Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2019/20-as tanév II. félévében

A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2019/2020-as tanév második félévében.

1. A pályázat általános célja a hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, lehetővé téve oktatási, nyelvi, szakmai és kulturális tapasztalatok megszerzését külföldi felsőoktatási intézményben az Európai Unión belül.

Jelen pályázati felhívás célja a hallgatók tanulmányi jellegű külföldi mobilitásának támogatása a 2019/2020-as tanév II. félévében, a megpályázható mobilitási időtartam egy egyetemi félév (a fogadó egyetem tanévbeosztása szerint, magába foglalva a vizsgaidőszakot is, minimum 3 hónap, ugyanabban a fogadó intézményben), magába foglalhat kiegészítő szakmai gyakorlat periódust.
Az ösztöndíjas helyek száma nem korlátozott, a megpályázható helyek jegyzéke a kari Erasmus+ koordinátoroknál és a jelen felhívás 3. pontjában található linken érhető el.

2. A pályázattal elnyerhető ösztöndíj

• Az ösztöndíj folyósításának pénzneme az euró. Az ösztöndíj összege a fogadó intézmény országa és a teljesített mobilitás napok száma alapján kerül kiszámításra.
• A 2019/2020-as tanév második félévében érvényes ösztöndíjösszegek a fogadó ország szerint:
– Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Törökország: 470 EUR/hónap;
– Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália: 520 EUR/hónap.

3. Pályázati feltételek

• Nem pályázhat második féléves tanulmányi mobilitásra az, aki:
        • a 2019/2020-as tanévben végzős;
        • a 2019/2020-as tanévben újra beiratkozott hallgató;
        • kiegészítő éves hallgató;
        • korábbi, azonos ciklusban megvalósított Erasmus+ mobilitása alatt nem teljesítette az előírt kreditszámot vagy valamely más szerződéses kötelezettségét.
• Hogyha a hallgató párhuzamosan több szakra van beiratkozva, akkor mindegyik szakhoz kötődően pályázhat, de csak az egyik szakhoz kötődően nyerhet el mobilitási támogatást.
• A pályázó olyan alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő hallgató lehet, aki:
        • aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint, valamint teljesíti a pályázat részvételi feltételeit, illetve alapképzésben részt vevő hallgatók esetében van legalább két befejezett féléve;
        • román állampolgár vagy Romániában érvényes letelepedési, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik;
        • legalább középfokú nyelvtudással rendelkezik abból a nyelvből, amelyen az oktatás folyik a fogadó intézményben, és ezt igazolni is tudja (amennyiben az oktatás nyelve nem a magyar);
        • a tervezett külföldi képzési program beilleszkedik a tantervébe (évet halasztani Erasmus+ ösztöndíj miatt nem lehet);
        • vállalja, hogy szükség esetén elvégzi a nyelvi kompetenciák felmérésére szolgáló OLS online teszteket (kiutazás előtt és a mobilitás után egyaránt), és az online nyelvtanfolyamot;
        • nyilatkozza, hogy ismeri és elfogadja a Sapientia EMTE Erasmus+ hallgatói mobilitás szabályzatát, amely elérhető a karok honlapjainak Erasmus+ oldalán, valamint az egyetem honlapján ezen a helyen;
        • eleget tesz a kari Erasmus Bizottság által meghatározott egyéb pályázati feltételeknek.
• Adott képzési ciklusban a hallgató összesített mobilitási időtartama nem haladhatja meg az Erasmus+ ösztöndíj-kalkulátorral számolt 12 hónapot, azaz 360 napot* a megpályázott mobilitás időtartamával együtt (beleértve a zero grant mobilitást is), ebbe beleszámít a korábban LLP-ben teljesített Erasmus mobilitási idő is. • A kari Erasmus Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. A mobilitás lebonyolítása a támogatási szerződés megkötésének pillanatában érvényes hallgatói Erasmus+ szabályzat szerint fog történni.
• Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki a tervezett kiutazását megelőző két félévben (elsőéves mesteris hallgató esetében: egy félévben) nem teljesített legalább 20-20 kreditet a kötelező és kötelezően választandó tárgyakból azon a szakon, amelyhez kötődően Erasmus+ ösztöndíjat ítéltek meg számára.
• Ha a pályázást követően vagy a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a pályázat, illetve a támogatási szerződés érvényét veszíti.
• Azon partneregyetemeken megvalósuló tanulmányi mobilitásra lehet pályázni, amelyekkel a hallgató szakja szerinti tudományterületre vonatkozóan egyetemünknek van intézményközi megállapodása. A második félévre megpályázható helyek jegyzéke a kari Erasmus+ koordinátoroknál és itt érhető el.
• A tanulmányi mobilitás magába foglalhat egy kiegészítő szakmai gyakorlat periódust, amennyiben ezt a vonatkozó intézményközi szerződés lehetővé teszi. A kombinált mobilitás periódusa egy egyetemi félév a fogadó egyetem tanévbeosztása szerint. A hallgatónak igazolnia kell, hogy a két tevékenységet ugyanazon fogadó felsőoktatási intézményben végzi. A kombinált mobilitás teljes periódusára vonatkozóan a havi támogatási összeg megegyezik a havi tanulmányi ösztöndíjjal.

