Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Kolozsvári Kar – kv.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Magyar filmtörténeti vetítéssorozatot indítunk

A Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Filmarchívum és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósuló sorozat első vetítése 2021. január 29-én lesz.

Januárral kezdődően minden hónap utolsó péntekjén 18 órakor jelentkezünk egy-egy magyar filmmel, amelyek vetítését oktató és kutató kollégáink rövid felvezetője előzi meg, és a résztvevők érdeklődésétől függően közös beszélgetéssel zárul a találkozás. A járványhelyzet miatt alapértelmezett módon online szerveződő eseménysorozatról van szó, a filmekhez pedig egy Facebook-csoporthoz csatlakozva lehet hozzáférni. Reméljük, hogy majd offline vetítésekre is lehetőség lesz a Kolozsvári Kar aulájában.


A vetítéssorozat megnyitója 2021. január 29-én lesz, ahol rövid megnyitó után Mészáros Márta Eltávozott nap (1968) című alkotásával ismerkedhetnek online a nézők.

Ezen kívül két alkalommal ünnepélyesebb formát ölt a rendezvény: 2021. április 30-án, pénteken, a Magyar Film Napja alkalmából vonatkozó kutatásainkat bemutató műhelykonferenciát és kerekasztal-beszélgetést is szervezünk, ez utóbbit a 90. születésnapját töltő Mészáros Márta rendező munkásságának szentelve. Továbbá a 2021-es Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a Filmnapokkal jelentkezünk, és szerdától szombatig a már megszokott programrácsban – 11-től gyerekfilmek, 13-tól diákfilmek, 15-től dokutmentumfilmek, 18-tól játékfilmek – várjuk a magyar film legújabb alkotásai iránt érdeklődőket.


A 2021-es évre tervezett program tehát a következőképp fest:

  • 2021. január 29. Mészáros Márta: Eltávozott nap (1968)

  • 2021. február 26. Mészáros Márta: Szép lányok, ne sírjatok (1970)

  • 2021. március 26. Mészáros Márta: Örökbefogadás (1975)

  • 2021. április 30. A Magyar Film Napja.

    • 1014: Műhelykonferencia a Kutatási Programok Intézete által támogatott Az erdélyi magyar fotó- és mozgókép-művészet az analóg–digitális korszakhatáron című projekt eredményeiből.

    • 16–18: Kerekasztal-beszélgetés. Mészáros Márta filmművészete.

    • 18 óra: Mészáros Márta: Kilenc hónap (1976)

  • 2021. május 28. Szabó István: Álmodozások kora (1964)

  • 2021. június 25. Szabó István: Budapesti mesék (1976)

  • 2021. július 30. Szabó István: Mephisto (1981)

  • 2021. augusztus 18–21. Kolozsvári Magyar Napok: Filmnapok

    • 2021. augusztus 18. Nagy Zoltán: Szép csendben (2019)

    • 2021. augusztus 19. Kocsis Ágnes: Éden (2020)

    • 2021. augusztus 20. Jankovics Marcell 80 éves. Vetítések, kerekasztal-beszélgetés: Jankovics Marcell művészete és a kortárs magyar animációsfilm sikerei.

    • 2021. augusztus 20. Szabó István: Zárójelentés (2020)

    • 2021. augusztus 21. Felméri Cecília: Spirál (2020)

  • 2021. szeptember 24. Fábri Zoltán: Körhinta (1955)

  • 2021. október 29. Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956)

  • 2021. november 26. Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban (1961)

  • 2021. december 17. Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét (1976)


A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Sapientia EMTE – Kolozsvári Kar

Eseménynaptár

2021. március

KeSzCsSzVa
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031