Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

TIFF-helyszínné válik tíz napra a Sapientia Kolozsvári Kara

Május 25-én, pénteken rajtol a tizenhetedik alkalommal megszervezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), melynek 2018-ban is helyszíne a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. 63 filmvetítést és eseményt fogad be a Tordai úti épület Hunyadi Mátyás díszterme, a program a filmfesztivál honlapján megtekinthető. A neves filmek mellett a gyermekek fejlesztését megcélzó EducaTIFF egyes állomásaira és a Magyar Nap három vetítésére is sor kerül. 

A karon zajló Filmművészet, fotóművészet, média szakirányú képzés diákjai sem maradnak ki a rendezvényből. A helyi alkotók számára meghirdetett versenyre összesen 36 rövidfilmmel neveztek be 2018-ban, melyből mindössze öt maradt versenyben a fődíjért. Ezek között két sapientiás mesteris hallgató is szerepel 2017-es államvizsgafilmjével: Buzási Gyopár többszörösen díjazott Babuka a fűben dokuanimációját ('10), illetve Sztercey Benedek Szabolcs Your face without a screen játékfilmjét ('22) vetítik.

A TIFF előző kiadásain is kitűnően teljesítettek hallgatóink: már több alkalommal hozták el az első díjat olyan alkotások, melyeket a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának diákjai készítettek. Ezekről bővebben beszámoltunk minden évben:

2010:

  • Visky Ábel: Éjszaka a földön (megosztott első díj)

2011:

  • Pünkösti Laura: Játékszer
  • Ecsetgyár-különdíj: Péter AnnaÓda

2012:

  • Visky Ábel: Családi film

2013:

  • Visky Ábel: Édes otthon (megosztott első díj)
  • Bántó Csaba – Iszlai József: Eleven töredék (megosztott első díj)

2014:

  • Gábor Loránd: Adidaşi mărimea 36

2015:

  • Bán József: Kelj fel, és járj!

2016:

  •  Simó Ibolya: Tökéletes befektetés

Eseménynaptár

2018. augusztus

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031