Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Könyvbemutató és író-olvasó találkozó

Balás András Tudomány és helytállás c. könyvbemutatójára kerül sor 2013. április 9-én 18 órától a Bocskai-házban.

A szerző kötetét – elmondása szerint – a tanulás örömének, a tudomány szeretetének, a felsőoktatáshoz való jognak és a kisebbségi sors becsületének népszerűsítésére szánta. Alkotásában közelről vizsgálja meg napjaink korszerű természettudományi és kisebbségi lét kihívásait nemcsak Erdélyben, hanem világszerte is. Az író kötetében határozottan állítja, hogy az igazi felfedezések a kisebbségben kezdődnek, és hogy a hagyományok ápolása a tudásalapú társadalomban mindannyiunk közös érdeke.

A székely-magyar származású, Amerikai Egyesült Államokbeli egyetemi tanár, dékán iskoláit Budapesten végezte, az egyetemet pedig évfolyamelsőként zárta. Informatikai és szervezési szakemberként száznál több közleménye jelent meg, egy ideig az amerikai kongresszus munkatársaként dolgozott a washingtoni szenátusban. Megalapította a Székely Előfutár Alapítványt (Forerunner Federation), amely székelyföldi kutatókat támogat. Gyergyóremete Díszpolgára 2010 nyara óta.

A könyv a Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben. Részletek a kiadványról: http://aruhaz.szekelyhon.ro/konyvek/ismeretterjeszto/balas-andras-tudomany-es-helytallas

Eseménynaptár

2019. április

KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930