Előadások tartalmi összefoglalói

Dr. habil. Bank Barbara (történész, egyetemi adjunktus)
Intézmény: Nemzeti Emlékezet Bizottsága – bizottsági tag, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar, Jelenkortörténeti Tanszék, Történettudományi Intézet
Visszatérések 1947–1956
Kulcsszavak: fogság, politikai rendőrség, kényszermunka, GUPVI, GULÁG
Összefoglaló: Előadásomban azt vizsgálom, hogy az 1947–1956 között, a magyarországi igazságügyi szerveknek és politikai rendőrségnek átadott volt hadifoglyok, civil foglyok, illetve elítéltek milyen eljárások alá estek Magyarországon, a nyomon követésüket miként szervezték meg az állambiztonsági szervek? Hogyan történtek az átadások? Hogyan viselkedtek velük?

Benkő Levente (történész, újságíró)
Intézmény: Művelődés c. közművelődési havilap, Kolozsvár
Székelyföldiek háborújárása. Barcaföldvár, Foksány, Tighina, 1944–1948
Kulcsszavak: Székelyföld, 1944, elhurcolás, Románia, fogolytáborok
Összefoglaló: 1944. augusztus 26-án a szovjet csapatok megtámadták Magyarorság keleti határait, ezzel Székelyföld háborús hadszíntérré vált. A front elvonulása, és az utána következett ex-lex időszak mérhetetlen pusztításokat okozott mind emberéletekben, mind anyagiakban, októbertől kezdődően pedig székely civilek ezreit hurcolták gyűjtő-, illetve átmeneti fogolytáborokba. A székelyföldiek legnagyobb részét a Barcaföldvár – Lüget – Foksány – Tigyina útvonalon indították a Szovjetunióba. Az előadás azt vizsgálja, hogy milyen előzmények után és milyen körülmények között történt mindez, hányan térhette haza, hogyan és miként kezdődött el ennek kutatása, és azóta milyen részletek derültek ki a romániai fogolytáborokról.

Bimba Brigitta (PhD-hallgató)
Intézmény: Debreceni Egyetem, Gulág- és Gupvikutató Intézet – tudományos munkatárs
Nők kiszolgáltatott helyzetben – szovjetek által elkövetett nemi erőszak esetek Kárpátalján és a GULÁG-GUPVI lágereiben
Kulcsszavak: nemi erőszak, Kárpátalja, szovjet megszállás, GULÁG, GUPVI
Összefoglaló: Kárpátalján és a GULÁG-GUPVI táboraiban elkövetett nemi erőszak-esetek elmesélésének vagy elhallgatásának döntő eleme a kollektív
csend. A nők ellen elkövetett nemi erőszakról sokféle okból hosszú időn át hallgattak az áldozatok és persze az elkövetők is. Hiányoznak és esetlegesek a
róluk szóló írott dokumentumok. Míg Magyarországon tisztiorvosi jelentésekre, bűnügyi, közigazgatási iratokra is lehet támaszkodni, addig Kárpátalja
tekintetében szóbeli visszaemlékezések, naplók, memoárok, elvétve lelkészi jelentések a fő forrásai a tabusított témának. Az előadás során a téma olyan
szegmensei kerülnek bemutatásra többek között, mint a megszálló Vörös Hadsereg egységeinek a viselkedése, tömeges nemi erőszak, szexualitás – mint a lágerélet túlélési mechanizmusa, terhesség, abortusz.

Dr. Bognár Zalán (történész, egyetemi docens)
Intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új- és Jelenkori Történeti Tanszék
A magyar (hadi)fogolykérdés különböző aspektusai a magyar és a szovjet források alapján, különös tekintettel a közel 700 ezer magyar GUPVI-GULÁG személyi kartonra
Kulcsszavak: GUPVI, GULÁG, „málenkij robot”, hadifogság, Magyarország
Összefoglaló: Az előadás átfogó képet igyekszik adni a magarországi „(hadi)fogolykérdés” – tehát a katonaként vagy civilként, ítélet nélkül vagy ítélettel szovjet fogságba, a GUPVI vagy a GULÁG büntetés-végrehajtási intézményeibe kerültek – teljes spektrumáról a magyar és a szovjet források komparatív analízisével. Így először is képet ad az ítélet nélkül szovjet fogságba vetett katonák és civilek, valamint az elítélt katonák és civilek, vagyis a GULÁG-rabok különböző létszámadataiba, ezek problematikáiba, s azok valószínűsíthető valóságos létszámaiba. Másodszor, betekintést ad a GUPVI-lágerek Szovjetunión kívüli és belüli rendszerébe (PPV-k, SZPV-k, FPPL-ek, RB-k, ORB-k stb.) Harmadszor, bemutatja a (hadi)fogolykérdés társadalmi, politikai gazdasági jelentőségét a második világháború utáni Magyarországon, s ezzel együtt a szabadon bocsátások hullámait és az összes Magyarországra hazatért GUPVI és GULÁG rabok létszámát, a magyarországi hadifogoly átvevő helyek működésével együtt. Negyedszer, vizsgálja a szovjet fogságba kerültek túlélési esélyeinek térbeli és időbeli, valamint lágertípusbeli különbségeit, változásait, a túlélési lehetőségeket, a meghaltak létszámát, s a halálozások térbeli, időbeli és fogolystátusbeli különbségeit.

Boros Ernő (újságíró, szociológus)
Szatmári svábok kényszermunkán
Kulcsszavak: Románia, második világháború, szatmári svábok, kényszermunka, Szovjetunió
Összefoglaló: A Szatmári Friss Újság munkatársaként 1997 és 2002 között több száz 1945 januárjában a Szovjetunióba kényszermunkára vitt Szatmár megyei nővel és férfival készítettem interjút. A témakör szakirodalmán kívül előadásom összeállításakor elsősorban az akkori interjúalanyaimtól hallottakra támaszkodtam. A következő kérdések megválaszolását tűztem ki célul. Kik a szatmári svábok, miben különböznek az erdélyi németek két nagyobb csoportjának a tagjaitól, illetve elhurcolásuk miben tért el a szászok és a bánáti svábok Dél-Erdély területéről történt deportálásától?
Milyen történelmi kontextusban és hogyan deportáltak Szatmár vidékéről mintegy 5000 embert? A munkatáborokban hogyan bántak velük, milyen
körülmények között szállásolták el, milyen munkákra fogták és milyen munkakörülmények között dolgoztatták őket? Mit kaptak enni? Ha szervezetük
élősködők, járványok és egyéb okok miatt életveszélyesen leromlott, milyen betegellátásban részesültek? Hányan haltak bele a megpróbáltatásokba? Mennyi idő után, milyen esetekben és milyen állapotban engedték el a túlélőket? A román hatóságok hogyan fogadták a hazatérőket?

Dr. Cservenka Ferdinánd (levéltáros, referens, tudományos kutató)
Intézmény: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gulág- és Gupvikutató Intézet
Gyűjtőtáborok a mai Szlovákia területén 1945-ben
Kulcsszavak: Gyűjtőtábor, Pozsonyligetfalu, Ilava, kassai kormányprogram, kollektív bűnösség elve
Összefoglaló: Csehszlovákiában 1945 eleje óta az a nézet erősödött meg, miszerint a háború által okozott károk megtorlása szükséges. Legnagyobb
bűnösként a német és magyar nemzetiségű személyeket, valamint a náci Németországgal és az 1939–1945 között fennálló Szlovák Köztársaság rendszerével együttműködő szlovákokat és cseheket jelölték meg. A csehszlovák politikai vezetés célja a Csehszlovák Köztársaság „németektől és magyaroktól történő megtisztítása” volt. Az új csehszlovák kormány programdokumentuma a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elvén alapult, és jelezte azt a célt, hogy e kisebbségek tagjait eltávolítsák a köztársaság területéről. Edvard Beneš köztársasági elnök 1945. május 9-én Pozsonyban kijelentette, hogy a csehek és szlovákok „a jelenlegi körülmények között nem tudnak és nem is akarnak a németekkel és magyarokkal egy államban együtt élni…a németek és magyarok nagy többségének el kell hagynia ezt az országot.”

Csőke Márk (PhD-hallgató)
Intézmény: Szegedi Tudományegyetem
A Délvidék 1944/1945 fordulóján
Kulcsszavak: Délvidék, magyar kisebbség, délvidéki vérengzés, megtorlás, partizánok
Összefoglaló: Témám alapjaiban különbözik a konferencia tematikájától, mivel a Délvidékről nem indultak vonatok a Szovjetunió területére. Azonban
fontosnak tartom, hogy bemutassam 1944 és 1945 fordulóján a térségben történt eseményeket, mert így kaphatunk teljes képet a Kárpát-medencében történt atrocitásokról. A délvidéki vérengzések eredményét és célját tekintve hasonlóak voltak a Málenkij robothoz és célirányosan a magyar és német kisebbség ellen irányultak. Előadásomban röviden kitérek a sajkásvidéki razziára, majd bemutatom azokat az eseményeket, melyek a magyar és német adminisztráció kivonulása után következtek a mai Vajdaság területén. Az események feltárását nagyban segítette, hogy 2010-ben egy határozattal az Igazságügyi Minisztérium feloldotta azoknak az iratoknak a titkosságát, melyek az 1944 októberét követő időszak törvénytelen kivégzéseire vonatkoztak, így a legújabb kutatási eredményeket összegezve ismertetem az eseményeket, kitérve magukra a kivégzésekre, ezek jellegére és indítékaira, a kivégzések területi eloszlására, majd bemutatom azt a folyamatot, ahogy a mély hallgatástól eljutottunk a történelmi megismerésig.

Dr. Dupka György (történész)
Intézmény: Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága – ügyvezető elnök; Szolyvai Emlékparkbizottság – titkár
Szambor, a szovjet koncentrációs láger a Kárpátokban (a szovjet haderő által 1944–1945-ben elhurcolt kárpátaljai magyarok, svábnémetek gyűjtő- és továbbító központja a levéltári dokumentumokban)
Kulcsszavak: gyűjtőtábor, éh- és fagyhalál, marhavagon, túlélés, emlékpark
Összefoglaló: 80 évvel ezelőtt a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa létrehozta a Szambori lágerkomplexumot a Kárpátok túloldalán, amely Nyugat-Ukrajnában a legnagyobb frontmelléki koncentrációs tábornak számított. A hírhedt tábor katonai fedőneve: FPPL-22. A fő gyűjtő táborai: Kárpátalján az SZPV-2 szolyvai és a SZPV-1 Perecsenyi (Novoszelicai Perecsenyi körzet), valamint a Kelet-Szlovákiában a Kassai térségi 4. sz. Sninai (Szinna), a 7. sz. Humennéi (Homonna), a 8. sz. Cerhovi (Csörgő) hadifogoly gyűjtőpont. A felsorolt hadifogoly-átvevőhelyekről a foglyokat a Kárpátokon át gyalogmenetben, fegyveres kísérettel vitték a Szambori koncentrációs lágerbe. Majd a Szovjetunió különböző térségeiben működő munkatáborokba irányították őket. A tömegsírok helyén a Szambori Emlékpark ez év őszéig elkészül. A fentebb leírtak értelmében a szovjet haderő által létrehozott Szambori koncentrációs táborról és a hozzárendelt hadifogoly-gyűjtőhelyek kialakulásáról, a rabok itteni szenvedéstörténetéről tartok előadást a szovjet–orosz levéltári dokumentumok alapján.

Körösi Mihály (helytörténész, alpolgármester)
Intézmény: Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága – társelnök;Mezőberény város – alpolgármester
Reményeink otthona és a valóság (A „málenkij robotból” hazatért mezőberényiek megpróbáltatásai)
Kulcsszavak: kisemmizés, újrakezdés, szétszakított család, megbélyegzés
Összefoglaló: A várva-várt hazatérést megkeserítették az időközbeni magyarországi politikai, gazdasági változások, melynek eredményeként a hazatértek elvesztették a korábbi társadalmi, gazdasági szerepüket. Ingó és ingatlan vagyonuk (föld, lakóépület, tanya, munkaeszközök) mások kezébe
kerültek, sokak családja a szétszakítás sorsára jutott a Németországba való kitelepítéssel. Megélhetési válság várta a hazatérteket, nem volt lakásuk, munkahelyük, legfeljebb segédmunka a MÁV-nál, az állami gazdaságban, tsz-ben, alkalmi munkák a településen. Az iparosok gyakran az újonnan alakuló
szövetkezetekben találtak munkalehetőséget. Mások elvándoroltak a településről jobb élet reményében olyan helyekre, ahol „málenkij robotos” múltjukat nem ismerték. Az idegenbe taszított családtagjaikkal hosszú időn keresztül nem találkozhattak, leveleiket cenzúrázták, a csomagokat felbontották, később is korlátozottak voltak az útlevélhez való jutás lehetőségei.

Köteles László (helytörténész)
Intézmény: Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – országos alelnök
„Málenkij robot” a jelenlegi Szlovákia területén (A szlovákiai magyarság sorsa 1944–53)
Kulcsszavak: tömeges deportálás, etnikai határ, magyar–német, Szlovákia, Kárpátalja
Összefoglaló: A jelenlegi Szlovákia területéről, a magyarok és németek, 1944 novemberétől 1945 márciusáig zajló tömeges deportálása, a már etnikailag tiszta ún. „Kárpáton-túli Ukrajna” területének Szovjetunióhoz történő csatolása terve folytatásaként valósult meg. A magyar és német nemzetiségű hadköteles férfiak tömeges letartóztatására és elhurcolására, a nem szláv férfiak eltávolítására és a lakhelyén maradt polgári lakosság megfélemlítésére szolgált. Az NKVD illetékes szervei a szlovák–magyar etnikai határt minden fenntartás nélkül egyértelműen követve, folytatták a tömeges deportálásokat a már Csehszlovákiához tartozó Bodrogközben és Ung-vidéken is. Második hullámban, de már szervezettebb formában folytatódtak a deportálások a Szepességben, Sárosban, s a Kassán túli abaúj-tornai régióban. Az elhurcoltak többsége meg volt győződve, hogy rövid időre – jóvátételi munkára viszik. A valóságban a három napból, a deportálást túlélő szerencsések esetében 3–6 éves kényszermunka, fogság lett. A Felvidékről elhurcolt magyar és német nemzetiségű, illetve kisebb számban szlovák és ruszin civilek számát a mértékadó becslések 12–14 000 személy közé teszik.

Dr. Márkus Beáta (történész, egyetemi adjunktus)
Intézmény: Pécsi Tudományegyetem, Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék
Korabeli egodokumentumok a kutatásban – egy baranyaielhurcolt levelei a szovjet fogságból
Kulcsszavak: szovjet fogság, német kisebbség, levelezés, cenzúra
Összefoglaló: Baranya vármegyéből 1944 és 1945 fordulóján több mint 5000 civilt hurcoltak el a Vörös Hadsereg katonái több éves kényszermunkára a Szovjetunióba. Az érintettek nagy része a német kisebbséghez tartozó fiatal nő volt. A kezdeti időszakban az otthon maradt családtagokkal való kapcsolattartás teljesen ellehetetlenült, 1946-tól azonban a lágerek egy részében lehetőség nyílt rövid és cenzúrázott levelezőlapok váltására. Előadásomban egy ilyen levelezést kívánok bemutatni egy Szovjetunióba hurcolt fiatal nő és a családja között, amelyet privát felajánlásnak köszönhetően dolgozhattam fel. Azt kívánom elemezni, hogy a levelekben megjelenő témák milyen relációban állnak a más forrásokból ismert szovjet realitással – azaz, hogy milyen forrásértékkel rendelkezik a gyűjtemény, vagy épp milyen forráskritikai problémákat vet fel.

Dr. Máthé Áron (történész)
Intézmény: Nemzeti Emlékezet Bizottsága – elnökhelyettes
Vörös karszalagos miliciák és az uralomváltás Kolozsváron
Kulcsszavak: szovjet fogság, kollaboráció, uralomváltás, policáj
Összefoglaló: 1944 októberében a magyar ellenállás felkészült az uralomváltásra Kolozsváron. Többféle terv is született, mindenesetre létrehoztak egy saját fegyveres erőt. A szovjetek bevonulásuk után először elismerték őket, majd alig két napon belül megkezdték az elhurcolásokat, köztük a milicistákat is. A nagyarányú elhurcolások lezárulta után alakult ki az új kolozsvári rendfenntartó és politikai nyomozó szerv, immár a kommunista párt uralma alatt.

Dr. Molnár D. Erzsébet (történész, főiskolai docens)
Intézmény: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Beregszászi magyarok a Gupvi fogolytáboraiban
Kulcsszavak: Beregszász, elhurcolás, Gupvi, „Málenkij robot”, emlékezet
Összefoglaló: Beregszász 1944. október 26-án bekövetkezett szovjet megszállását követően a város betagolása a szovjet birodalmi struktúrába megtorlással, megfélemlítéssel, sok áldozattal járt és magán viselte a szovjetizálást jelentő valamennyi sajátosságot. A szovjetizálás számos eleme közül kétségtelenül a „Málenkij robot” jelentette a legnagyobb tragédiát a magyar közösségre nézve. A város, legmagyarabb jellegéből adódóan, a kárpátaljai települések között a szovjet hadifogoly- és kényszermunkatáborokban raboskodó kárpátaljai illetőségű személyek leghosszabb, több mint 1500 főt tartalmazó listáját tudhatja magáénak. A statisztikák, a fennmaradt egyéni- és családtörténetek, illetve a traumatapasztalatok alapján állíthatjuk, hogy az elhurcolások és a szovjet fogság a beregszászi magyarság egyik legmeghatározóbb, máig ható egyéni és közösségi traumájaként tartható számon, illetve legmeghatározóbb eleme a város történelmi emlékezetének. Az előadás keretében a beregszászi magyarság GUPVI-táborokba kerülésének körülményeit, a „Málenkij robot” helyi emlékezetét, illetve a kollektív emlékezetben történő megőrzését kíséreljük meg bemutatni.

Dr. habil. Murádin János Kristóf (történész, tanszékvezető egyetemi docens)
Intézmény: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék; Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága – társelnök
Erdélyi magyarok szovjet fogságban. Történet, források, kutatás, eredmények
Kulcsszavak: elhurcolások, kiszállítás, lágerek, áldozatok, kollektív emlékezet
Összefoglaló: Előadásomban egy olyan kollektív tragédiát szeretnék bemutatni, amely Erdély társadalmát sokkszerűen érte a második világháború végén, és amely évtizedeken keresztül tabutéma volt Romániában. Az 1944 szeptember–októberében szovjet fogságba hurcolt több tízezer erdélyi magyar civil sorsát elevenítem fel, rávilágítva a jogtalanul deportált magyar emberek foglyul ejtésének körülményeire, elhurcolásuk ütemére és szakaszaira, a kiszállítás útvonalaira, a fogság helyszíneire és időtartamára, a szovjet lágerbeli körülményekre, az otthoniakkal való kapcsolattartásra. Külön kitérek a fogságban elhunytak számára, majd a túlélők szabadulásának szakaszait és időpontjait vázolom fel. Végül a fogoly-emlékezet és a kollektív emlékezet aspektusait elemzem. Előadásomat a téma kutatása jelenlegi erdélyi állapotának összefoglalásával zárom, különösen az elmúlt két évtized kutatási eredményeire főkuszálva.

Dr. Muskovics Andrea Anna (néprajzkutató, történész)
Intézmény: Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény
A málenkij robotra hurcoltak adatbázisa Tárnokon. Módszerek, források, tanulságok
Kulcsszavak: mikrotörténeti kutatás, települési adatbázis, írott és tárgyi források, Tárnok
Összefoglaló: A Budapest agglomerációjában fekvő Tárnok férfilakosságának (16 és 60 év között) 1945. január 8-án az érdi vásártéren kellett megjelennie. A beígért igazolások helyett azonban málenkij robotra hurcolták – elsősorban – a 18 és 45 év közöttieket. A történtekről hosszú évtizedeken keresztül nem lehetett beszélni, és a kényszerű hallgatás következtében sok adat, tény és tárgyi emlék merült a feledés homályába, vagy lett az enyészet martaléka. A történelemnek ezen borzalmas éveit azonban elsősorban a mikrotörténeti kutatások révén érthetjük meg. Ezek a kutatások azonban nemcsak a túlélőkkel és a hozzátartozókkal készített interjúkat kell hogy érintsék, hanem nagy szükség van arra is, hogy lokális adatbázisokat állítsunk fel. Ez egyrészt tartalmazza a névlisták összeállítását, valamennyi személy sorsának feltérképezését, valamint a helyi források összegyűjtését is. Előadásomban Tárnok példáján szeretném bemutatni, hogy közel 80 évvel a történtek után milyen lehetőség van egy ilyen adatbázis létrehozására, és hogy egy helyi adatbázis milyen formában kínálhat hiánypótló adatokat egy nagyobb területet érintő kutatáshoz.

Papp Annamária (történész, újságíró)
Intézmény: Szabadság c. közéleti napilap, Kolozsvár
A kolozsvári magyarságot ért csapások 1944-ben, különös tekintettel a magyar civilek tömeges elhurcolására
Kulcsszavak: Kolozsvár, 1944, elhurcolás, fogság, oral history
Összefoglaló: Az előadás az 1944-ben Kolozsvárt ért három csapás – a zsidók deportálása, a várost ért június 2-i, amerikai légitámadás és az októberi tömeges, magyarellenes elhurcolás – utolsójával kapcsolatos eddigi és jelenlegi oral history, illetve levéltári kutatások és tapasztalatok összefoglalója. Milyen tragikus események előzték meg Erdély fővárosában az októberi történéseket, mit jelentett a város számára az első két csapás, majd az ezt követő őszi események, hogyan és miként kezdődött el a szovjet fogságot megjárt egykori civil, valamint hadifoglyok, túlélők felkutatása és emlékeik rögzítése, illetve publikálása a kilencvenes évek elején, továbbá milyen újdonságok, levéltári források kerültek elő újabban az elhurcolásokkal és a fogsággal kapcsolatban.

Pomázi-Bárdonicsek Dominika (PhD-hallgató)
Intézmény: Pécsi Tudományegyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola; Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága Gulág- és Gupvikutató Intézete – tudományos munkatárs
ÉNy-Magyarországról szovjet kényszermunkára ítéltek az adatbázisok tükrében
Kulcsszavak: ÉNy-magyarországi régió, kényszermunkára ítélés, mortalitás-hazatérés, kutatási nehézségek
Összefoglaló: Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen kép rajzolódik ki a különböző adatbázisok fényében a mai Vas, illetve Győr-Moson-Sopron vármegye településeiről szovjet kényszermunkára ítélt nők és férfiak történetéről. Szót ejtünk a régió kutatási nehézségeiről. Körbejárjuk, hogy az egyes – elsősorban nagyobb – településekről hány férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára, milyen indokkal és mely lágerekbe vitték el őket, továbbá az adatbázisok fényében milyen adatokat kapunk a mortalitást, illetve a hazatérést illetően.

Dr. Seres Attila (történész)
Intézmény: VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár – tudományos főmunkatárs
A GULÁG és a GUPVI lágerrendszere a szovjet történelemben
Kulcsszavak: GULÁG, GUPVI, NKVD, kényszermunka intézménye a Szovjetunióban, hadifoglyok a Szovjetunióban
Összefoglaló: Az előadás fő célja a GULÁG és az UPVI-GUPVI alá tartozó lágerrendszerek közötti hasonlóságok és különbségek bemutatása. Az előadás
három megközelítési kerete: 1.) a GULÁG és az UPVI-GUPVI táborrendszereinek jellegzetességei, 2.) a táborrendszereket fenntartó és felügyelő belügyi hivatali szervezetrendszer jellegzetességei, illetve 3.) a kényszermunka intézmények jogi alapját biztosító törvényi háttér jellegzetességei. A lágerrendszerek közötti hasonlóságokat és különbségeket az előadó három tematikus egységre bontva mutatja be: 1.) a GULÁG és az UPVI-GUPVI alá tartozó lágerrendszerek működésének kronológiai keretei, 2.) a lágerrendszerekben fogva tartott személyek etnikai hovatartozása, 3.) a lágerrendszerek politikai, gazdasági funkcionalitása.

Dr. Soós Viktor Attila (történész)
Intézmény: Nemzeti Emlékezet Bizottsága – bizottsági tag
Harangozó Ferenc és Mészáros Tibor útja a GULÁG-ra
Kulcsszavak: letartóztatás, ítélet Baden bei Wien-ben, 25 év kényszermunkára ítélték, 1955-ben szabadulás, emigráció, Mindszenty titkára
Összefoglaló: Harangozó Ferenc – szombathelyi – Mészáros Tibor – veszprémi – egyházmegyés papok Mindszenty József munkatársai voltak, előbbi
Zalaegerszegen, utóbbi Veszprémben. Mindkettőjüket 1948-ban letartóztatták, átadták a szovjet katonai bíróságnak, ahol Baden bei Wien-ben 25 évi kényszermunkára ítélték őket. 1955-ben szabadultak a GULÁG-ból, majd viszontagságos út után visszakerültek Magyarországra, ahonnan az 1956-os forradalom vérbe folytása után emigrációba kényszerültek. Az 1971-ben Magyarország elhagyására kényszerített Mindszenty József munkatársai, titkárai lettek az eimgrációs időszakban. Előadásomban napló feljegyzéseik, visszaemlékezéseik alapján rekonstruálom a Szovjetunióban töltött éveiket, a rabságuk állomásait. Mely táborokban raboskodtak, mikor, hol tértek vissza Magyarországra.

Dr. Stark Tamás (történész, az MTA doktora)
Intézmény: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet – tudományos tanácsadó
A szovjet fogság kutatásának története a nyolcvanas évektől napjainkig
Kulcsszavak: hadifogoly, internált, historiográfia, emlékezetpolitika
Összefoglaló: A magyarok szovjetunióbeli fogságának története a kommunizmus évtizedei alatt szigorú tabunak számított. A témakört közvetve Für Lajos történész emelte a közéletbe az 1984-ben megjelent „Mennyi a sok sírkereszt” című tanulmányával. Az első hosszabb publikáció megjelentetésére a Valóság c. folyóirat vállalkozott 1986-ban. Áttörést a rendszerváltás hozott, mivel 1989 után hirtelen számos visszaemlékezés látott napvilágot és lassan megkezdődött a szovjet fogság történetének alapos, tudományos feltárása is. Évtizedek teltek el, mire a téma második világháború történetével foglalkozó művek szerves részévé vált. A historiográfia áttekintésén túlmenően az előadás a kutatás és az emlékezetpolitika kölcsönhatását is be kívánja mutatni.

Ungvári Barna András (helytörténész, református lelkipásztor)
Intézmény: Uzoni Református Egyházközség
A Hídvégi Református Egyházközség és a hídvégiek helytállása a II-es számú Barcaföldvári Fogolytábor idején
Kulcsszavak: Barcaföldvár, fogolytábor, Hídvég
Összefoglaló: 1944. augusztus 23-án Románia kiugrott a háborúból, és Észak-Erdélyben is megkezdődött a magyar civil lakosság elhurcolása és internálása. A Brassótól nem messze elhelyezkedő Barcaföldváron a falu széle, a vasút és az országút közötti területen létrehozott tábor 1944 őszétől valószínű 1945 őszéig magyar és német hadifoglyok, de legnagyobb részt az otthonaikból elhurcolt magyar és sváb civilek egyik állomáshelyéül szolgált. Embertelenek voltak a körülmények a földvári fogolytáborban, a 2-es számú Földvári Fogolytábor maga a pokol volt, ezért is nevezték haláltábornak. 1925–1950 között Hídvégen Lőrinczi Árpád volt a lelkipásztor, aki megszervezte a foglyok segítését. Élelmet vittek a foglyoknak, összeírta az eltemetett halottakat, a vasút mellett összegyűjtette a vagonokból kidobott cetliket, rongydarabkákat, amelyre az átszállított internáltak a neveiket írták fel, segítséget kért más egyházközségektől és szervezetektől a foglyok élelmezésének biztosítására. A távolabbról érkező családtagok számára az egyházközség tagjai szállást biztosítottak.

Vincze Gábor (történész-muzeológus)
Intézmény: Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Közművelődési Központ
A szerencse fia. A hódmezővásárhelyi Szekeres Imre Gyula nyolc éve Vorkután
Kulcsszavak: második világháború, Hódmezővásárhely, koncepciós per, GULÁG, Vorkuta
Összefoglaló: Szekeres Imre Gyula 1927-ben született Hódmezővásárhelyen. Elemi iskolai tanulmányainak befejezése után a Kokron Gyárban helyezkedett el, szakmunkásként. A textilgyárat a világháború alatt hadiüzemnek nyilvánították. 1944 őszén az összes dolgozóval a Dunántúlra vezényelték. 1945 elején választás elé állították a főnökei: vagy besorozhatják a honvédségbe, vagy részt vesz egyfajta „speciális kiképzésben” a Ny-Dunántúlon – de mire a képzés véget ér, addig remélhetőleg a világháború is. Így is történt. 1945 tavaszán ért haza. Nyáron, a cséplőgép mellől hurcolták el a szovjet katonák, mert valaki följelentette, hogy „partizánvadász” kiképzésben részesült. 25 évre ítélték, így került a hírhedett vorkutai GULÁG táborba. Két szerencséje volt: az első napokban megismerkedett olyan magyarokkal, akik már 1941 óta ott raboskodtak és sok mindenre megtanították. Később a tábor konyhájára került – majd ő lett ott a „főnök”. Ez mentette meg az életét. Sztálin halála után szabadult. A Kádár-korszakban végig hallgatnia kellett az átélt szörnyűségekről.

Kerekasztal-beszélgetés a közösségi emlékezetápolásról

Résztvevők:

Fehér Tibor – Megbékélésért Polgári Egyesület (Felsőzsolca), elnök
Havasi Dániel – Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre
Józsa István Lajos – Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, elnök; Tordai Magyar Kulturális Egyesület, elnök
Matkovits-Kretz Eleonóra – Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre, elnök
Nagyné Pintér Jolán – A GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, elnök
W. Müller Judit – Janus Pannonius Múzeum (Pécs), történész-főmuzeológus
Moderátor: Ungvári Barna András helytörténész, református lelkipásztor