Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Előadások /

1000 Magyar Ház

Szeptember harmadik hétvégéjén az Európai Örökség Napjai alkalmával megnyílnak a kapuk, és az átlagember is bepillanthat az addig titokzatosnak tűnő különleges terekbe, megtekintheti a belső történéseket, és mindazt, amit az év többi napján csak néhány kiválasztott személy láthat.

2011. szeptember 17–18. közötti Kulturális Örökség Napjának célja, hogy a rendezvény egyfajta mozgósító akció legyen, mely a polgárokban erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét, valamint fontos szerepet játszik az európai identitástudat kialakításában, nemcsak kulturális, hanem szociális, politikai és gazdasági értelemben is.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy kolozsvári óvári séta megrendezésével kapcsolódik a rendezvényhez. A séta ingyenes. Jelentkezni a saci@sapientia.ro e-mail címen vagy a 0264-439266-os telefonszámon lehet, ugyanis a helyek száma egy útvonal alkalmával nem haladhatja meg a 20 főt.

Túravezetők: dr. Lupescu Radu és Vincze Zoltán.

Indulás: szombaton és vasárnap 10 órakor, 12 órakor, 14 órakor és 16 órakor a Bocskai István szülőházától (Mátyás király utca 4. szám). A sétaútvonal időtartama: 90 perc.

A Sapientia EMTE által szervezett programok:

Óvári séta Kolozsváron

1. Bocskai-ház: Ebben a házban született 1557. január 1-én Bocskai István, Magyarország és Erdély fejedelme. A házat Bocskai reneszánsz emléktáblája és fejedelmi címere díszíti. A vezetés román és angol nyelven is lehetséges, a tájékoztató anyag románul is elérhető.

2. Mátyás király szülőháza: Ebben a házban született Mátyás király 1443. február 23-án. A ház a gótikus, reneszánsz és barokk korszak építészetének emlékeit őrzi.

3. Karolina tér: az Óvár központi tere. Itt található a Karolina-oszlop, a város történeti múzeuma, valamint a ferences kolostor és templom.

4. Ferences kolostor: a város legkorábbi koldulórendi kolostora a középkorban a domonkosoké volt. A XVIII. századtól a ferencesek használják. Egyik legépebben megmaradt gótikus kolostorunk.

Eseménynaptár

2012. május

KeSzCsSzVa
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031