Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Lehet készülődni a IX. Kari TDK-ra

Megjelent a IX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia felhívása, melyre 2019. május 15–17. között kerül sor a kar Tordai úti épületében. A TDK azoknak az egyetemi hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy szabadon választott, napirenden lévő politikai, jogi, gazdasági, környezettudományi, művészettudományi vagy nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdés kutatására, vizsgálatára és az eredmények ismertetésére, illetve a tavalyi év sikereire alapozva újra lesz Művészeti alkotások szekció, melynek keretében egy elkészített művészi alkotómunka kerül bemutatásra.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara immár kilencedik alkalommal szervez TDK-t, azzal a céllal, hogy tudományos és alkotói kutatómunkára ösztönözze az erdélyi felsőoktatásban részt vevő diákokat. A IX. Kari TDK a Sapientia EMTE hallgatóin kívül nyitott minden más felsőoktatási intézmény diákja előtt is, aki az általános jelentkezési feltételeket teljesíti. A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Kari Tudományos Diákköri Konferenciája egyben jelölő fórum (közvetlen kijutási lehetőség) a humán- és reáltudományi szakterületeken a 2019-es XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

A IX. Kari TDK-ról további információkat, aktuális híreket a tdk.kv.sapientia.ro honlapon olvashatnak az érdeklődők.

Kedvhozónak ajánljuk a 2018-as összefoglaló videót:

Eseménynaptár

2019. augusztus

KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031