Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Kutatási szakterületek

Oktatóink folyamatosan részt vesznek különféle kutatási projektekben hazai és külföldi, főleg magyarországi partnerek mellett. 2009-ben az Egyetem megkapta a Tudományos Kutatás Országos Hatóságától (ANCS) a kutatási tanúsítványt, amely lehetővé teszi, hogy az oktatók az Országos Felsőoktatási és Kutatási Tanácsnál (CNCSIS) is pályázhassanak.

Környezettudományi Tanszék

A Sapientia EMTE kolozsvári Környezettudományi Tanszék hosszú távú tudományos kutatási stratégiájának alaptémáját képezi a Kelet-Erdélyi, szűkebben a Székelyföldi, utóvulkáni jelenségek multi- és interdiszciplináris kutatása. E stratégiai célkitűzés mindeddig – 2004-el kezdődően egy évi kihagyással folyamatosan – egy éves, a KPI által meghirdetett és a tanszéki kutatócsoport által megpályázott és elnyert éves kutatási projektek sorozatában került megvalósításra. Az egyéves kutatási tervek és a hozzájuk rendelt szűkös anyagi keretek nem tették lehetővé nagyobb lélegzetű és horderejű kutatási munka elvégzését. Ennek ellenére az eddig elért és csak ideiglenesnek és részlegesnek mondható kutatási eredmények megengedték azok bemutatását nemcsak a pályáztatónak benyújtott Kutatási jelentések, hanem hazai és nemzetközi tudományos fórumokon is dolgozatok és előadások formájában.

 

A Kutatási Programok Intézete által finanszírozott kutatások

  • 2004-2005

Az erdélyi mofetták geológiai és kémiai tanulmányozása (kutatásvezető: dr. Szakács Sándor)

  • 2005-2006

Erdélyi mofetták környezettudományi szempontú, geológiai, kémiai, fizikai és biológiai tanulmányozása (kutatásvezető: dr. Szakács Sándor)

  • 2005-2007

Az erdélyi úthálózat környezetre gyakorolt hatása (kutatásvezető: Farkas György)

Észak-erdélyi autópálya építésének környezeti hatásai (kutatásvezető: dr. Mócsy Ildikó)

  • 2007-2008

Az erdélyi úthálózat környezetre gyakorolt hatása (kutatásvezető: Farkas György)

Észak-erdélyi autópálya építésének környezeti hatásai (kutatásvezető: dr. Mócsy Ildikó)

Erdélyi mofetták környezettudományos szempontú vizsgálata (kutatásvezető: dr. Urák István)

  • 2008-2009

Észak-erdélyi autópálya építésének környezeti hatása (kutatásvezető: dr. Mócsy Ildikó)

Székelyföldi posztvulkanikus jelenségek tanulmányozása (kutatásvezető: dr. Néda Tamás)

  • 2009-2010

Utóvulkáni működés környezeti hatásai a Kelet-Kárpátokban (kutatásvezető: dr. Szakács Sándor)

 

Média Tanszék

A filmművészet és a médiatudomány új és kibontakozó doménium lévén, az országon belül különösen gyümölcsöztethető. Célja a film és az audiovizuális kommunikáció legújabb jelenségeit nagyító alá venni, és a kutatási eredményt oda eljuttatni, ahol mozgóképes kommunikáció történik. A kutatási központ a tanszékkel való együttműködésben a filmtörténet, a vizuális antropológia, a filmzene területén született legfrissebb kutatási eredményeket szeretné népszerűsíteni. A kutatások a film intermedialitására összpontosítanak: milyen interakciók léteznek a filmművészet és a többi művészet között.

Kutatócsoport: dr. Pethő Ágnes docens, dr. Virginás Andrea adjunktus, drd. Blos-Jáni Melinda gyakornok, drd. Boné Ferenc tanársegéd, drd. Fazakas Áron adjunktus: Mozgókép és medialitás: az intermedialitás, remedializáció, rekontextualizáció jelenségei a filmben

A tervezett kutatási program tulajdonképpen szerves folytatása korábbi kutatásoknak, amelyek mindegyike a médiatudományon belül az ún. intermedialitás tanulmányok (intermedial studies) keretébe sorolhatók.

Más, a Kutatási Programok Intézete által finanszírozott kutatások

  • 2004-2005

A mozgókép szinkronstruktúráinak (kép-szöveg-zene viszonyainak) változásai (kutatásvezető: dr. Pethő Ágnes)

  • 2006-2008

Jean-Luc Godard és a modern film medialitása (kutatásvezető: dr. Pethő Ágnes)

  • 2008-2009

Mozgóképi remedializációs jelenségek (kutatásvezető: dr. Pethő Ágnes)

 

Európai Tanulmányok Tanszék

A magyar és a román nemzeti terület átfedése miatt jellegyetes találkozási terület vagyunk Európában. Nem csak méretei miatt sajátos, hanem struktúrája miatt is, mivel a két etnikum kuszán egymásba fonódva lakik e területeken. Ez a mély összefonódás sajátos kapcsolatrendszert teremtett a magyarok és románok között, különösen, hogy a néppé, illetve nemzetté válás folyamatában az átfedési terület, azaz Erdély térsége fontos szerepet játszott mindkét etnikum számára. Mondhatni a legfontosabb szomszédságról van szó, magyar és román oldalról egyaránt. Ilyen előzmények különösebben nem érdemes részletezni a két nép közötti kapcsolatok tanulmányozásának a fontosságát.

Kutatócsoport: dr. Lupescu Radu adjunktus (csoportvezető), dr Murádin János adjunktus (belső oktató), Wellmann László (külső munkatárs), Harbula Tamás (diák), Tőkés Balázs (diák), Vicsai Nóra Csilla (diák): A magyar-román államközi kapcsolatok múltja és jelene

Más, a Kutatási Programok Intézete által finanszírozott kutatások

  • 2006-2007

A nemzeti/etnikai kisebbségek kérdésének megközelítése az EU-ban (kutatásvezető: dr. Tonk Márton)

  • 2007-2008

Kommunikáció és politikai sikeresség a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai szerepvállalásában (kutatásvezető: dr. Tonk Márton)

  • 2008-2009

Nacionalizmus. liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus: politikai ideológiák és azok recepciója a két világháború közötti erdélyi politikai gondolkodásban (kutatásvezető: dr. Tonk Márton)


Catedra Media
Specializarea Relaţii internaţionale, studii europene

 


Sapientia EMTE, Kolozsvár a Facebookon

Share

Hogy mentek a szessziós vizsgák?

 
 
 
 
 

Eredmény mutatása

Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés