Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Ősszel ismét itt a Ffest!

Hatodik kiadására kerül sor novemberben a Ffest Nemzetközi Diákfilmfesztiválnak.

Az esemény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Televízió Kara, illetve a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) Video tanszéke szervezésében zajlik az őszi hónap utolsó hetében.

Idén is öt kategóriában lehet nevezni (rövidfilm, animációs film, dokumentumfilm-antropológia, nagyon rövid film, valamint kísérleti film), és ez alkalommal sem marad el a már megszokott, fesztivált megelőző egyhetes műhelymunka. A fesztivál célcsoportját - elsősorban - az országban működő film szakos hallgatók képezik, akiknek eképpen adódik kiváló lehetőség a szélesebb közönség előtt bemutatni műveiket. S mivel a romániai filmes iskolákban az animáció háttérbe szorult, idén ennek a kategóriának biztosítanak hangsúlyosabb szerepet.

Míg 2010-ben a miskolci, 2011-ben az egri filmes iskola szerepelt vendégként a fesztiválon, 2012-ben cseh és szlovák hallgatókat várnak a szervezők. Jövőtől pedig reményeik szerint német, francia és olasz filmes iskolák is részt vesznek majd a rendezvényen.

A romániai és a külföldi filmes iskolák hallgatói, illetve az egyéni jelentkezők szeptember végéig küldhetik be alkotásaikat. A fesztivál fődíja 1000 euró.

Eseménynaptár

2020. október

KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031