Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Hazaérkeztünk a Brüsszeli tanulmányútról

Az Európai Unió fontosabb intézményeit látogatták meg a Sapientia EMTE Nemzetközi kapcsolatok és euópai tanulmányok szakos diákjai a 2011. november 28. és december 3. közötti héten.

A buszon töltött mintegy huszonnégy órás utazást  követően egyenesen az Európai Bizottsághoz siettünk. Béres Béla, a Bizottság jogi szolgálatának tagja ismertette a jogalkotás és döntéshozatal folyamatát, az intézmény Lisszaboni Szerződés utáni szerepét, illetve bemutatta a Bizottság épületét, konferenciatermeit, és sajtószobáit.

A csütörtöki napon az Európai Parlament volt az első megálló. Itt Mariana Cosac, az Európai Parlament Látogatói és Szeminárium Osztályának román vezetője, valamint Láng Péter, Európai Parlament Látogatói és Szeminárium Osztályának magyar vezetője igyekezett közösen minél sokrétűbben és átfogóan bemutatni az Európai Parlament tevékenységét, összehasonlítva a brüsszelit a strasbourgi munkával. Kifejtették, hogy a strasbourgi székhely leginkább csak szimbolikus, mégis, a strasbourgi és a brüsszeli munka összehangolása súlyos erőforrásokat igényel.Ezt követően mindannyiunkat bekísértek az Európai Parlament plenáris ülésére, ahol tanúi lehettünk Horvátország csatlakozásáról döntő szavazáson is.

A történelmi pillanatot az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnál tett látogatás követte, ahol egy angol nyelvű előadást hallgathattunk végig a Bizottság fontosságáról.

Az utolsó Brüsszelben töltött napon a Régiók Bizottságánál hallgattunk egy előadást a határokon átnyúló közreműködésekről. A Parlamentáriumban megtapasztalt 21. századi interaktív múzeumlátogatást pedig Hajdú Márton előadása vezette le a Magyar Állandó Képviseletnél. Utolsó vendéglátónk bemutatta a magyar elnökség alatti történéseket és rövid rálátást nyújtott az euróválságra is.

A tanulmányi kirándulás programjából természetesen nem maradhatott ki a szórakozás és a Grand Place környékének feltérképezése sem, amelyek mind hozzájárultak az igen kimerítő utazás kárpótlásához.

Több kép a Természettudományi és Művészeti Kar Facebook oldalán >>

Eseménynaptár

2012. május

KeSzCsSzVa
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031