Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Kari Tudományos Diákköri Konferencia újratöltve!

Idén is szervez kari TDK-t a Sapientia EMTE kolozsvári kara, hogy tudományos kutatómunkára ösztönözze a hallgatókat. 2014. április 16! Jelentkezz!

 A TDK elsősorban azoknak a hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy  szabadon választott téma kutatására és bemutatására, viszont a végzős  hallgatóknak is hasznos, hiszen az itteni szereplés jó lehetőség a szakdolgozat  témájának kiválasztására, annak elmélyítésére, valamint előadási készségeik  javítására. Ugyanakkor nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy a TDK-n való  részvétel az önéletrajzot is gazdagítja.

 Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián való szereplés előtt minden  hallgatónak javasoljuk a Kari TDK-n való részvételt. Fontos azonban tudni azt,  hogy az ETDK-ra való jelentkezés határideje 2014. március 14., a kivonat  beküldésének határideje pedig 2014. március 28. Ezért arra kérünk minden  hallgatót, hogy aki részt szeretne venni a kari TDK-n, nyújtsa be jelentkezését  az ETDK-ra a fent megadott határidőig.

A TDK dolgozat nem lehet már beadott szemináriumi dolgozat, azonban lehet jelentkezni annak valamely átdolgozott változatával.

Lépések és határidők:
• Kivonat beküldése: 2014. március 26.
• Végleges dolgozat beküldése: 2014. április 6-9.
• Megvédés: 2014. április 16.

További információk és dolgozatbeküldés: hok.kolozsvar@gmail.com

A dolgozatra vonatkozó formai követelmények (ezek megegyeznek az ETDK-val is):
• Terjedelem: min. 10, max. 25 A4-es oldal (a különböző mellékleteken és függelékeken kívül)
• Lapszél: 2 cm, kötéstávolság 2 cm
• Főszöveg betűtípusa: Times New Roman, betűmérete 12 pont, sorköztávolság: másfeles.

Egy dolgozatnak több szerzője is lehet egyszerre, ebben az esetben legalább az egyik szerzőnek a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának hallgatójának kell lennie.

* A tutori programban részt vevő diákok számára a kari TDK-n való szereplés kötelező.

A kari TDK-n sikeresen szereplők (akik helyezést érnek el vagy esetleg dicséretben részesülnek) továbbjuthatnak az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára. Az ottani jó szereplés biztosíthatja a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételt.

Eseménynaptár

2019. június

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930