4. A pályázathoz csatolandó kötelező és opcionális dokumentumok:

1. Pályázati űrlap (Fişa candidatului). A formanyomtatvány letölthető innen. Kitöltve, papír alapon, aláírva, az illetékes szakkoordinátor ellenjegyzésével ellátva kell benyújtani. Kizárólag ez a pályázati űrlap használható!
2. Nyilatkozat Erasmus+ mobilitásról (Declaraţie mobilitate Erasmus+). A formanyomtatványok letölthetők innen, mindkét nyelven kitöltve, papír alapon, aláírva kell benyújtani. Kizárólag ez a formanyomtatvány használható!
3. Érvényes személyi igazolvány másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély másolata is (Certificat de înregistrare).
4. Curriculum Vitae – Europass formátumban, olyan nyelven megszerkesztve, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (https://europass.cedefop.europa.eu/documents/curriculum-vitae).
5. Motivációs levél – max. 2000 leütés, olyan nyelven, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja.
6. Nyelvtudás igazolása abból a nyelvből, amelyen a hallgató külföldi tanulmányait folytatni fogja (kivéve, hogyha a mobilitás oktatási nyelve a magyar).
7. opcionális: Egyetemi tudományos tevékenységre vonatkozó iratok, pl. TDK-n vagy más versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.
8. opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus+ tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.

A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező.

A pályázati dossziét egy példányban, papír alapon, minden aláírással ellátva kell benyújtani a kar Erasmus+ koordinátorának.

A pályázati anyag beküldhető elektronikusan is akkor, hogyha a pályázó valamilyen ösztöndíjjal az EMTE tudtával és beleegyezésével külföldön tartózkodik a teljes pályázási periódusban. Ebben az esetben is az iratoknak tartalmazniuk kell az előírt aláírásokat, és a dossziét beszkennelve, pdf formátumban kell beküldeni.
Hiányos pályázat nem vehető figyelembe. Aláírás hiánya, adatok hiánya, nem a jelen felhíváshoz csatolt nyomtatványok használata, beadási határidő elmulasztása kizáró ok lehet. Az iratok pótlására a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.

A pályázat meghirdetésével egyidejűleg a karok közzéteszik a kari honlapokon és hirdetőtáblákon a következő információkat: a megpályázható helyek, a pályázat további kari feltételei (ha van ilyen, pl. szóbeli meghallgatás kiírása), bírálati szempontrendszer, a kari Erasmus Bizottság személyi összetétele.

A pályázat benyújtható 2019. szeptember 23. hétfővel kezdődően, 2019. október 7. hétfő déli 12:00 óráig.
Jelentkezni Sulyok Kármen kari Erasmus+ koordinátornál lehet a fogadóórák alatt.


Kolozsvár, 2019. szeptember 18.

*Az Erasmus+ programon belül minden hónap egységesen 30 naposnak számít.

Eseménynaptár

2019. október

KeSzCsSzVa
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031