Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Előadások /

Kari nyílt napok, 2012

Nyílt napokat szervez a Természettudományi és Művészeti Kar 2012. május 3–5. között.

Idegenvezetés

A Nyílt Napok egyik legfontosabb és legszámottevőbb programpontja a szombati, 2012. május 5-i rendhagyó városnéző séta. Azért rendhagyó, mert ez alkalommal nem a megszokott homlokzatokat vesszük szemügyre, hanem madártávlatból, a Fellegvárból tekintünk rá a város látványosságaira. A városi panoráma kínálta látni- és tudnivalókat követően természetesen nem maradhat ki a Fellegvár történetének rövid áttekintése és épített örökségének feltérképezése sem.

A program minden olyan kolozsvári lakosnak vagy turistának szól, aki eddig csak sétálni járt a Fellegvárra, de érdekli a város és a kilátó története és látványosságai, valamint szívesen részt venne egy szakember által vezetett bemutatón.

Indulási helyszín és időpontok: Bocskai-ház (Mátyás király utca 4. szám), 10, 12.30, 15, 17.30

A séta várható időtartama: 2 óra

Idegenvezetők: Murádin János történész, Lupescu Radu művészettörténész

A sétatúrán való részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött. Erre azért van szükség, mert a vezetett csoport maximális létszáma 20 fő lehet.

Bejelentkezés: Ravasz Katalin, ravaszkatalin@sapientia.ro, 0264 439 266

Workshopok, kísérletek, előadások

Idén rendhagyó módon az erdélyszerte található középiskolák tanulói számára is szervez nyílt napokat a kar.

Csütörtökön a szilágysomlyói Simion Bărnuţiu Főkollégium és a Ioan Osian Iskolacsoport, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum és a kolozsvári Református Kollégium tanulói jelentkeztek be a műhelymunkákra.

Pénteken a nagyszebeni szórványkollégium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum jelezte, hogy diákjai jelen lesznek a rendezvényen.

Szombaton Kőhalomról és a Brassai Sámuel Elméleti Líceumból érkeznek résztvevők, míg rá következő szombaton, május 12-én Beszterce irányából jönnek a látogatók: a besztercei és dézsi hasonló nevű Andrei Mureşanu líceumokból, valamint a szamosújvári Petru Maior Elméleti Líceumból jönnek megtapasztalni az egyetemi életet.

Az események helyszíne ez évben a Déva utca 19. szám alatti épületünk lesz.

Minden foglalkozásra érkező érdeklődőt - amennyiben lehetséges, előzetes bejelentkezéssel** - szeretettel várunk a következő foglalkozásokra:

1030 óráig – Érkezés

1030 – 1100Köszöntő, az intézmény rövid ismertetése

1100 –  1130Tudományos előadás (Téma: társadalomtudományok)

1200 – 1230Tudományos előadás (Téma: természettudományok)

1230 – 1300  - Ebédszünet

1300 – 1600Műhelymunka

Társadalomtudományi workshop (a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint a Jog szak szervezésében)

Vita: az őz vagy a gépkocsivezető a hibás, ha a pályán baleset történik?

Természettudományi workshop (a Környezettudomány szak szervezésében)

Érdekes kísérletek

Filmes workshop (a Filmművészet, fotóművészet, média szak szervezésében)

Animációs műhelymunka

1600 – 1700 Kvízjáték értékes nyereményekkel

Kérdések az általános műveltség és az elhangzott információk területéről.

1700 –  Hazautazás

Kiállítás

Emellett a Hallgatói Önkormányzat szervezésében zajó Sapixel fotópályázaton és kiállításon közzétett fotókból szemelgetünk, és megtekinthetőek lesznek az elmúlt 11 év egyetemi népszerűsítő kiadványok is.

Az ezelőtt három évvel nagy népszerűségnek örvendő, dr. Murádin János oktatónk által összeállított repülőgépmakett-kiállítást ismételjük meg, amely az elmúlt időszakban három új elemmel gyarapodott.


** Bejelentkezni a rendezvényekre Keresztes Saroltánál a 0731-037827-es mobilszámon lehet.

Eseménynaptár

2019. augusztus

KeSzCsSzVa
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031