idei konferencia, különböző témájú dolgozatokkal és művészeti alkotásokkal is lehet jelentkezni.

Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron – 2019
Biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló VII. és VIII. osztályos általános iskolások jelentkezhetnek.

Felvételit hirdetünk a 2019-es hangmester felnőttképzésre
Negyedik alkalommal indítunk államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést. Iratkozni február 8-ig lehet.

Temesváron tart előadást karunk dékánja
Január 23-án 17 órától lesz dr. Tonk Márton egyetemi tanár Hogyan tovább Eurábia? Migráció és emberi jogok című előadása.

PÁLYÁZAT főállású oktatók számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem...

Pályázati felhívás tudományos eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet főállású oktatói számára.

Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában
A 2019. január 23-ai konferencián karunk oktatói is részt vesznek.

Megnézhetők a Média Tanszék konferenciáján készült videók
Az Intermediality Now: Remapping In-betweenness konferenciára 2018. október 18–20. között került sor karunkon.

Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE
Népszerűnek bizonyult standunk a Budapesten megszervezett 19. Educatio szakkiállításon.

Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10–12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a Hungexpo A csarnokában!

Diákjaink sikerei a 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A 2018. november 17-én Veszprémben megszervezett filmfesztiválon több sapientiás diákot is díjaztak.

Az örökmozgó terei – Bodó Barna 70. születésnapjára
A december 18-ai kötetbemutatónak Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa ad otthont.

XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
A 2019. április 3–6. közötti konferencia szervezői a Környezettudomány Tanszékünk és az EnviroScientia Egyesület.

Mikulás-napi könyvturi és megbocsátásnap
A Tonk Sándor Könyvtárunkban december 6-án várunk titeket, hogy örökbe fogadjatok egy könyvet!

Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Intézetünknél
December 13-án 17 órától várunk minden érdeklődőt!

Otthont adunk a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek c. konferenciának
2018. december 5., szerda 11 óra, Hunyadi Mátyás díszterem

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési...

Ezüst Akadémián dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunk
Dékánhelyettesünk India, a feltörekvő nagyhatalom? témában tart előadásokat.

Volt diákjaink sikere a Docu Art Fest dokumentumfilm-szemlén
Bán József nyerte el a nagydíjat, László József alkotását a legjobb vágásért jutalmazták.

Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Fejezetek Erdély jogtörténetéből
Sapientia EMTE JTI, Tordai út 4. szám, B301-es terem; 2018. november 20., kedd 17 óra

Elhunyt D. dr. Pap Géza, az EREK volt püspöke
2018. november 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt D. dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke.

Könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken: Székelyföldi mofettás könyv
UPDATE: az esemény elmarad.

Felavattuk a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumot
2018. november 12-én, hétfőn került sor az avató ünnepségre az Erzsébet/Emil Racoviță 30. szám alatti épületben.

Challenges100 – nemzetközi konferencia az elmúlt száz évről a Sapientián
2018. november 15–17., Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, A303-as terem.

Gépkocsivezető-ügyintézőt keresünk – álláshirdetés
A jelentkezéskezéshez szükséges iratokat a kar gazdasági osztályán lehet leadni november 16., péntek 13:00-ig.

Kalmár Ferenc András: A magyar kisebbségek helyzete és perspektívái (Egyetemi Esték)
– a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék eseménye november 8-án

Könyvkiállítással emlékezünk az 1956-os forradalomra
Október 23-án a Tonk Sándor Könyvtárban várjuk az érdeklődőket egy kis történelmi különlegeséggel.

Hallgatóink jelentkezését várjuk a Negomoot szimulációs játékra
Idén ősszel kerül sor az első amerikai témájú Negomootra: a USA szövetségi költségvetését tárgyalja meg a Szenátus.

Külföldi vendégtanárok előadásai október 22–23-án
Szó lesz a román és a magyar filmről, érzelmekről, etikáról, narratív és nem narratív dimenziókról a filmben.

FreedomRun – Futással a vallásszabadságért
Karunk dékánja, dr. Tonk Márton is részt vesz az október 21-ei (vasárnapi) szaladáson, ezzel teljesítve az 1568 kilométeres kihívást.

Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
A korábbi évekhez képest egy hónappal korábban vágunk neki „Az egyetem házhoz jön” elnevezésű, 2019-es egyetemi felvételi tájékoztató körútnak.

Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia a Kolozsvári Karon
A Média Tanszék oktatói nemzetközi filmtudományi konferenciát szerveznek 2018. október 18–20. között.

Kettős filmvetítéssel emlékezünk meg az 1956-os forradalomról
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara október 21-én és 27-én szervez ingyenes filmvetítéseket.

Nem hagyjuk ki az idei Filmtettfesztet sem
Október 3–7. között kerül megszervezésre a 18. Filmtettfeszt, melynek folyamán kiállításmegnyitó és filmvetítés lesz a karon.

Egyetem Napja Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeljük 2018. október 3-án, szerdán.

A Kolozsvári Karra látogatott az NKE rektora
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetője, dr. Koltay András rektor úr szeptember 28-án, pénteken látogatott a Sapientia Kolozsvári Karára.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram
Jelen pályázati felhívás a 2018/2019-as tanév második félévére szól, jelentkezési határidő október 22., hétfő 16 óra.

Egyetemisták képzésére is kibővíti együttműködését a Kolozsvári Kar és az MCC
A 2017/18-as sikeres együttműködés fényében újra megállapodást írt alá a Kar és a Mathias Corvinus Collegium.

Tonk Sándor (1947–2003) Emlékkonferencia
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete, a Sapientia EMTE és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervez konferenciát október 5–6-án.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign