Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Közel száz diák a Kolozsvár100-on

Szurkolókkal, versenyzőkkel, vezetőtanárokkal és érdeklődőkkel telt meg a dísztermünk 2018. június 14-én az első ízben megszervezett kultúrtörténeti vetélkedőn.

Összesen tizennégy középiskolásokból álló csapattal neveztek be Kolozsvár magyar és román tannyelvű iskolái a versenyre, hogy egymás előtt megmutassák, mit tudtak meg a város elmúlt száz esztendejének ismert személyiségeiről a közel egyhónapos felkészülés alatt.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján részt vett Emil Boc polgármester is, aki elismerését fejezte ki a szervezőknek egy ilyen típusú, precedens nélküli esemény létrehozásáért. „Bízom benne, hogy ez csak egy kezdet, hogy a verseny minden évben megszervezésre kerül, a város egyik fontos tradíciójává válva.” Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Szenátusának elnöke nyitóbeszédében elmondta, a rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy az egyetem az intézmény falain kívül is hatni tudjon a kolozsvári közösségre, társadalomra, ezúttal oly módon, hogy megpróbálja közelebb hozni a kincses város román és magyar középiskolás diákjait. „Apaként magam is azt szoktam mondani fiaimnak, hogy meg lennétek lepődve, mennyi közös van bennetek és román generációtársaitok között: ugyanazt a zenét hallgatjátok, ugyanazokat a filmeket nézitek, ugyanazokat a bloggereket és videósokat követitek.” Horváth Anna, a Városi Tanács Kulturális Bizottságának elnöke kiemelte, hogy a közös jövőképnek, a kölcsönös tiszteletnek nélkülözhetetlen feltétele egymás megismerése, amelyre az ilyen események vonzó keretet biztosítanak. „Hidakat kell építenünk, és szerencsénkre a fiatal generáció nyitottsága, empátiája sokkal nagyobb, mint a mai felnőtteké. Az ilyen rendezvényeket, amelyek által a kölcsönös megismerés jegyében jól feltett kérdésekre saját maguk kereshetik meg válaszaikat, érdemes Erdély minél több városába tovább vinni.”

A Robert Schumann Egyesület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, illetve a Kolozs megyei Tanfelügyelőség azzal a céllal szervezte meg a vetélkedőt, hogy a diákok a kincses város nagyjainak a múltját, valamint egymás kultúráját jobban megismerjék. A versenyre csapatokban készültek a középiskolások, a magyar tannyelvű iskolák egy román nemzetiségű, a román tannyelvűek pedig egy magyar nemzetiségű híres személyt választva, akinek a munkásságát vagy annak egy szeletét mutatták be a nézőknek. Izgalmas bemutatókra, színielőadásokra, de még kórus általi interpretációra is sor került, nagyon színes világot varázsoltak a Hunyadi Mátyás díszterembe a versenyzők.

A kétnyelvű vetélkedő előadásainak bírálatát egy öttagú szakmai zsűrire bízták a szervezők:
dr. Ionuț Costea egyetemi docens, a Központi Egyetemi Könyvtár aligazgatója, Hegedüs Csilla, a Communitas Alapítvány A romániai magyarok száz éve és a Művelődés szaktestület tagja, dr. Lupescu Radu egyetemi docens, a Sapientia EMTE Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék tanszékvezetője, Sabin Sărmaș városi tanácsos, illetve Varga Ibolya rendezőasszony értékelték a pályamunkákat.

A díjkiosztón a szervezők megköszönték az iskoláknak, hogy alapos felkészülésükkel és színes produkcióikkal emelték az esemény színvonalát. A versenyen a következő iskolák vettek részt (ábécérendben): Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Augustin Maior Technikai Kommunikációs Líceum, Avram Iancu Elméleti Líceum, Báthory István Elméleti Líceum (két csapat: Országépítők, Ziphius Cavirostris), Energetikai Líceum, Eugen Pora Elméleti Líceum, George Barițiu Nemzeti Kollégium, George Coșbuc Nemzeti Kollégium, Iulian Pop Közgazdasági Kollégium, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvári Református Kollégium, Onisifor Ghibu Elméleti Líceum, Romulus Ladea Képzőművészeti Líceum.

A városi tanács, a kolozsvári polgármesteri hivatal, illetve a Communitas Alapítvány hozzájárulásának köszönhetően a szervezők négy első díjat oszthattak ki, a következő csapatok vehetnek részt nyáron egy ötnapos tanulmányi kiránduláson: Coșbucx100 (George Coșbuc Nemzeti Kollégium), Echipa Avram Iancu (Avram Iancu Elméleti Líceum), Országépítők (Báthory István Elméleti Líceum), Refisek (Kolozsvári Református Kollégium). A Kolozsvár–Gyulafehérvár–Gyula–Budapest útvonalat bejáró utazás során az említett városokban történelmi jelentőségű intézményeket, helyeket látogatnak meg a diákok, a múzeumi belépőket, a szállást, az utazást és az ellátást is biztosítják számukra a szervezők.

Eseménynaptár

2018. november

KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930