Megjelent a Jogtudományi Tanszékünk kiadványának két új száma

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Megjelent a Jogtudományi Tanszékünk kiadványának két új száma
Megjelent a Jogtudományi Tanszékünk kiadványának két új száma
Megjelent a Jogtudományi Tanszékünk kiadványának két új száma
2021. január 21.

Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk az Erdélyi Jogélet című folyóirat 3. és 4. számát, mely online is elérhető a kiadvány honlapján.

A 3. lapszámban a szakmai fórum a román–magyar viszony kortárs, jogi vonatkozású kérdéseivel foglalkozik. Olvashatunk a kisebbségi törvény aktualitásáról, az „otthonossághoz való jogról”, a kisebbségi jogvédelem nyelvezetéről, a Kolozsvár-tábla ügyéről és a román–magyar viszony egyéb jogi vonatkozásiról. A lapszám online elérhető itt.

A 4. lapszám szerzői a 21. század első negyedében fennálló munkajogot és ezzel kapcsolatos kihívásokat tekintik át, például a mesterséges intelligencia, digitalizáció, fogvatartottak munkáltatása, feltétel nélküli alapjövedelem stb. A lapszám online elérhető itt.

Az Erdélyi Jogélet című folyóirat a Sapientia EMTE égisze alatt és a Scientia Kiadó gondozásában évi négy alkalommal megjelenő szakmai fórum. A már megjelent lapszámok interneten is hozzáférhetőek a folyóirat honlapján: https://www.jogelet.ro/index.php/eje/issue/archive.

Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.

Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.

Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.

Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.

Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

A Sapientia EMTE is jelen lesz a 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
2021. január 21-23. között várunk minden érdeklődőt a Educatio szakkiállításon, idén online lehet kérdezni tőlünk képzéseinkről.

Pályázatot hirdet a Sapientia EMTE rektora a dékáni tisztség betöltésére
A pályázatokat a Dékáni Hivatalban kell benyújtani 2021. január 15-ig.

Még látogatható hallgatóink első, teljes egészében online térben zajló fotókiállítása
Dr. Mira Marincaș oktatónk és tíz filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgató alkotásai tekinthetőek meg január 15-ig.

Ingyenesen letölthető: Erdélyi jogászok. Jogászportrék I.
A Forum Iuris Könyvkiadónk – karácsonyi ajándékként – online, ingyenesen elérhetővé tette az Erdélyi jogászok. Jogászportrék I. c. kötetet.

Hallgatóink filmjei is versenyben vannak a cineMAiubit fesztivál 2020-as kiadásán
A fesztivál online zajlik december 15 és 19. között, ingyenesen nézhető bárki számára.

Dr. Tonk Márton lesz egyetemünk új rektora
December 9-én zajlott a rektorválasztás egyetemünkön, az akadémiai közösség nagy részvételi aránnyal és többséggel választotta meg a jelöltet.

Rektorválasztás 2020 – négy helyszínen lehet szavazni a Sapientia EMTE következő rektorára
Az idei választás december 9-én, szerdán zajlik. A rektori tisztség jelöltje karunk dékánja, dr. Tonk Márton.

TDK-zárás a Sapientián: Hálózatok a múzeumban, művészetek a hálózatban
VISSZANÉZHETŐ a tudományos diákköri konferenciák záróelőadása, melyet élőben lehetett követni november 27-én 18 órától.

Rektorválasztás a Sapientia EMTE-n
December 9-én lesz a rektorválasztás egyetemünkön, szavazati joggal az egyetem főállású oktatói és a hallgatók kari tanácsi és szenátusi képviselői rendelkeznek.

Online találkozók a rektori tisztségre pályázó dr. Tonk Márton professzorral
A Sapientia EMTE rektorjelöltje, dr. Tonk Márton egyetemi tanár online találkozókra hívja az egyetemi közösség tagjait.

Felméri Cecília filmje kapta a zsűri különdíját a 61. Thessaloniki Film Fesztiválon
A Spirál című nagyjátékfilmet a Meet the Neighbors versenyszekció ex aequo különdíjával jutalmazta a zsűri.

Közép-Európa múltja, jelene és jövője – nemzetközi online konferencia
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk kapcsolódik be a november 20-ai eseménybe.

Álláslehetőség: titkár–ERASMUS-koordinátor
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara titkárt, ERASMUS+ koordinátort keres meghatározott időre. Jelentkezési határidő: 2020. november 27., péntek, 12 óra.

Oktatónk is előadást tart A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2020 – Jövőformáló tudomány online konferencián
Dr. Kokoly Zsolt a képmáshoz való jogról tart előadást az eseményen.

Megjelent Murádin János Kristóf Az európai integráció története és elméletei c. jegyzete
A kötet a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatók egy féléves kurzusát fedi le.

Megjelent az ERDÉLYI JOGÉLET c. folyóirat
A folyóirat régi-új szakmai fórum a Sapientia EMTE égisze alatt, a Scientia Kiadó gondozásában. A lapszámok elérhetőek a folyóirat honlapján és a CEEOL-on.

Kutatásmenedzseri képzés a kolozsvári Sapientián
Az oktatói tréningre az ERASMUS+ program támogatásával megvalósuló foRMAtion nemzetközi projekt keretében kerül sor.

Online könyvbemutató: Erdélyi jogászok. Jogászportrék 1.
Mikor: 2020. november 19, 18.00 óra (romániai idő), 17.00 óra (magyarországi idő). Helyszín: online.

Az európai médiajog aktuális kihívásai – online konferenciát szervez a Jogtudományi Tanszék
Mikor: 2020. november 13, 14:00 óra (romániai idő), 13:00 óra (magyarországi idő). Helyszín: online.

Online mutatták be munkáikat a hallgatóink a X. Kari TDK-n
A jelenlegi helyzetre való tekintettel online diákköri konferenciát szerveztünk öt szekcióban 2020. november 4–5. között.

Elhunyt Kis Csaba jog szakos hallgatónk
A Kolozsvári Kar közössége megrendüléssel értesült arról, hogy 2020. október 28-án váratlanul elhunyt Kis Csaba, karunk negyedéves jog szakos hallgatója.

Online mutatják be munkáikat hallgatóink a X. Kari TDK-n
A konferenicán művészeti alkotásokat, illetve a jog, nemzetközi tanulmányok és környezettudomány területéről kutatásokat lehet megismerni.

Kari választási eredmények – 2020
A járványhelyzet súlyosbodására és a jelenléti oktatás részleges felfüggesztésére való tekintettel a 2020. október 20-i kari szintű választások lebonyolítása online módon történt.

A zsűri különdíját nyerte el Felméri Cecília első nagyjátéfilmje a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon
Október 17-én adták át a fesztivál díjait, a nyertesek között oktatónk is szerepel.

Online kari szintű választások
A járványhelyzet súlyosbodására és a jelenléti oktatás részleges felfüggesztésére való tekintettel a 2020. október 20-i kari szintű választások lebonyolítása online módon történik.

A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Felméri Cecília első nagyjátéfilmjét
Október 12-én, hétfőn volt a világpremierje a Média Tanszékünk oktatójának Spirál című filmjének.

Online visszanézhető a Marosvásárhelyi Karon megszervezett Egyetem Napja
Az ünnepi rendezvényre 2020. október 3-án, 11 órai kezdettel kerül sor, az egyetem YouTube-csatornáján követhetik élőben.

Online szervezzük meg a X. Kari Tudományos Diákköri Konferenciát
Ahogy a nyári diákköri fórumot megelőzően ígértük, 2020. november 4–6. között szervezzük meg az idei, online Kari TDK-t.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2020/21-es tanév II. félévében
A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be.

Két alkotást díjaztak a 2020-as Filmgaloppon – mindkettő sapientiás
Megosztott fődíjat kapott Incze Kata Csendet kérünk-je és a Sós Timothy – Nagy Márton alkotópáros Szabad Romániája – utóbbi közönségdíjas is lett.

A koronavírussal kapcsolatos információk és döntések
Listába gyűjtjük az átláthatóság érdekében a Járványügyi Operatív Testület és a Kolozsvári Kar döntéseit. Frissítve: 2020. szeptember 18.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS – tanévnyitó ünnepség
Rendhagyó, online ünnepség keretében nyitottuk meg a 2020/2021-es tanévet szeptember 15-én. Az élő közvetítés hírünkben visszanézhető.

Huszadik tanévét kezdi meg a Sapientia EMTE
Rendhagyó, online ünnepség keretében nyitjuk meg hivatalosan a 2020/2021-es tanévet szeptember 15-én, kedden 14 órától az egyetemi Facebook-oldalon.

Újra erős sapientiás mezőny lesz a Filmgaloppon
A 20. Filmtettfeszt keretében megszervezett versenyen a kilenc döntős alkotásból hat filmnek volt vagy jelenlegi hallgatónk a rendezője.

Ingyenes és online őszi felvételit hirdetünk: szeptember 2-től lehet iratkozni a Kolozsvári Karon három alap- és mesterképzésre
A felveteli.sapientia.ro linken lehet iratkozni.

A Környezettudomány Tanszék diákjai Máltán erasmusoznak
Székely Tímea környezettudomány szakosunk mesél Ambrus Attila mesterisünkkel közös „kalandjairól”.

Nemzetközi versenyben hallgatóink filmje: Szkopjeben kerül bemutatásra a Szabad Románia
Sapientiás alkotás is van az 1300 rövidfilmből kiválogatott munkák között.

Volt hallgatónk is zsűritagja lesz a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál egyik versenyének
A Giornate degli Autori (rendezők hete) díjáról az Európai Unió 27 országának fiataljai döntenek.

Közlemény
Ezúton tájékoztatjuk a Sapientia EMTE akadémiai közösségét, valamint a szélesebb nyilvánosságot a B.F. tanársegéd súlyos magánéleti tetteitől való kari elhatárolódást követő fejleményekről.

Újra sapientiás fődíjas a TIFF helyi filmek versenyén
Farkas Boglárka mesterisünk nyert az Amit még nem vettünk észre államvizsgafilmjével, melyet a filmművészet, fotóművészet, média szakunk 2019-es végzőseként készített.

Elhatárolódás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége megdöbbenéssel értesült arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet.

Széles körű érdeklődés karunk képzései iránt az online felvételin
Több szakon is túljelentkezéssel zártuk az iratkozást a 2020-as felvételin a Kolozsvári Karon. A képzésekre idén július 8-ától lehetett jelentkezni, kizárólag online.

Volt hallgatónk dokumentumfilmjét is vetítik az idei TIFF-en
A 2010-ben végzett Visky Ábel alkotása is bekerült a Magyar Nap keretében vetített nyolc film közé, így Kolozsváron is megtekinthető lesz augusztus 5. és 6-án a Mesék a zárkából.

Elstartolt a felvételi a kolozsvári Sapientián
Ha kérdésetek van a felveteli.sapientia.ro felülettel vagy a Kolozsvári Kar felvételijével kapcsolatosan, iratkozási napokon 9–12 óra között Google Meeten is segítünk.

Lehet pályázni a Ferber-ösztöndíjra a 2019/2020-as tanévre
Azok a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon tanuló, kiemelkedő tanulmányi eredményű hallgatók pályázhatnak, akiknek még nem részesültek az ösztöndíjban.

Környezetbarátan a rák ellen – volt hallgatónk publikációja
Kántor Izolda olyan anyagok előállításán dolgozik, melyekkel célzottan, helyileg lehet felszabadítani a rákellenes hatóanyagot az emberi szervezetben.

Csütörtökön bemutatkozunk a KMDSZ Előtér eseményen
A diákszövetség virtuális nyílt napjainkhoz hasonló online bemutatkozót szervez a kolozsvári egyetemeknek, július 2-án kerül sorra a Kolozsvári Kar.

Benne leszünk az Online VIBE TV-ben!
Karunk dékánja, dr. Tonk Márton és az egyetem rektorhelyettese, dr. Mara Gyöngyvér is előadásokat tartanak július 3-án, pénteken a közösségi médiába költözött fesztiválon.

Online szervezünk idén iratkozást és felvételit a Sapientián, ráadásul beiratkozási díj nélkül
A különleges helyzetre való tekintettel idén online és ingyen iratkozhatnak az érdeklődők, a Kolozsvári Kar esetében 2020. július 8-ától.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2020–2021-es tanév)
Mesterisek, doktorisok, figyelem! Megjelent a Collegium Talentum pályázati kiírása, 2020. július 22-ig lehet jelentkezni online.

Erdélyi magyarok a nagyvilágban: elindult a nagyszabású kutatás
Karunk is szakmai partnere a Bálványos Intézet által elindított kutatásnak, melynek célcsoportja a külföldön (de NEM Magyarországon) élő erdélyi magyarok.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2020/21-es tanév
A következő tanévre lehet pályázni egy félévre (5 hónap), valamint 1 hónapra terjedő részképzési mobilitás támogatására.

Dr Shobhana Radhakrishna tart online előadást Gandhiról és tanítása aktualitásáról
Örömmel jelentjük be, hogy a Ghandi-szakértő karunk meghívottjaként tart előadást élőben a Facebookon június 19-én, pénteken 17 órától.

Animációs kisfilmből tudhatod meg, miért válassz minket a 2020-as felvételin
Július 8-tól már iratkozhatsz az alap- és mesterképzéses szakjainkra online, ingyenesen, hogy ez legyen a te történeted is!

Elhunyt dr. Toró László, karunk volt oktatója
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának egyik első munkatársa volt, és több éven keresztül vett részt a Környezettudomány szak és Tanszék 2002. évi alapítását követő egyetemi munkában, oktatásban.

Zebra dr. Tonk Mártonnal: beszélgetés az oktatásról a koronavírus-járvány idején
Az Erdélyi Magyar Televízió június 1-jei adásának vendége volt karunk dékánja Vörös Alpár iskolaigazgatóval együtt.

Újabb lépések a tiszta víz irányába – sapientiás kutatók nemzetközi publikációja
A rangos Scientific Reportsban publikált tanulmány a Környezettudomány Tanszékünkhoz kapcsolható.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
Határidő: június 17., szerda déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2020/2021-es tanévben
Határidő: június 17., szerda déli 12 óra.

Quarantine Cut – karanténfilmek szemléje a Média Tanszéken
A film szakos diákjaink otthon forgattak kisfilmeket, amik a jelenlegi állapotot tükrözik. Hírünket folyamatosan frissítjük az újabb alkotásokkal.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara tanulmányi titkárt keres meghatározott időre
A meghirdetett munkakörre elektronikus úton, e-mailben lehet jelentkezni június 12-én, pénteken 14 óráig.

Mi szükséges az ONLINE felvételi beiratkozáshoz?
A különleges helyzetre való tekintettel idén online és ingyen iratkozhatnak az érdeklődők a Sapientiára, így kissé megváltozik az iratkozási folyamat.

A tájak egyszerűsödése és a természettel való kapcsolati értékeink romlása
A Landscape Journal folyóiratban jelent meg publikáció dr. Balázsi Ágnes társszerkesztésében.

Virtuális könyvbemutató Bodó Barnával és Török Ferenccel
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék oktatói a 2018/19-es Erdélyi Magyar Civil Évkönyv bemutatóján vettek részt.

#főpróba – Tudományos Diákköri Fórumot szervezünk az őszi TDK előfutáraként
A jelenlegi helyzetre való tekintettel az eseményt online szervezzük meg 2020. június 25-én, csütörtökön 11 órától.

Karunk dékánjának ítélt meg kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémia
Arany János-érmet kap dr. Tonk Márton filozófiatörténész, egyetemi tanár. Az MTA díjainak és okleveleinek átadására később kerül sor.

Volt sapientiás alkotása nyerte a legjobb Úton dokumentumfilmnek járó díjat
A 2010-ben végzett László József kísérleti filmje lett díjnyertes a Mediawave fesztivál online versenyében.

Oktatóink az online jogászképzésről
A koronavírus-járvány hatására teljesen megváltozott az oktatás, átkerült a virtuális térbe. A Jogtudományi Intézetünk oktatói mondják el a tapasztalataikat.

Széles körű érdeklődés karunk képzései iránt a virtuális nyílt napokon
A helyzetre való tekintettel online megszervezett eseményt Erdély-szerte és Magyarországról is többen követték.

2019: a „földrengések” éve az indiai belpolitikában – dr. Szenkovics Dezső elemzése
Oktatónk írása a Külügyi és Külgazdasági Intézet KKI Elemzések sorozatában

„... itt egy kicsit az enyém a levegő meg a Szamos” – dr. Tonk Márton a Fülszövegben
Karunk dékánja Király Zoltán Vallomás a városról c. versét olvasta fel a Főkonzulátus felkérésére.

Volt hallgatónk dokumentumfilmjét mutatják be a torontói Hot Docs fesztiválon
A filmművészet, fotóművészet, média szakon végzett Visky Ábel filmje a szétszakított családok életét mutatja be.

Sapientiás „kéznyomok” Rúzsa Magdolna új videoklipjén
A Zoom Studio animálta a Remarker Kft. grafikáit az énekesnő új klipjéhez, két sapientiás dolgozott a projekten idén áprilisban.

Volt hallgatónk, Moldovai Katalin készíthet nagyjátékfilmet az Inkubátor Program 5.0 támogatásával
A Nemzeti Filmintézet 5 nyertest támogat első nagyjátékfilmjük elkészítésében.

Virtuális nyílt napok a kolozsvári Sapientián
Egyetemsétával, előadásokkal, diákbemutatkozókkal és egyéb érdekességekkel várunk minden érdeklődőt ezúttal online, május 4–8. között a Virtuális nyílt napokon.

Sapis olvasós nap a könyv és szerzői jog világnapjára
2020. április 23-án, csütörtökön újabb tematikus napot tartottunk Instagram-oldalunkon, ezúttal a könyveké volt a főszerep.

Online felvételi előkészítőt szervez a Média Tanszékünk
2020. május 16-án (szombaton) 10 órától csatlakozhatnak be az érdekődők. Jelentkezni a sapientia.ffm@gmail.com e-mail-címen lehet.

Kikapcsolódás otthon – sapientiás módra
Az otthonülős mindennapjaik egy-egy pillanatát ragadják ki diákjaink és kollégáink a tematikus napjaink keretében, szombaton a kikapcsolódás, feltöltődés volt a téma.

Két sapientiás alkotása is szerepel a Mediawave „Úton” online filmfesztiváljának programjában
Gratulálunk és sok sikert Frunza Roland mesterisünknek és László József volt hallgatónknak!

Sportnap a Sapientián – karunk hallgatói és munkatársai is megmutatták, hogy sportolnak otthon
Fontos megtalálni a módját, hogy mozogjunk otthon, ehhez adunk néhány ötletet.

Szabad-e locsolni? – virtuálisan
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának férfikollégái összefogtak, és néhány locsolóverssel köszöntik a hölgyeket – idén kivételesen online – húsvét hétfőn.

Így készült a kolozsvári Sapientia közössége húsvétra
A jelenlegi megváltozott helyzetben kíváncsiak voltunk arra, ki hogy készül közösségünkből az ünnepekre, ebből hozunk egy válogatást.

Oktatóink publikációit is tartalmazza az új Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2018–2019
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanszék oktatóinak munkái is olvashatóak a kötetben.

Online elérhető kötet: Az első bűnügy-történeti konferencia előadásai
A Jogtudományi Tanszékünk elérhetővé tette a Forum Iuris Könyvkiadó 51. kötetét a 2019. október 10–12. közötti konferenciáról.

Kutatási eredmény a Média Tanszéknél: angol nyelvű tanulmánykötet jelent meg
A kötet tanulmányai az intermedialitást vizsgálják a kortárs kelet-európai és orosz filmekben.

Egyik napról a másikra kerültünk át a virtuális térbe – dr. Kokoly Zsolt
Jogtudományi Tanszékünk oktatójával készített interjút a Hargita Népe a jelenlegi helyzetre vonatkozó online kommunikáció sajátosságairól.

ÚJRA MEGNYITVA! Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2020 nyara) és tanulmányi mobilitás (2020/21-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára Erasmus+ szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre 2020 nyarán, és...

A távoktatásos rendszer működtetésével és kiterjesztésével folytatódik az oktatási folyamat
Március 27-ei ülésén elemezte ki az egyetem Szenátusa az online oktatás tapasztalatait.

Két nyelven adott ki monográfiát a Jogtudományi Intézetünk
A világjárvány idején sem állt le a munka: román és magyar nyelven is megjelent Veress Emőd és Székely János román öröklési jogról szóló kötete.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara is csatlakozik az Egy Kolozsvárunk van kezdeményezéshez
Öt teljes védőfelszerelésre váltunk szolidaritási jegyet.

Tájékoztató a MeRSZ, a Szotar.net és az AKJournals adatbázisok távoli eléréséhez
Az Akadémiai Kiadó a vészhelyzet ideje alatt is kiemelt szerepet szán az online adatbázisok távoli elérésének.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign