Dékáni köszöntő

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Dékáni köszöntő

Kedves Látogató!

Kolozsvár! Szoktuk úgy is emlegetni, mint a Kincses Város, Erdély fővárosa, Mátyás király és Bocskai István születésének helye, a Kolozsvári Magyar Napok helyszíne, Románia egyik legerősebb IT-központja, az erdélyi magyar kulturális élet fellegvára, dinamikusan fejlődő gazdasági központ, a kolozsvári CFR 1907 (egykori KVSC) focicsapat otthona, és a sort még hosszan lehetne folytatni. Megannyi leírása és jellemzése lehet egy városnak, amely egyszerre igaz. Mindezek mellett azonban Kolozsvár Erdély legnagyobb felsőoktatási központja, ahol évente mintegy százezer hallgató tanul alap- és mesterképzéseken, valamint doktori iskolákban. A felsőoktatási intézmények sorát immár mintegy két évtizede gazdagítja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, amelynek egyik képzési helyszíne itt található. A Kolozsvári Kar az itt tanulók létszámát tekintve egyetemünk legkisebb kara. Ez azonban nem feltétlenül rossz, hiszen lehetővé teszi a gyors ismerkedést és ezáltal a jó barátságok, a közvetlenebb hallgató-oktató viszony kialakulását. Ahogy szoktuk mondani, mi minden hallgatónkat nevén tudjuk szólítani. Mindez pedig könnyebbé teszi az egyetemi beilleszkedést és a nagyvárosi léthez való hozzászokást.

Hallgatóink számára igyekszünk a maximumot nyújtani. Modern, a 21. századi igények szerint elkészült épület, jól felszerelt tantermek és laborok, Erdély egyik legnagyobb és a legújabb technikával felszerelt TV- és filmstúdiója, hangtechnikai stúdió, modern táncterem, többezer kötettel és audiovizuális anyaggal rendelkező szakkönyvtár, fiatal és jól felkészült oktatói csapat, barátságos és magyarul beszélő adminisztráció várja a minket választó hallgatókat. Igyekszünk magas szintű, gyakorlatorientált és diákcentrikus képzést nyújtani, amelyet a modern pedagógiai módszerek segítségével szeretnénk érdekessé és diákbaráttá tenni. Tesszük mindezt abban a reményben, hogy ily módon tudjuk szolgálni nemzeti közösségünk.

Kedves Látogató! Köszönöm, hogy érdeklődik a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara iránt, és remélem, hogy esetleges kérdéseire választ talál a honlapon. Ha mégsem, akkor arra bátorítom, hogy keressen telefonon vagy e-mailben. Mint írtam, barátságos és segítőkész, magyarul válaszoló kollégák állnak az Ön rendelkezésére.

dr. Szenkovics Dezső,

dékán

 

Hírek
2022-07-15
2022-07-14
2022-07-13
2022-07-11
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Cluj-Napoca, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign