A gazdasági válság hatásai és következményei

Hírek A gazdasági válság hatásai és következményei

2012. február 22.

A Sapientia–Jakabffy Klub harmadik találkozójára kedden, 2011. február 21-én került sor 15 órától a Bocskai ház Óváry termében.

A kerekasztal-beszélgetés témája Mire várhatunk 2012-ben gazdasági és pénzügyi szempontból? A gazdasági válság hatásai és következményei volt.

Résztvevők: Nagy Ágnes, a Romániai Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karának tanára, valamint dr. Littvay Kovács Áron, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi osztályának vezetője vettek részt..

Moderátor: Szőcs Emese közgazdász, a Sapientia EMTE Jogtudományok és Európai tanulmányok tanszékének oktatója.

Meghívottaink több gazdasági válsággal kapcsolatos témát érintettek: a hitel- és befektető-piacon létrejövő változások, az euro-övezet problémái, az állampolgárt érintő, a gazdasági válságból táplálkozó ingatlanpiac,a munkahely-teremtés vagy az inflációt érintő kihívások.

Hogyan jelennek meg a gazdasági válság hatásai Európában?

2007-től nemcsak a gazdasági körülmények változtak meg a világ pénzpiacán, illetve a világgazdaságban, hanem a társadalomban is nagy változások következtek be. Az Európai Unió vezetői 2009-től folyamatosan igyekeztek egy olyan kormányzást, egy olyan egy irányba haladó, egységes szabályozást létrehozni, amely mind a magánpénz, mind a közpénz, illetve a társadalom szereplőinek a helyzetét egy irányba, egységesnek tűnő feltételek mellett kifele vezeti a válságból. Ez elsősorban a közpénzügyek, a fiskális koordinációra vonatkozik, a makrogazdasági egyensúlytalanságok mérséklésére, illetve a pénzügyi szektor szabályozásaira. Kornai János szerint a globalizációt három szinten lehet beazonosítani: földrajzi, intézmények, valamint az intézmények termékeinek a globalizációja. A közpénzügyeknek, pénzpiacoknak, fiskális ügyeknek és a makrogazdasági egyensúlytalanságoknak olyan globális szabályzóit kellene bevezetni, amelyek az elkövetkező időszakban képesek lesznek arra, hogy a világ gazdaságát ebből az egyensúlytalanságból kivezessék. Megfogalmazódott: hogyan lehet ezeket a gazdasági kormányzás területein beazonosított egyensúlytalanságokat valamilyen módon szabályozni? Elsősorban a makrogazdasági és fiskális egyensúlytalanságok integrált keretében való beazonosítást, az Euro Plusz Paktumot, az európai stabilitási mechanizmus létrehozását, illetve az európai pénzügyi rendszer felügyeletét hangsúlyozták. A makrogazdasági és a fiskális egyensúlytalanságok integrált keretének érvényesítésére Magyarország Európai Uniós elnöksége alatt sikerült elfogadtatni öt új szabályzatot, hármat a közpénzügyekkel, kettőt a makrogazdasági egyensúlytalanságokkal kapcsolatban, valamint egy sokak által vitatott irányelvet a tagállami szinten létrehozott fiskális téri szabályzásnak az elhelyezéséről: ez hol legyen, az Alkotmányban, egy különálló intézmény, vagy egy különálló törvény keretében hozzák meg, amely a túlzott deficitre vonatkozik. Felmerült az is, melyek azok a mutatók, amelyek elsősorban az államháztartás deficitje, az államadósság illetve a gazdasági növekedés, a GDP-potenciál mérésével kapcsolatos kérdéseket próbálják tisztázni. A Stabilitási és Növekedési Paktumban benne van tételesen az államháztartás deficitjére vonatkozó 3%, ezen nem lehet változtatni, hiszen a paktumot minden ország elfogadta. Hosszú távon azonban úgy néz ki, hogy ez az út, hogy benne van a Stabilitási és Növekedési Paktumban, nem elég erősen szigorító. Elkezdték elemezni, a deficitnek melyik az a része, amelyik a legnagyobb egyensúlytalanságokat okozza egy adott ország szintjén, és itt jutunk el a strukturális deficithez: ezt az adott kormánynak biztosítania kell, függetlenül attól, hogy a gazdaság hogyan teljesít. Hogy ez 0,5 vagy 1% legyen GDP-arányosan, ez annak a függvénye, hogy egy adott országnak mekkora az államadósságra vonatkozó mutatója. Nagyon érdekes az a megközelítés, hogy ha 40% alatt van, akkor lehet 1%-a strukturális deficit, ha 40% fölött van, akkor csak 0,5% lehet.

A 2007-2008-as pénzügyi és gazdasági válság során kialakuló likviditás-szűke természetesen azokat az országokat érinti elsősorban, amelyek a pénz központjainak a perifériáján vannak. Közép-Kelet Európa országaira jellemző, hogy ide a bő likviditás korábban bejött, majd a válság következtében a nagy folyamok elapadtak. Románia mondhatta volna azt, hogy nem szükséges sem a Nemzetközi Valutaalap, sem más külföldi pénz bejövetele az országba, ha megtakarításai lettek volna. De mivel a belső megtakarítási szint, illetve megtakarítási hajlandóság ezekben az országokban nagyon alacsony volt, a magánfinanszírozási lehetőségek csökkenésével olyan nemzetközi szervezetekhez kellett folyamodni, amelyeket azért hoztak létre a II. világháború után, hogy a folyófizetési mérleg, illetve a belső makró egyensúlytalanságok kiigazításához szükséges pénzösszegeket fedezze. Románia 2009-ben szeretett volna egy rugalmas védőhitelkeretet kapni a Nemzetközi Valutaalaptól, hisz ennek a legkisebb a költségrésze, viszont makrogazdasági adatok ezt nem tették lehetővé, csak a standard IMF-hitelhez folyamodhatott. Románia szempontjából 2009 után ez nagyon fontos volt, mert ezáltal sikerült azokat a gazdasági egyensúlytalanságokat kiküszöbölni, amelyek a gazdaság növekedését gátolták, így 2010 után Románia is a gazdasági növekedés pályájára lépett. Most nem beszélhetünk arról, hogy a román gazdaság növekedési potenciálja ugyanaz lesz, mint ami volt a válság előtt. Nagyon szép volt az akkori 5,5%-os GDP-arányos gazdasági potenciál, de ha azt nézzük, hogy mi okozta ezt a magas szintet, akkor a túlfűtöttséget látjuk, ami abból származott, hogy nem a megtermelt jövedelmekből, keresletekből próbáltunk növekedni, hanem a hitelezés szabadult el példátlan módon. Románia 2011-ben 2-2,5%-os gazdasági növekedést produkált, de ha az 5,5%-on határozzuk meg az ország potenciálját, még mindig messze alatta van. Úgy vélekedtek, max. 3%-os GDP potenciális növekedéssel tudunk most számolni, hiszen sem a külső, sem a belső szerkezete a gazdaságnak nem tud többet megengedni hosszú távon. Fontos eredményként emelték ki az infláció csökkenését. Emlékeztettek arra, hogy Romániában történelmi rekordokat jegyző alacsony inflációs szinteket mértek. Véleményük szerint ez az eredmény főleg annak tükrében válik igazán jelentőssé, ha megvizsgáljuk, hogy a '90-es évek elején hol állt Románia versus az összes többi közép-kelet európai ország. Ha megvan az alacsony infláció, megvan az államháztartási deficitnek az IMF-el egyeztetett -4,4%-os szintje 2011-re, és a 3%-os szint bevállalása 2012-re. Ilyen körülmények között megállapítható, hogy Románia jól gazdálkodott az IMF, uniós és világbankos keretegyezménnyel. Mit kell nekünk tennünk még, hogy azt tudjuk mondani, hogy képesek vagyunk önmagunk lábán megállni? 2012 makró szinten a gazdasági hitelesség és a gazdasági transzparencia megerősítésének időszaka kell hogy legyen. Hitelessé kell tennünk magunkat a pénzpiacokon annak érdekében, hogy jó árban jussunk külső finanszírozáshoz. Ahhoz, hogy nekünk jó árat kínáljanak fel az értékpapírjainkért, ahhoz növekedésben, inflációban, államháztartás-deficitben, államadósságban kell teljesítenünk, és mindezt folyamatosan kell biztosítani. Romániának a legnagyobb problémája 2012-ben a makrogazdasági politikák hitelességére vonatkozóan, az, hogy idén választások lesznek. Az ilyenkor tett ígéretek megfékezése a legnehezebb. A 2008-2010-es időszak komoly leckét adott Romániának, amikor a 2008-as választási év után 2010 júliusában azokat a döntéseket kellett meghozni, amilyen szigorú döntéseket talán az EU-tagországaiban sehol nem hoztak meg az egyensúlytalanságok kiigazítására: 2008 októberében még 1,5%-os, decemberben -7,9%-os volt az államháztartási deficit.

Hogyan érinti a válság a bankszektort, a befektetői szférát?

Meg kell vizsgálnunk, mi a fő célja egy központi banknak, és ehhez hogyan igazodhat a többi bank. A Román Nemzeti Bank alapcélja az árstabilitás. A hosszú távú árstabilitás következménye a csökkenő alapkamat és infláció, ezáltal minimalizálódnak a reálgazdasági piacok költségei. Mindazt, ami a hitelezéssel kapcsolatos, legjobban a reálgazdaság strukturális reformjainak a végrehajtásával, illetve a fiskális politikák olyan eszközeinek az érvényesítésével lehetne elérni, amelyek akkor fogják bármelyik EU-s tagországban hatásukat kifejteni, ha a világgazdaság stabilizálódik. Ha a világgazdaság nem stabilizálódik, akkor az olyan erőteljesen EU-export függő országokban, mint Románia vagy Magyarország, a vállalatok csak akkor fognak tudni hitelt felvenni, ha képesek lesznek termékeiket belső piacon eladni vagy pedig új, EU-n kívüli piacok után nézni, hisz az EU-ban eddig is hagyományosan exportált értékeik volumenében nem látjuk, hogy az idén reálisan növekedni fog. Ahhoz, hogy a belső piacon a vállalkozások által megtermelt javak, szolgáltatások nagyobb volumenben tudjanak elkelni, ahhoz a társadalom szereplőinek a jövedelme kellene hogy növekedjen. Ma azt halljuk, hogy sehol nem lehet növelni az alkalmazottak jövedelmét, tehát a kereslet sem fog nőni. Mit kellene tenni a hitelezés problémájának megoldására? Egyfelől a kormánynak biztosítania kellene a nyitást új piacok felé, Románia esetében pl. a Mediterrán országok és Kelet piacai felé, melyekkel jelentős kapcsolat volt '89 előtt, és ahol nagyon-nagy gazdasági krízist még nem láttunk, bár a politikai bizonytalanságok ott is befolyásolják a gazdasági tranzakciókat. Másfelől lehet alapkamatot csökkenteni: ha ez csökken, akkor a kereskedelmi bankok nem a hitelkamatokat, hanem a betétek kamatait csökkentik Ha csökken a kamat, akkor a nemzetközi pénzpiacok által elvárható hozamok is csökkenni fognak, és akkor csökken a pénz beáramlása is. A hitelezésről kialakult képünk nem biztos, hogy valós. Nézzük a 2011. novemberi adatokat Lengyelország, Csehország, Románia, Magyarország és az euró-zóna vállalkozói rétegének hitelezésével kapcsolatban. Lengyelország és Románián kívül a vállalkozói réteg hitelezése 2008-tól folyamatosan csökkent, a magyarországi a 2008-as 100%-hoz viszonyítva 2011-ben már 83%-on áll. Romániában 2010 második felétől, miután a kiigazítások megtörténtek, a vállalkozói hitelezés 2008-hoz viszonyítva is folyamatosan nőtt. 2010-ben 102,8%-al, 2011 első félévében 107,8%-al, év végére pedig 103%-kal.

Érdemes megvizsgálni a hitelintézeteken belüli portfolió-mozgásokat is. Amikor az anyabankoknak szüksége volt arra, hogy a hitelek az aktívái között szerepeljenek, kivitték a hiteleket a központba, amikor már nem volt erre szükség, visszahozták és a helyi könyvekben szerepeltetik azokat. Fontos lenne darabról-darabra megszámolni azokat a hiteleket, amelyek nem új hitelkonstrukciók, hanem régi hitelek átmaszkírozásai, vagyis arról szólnak, hogy egy cég nem tudta teljesíteni az azelőtti hitelt, és akkor egy hosszabb futamidőre más hitelkamat konstrukcióval, más garanciafeltételek mellett, de azért, hogy a 2008-ban felvett hitelét teljesíteni tudja, kötött egy új szerződést. Ez az új típusú hitelezési folyamat egész Európában nagyon lecsökkent.

A válság közvetlen hatásai az állampolgárokra, közemberre, foglalkoztatás, lakáshitel szempontjából

Meghatároztak egy pár mutatót a közpénzügyek, az integrált gazdasági kormányzás területei irányelveinek a végrehajtására vonatkozóan. Ezekkel összehasonlító adatokat akarnak kapni arról, hogy az EU-tagországaiban létezik-e vagy sem a belső egyensúly, és megpróbáltak olyan mutatókra reflektálni, mint pl. a köz- és magánadó nagysága, a nyereség és a fizetések fejlődése, termelési faktorok termelékenységének a mutatói, illetve a kutatásfejlesztés költségeinek a nagysága GDP-arányosan a tagországokban, az aktívák árai különböző piacokon, illetve az infláció szintje. A nyereség és fizetések fejlődésére kell előbb reflektálnunk. Miből lehet megélni? Aki üzletember és vállalkozó, a nyereségből származó osztalékból, az alkalmazotti szféra pedig a fizetésekből. Ha a nyereségek növekedési ütemét nézzük, az 2010-ben nagyobb volt, mint a fizetések növekedési üteme. 2010 júliusában a közalkalmazottak fizetését nominális szinten 25%-al csökkentették 6 hónapra, de már 2009-ben is a nyereség növekedési üteme magasabb volt a nyereség növekedési üteme, mint a fizetéseké. Ezt valamilyen módon egyensúlyozni kell, hisz a nyereségből sokkal kevesebben élnek, ha a nyereségből nem lesz befektetés, akkor viszont nincs gazdasági növekedés sem. Ha nem lesz gazdasági növekedés, semmi nem valósul meg a felsoroltakból. Ez érzékeny az egész Európai Uniónak. Beszélnünk kell arról is, hogy melyek azok a termelési faktorok, amelyek termelékenységet produkálnak. A humán erő, a tőke, a pénz illetve az eszközök, amik rendelkezésre állnak a termelésben. Miért fontos a kutatás- és termelésfejlesztés nagysága? Az a történet, amely a nyereségek és fizetések növekedési üteme közötti különbséget jelenti, csak a kutatási és fejlesztési költségek nyomán létrejött innovációból beindított iparnak a fejlődéséből fogjuk tudni valamilyen módon a gazdasági növekedést fenntartani. Minél több megy arra, hogy kutatásfejlesztés, annál több lehetőség lesz arra, hogy olyan innovatív termékeket találjanak ki, amelynek utána az újratermelése (unit labor cost) alacsony lesz, ebből pedig nagyobb lesz az értékesítésből származó bevétel, a nyereség és az utána való elosztás is jobban fog tudni azonosulni azzal, amit a társadalom elvár a gazdaság döntéshozóitól.

A beszélgetés 2012. február28-án folytatódik, szintén 15 órától. A meghívottak ez alkalommal Diósi László, az OTP Bank ügyvezető igazgatója és Csenteri Levente, a Combridge ügyvezető igazgatója.

Az első felvonás képei a Facebook oldalon megtekinthetőek.

Hírek

Jelen leszünk az ART4ART fesztiválon

2025-09-19

Látogatás a Jogtudományi Tanszéken!

2025-09-18

Joghallgatónak lenni Romániában - egykor és ma

2025-09-18

Tanévnyitó 2025

2025-09-08

Tagek