Sapientia–ELTE „Barátság–félmaraton” Budapesten

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Sapientia–ELTE „Barátság–félmaraton” Budapesten
Sapientia–ELTE „Barátság–félmaraton” Budapesten
Sapientia–ELTE „Barátság–félmaraton” Budapesten
2017. szeptember 11.

Félmaratoni futással bővültek a Sapientia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közötti szakmai-emberi kapcsolatok. Horváth Ákos (ELTE), Tonk Márton (Sapientia) és Bakó László (Sapientia) együtt vettek részt 2017. szeptember 10-én a 32. Wizz Air Budapest félmaratonon, ahol a közös sportélmény révén erősítették az elmúlt években a tehetséggondozás terén megvalósult együttműködéseiket. A „Barátság–félmaraton” keretében egyéniben Horváth Ákos 1 óra 33 perc alatt, Tonk Márton 1 óra 49 perc alatt, váltóban pedig a Sapientia EMTE csapata (Tonk Márton – Bakó László) 1 óra 58 perc alatt teljesítette a 21 km-es távot.

Gratulálunk! 

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Pályázati felhívás a külhoni magyar tehetségtámogatásért a felsőoktatásban
A Sapientia Hungariae Alapítvány pályázatot hirdet a Collegium Talentum programban való részvételre.

Nem olyan fekete, de...
Dr. Veress Emőd jogász, egyetemi tanár volt a Kolozsvári Rádió Tetőterasz című műsorának meghívott vendége. Oktatónkkal Rostás-Péter István beszélgetett az igazságügyi reformcsomagról!

Elkészült a az első Kárpát-medencei Tehetségtábor aftermovie-ja
Parajdon tartottuk az első Kárpát-medencei Tehetségtábort 2017. július 17-23. között a Kolozsvári Kar szervezésében.

Álláshirdetés a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Dékáni Hivatala versenyvizsgát hirdet portás állás betöltésére.

Fényképes összeállítás a Műemlékek diákszemmel című kiállításról
Oktatóink képarchiváló projektjének keretében középiskolás diákokkal gondoltak újra archív fotókat a 8. KMN alatt.

Bővül a Tudástárunk a Sapientián!
Megnézhető a Sapientia Tudástár sorozat legújabb videója, amelynek házigazdája dr. Bodó Barna egyetemi docens, aki a részvételi demokráciáról beszél.

Visszatáncolnának a Brexittől? Telefonos interjú egyetemi adjunktusunkkal
Dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunkat kérdezték a Brexitről a Kolozsvári Rádió Lendületben című műsorában.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki oktatónkat!
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült karunk főállású oktatója, dr. Murádin János Kristóf az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.

Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására!
2017. október 1. és december 31. közötti időszakban megszervezett konferenciákra lehet pályázni.

Magyar állami kitüntetéseket kapott Kató Béla püspök és Kása Zoltán professzor
Az államalapítás ünnepén Pótápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár adta át az elismeréseket.

PR felelősét keresi a Kolozsvári Kar!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara pályázatot hirdet PR felelősi munkakör betöltésére. Bővebb információk a hírben olvashatóak!

Szerdán kezdődnek a Filmnapok!
Filmvetítések a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. Szenkovics Dezső kollégánk volt a Kolozsvári Rádió vendége, ahol részletesen beszélt a Filmnapok programjáról.

Online is elérhető a Sapientia EMTE kétnyelvű egyetemi bemutató kiadványa
A kiadvány magyar és angol nyelven az egyetem mellett azt a környezetet is népszerűsíti, ahol az intézmény működik.

Itt van a Sapientia Tudástár videósorozat legújabb része
Megérkezett a Sapientia Tudástár e heti része, amelyben Dr. Bakk Miklós a politikai közösségekről és a regionalizmusról beszél!

Filmnapok a 8. Kolozsvári Magyar Napokon!
A Kolozsvári Kar, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Filmtett Egyesület és a Magyar Nemzeti Filmarchívum érdekes filmekkel várja az érdeklődőket a Tordai úti épületbe.

Sapientia Tudástár videósorozat
Nézzétek meg a Sapientia Tudástár sorozat legújabb videóját, amelynek házigazdája dr. Toró Tibor egyetemi adjunktus, aki a kérdőíves kutatások alapjairól beszél.

Itt vannak az Erasmus+ beszámolók!
Beérkeztek a második félévben Erasmus+ mobilitási programmal külföldön tanuló hallgatóink beszámolói. Érdekes, tartalmas és hasznos olvasmányok!

Ingyenes helyeket is hirdetünk az őszi pótfelvételire!
Szeptemberben ingyenes helyekre is lehet még jelentkezni alapképzésen és mesterképzésen egyaránt a Kolozsvári Karon.

Megnézhető a Sapientia Tudástár következő két része
Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk által indított sorozat célja az ismeretbővítés a fiatalok körében.

Tusványos 2017
2017. július 19-21. között idén is ott voltunk a Tusványosi nyári szabadegyetemen, a Sapientia-sátorban érdekes tudománynépszerűsítő előadásokon és foglalkozásokon vehettünk részt.

Műemlékek diákszemmel címmel kiállítás készülődik
Oktatóink képarchiváló projektjének keretében középiskolás diákokkal gondoltak újra archív fotókat a 8. KMN idejére.

Júliusi tehetségtábor
Parajdon tartottuk az első Kárpát-medencei Tehetségtábort a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának szervezésében 2017. július 17-23. között.

Aktuális kihívások az erdélyi magyar felsőoktatásban
A Kolozsvári Rádiónak adott interjút dr. Tonk Márton dékán úr a Geopolitikai konferencia után. A teljes beszélgetés meghallgatható itt!

Sapientia-sátor idén is Tusványoson
Tudománynépszerűsítő előadásokkal, beszélgetésekkel, foglalkozásokkal várjuk sátrunkba az érdeklődőket július 19–21. között. Látogass be hozzánk!

Ismét díjazták Barabás Eszter dokumentumfilmjét
A Kopjafa a házunk helyén című alkotás nyerte a Fülöp-szigeteki iChill International Film Festival legjobb dokumentumfilmnek járó díját.

Az ETV riportja a beiratkozás megkezdéséről
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a beiratkozási és felvételi időszak megkezdése után helyszínen járt az Erdélyi Magyar Televízió.

Sapientia a VIBE-on
A Sapientia EMTE a VIBE Koli szakmai partnereként részt vett a 2017. július 6–9. között megszervezett VIBE Fesztiválon, az oktatók szakmai előadásokkal, a HÖK pedig szabadidős programokkal.

Megérkezett a Sapientia Tudástár videósorozat harmadik része
Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk által indított sorozat célja az ismeretbővítés a fiatalok körében.

Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017
Parajdon tartjuk az első Kárpát-medencei Tehetségtábort a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának szervezésében 2017. július 17-23. között.

Jogász konferencia a Kolozsvári Karon
Arbitrability of Company Law Disputes in Central and Eastern Europe címmel szervez nemzetközi konferenciát Jogtudományi Tanszékünk 2017. október 20-án.

Elkezdődtek a beiratkozások a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
Összesen 180 helyre lehet idén beiratkozni és felvételizni a Kolozsvári Karon 2017. július 10-24. közötti időintervallumban.

Dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunk a VIBE Kolin
Brexit – merre tart a 27 tagú EU? témakörben beszélgetett Winkler Gyula EP-képviselő és Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE adjunktusa.

Szakmai előadásokkal is jelentkezünk a VIBE Fesztiválon
A VIBE KOLI keretében pénteken, július 7-én"Világok harca", avagy merre tovább, Eurábia címmel tartott előadást Dr. Tonk Márton dékán úr.

Csütörtöki sajtótájékoztatónk összefoglalója
A Kolozsvári Rádiónak adott interjút Dr. Tonk Márton dékán úr a beiratkozási és felvételi időszakról, valamint nyári rendezvényeinkről.

XVI. Torockói Diáktábor
Július 6–9. között idén XVI. alkalommal A mi Közép-Európánk címmel kerül megrendezésre a Torockói Diáktábor, amelyre hazai és külföldi diákok érkezését is várják a szervezők.

Megérkezett a Sapientia Tudástár videósorozat második része
Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk által indított sorozat célja az ismeretbővítés a fiatalok körében.

Dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunkkal beszélgettek a Kolozsvári Rádióban
Egyetemi oktatónk volt Rostás Péter István vendége a Tetőterasz című műsorban.

Központban a geopolitika
Dr. Tonk Márton dékán úr a Kolozsvári Rádiónak adott interjúban beszélt a Geopolitikai konferenciánkról, amelyet 2017. június 30-án tartottunk a Kolozsvári Kar Tordai úti épületében.

Kolozsváron tartottuk a 2. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumot
Ötven erdélyi felsőoktatási szakember és a hallgatói szervezetek képviselői tanácskoztak.

Geopolitika konferencia a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez Geopolitikai folyamatok és lehetséges hatásaik címmel 2017. június 30-án.

Tudástár néven indít videósorozatot Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk
A sorozat első részében dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktust hallhatjuk.

Ott leszünk a VIBE Fesztiválon is!
A Marosvásárhelyen megszervezett VIBE Fesztiválon is megtalálod a Sapit, jelentkezünk előadásokkal, beszélgetésekkel, bemutatókkal. Keress meg minket!

Látogatóban voltunk diákunknál, a Kárásztelki Pezsgőpincészet főborászánál
Együttműködési megbeszélésre került sor egyetemünk, illetve a Kárásztelki Pezsgőpincészet képviselői között.

Görögországi terepgyakorlaton a környezettudós hallgatók
2017. május 26. és június 4-e között Környezettudomány Tanszékünk diákjai, akik minden évfolyamot képviseltek, részt vettek a hagyományos mediterrán terepgyakorlaton.

Barabás Eszter Bözödújfaluról szóló dokumentumfilmje nyert díjat
Volt diákjaink filmje nyert díjat a Kulturális Ifjúsági Filmnapok versenyén. Gratulálunk a filmhez!

Erdélyi Politikatudományi Konferencia
Otthonlét – idegenség címmel szervez politikatudományi konferenciát partnerségben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara.

Szombaton elballagtak végzős hallgatóink
2017. június 17-én ünnepélyes keretek között tartottuk tanévzárónkat és végzős diákjaink ballagását. Gratulálunk elballagott hallgatóinknak, kívánunk nekik sok szerencsét!

Pályázati felhívás tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására - 2017
A Scientia Kiadó, a Sapientia EMTE kiadója hirdet nyílt pályázatot.

Bakk Miklós kapta idén a Lőrincz Csaba-díjat
Bakk Miklós politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának docense kapta idén a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány díját.

Pro Universitate kitüntetést kapott Dr. Dávid László rektor úr
Az Óbudai Egyetem Szenátusa Pro Universitate kitüntetést adományozott Dr. Dávid László professzor úrnak 2017. június 12-én.

First Cut 2017
Filmművészet, fotóművészet, média szakos hallgatóink vizsgafilmjeit vetítjük nagyközönség előtt 2017. június 23-án Tordai úti épületünk aulájában két kiállítás kíséretében.

Dr. Szenkovics Dezső dékánhelyettes volt az Erdélyi Figyelő vendége
Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk adjunktusát kérdezték az Európában utazók és nyaralók biztonságáról.

Brüsszeli tanulmányúton diákjaink és oktatóink
2017. május 28. és június 2. között a Kolozsvári Kar 17 diákja 3 oktató és egy szervezőtitkár kíséretében egyhetes tanulmányi úton vett részt Brüsszelben.

Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2017/18-as tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre

III. Jogászgyűlés
A nagy sikerű torockói és szovátai jogászgyűlések után a rendezvény tovább vándorol, a következő helyszín a borospataki skanzen lesz Csángóföldön 2017. június 9-11. között.

Lúdas Matyi a Sapientia Kolozsvári Karán
A mesemozi következő vetítése alkalmából, 2017. június 3-án, szombaton a Lúdas Matyi című rajzfilmet mutatjuk be. Minden kedves gyereket, szülőt, nagyszülőt szeretettel várunk!

Székelyudvarhelyen töltöttük a hétvégét
2017. május 26-28. között egyetemi képviseletünk jelen volt a székelyudvarhely városi parkban, a Sapientia-sátorral részt vettünk az Udvarhely Napok rendezvénysorozaton.

Június 17-én tartjuk tanévzáró és ballagási ünnepségünket
Ünnepélyes keretek között tartjuk a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának tanévzáróját és végzős diákjai ballagását.

Ébredés fotópályázat: eredményhirdetés
Meghozta döntését a szakértői zsűri, megszámláltuk a Facebook like-okat, megvannak a természetfotó-pályázat díjazottjai. Gratulálunk a nyerteseknek!

Sapientiás díjakat osztunk középiskolás diákok számára
A Báthory István Elméleti Líceum tanévzáró ünnepségén Sapientiás különdíjakat adományozunk az iskola kiváló diákjai számára.

A migráció emberjogi aspektusai címen tartott előadást Dr. Tonk Márton egyetemi tanár az Apafi Kollégiumban
Az előadásnak (újabb) tragikus aktualitást adott a május 22-i manchesteri robbantás.

Ott leszünk az Udvarhely Napokon
2017. május 26-28. közötti időszakban találkozzunk Székelyudvarhelyen a Városi Parkban, hiszen a Sapientia EMTE is képviselteti magát a városnapi rendezvényen.

Interjú dr. Balogh András történészprofesszorral
Egyetemi Esték rendezvénysorozatunk előadója volt a Kolozsvári Rádió meghívott vendége. A Tetőteraszban Rostás-Péter Istvánnal beszélgetett.

Dr. Szenkovics Dezső adott interjút a Kolozsvári Rádióban
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának adjunktusát, dr. Szenkovics Dezsőt kérdezte Kovács Péter a manchesteri robbantásról.

Végzős látogatók Tordáról
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum végzős diákjainak egy csoportja látogatta meg Tordai úti épületünket, a program során megtapasztalhatták a sapientás érzést. Köszönjük, hogy itt voltatok!

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál
A magyarországi rendezvény egyik határon túli helyszíne idén Kolozsvár lesz, ahol 2017. május 26-28. között vetítéseket szervezünk a kedves érdeklődőknek.

Apróságok a Kolozsvári Karon
A Vackor csoport látogatott be hozzánk péntek délelőtt. Az apróságok meglátogatták kari könyvtárunkat, fotózkodtak a stúdióban, majd animációt néztek az aulában.

Ébredés fotópályázat: lezárult a nevezés, kezdődik a közönségszavazás!
Szakunk hivatalos Facebook-oldalán találhatóak a beérkezett fényképek nyolc albumban. Indulhat a szavazás!

Tenderfelhívás - Pályázatot hirdetünk médialabor-eszközök beszerzésére
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának tenderfelhívása médialabor-eszközök és -felszerelés beszerzésére.

Kari épületünk ad helyet az ETDK három szekciójának
2017. május 19-20. között, pénteken és szombaton Tordai úti épületünkben tartják a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia három szekcióját.

Félév végi előadásmaraton a Sapientián
Május 24-én, szerdán a Pécsi Tudományegyetem oktatói tartanak előadásmaraton a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Apáczais csoport a Kolozsvári Karon
Szerdán a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai látogatták meg Tordai úti épületünket, mi pedig szívesen körbevezettük őket. Köszönjük, hogy itt voltatok!

Látogass be szerdán a Sapi-Mozi-Tékába!
Szerdán, május 24-én ismét filmvetítés lesz a Kolozsvári Kar Aula Magna termében. Sok szeretettel várunk egy "új-Hollywood"-i filmre minden mozizni vágyót!

Vékás Lajos a Sapientia EMTE első díszdoktora
Az egyetem Szenátusa 2017. május 12-i kolozsvári nyilvános ünnepi ülésén tüntette ki Doctor Honoris Causa címmel Vékás Lajos Széchenyi-díjas professzort.

Magyar Nyári Egyetem
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem huszonkettedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára ezt a programot.

Ismét kinyitottuk kapuinkat a középiskolások előtt
A hozzánk ellátogató diákok kipróbálhatták, milyen is sapientiás hallgatónak lenni. Reméljük, tetszett nálunk, köszönjük, hogy itt voltatok.

Arany János-emlékérmet kapott Dr. Dávid László rektor úr
Dávid László a kiemelkedő jelentőségű intézmény- és tudományszervezési szerepvállalása elismeréseként is részesült a kitüntetésben.

Szak- és kutatási projektbemutató
A Kolozsvári Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének oktatói a Bethlen Gábor Kollégiumban tartottak bemutatót.

Egyetemi Esték
Az Egyetemi Esték rendezvénysorozat vendégeként tart előadást Kolozsváron dr. Balogh András, karrierdiplomata, történészprofesszor, az MTA doktora.

Nyílt Napok a könyvtárban is
A Tonk Sándor Könyvtár is csatlakozik programokkal a kari Nyílt Napokhoz. Az egyhetes részletes program a hírben olvasható. Látogassatok fel a könyvtárba!

Hallgatóink a budapesti Protokoll Versenyen
A budapesti Metropolitan Egyetem által 2017. május 5-én, hetedik alkalommal megszervezett megmérettetésen a Kar ötfős diákcsapata IV. helyezést ért el.

Dr. Hrubos Ildikó tartott előadást a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
2017. május 4-én az Egyetemi Esték keretén belül dr. Hrubos Ildikó, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa tartott előadást.

Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron
2017. május 6-án a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán szerveztük meg a XXVII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny Erdélyi fordulóját.

A Várfalvi Általános Iskola diákjai látogattak meg bennünket
Vendégeink bekukkintottak a környezettudomány laboratóriumba, a könyvtárba, stúdióba valamint az aulába is. Köszönjük a látogatást!

Nyílt napoztunk szombaton
Május 6-án, szombaton megnyitottuk kapuinkat a középiskolások előtt, látogatóink egy napra kipróbálhatták, milyen is sapientiásnak lenni.

Ingyenes mesemozi indult
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara ad otthont a magyar rajzfilmeket havi rendszerességgel bemutató rendezvénysorozatnak, a Vuk című klasszikust nézhette meg a nagyközönség szombaton.

Hazudnak-e a politikusok? címmel tartott előadást oktatónk Kézdivásárhelyen
Dr. Bakk Miklós, a Kolozsvári Kar docense volt az Ezüst Akadémia Oktatási Program vendége Kézdivásárhelyen.

A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományoz dr. Vékás Lajos jogász akadémikusnak
Az átadási ünnepségre 2017. május 12-én kerül sor Aula Magna termünkben.

A boldogság című filmet nézzük meg szerdán a Sapi-Mozi-Tékában
Szerdán, május 10-én ismét filmvetítés lesz a Kolozsvári Kar Aula Magna termében. Sok szeretettel várunk minden mozizni vágyót!

Tenderfelhívás - Pályázatot hirdetünk informatikai eszközök beszerzésére
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának tenderfelhívása informatikai eszközök beszerzésére.

Oktatónk Portóban
Az EUROACADEMIA 7. konferencián karunkat dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus képviselte, aki a Europe Seen Through the Eyes of a Hindu címmel tartott előadást.

Dr. Tonk Márton dékán úr a Mesemoziról beszélt a Paprika Rádióban
Ma délelőtt telefonos interjút adott dr. Tonk Márton dékán úr a szombaton induló ingyenes magyar mesemoziról. Az interjú meghallgatható ide kattintva!

Újabb pályázatokat írt ki a Sapientia EMTE oktatói és adminisztrációs munkatársai számára
Erasmus+ pályázati felhívások oktatási és képzési célú mobilitásra a 2017/2018-as tanévben.

Volt diákunk ismét a Cannes-i Filmfesztiválon
Dunai László vágó, a Sapientia EMTE 2010-es alumnisa ismét Cannes-ba utazik: ezúttal Kristóf György Out című filmjének egyik vágójaként. Gratulálunk és sok sikert kívánunk!

Ismét ott leszünk a budapesti protokoll versenyen!
Diákjaink is részt vesznek a VII. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen. Sok sikert kívánunk!

Beszámoló az áprilisi konferenciánkról
2017. április 5–8. között került sor a környezettudományi konferenciára, a Sapientia EMTE Környezettudomány Tanszéke és az Enviro Scientia Egyesület szervezésében.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign