Nyílt Napok a kolozsvári Sapientián – újra személyes jelenléttel

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Nyílt Napok a kolozsvári Sapientián – újra személyes jelenléttel
Nyílt Napok a kolozsvári Sapientián – újra személyes jelenléttel
Nyílt Napok a kolozsvári Sapientián – újra személyes jelenléttel

Két év kihagyás után újra személyesen látogathatnak hozzánk az érdeklődő középiskolások 2022 tavaszán. A részvétel természetesen ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, hiszen a helyek száma korlátozott.

Szeretettel és színes programokkal várjuk az iskolákból érkező csapatokat Kolozsvárra a kar épületébe. Azoknak pedig, akik nem tudnak eljönni személyesen, a Facebook oldalunkon biztosítunk lehetőséget, hogy bepillantást nyerjenek az egyetemi mindennapokba.

Tematikus napokkal készülünk:

  • április 4. Környezettudomány szak
  • április 5. Táncművészet szak
  • április 6. Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak
  • április 7. Filmművészet, fotóművészet, média szak
  • április 8. Jog szak

Regisztrálni EZEN a linken lehet! Facebook esemény itt!


Az idelátogatók minden nap körbejárhatják az épületet, megismerhetik szakkínálatunkat, a Hallgatói Önkormányzatot, majd a nap tematikájának megfelelő szak foglalkozásán vehetnek részt és beszélgethetnek a diákokkal. A napi program 10 órától 14-ig tart, a regisztráltak emailben kapnak további tájékoztatást! Csatlakozni bármikor lehet, a program már 24 órával korábban megtalálható lesz a Facebook-eseménynél.

Online felvételi előkészítőt tart a Média Tanszék
Jelentkezni április 19-én, déli 12 óráig lehet a sapientia.ffm@gmail.com címen

Fedezzük fel együtt Kolozsvár rejtett kincseit!
Városmegismerő séta Kolozsváron dr. Murádin János Kristóffal.

Az Óperenciás tengeren és Hollywoodon is túl - megjelent a KáVéPONT legújabb epizódja
Farkas Boglárka beszélget Virginás Andreával és Lakatos Mihállyal.

Újabb kiemelkedő siker a középiskolai tehetséggondozásban
Ismét szép siker született a Sapientia EMTE, valamint az erdélyi magyar középiskolák és az ott zajló középiskolai tehetséggondozás közötti együttműködés eredményeként.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola keretében elvégzendő doktori képzésre
A doktori képzés résztvevői jogviszonyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel létesítenek, a képzés helyszíne pedig a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara.

Sapientiás sikerek az ETV Petőfi-versenyén
A hallgatóink közreműködésével készült kisfilmek I. és II. helyezést értek el az Erdély Magyar Televízió által rendezett Petőfi-tematikájú történelmi diákvetélkedőn.

Németország hadsereg- és haditechnika-fejlesztéséről adott interjút dr. Szenkovics Dezső
A cikk Átalakuló európai erőviszonyok: Németország megelőzi Oroszországot a katonai kiadások terén címmel jelent meg a Maszol portálon.

Megszervezték a XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóját
A vetélkedőre 2022 március 5-én került sor.

Fiatalon Erasmussal: Európában és a világban! – online tájékoztató és beszélgetés
A rendezvény időpontja: 2022. március 10., csütörtök, 18:00.

Erdélyi középiskolásokkal közösen készítettek filmet hallgatóink
A Sapientia EMTE egyike azon felsőoktatási partnerintézményeknek, amelyek részt vesznek az Erdélyi Magyar Televízió által szervezett, erdélyi magyar középiskolásoknak szánt versenyben, ahol öt középiskola készít kisfilmet Petőfi erdélyi látogatásairól.

Egyeztettünk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton online egyeztetést folytatott február 27-én kiemelt partnerintézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel, dr. Orosz Ildikó elnök asszonnyal, illetve dr. Csernicskó István rektor úrral.

Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2022 nyara) és tanulmányi mobilitás (a 2022/23-as tanév első féléve)

Ahol a tetűverseny volt a szórakozás – február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
A KáVéPONT legújabb epizódjában dr. Murádin János Kristóf az erdélyi magyarok szovjet fogságba hurcolásáról beszél.

A Sapientia EMTE Erasmus+ pályázatot hirdet oktatási és képzési célú mobilitási támogatás elnyerésére 2022-2023-ban
A pályázatok 2022. március 18. péntek déli 12 óráig küldhetők be.

Megjelent oktatónk, dr. Kokoly Zsolt médiajog kötete
A könyv címe: Jurisdicția asupra furnizorilor media în reglementarea Uniunii Europene. Evoluția criteriilor de determinare a jurisdicției de la Directiva televiziunii fără frontiere (1989) până la Directiva serviciilor mass-media audiovizuale revizuită (2018)

Könyvbemutató: Az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás gyakorlata Romániában 1997-2016
Markó Attila kötetének bemutatója: 2022. február 25, 10.00 óra, Kolozsvár, Bocskai-ház, Óváry terem.

Újabb interjúban mesélt az orosz-ukrán konfliktusról karunk dékánja
Szenkovics Dezső az Erdélyi Figyelő vendége volt.

A Szabók bástyájában tartanak kiállítást hallgatóink
Mák Krisztián ÁL/ARC és Ráduly Sándor Overdue című kiállátasát látogathatják

Támad-e az orosz medve? - megérkezett a KáVéPONT újabb epizódja
Ezúttal Szenkovics Dezső, karunk dékánja beszél az orosz-ukrán konfliktusról.

Visszanézhető az Obscura. Sötét. Kamra. című online kiállításunk megnyitója
Az érdeklődők körbejárhatják a virtuális kiállítótret is.

Bemutattuk a Karon működő nemzetközi projektjeinket
Három ERASMUS+ projekten dolgoznak párhuzamosan a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék oktatói: a kutatásmenedzsment témájú foRMAtion projekt, az EU biztonságáról és fenntarthatóságáról szóló EUSecure projekt, valamint a kisebbségi nyelvhasználatot megcélzó Listen projekt.

A természetben -Sapixel Nemzetközi Fotópályázat különkiadás-
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) közös erővel szervezi meg a Sapixel Nemzetközi Fotópályázat különkiadását, melynek címszava A természetben.

A Spirál mostmár Netflixen is elérhető!
A rendező, dr. Felméri Cecília volt hallgatónk, jelenleg a Média Tanszék oktatója.

Micimackó, mutasd magad! – interjú dr. Vallasek Magdolnával
Mikor válik egy alkotás közkinccsé?

Dr. Weiszburg Tamás volt vasárnap a Vajdasági Televízió egyik meghívottja
A „Fókuszban” műsor keretében a szerbiai lítiumbánya ügyét járták körül.

dr. Poszet Szilárd a Telesuli legújabb adásában
A Környezettudomány Tanszék vezetője a Föld belső szerkezetéről tartott előadást.

Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán adott interjút dr. Szenkovics Dezső, karunk dékánja
Az Erdélyi Magyar Televízió 24plusz című adásában beszélgettek.

XVII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Jelentkezési határidő: 2022. január 31. (online)

Online nyílt napot tart a PTE Művészeti Kar a sepsiszentgyörgyi festő és szobrász képzés kapcsán
Időpont: 2022. január 31., 10 óra.

OBSCURA. SÖTÉT. KAMRA.
Január 21-én, 18:00 órától lesz a második online fotókiállításunk megnyitója.

Lezajlott a Táncműveszet szakos hallgatók közös vizsgaelőadása
A Táncművészet szak a 2021–2022-es tanév első félévét záró gyakorlati kollokviumaiból egy egész estés, közönség előtt zajló táncelőadást tartott, mindkét évfolyam közreműködésével.

Ott leszünk a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
A tavalyi online kiadás után személyesen is találkozhatunk 2022. január 13–15. között Budapesten a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo A csarnokában, a KT17-es standnál. Akik pedig nem tudnak eljönni a rendezvényre, online csatlakozhatnak be .

KáVéPONT Sapientia címmel indítottuk el kari podcast-sorozatunkat
Az első epizódban dr. Murádin János Kristóf mesél a makettezésről és bemutatja gyűjteményét.

Kiállításra kerül a Sapixel Nemzetközi Fotópályázat 50 legjobb fotója.
A kiállítás megnyitója január 8- án, 16 órától lesz a Szabók bástyájában (Turnul croitorilor, str. Baba Novac 2.)

XII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia - Felhívás
A XII. Kari TDK-ra 2022. május 19–21. között kerül sor.

Csitul-e a kazahsztáni belviszály? - Dr. Szenkovics Dezső interjúja a Kolozsvári Rádióban
Rostás-Péter István meghívására a Kolozsvári Rádió Tetőterasz című műsorának volt meghívottja dr. Szenkovics Dezső, karunk dékánja.

Végzős egyetemisták, mesteris hallgatók és doktoranduszok számára hirdet pályázatot Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa
A jelentkezési űrlapot 2022. január 31-ig (postabélyegző dátuma) lehet leadni és még aznap 15 óráig szükséges a jelentkezési lapot a fent említett e-mail címre elküldeni.

Különdíjat kaptunk a CineMAiubit 2021-es kiadásán
Kihirdette győzteseit a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem diákfilm-fesztiválja, a CineMAiubit.

European University Film Awards 2021-ben is
A Hamburgi Filmfesztivál és az Európai Filmakadémia (EFA) kortárs európai filmkultúrát népszerűsítő projektjében 2017 óta veszünk részt.

Elrajtolt az Inzert
November 27-én került adásba az Erdélyi Figyelővel közös diákrovatunk első adása.

PÁLYÁZAT rangos nemzetközi (D1, Q1, Q2-es) szakmai folyóiratban közölt cikkek publikálási költségeinek a térítésére – 2022
Pályázási időszak: 2022 január 5–23. A pályázat célja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem keretében dolgozó főállású oktatók külföldi publikációs tevékenységének a támogatása, a kiemelkedő tudományos eredmények láthatóságának a javítása, valamint az intézmények nemzetközi elismertségének a növelése.

Pályázati felhívás tudományos, illetve oktatási kiválósági eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre – 2022
A pályázat benyújtásának határideje 2022. január 23., 20 óra. A minősítési bérkiegészítésre a meghirdetésben szereplő időszakban, az oktató által 4 legjobbnak ítélt tudományos, illetve oktatási munkával lehet benevezni, a Sapientia EMTE szenátusa által elfogadott módszertan szerint.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására – 2022
Pályázni lehet a 2022. március 1. és december 31. közötti időszakban megrendezésre kerülő, rangos nemzetközi konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való személyes vagy online részvételre. Pályázási időszak: 2022. január 5 – február 10.

Elismerő Oklevélben részesült karunk Média Tanszéke
A tanszék művészeti oktatásban elért teljesítményét díjazták

Sapis eredmények a Price Media Law Moot Court Competition nemzetközi médiajogi versenyen
Jogászaink közül került ki a legjobb szóbeli érvelő és miénk a leglelkesebb csapat!

Bocskai-díjak átadásával zártuk a jubileumi 20. évfordulós évet
Ünnepi szenátusi üléssel zárta huszadik jubileumi évét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2021. december 17-én, melynek keretében két Bocskai-díjat adtak át. Karunk dísztermében köszönték meg dr. Trócsányi László európai parlamenti képviselő, Magyarország volt igazságügyi miniszterének támogatását, illetve dr. Dávid László egyetemi szenátusi elnök, a Sapientia EMTE volt rektorának munkáját.

Pénteken lezárul a Magyar filmtörténeti vetítéssorozatunk
Fábri Zoltán 1976-os Az ötödik pecsét című filmjével zárjuk a magyar filmtörténetre fókuszáló online sorozatunkat.

Balassi Bálint-ösztöndíjprogram, Klebelsberg Kuno tehetséggondozó ösztöndíj
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet a 2022-es évben a magyarországi, szülőföldi és csehországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére.

Pálfi István Ösztöndíj 2021- pályázati kiírás
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány ösztöndíj pályázatot hirdet a területfejlesztéshez, kiemelten a határon átnyúló fejlesztésekhez, EGTC-khez kapcsolódó témakörben a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, és az Edutus Egyetem szervezésben való közreműködésével.

Sapientiás diákok nyerték az MCC Smart City Challenge 2021 versenyt
Az Innovative Future nevű csapat tagjai Ilyés Kinga (Jog, IV. év), Oláh Erik (NKET, III. év), Siklodi Lilla (KT, II. év).

Államvizsgafilmünk az oroszországi Kinoproba fesztiválon
Makkai Zsófia A piros kabát c. filmje kerül bemutatásra a jekatyerinburgi filmszemlén.

Mindset-konferencia: EU-s hatáskörök – jogi vergődések a korlátok és a lehetőségek között
2021. november 12-én 17:30-tól a Hunyadi Mátyás díszteremben.

Kolozsvári innovációs alap és kísérleti alap
A programba 2021. november 15-ig nevezhetnek 16-26 évesek Kolozsvárról, 2-5 fős csapatokban.

Elindult a jelentkezés a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny Erdélyi fordulójára
Jelentkezési határidő 2022. február 4.

Hallgatóink a MCC Smart City Challenge 2021 versenyen
A kolozsvári hallgatók csapatának neve Innovative Future, tagok: Ilyés Kinga, Oláh Erik, Siklodi Lilla.

Filmjeinket díjazták a Pannonfílingen
November 6-án tartották meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó 17. kiadását Veszprémben.

Film-fotós szakkönyvadomány érkezett a Tonk Sándor Könyvtárba
Török Gáspár, marosvásárhelyi fotóművész lánya közel 600 szakkönyvet ajándékozott karunk könyvtárának.

Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek vezetőivel találkozott karunk dékánja és a Táncművészet szak néhány oktatója
A találkozó témája a táncegyüttesek és a kar szakmai együttműködése volt.

Járványügyi rendelkezések november 8-tól az országos szinten elrendelt vészhelyzet időszakára
A jelenléti oktatás minden egyetemi helyszínen történő folytatása/újrakezdése érdekében a Szenátus járványügyi rendelkezések életbe léptetését fogadta el.

Rendezőasszisztens workshop Bagota Bélával
Október 29-én, 10:00–16:00 között, Google Meet-en.

Szabó István utolsó filmje a Magyar Filmtörténeti Vetítéssorozatunkban
A 2020-as Zárójelentést október 29-én, 18:00-tól vetítjük online.

Hallgatónk, Polacsek Zsófi államvizsgafilmje a lengyel Demakijaż filmfesztiválon
A női alkotókra fókuszáló fesztivál október 27–30. között kerül megrendezésre a lengyelországi Lublinban.

Karunk újabb nemzetközi projektben vesz részt
Nemzetközi Találkozóra került sor október 23–24-én a LISTEN – Nyelvi Önérvényesítés Kisebbségi Beszélők számára című ERASMUS+ projekt keretében.

Őszi túra a Túri-hasadékban
Végigjártuk a diákokkal a remekül kiépített Túri-hasadék Natura 2000 természetvédelmi területet.

Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon jártak hallgatóink
Október 12–17. között került megszervezésre a szolnoki ATAFF filmfesztivál, ahol a főszerepet ezúttal is a film és a látványtervezés kombinációja kapta.

In memoriam Sorin Botoșeneanu (1952 – 2021)
Reformer, operatőr, egyetemi tanár. Elhunyt a bukaresti I.L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Egyetem (UNATC) professzora, a Film Kar egykori dékánja.

„Nekünk ki kell tartanunk itt, Erdélyben” - interjú karunk dékánjával, dr. Szenkovics Dezsővel
,,Az embernek az a küldetése Gándhí szerint, hogy tetteivel, életmódjával hozzájáruljon az erőszakmentes, becsületes, fenntartható világ megvalósulásához."

dr. Sztranyiczki Szilárd tanulmánya a Revista de Dreptul Familiei kiadványban
Apaság a halál után: az in vitro post mortem megtermékenyítési eljárások joghatásai címmel közölt tanulmányt karunk dékánhelyettese.

Jogászhallgatóink látogatása a vatikáni bíróságon – interjú
A Jogtudományi Intézet hallgatói szeptember 1-jén ellátogattak a Vatikánállami Bíróságra római szakmai kirándulásuk keretében.

Volt hallgatónk, Besenyei Katalin sorozatterve győzött az idei Hypewriteren
Angyaltrombiták című, emberkereskedelem áldozatairól szóló koncepciója nyerte el a Hypewriter 10 ezer eurós fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy pályaművéből pilot készüljön.

Megjelent az Egyetemi Kutatási Program pályázati kiírása a 2022/2023-as tanévre
A pályázás kizárólag a KPI honlapján elérhető KPIOR online rendszeren keresztül történik 2021. október 12 – november 5. között.

Megjelent a Székely Előfutár Ösztöndíj 2021. évi pályázati felhívása
November 10. éjfélig várják olyan erdélyi származású és itteni lakóhellyel rendelkező hallgatók jelentkezését, akik kutatásban vagy művészeti alkotómunkában vesznek részt.

Megjelent a 2021-es pályázati felhívás a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
A kiválasztott tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek.

Kortárs fotó/művészet magyarországi magángyűjteményekben I-II.
Október 19-én és 20-án dr. Ébli Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója tart vendégelőadást karunkon.

Wabi-sabi címmel nyílt kiállítása Mira Marincașnak a Visor Székelyföldi Fotófesztiválon
A kiállítás október 17-ig megtekinthető a sepsiszentgyörgyi Tein teázóban.

Újabb filmes fesztivál, újabb Sapis díjazottak
A 21. Filmtettfeszten két volt hallgatónk, Medve Ferenc és László Barna is díjban részesült.

Töretlen lendülettel és megújult arculattal hirdet Nemzetközi fotópályázatot a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Határidő: 2021. november 1.

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2021/2022-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE kiegészítő pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2021/2022-es tanévben azoknak, akik 2020-ban nem pályáztak.

Herman Ottó-éremmel tüntette ki a Magyar Természettudományi Társulat karunk oktatóját
A kitüntetést dr. Tonk Szende egyetemi docens, a Környezettudomány Tanszék oktatója vehette át 2021. október 5-én.

Volt hallgatóink munkáit díjazták a 29. Alter-Native filmfesztiválon
Buzási Gyopár a zsűri különdíját kapta meg, a fődíjas film vágásáért pedig Dunai László felelt.

Húsz tanév együtt – jubileumi évfordulós Egyetem Napját szerveztek Csíkszeredában
Közösségi futással, kiállításokkal, pódiumbeszélgetéssel, koncertekkel, díszünnepséggel, majd egy kis zenés-táncos mulatsággal ünnepeltünk.

ELMARAD - Folytatódik az Egyetemi Esték rendezvénysorozatunk
Október 28-án, hosszabb kihagyás után dr. Zachar Péterrel Krisztiánnal folytatódik szakmai előadássorozatunk.

Felhívás jelentkezésre – ismét elindítja tutori programját a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok tanszék
A hallgatók bejelentkezésének határideje 2021. október 6.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2021/22-es tanév II. félévében
Az Európai Unió Erasmus+ Programjának keretében a Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2021/2022-es tanév második félévében.

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2021/2022-es tanévben
A Sapientia EMTE kiegészítő pályázatot hirdet programországban megvalósuló képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2021/2022-es tanévben azon felsőoktatási munkatársaknak, akik 2020-ban nem pályáztak.

A szatmári béke 310. évfordulójára készítettek filmet másodéves hallgatóink
Vendégoktatónk, a projekt vezetője Balogh Zsolt így nyílatkozik: „310 évvel a szatmári béke megszületése után a Sapientia EMTE, Média Szakának másodéves hallgatói ötven perces filmösszeállítással emlékeztek az eseményre.

Karunkon járt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter
A találkozón dr. Balog Adalbert rektorhelyettes, dr. Szenkovics Dezső dékán, dr. Tonk Szende egyetemi docens és dr. Poszet Szilárd, a Környezettudomány Tanszék vezetője képviselte az egyetemet és a Kolozsvári Kart.

Györgyfalvára látogattak elsőéves hallgatóink
Farkas Boglárka gyártásvezetőnk beszámolója az évnyító terepgyakorlatról, ahol a 2021-2022-es tanév első terepmunkája vehette kezdetét Balogh Zsolt vezetésével.

Egy frissdiplomás zöldfülű feljegyzései egy nagyjátékfilm forgatásról
Lezárultak egykori hallgatónk, Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjének forgatási munkálatai, amiben oktatónk és hallgatóink is részt vettek. Elsőéves mesteris hallgatónk, Képiró Dorottya beszámolója a forgatásról:

Jubileumi Egyetem Napja a Sapientia EMTE-n
A Sapientia EMTE 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, amelynek 20. jubileumi évfordulóját idén Csíkszeredában ünnepeljük. Október 2-án ingyenes zenei programra várunk minden érdeklődőt.

COVID-19 helyzet a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának diákjai körében
Karunkon 2021 szeptemberében felmérés készült, melynek célja a diákok átoltottsága, fizikai oktatásról alkotott véleménye és a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos félelmeinek feltárása volt.

Jog a gyakorlatban - 3. hallgatói jogesetmegoldó szakmai tábor
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudomány Intézete 2021. szeptember 24-27. között rendezte meg a „Jog a gyakorlatban - 3. hallgatói jogesetmegoldó tábor” c. nemzetközi hallgatói versenyt Kolozsváron.

Toamnă la Voroneţ: két államvizsgafilmünk a Gura Humorului-i fesztiválon
41. alkalommal kerül megrendezésre a nagy múltú film-, diaporáma- és fotófesztivál október 6-10. között a Suceava megyei Gura Humorului településen.

Két Sapientiás film a 29. Alter-Native versenyprogramjában
25 animációs film, 11 kisjátékfilm, 2 dokumentumfilm és 2 kísérleti film alkotja idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál összesen kilenc órás versenyprogramját.

Medve Ferenc államvizsgafilmjét díjazták a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon
A Méhnek lenni (Being a Bee) a legjobb Kárpát-medencei Filmszemle / A Kárpát-medence természeti értékei-Természetfilmek-rövidfilmek kategóriájának első díjában részesült.

Az Oscar-díjas Mephisto-val folytatódik a Magyar filmtörténeti vetítéssorozatunk
Szabó István 1981-es alkotását szeptember 24-én, 18:00 órai kezdettel nézhetik meg az érdeklődők.

Volt hallgatóink, Visky Ábel és László Barna filmjeit is díjazta a VI. Ars Sacra Filmfesztivál
Tegnap este véget ért a VI. Ars Sacra Filmfesztivál a budapesti Tabán Art Moziban. A záróünnepségen két erdélyi alkotó filmjét is díjazták.

Jelenlegi és volt hallgatóink filmjei az idei Filmgaloppon
7. alkalommal került megrendezésre a Filmtettfeszt versenyszekciója. Díjátadó október 9-én a Victoria moziban.

A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék kirándulása Sebesvárra
A járványhelyzet miatti hosszú szünet után végre ismét megszervezhették a korábbi években hagyományossá vált tanszéki kirándulást.

Első Magyar Jogi Könyvszalon szeptember 18-án Budapesten
A kiállítók között a Sapientia EMTE is szerepel a Forum Iuris könyvkiadóval. Kedvezményes könyvvásár, könyvbemutatók, exkluzív dedikálási lehetőségek, híres jogászok, színvonalas szakmai programok, díjátadók.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Cluj-Napoca, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign