Kolozsváron mutatkozik be a budapesti Veritas Történetkutató Intézet

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kolozsváron mutatkozik be a budapesti Veritas Történetkutató Intézet
Kolozsváron mutatkozik be a budapesti Veritas Történetkutató Intézet
Kolozsváron mutatkozik be a budapesti Veritas Történetkutató Intézet
2015. március 18.

Meghívjuk a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának legújabb Egyetemi Esték rendezvényére.

A Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának Egyetemi Esték előadássorozata keretén belül kerül sor a Veritas Történetkutató Intézet első Budapesten kívüli bemutatkozására és dr. Szakály Sándor történész főigazgató előadására.

A viszonylag frissen, 2014. január 2-án megalakult VERITAS Történetkutató Intézet azzal a céllal jött létre, hogy az elmúlt másfélszáz esztendő magyar történetével kapcsolatos új, lehetőség szerint alapkutatásokat összefogja, bemutassa, és a szakma, illetve a nagyközönség előtt nyilvánossá, elérhetővé tegye. Ezáltal közelmúltunk minél elfogulatlanabb módon való történeti feldolgozásához igyekszik tevőlegesen hozzájárulni. A prof. dr. habil. Szakály Sándor főigazgató vezetése alatt álló, neves magyar történészeket tömörítő, budapesti székhelyű tudományos intézmény három fő témacsoportra koncentrál:

  1. A kiegyezés utáni Magyarország társadalmi és politikai viszonyainak alakulása, a magyar polgárosodás kérdései. Az I. világháború előzményei és a háború következményei a magyarság sorsára nézve.
  2. Trianon - a XX. századi Magyarország legnagyobb tragédiája és a magyarság máig feldolgozatlan traumája. A Horthy Miklós nevével fémjelzett két világháború közötti korszak.
  3. Az 1945 utáni időszak: a Rákosi-korszak, az 1956-os forradalom, az 1989-es rendszerváltás és következményei.

A VERITAS-kutatócsoportok prof. dr. Marinovich Endre főigazgató-helyettes, dr. habil. Újváry Gábor, dr. Ligeti Dávid, dr. Kiss Dávid és dr. Sáringer János intézeti munkatársak révén mutatkoznak be. Majd dr. Szakály Sándor történész főigazgató tart előadást Magyarország helyzete és lehetőségei 1938-1941 között. A területi visszacsatolások és a magyar hadba lépés nemzetközi háttere címmel.

A rendezvényre 2015. március 27-én 17 órától kerül sor a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében.

A rendezvény szervezője a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara, a VERITAS Történetkutató Intézet, a Robert Schuman Egyesület és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat.

Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Dr. Braun Mihály vegyész kutató az Egyetemi Esték következő előadásának meghívott vendége
A debreceni kutató szerdán tart előadást a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Egyetemi Esték a Földgömb magazin főszerkesztőjével
A rendezvény meghívott előadója dr. Nagy Balázs, kutató–geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének oktatója.

Akkreditálták a Környezettudomány képzésünket!
Nemrég érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el környezettudomány szakunk kérését az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.

Egyetemi Esték a Sapientián az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség szakértőjével
A rendezvény meghívott előadója Szávics Petra, támogatáspolitikai szakértő.

Kilencedik alkalommal érkezett Kolozsvárra a Bocskai-zarándoklat
Szombat délben magyarországi vendégeinkkel leróttuk tiszteletünket Bocskai István fejedelem előtt, tovább él a Bocskai-kultusz.

Ismét Kolozsvárra érkezik az évente körútra induló Bocskai-zarándoklat
Szombat délben megkoszorúzzuk Bocskai István mellszobrát, lerójuk tiszteletünket a fejedelem előtt.

Egyetemi Esték az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökével
A rendezvény meghívott előadója Asztalos Csaba elnök úr, aki a Tanács öt legfontosabb ügyéről beszél.

Egyetemi Esték a Károli Gáspár Református Egyetem docensével
Újabb beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül a Sapientia EMTE Tordai úti épületegyüttesében.

Ösztöndíj lehetőség államvizsgázók számára
A Hargita Megyéért Egyesület és Hargita Megye Tanácsa meghirdeti a Szociális és tanulmányi ösztöndíjat a 2015-ös tanévben államvizsgázók számára.

Álláshirdetés a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pályázatot hirdet projektmenedzseri és kutatóasszisztensi munkakör betöltésére. Február 20-a a pályázat leadásának határideje. Jelentkezz!

Itt egy újabb rendezvény az Európa Ifjúsági Fővárosa program keretén belül
A februári Day 15 projekt tematikája a No Hate Speech, hivatalosan is csatlakoztunk az európai mozgalomhoz.

Második Sapi Humorest Turné!
Közös szervezésben indítják ismét útnak a turnébuszt a Sapientia EMTE hallgatói önkormányzatai, jókedvet, poénokat szállítva az állomásokra.

Márciusban ismét TDK-zunk
A Sapientia EMTE kolozsvári kara Tudományos Diákköri Konferenciát szervez alapképzésben és mesterképzésben részt vevő hallgatói számára!

Év eleji sajtótájékoztatót tartottunk
Év eleji kötetlen sajtóbeszélgetést tartottunk ma délelőtt, 2015. január 28-án a Karunk új Tordai úti épületében. A napirendi pontokról bővebben itt!

Pályázat oktatói minősítési pótlék megítélésére
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége pályázatot hirdet az oktatók minősítési pótlékának a megítélése érdekében.

GBE kérdőív a karrierről és az oktatásról
Hasznos információk és még nyerhetsz is! Várunk a 2015-ös trendence Graduate Barometer Europe (GBE) hallgatók körében végzett felmérés oldalára.

EHÖK sítábor
A marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat első alkalommal szervez sítábort az Egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai hallgatói számára 2015. február 20-22. között! Jelentkezzetek!

Pótpályázati felhívás oktatói mobilitásra az Erasmus+ Program keretén belül
Lehetőség külföldi oktatási tevékenységre, amely hozzájárul az oktató személyes és szakmai fejlődéséhez.

Dr. Tonk Márton székfoglaló előadása
Professzori kinevezése alkalmából tart székfoglaló előadást dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának dékánja.

2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár
Idén második alkalommal szervezzük meg partnerségben az Adventi Könyvvásárt 2014. december 12-14. között a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál Kolozsváron az Erdélyi IKE szervezésében
Az adventi fesztivál célja, hogy üzenete minél több emberhez eljuthasson és dallal töltse be a várakozás pillanatait.

Hackathon-in-a-box kreatív ötletverseny Kolozsváron
A versenyt az EIT ICT Labs nemzetközi szervezete támogatja. Az ötletverseny magyarul zajlik. Regisztrálj és látogasd meg a Prezit.

Az Egyetem idén is házhoz jön!
2014. november 17-28. között ismét megszervezzük a már hagyományossá vált felvételi tájékoztató és népszerűsítő körutat az erdélyi középiskolások számára.

Könyvtári nyitvatartási idő decemberben
December hónapban a kari könyvtár nyitvatartási ideje egy alkalommal ismét módosul, itt található a program a változtatással. Megértéseteket köszönjük!

Karunk vendége lesz dr. Havasi János, az MTVA munkatársa
Novemberben Karunkra látogat az MTVA munkatársa, aki Az egyszemélyes stáb. Bevezetés a videoújságírásba címmel tart nyílt előadást.

Egyetemi Esték az oktatási jogok biztosával, dr. Aáry-Tamás Lajossal
Újabb beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül a Sapientia EMTE Tordai úti épületegyüttesében.

Velux ösztöndíj lehetőség a 2014/2015-ös tanévre
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Őszi kampánykörútra indulunk, kampányarcokat keresünk!
2014. november 17-21. és 24-28. között Erdély mintegy 100 középiskolájába látogatunk el, ehhez keresünk tehetséges, ambíciós hallgatókat.

Pályázati felhívás egyetemisták számára
Egyetemisták és főiskolás hallgatók számára hirdet pályázatot több témakörben az Országgyűlés elnöke, a külgazdasági és külügyminiszter.

Négy nappal meghosszabbított határidő
A Mathias Corvinus Collegium Cluj felvételt hirdet ingyenes vezetőképző programjára. Jelentkezési határidő: 2014. október 30.

Fedezd fel magadnak az Operát!
Nyílt Napot szervez diákjaink számára a Kolozsvári Magyar Opera 2014. október 29-én, szerdán, hogy közelebbről is megnézhessék, mi is zajlik a színfalak mögött.

A duális szakképzés lehetőségei
Partnerségben szervez konferenciát a Sapientia EMTE kolozsvári kara, a Nemzetgazdasági Minisztérium és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Kirándulás Havasrekettyére és a Fehér Kövekhez
Kirándultak a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának Környezettudomány szakos hallgatói.

Egyetemi Esték Winkler Gyula EP-képviselővel
Beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül 2014. október 30-án délután a Sapientia EMTE új Tordai úti épületegyüttesében.

Új HÖK elnökség a diákság érdekképviseletében
Új elnököt és elnökséget választott a Közgyűlés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Hallgatói Önkormányzatának élére.

Októberben ismét Médiakonferencia
A Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet, Média Tanszékének szervezésében kerül sor a Figurations of Intermediality in Film című konferenciára.

Kolozsvári szovjet elhurcolások 70. évfordulója
Partnerségben szervez konferenciát a Sapientia EMTE kolozsvári karának Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszéke.

Nemzetközi kutatóhálózat alakult
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetében tartotta alakuló ülését a Societas - CEE Company Law Research Network kutatóhálózat.

Festményhamisítás - a jelenség büntetőjogi és polgári jogi háttere
Konferenciát szervez a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete csütörtök délután a kolozsvári kar Tordai úti épületében.

Miniszterelnöki látogatás
Magyarország miniszterelnöke meglátogatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának Tordai úti épületét.

A Maradj talpon! vetélkedő válogatója Kolozsváron
A műsor szerkesztői 2014. október 18-án, szombaton, Kolozsváron tartanak játékos-válogatást a Sapientia EMTE kolozsvári karának épületében.

Idén Marosvásárhelyen ünnepeljük az Egyetem Napját
Az idén október 3-án e jeles nap keretében sor kerül a marosvásárhelyi diákkollégium épületének ünnepélyes átadására.

Könyvbemutató a Jogtudományi Intézet szervezésében
Dr. Várady Tibor Zoknik a csilláron, életek hajszálon. Történetek az irattárból c. kötetének kolozsvári bemutatója.

Évszázados fás legelők Erdélyben
Az erdélyi fás legelők egyedi értékeiről, több évszázados fákról, hagyományos legeltetésről és ezek természeti értékeiről készült kisfilm a Sapientián.

Az új magyar Polgári törvénykönyv
Dr. Vékás Lajos, Széchenyi-díjas magyar jogtudós az új magyar Polgári törvénykönyvről tart előadást a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Protokoll konferencia
A Sapientia EMTE kolozsvári kara és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete közösen szervez protokoll képzést a hétvégén a Kar Tordai úti épületegyüttesének Aula Magna termében.

Gyakorlatozz Brüsszelben és Strasbourgban
Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő ismét meghirdette gyakorlati programját! Diákokat fogad brüsszeli és strasbourgi irodáiba. Jelentkezzetek és gyakorlatozzatok!

Újabb könyvbemutató
Az IDEA Könyvtér, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság közös könyvbemutatót szervez szeptember 24-én.

Dr. Dávid László rektor úr MTVA-nak adott interjúja
A kedden megtartott központi tanévnyitót követően dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora Maksay Ágnesnek adott interjút az MTVA kolozsvári helyszínén.

Hivatalosan megnyitottuk a 2014-2015-ös tanévet
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2014. szeptember 16-án, a kolozsvári kar új épületében tartotta hivatalos központi tanévnyitó ünnepségét.

Évnyitó beszéd
Itt olvasható dr. Tonk Márton dékán úr ünnepi beszéde, amely a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán lezajlott központi évnyitó ünnepségen hangzott el.

Kifüggesztettük az őszi felvételi eredményeket!
Lezárult az őszi beiratkozás és lezajlottak a felvételi vizsgák a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán. Itt vannak a listák!

Ünnepélyes tanévnyitó!
Az Egyetem központi tanévnyitó ünnepségére szeptember 16-án kerül sor Kolozsváron a Természettudományi és Művészeti Kar Tordai úti épületében.

Csütörtökön kezdődik az őszi beiratkozási időszak!
A Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán alapképzésen és mesterképzésen is maradtak még tandíjmentes helyek. Várjuk a jelentkezőket!

A Renner bőrgyártól az újkapitalizmusig
Interjú Dr. Veress Emőd egyetemi docenssel, kutatásvezetővel, a Sapientia EMTE kolozsvári karán működő Jogtudományi Intézet vezetőjével.

Könyvbemutató az 5. Kolozsvári Magyar Napok keretében
Csütörtökön, augusztus 21-én mutatják be a Kolozsvár bombázása című könyvet a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai úti épületében.

Ország- és nemzetimázs – ahogy mi látjuk
Az V. Kolozsvári Magyar Napok programjaként szervezünk workshopot közösen az Antall József Tudásközponttal. Mondd el véleményedet Erdélyről, Kolozsvárról.

A 2014-es őszi felvételi időpontja és a megmaradt helyek száma
A Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán alapképzésre és mesteri szakra is lehet még jelentkezni!

Görögországi barlangász expedícióra készül Környezettudomány tanszékünk oktatója
Görögország második legmélyebb barlangját látogatja meg Tóth Attila augusztus 9-18 között.

Pályázatot hirdet közösen az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet
Pályázat teljes szemeszteres részképzésre, részképzős tanulmányútra, valamint ösztöndíjas doktori képzésre.

Rendhagyó hét. A világ közepén jártunk!
Július 22-26 között Tusványoson képviselte a Sapientia EMTE-t maroknyi küldöttsége Csíkszeredából, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról.

Terepgyakorlatoztak a környezettudomány szakos diákjaink
A Nagyhagymás-hegységben voltak újabb terepgyakorlaton és felfedező túrán diákjaink, élményekkel és hasznos tudnivalókkal jöttek haza.

Megvannak a nyári felvételi eredmények és a bejutási névsorok!
Pénteken zárult az idei beiratkozási időszak és a múlt héten zajlottak a felvételi vizsgák is. Itt vannak az eredmények.

Júliusi felvételi beosztás a Jog és a Filmművészet, fotóművészet, média szakra vonatkozóan
Itt olvashatjátok a holnap kezdődő felvételi beosztásokat és a fontos tudnivalókat. Sok sikert!

November végén újra a FFeST kapja a főszerepet
November utolsó hetében, 25-29 között kerül sor a nyolcadik Nemzetközi Diákfilm Fesztiválra Kolozsváron, amelyre elkezdődött már a benevezési időszak.

Tények és tévhitek Tusványoson. Fedezzük fel együtt!
A Sapientia Sátor idén is változatos programokkal vesz részt és várja az érdeklődőket a XXV. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Akkreditálták a Diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésünket!
Nemrég érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el új mesteri képzésünket az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.

100.000 fölött a Happy Sapientia videó nézettsége
A Pharrell Williams népszerű Happy című videóklipje alapján forgatott Sapientiás videó Youtube nézettsége meghaladta a 100.000-et.

XIII. Torockói Politikatudományi Diáktábor
Idén XIII. alkalommal kerül megrendezésre a Torockói Politikatudományi Diáktábor, témaköre az önrendelkezés-nacionalizmus-világpolitika.

Gyakorlatozz az EnergoBit-nél július-augusztus között
Az EnergoBit cégcsoport szakmai gyakorlatot hirdet közgazdász, marketing és PR szakos hallgatóknak. Jelentkezz most!

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására
A Sapientia EMTE új pályázatot hirdet az Erasmus+ Program keretén belül a 2014/2015-ös tanévre.

Sapientiás diákot díjaztak a TIFF-en
Gábor Loránd Sapientiás hallgató alkotása nyerte a kolozsvári Filmfesztivál helyi filmek versenyét, amelyre amatőr és profi filmkészítők is beneveztek.

Görögországban terepgyakorlatoztak a környezettudományos diákjaink
Görögország tengerét és hegycsúcsait hódították meg diákjaink, új növény- és állatfajokat térképezve fel.

Ballagás 2014
Ünnepélyes keretek között tartjuk a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának tanévzáróját 2014. június 14-én, szombaton.

Kiállításra kerülnek a III. alkalommal megszervezett Sapixel Nemzetközi Fotóversenyre beérkezett pályamunkák
Csütörtökön meglátogatható a 40 legjobb fotóból alló kiállítás az új épület stúdiótermében.

Fotópályázat: Bírósági épületek Erdélyben
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete fotópályázatot hirdet hivatásos és amatőr fotósok számára egyaránt!

Dolgozz az Európai Uniónak Brüsszelben
Czika Tihamér, az Európai Bizottság hivatalnoka tart előadást május 30-án, pénteken délelőtt a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének meghívásában.

Kiosztottuk a Pénzmágnes-díjakat
Idén második alkalommal szerveztük meg a Pénzmágnes-kulcs a gyarapodáshoz kétfordulós, egyéni tanulmányi versenyt a magyar középiskolások számára.

ETDK jelentés
Május 15-18 között zajlott Kolozsváron a XVII. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, ahol a Sapientia EMTE kolozsvári kara is képviseltette magát.

Könyvbemutató
Bemutatják dr. Varga Attila a Sapientia EMTE egyetemi docensének Román alkotmányjog. Alkotmányjogi alapismeretek és kisebbségjogi vonatkozások című könyvét csütörtökön.

Ha péntek, akkor Pénzmágnes!
A verseny második fordulójára Kolozsváron kerül sor május 16-án, ahol egy újabb megmérettetésen kiderül, hogy kik azok a diákok, akik hazavihetik az értékes díjakat.

Személyi jövedelemadója 2%-ával támogassa a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet
Járuljon hozzá, hogy több ezer diák tanulhasson itthon, magyar nyelven, önálló akkreditált egyetemen.

Az orvosi műhibák büntetőjogi, polgári jogi és orvosi vonatkozásai
Konferenciát szervez a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete, amelynek a kar Tordai úti épületegyüttese ad otthont.

Egyetemi Esték az oktatási jogok biztosával
Újabb beszélgetésre kerül sor az Egyetemi Esték rendezvénysorozat keretén belül csütörtök délután a Sapientia EMTE új Tordai úti épületegyüttesében.

Könyvbemutató - 1 vers 52 nyelven 1 kötetben
Az IDEA Könyvtér és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának közös szervezésében kerül bemutatásra Sigmond Júlia Dialogo című kötete.

ERASMUS+ pályázati lehetőség - meghosszabbított határidő
Meghosszabbították az ERASMUS+ hallgatói mobilitási program pályázati leadásának határidéjét.

Szombaton zajlott a II. Tavaszi Bál
Második alkalommal szervezte meg legjelentősebb kulturális rendezvényét a Sapientia EMTE kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a sétatéri Kaszinóban.

Véget értek az idei Nyílt Napok a Sapientia EMTE kolozsvári karán
Szombaton zárult az idei kari Nyílt Napok programsorozat, amely az Iskola másként rendhagyó oktatási hét keretében zajlott.

Kolozsvári Tavaszi Könyvvásár
Kolozsvári Tavaszi Könyvvásárt szervez az IDEA könyvtér, partnerségben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karával.

Ukrán-orosz konfliktus. Dr. Nógrádi György előadása
Szakmai előadást és beszélgetést szervez a Sapientia EMTE kolozsvári kara partnerségben az Antall József Tudásközponttal és a Robert Shuman Egyesülettel.

Nyílt Napok 2014
A kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karon 2014. április 10-12 között szervezzük meg a Nyílt Napokat, megnyitjuk új egyetemi épületünk kapuit a kíváncsiskodók előtt.

Felvételi Felkészítő-Filmművészet, Fotóművészet, Média
Idén április 12-én, szombaton tartja felvételi előkészítőjét a Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék, amelyre várja a leendő diákokat.

Sapixel Nemzetközi Fotóverseny újratöltve!
Harmadik alkalommal hirdette meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának Hallgatói Önkormányzata a Sapixel Nemzetközi Fotóversenyt.

Kettős könyvbemutató és előadás
Kettős könyvbemutatót szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara, az Antall József Tudásközpont és a Robert Schuman Egyesület.

Újra itt a Pénzmágnes vetélkedő
Áprilisban értékes nyereményekkel gazdagíthat a tudásod, ha részt veszel a középiskolás diákoknak szervezett Pénzmágnes című versenyen.

X. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Környezettudományi Konferenciát szervez a héten a Sapientia EMTE kolozsvári Karának Környezettudományi Tanszéke.

Pénteken kezdődik a MédiaTér konferencia
Nemzetközi médiakonferenciát szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara 2014. március 20-23. között, amelynek a Kar Tordai úti, új épületegyüttese ad otthont.

Egyetemi Esték dr. Duray Miklóssal
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2014. március 20-án 18 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületegyüttesének A314-es termében.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign