Kovács Bence Zsolt, Jogász életpályák mesterképzés

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kovács Bence Zsolt, Jogász életpályák mesterképzés

A rauischholzhauseni mobilitás immár a harmadik Erasmusomnak számít, viszont csupán most először nyílt lehetőségem egy Erasmus+ BIP-ben (Blended Intensive Programme) részt venni. A kimondottan rövid mobilitási időszak főleg a felsőoktatási intézmények közötti kapcsolatok létrehozására és elmélyítésére lett létrehozva. Ezt a célt tökéletesen tükrözte a Németországban eltöltött egy hetünk is.

            Hetedmagammal utaztam ki a Hessen tartományi és azon belül gießeni székhelyű Justus-Liebig-Universität-tel, az ott tanuló hallgatókkal és kb. 10 miskolci doktorandusszal megismerkedni. Az ott eltöltött idő két részre osztható: egy szakmai programra (amely a mobilitás első 4 napját öltelte fel) és egy kötetlenebb, városnézős részre a maradék időben.

A kiutazás előtt nemzetközi összetételű csapatok lettek felállítva, amelyek különböző magánjogi témákból kellett felkészüljenek. Például az én témám – amelyet egy Magyarországon tanuló diákkal kellett feldolgozzak, természetesen a komparatív szemléletmód használatával – a polgári jogi kodifikáció története volt a mai Magyarország és Románia területén. Voltak ugyanakkor nem jogtörténeti – kimondottam a jövő felé mutató – témák is, mint az AI szabályozása a különböző országokban, viszont legfőképpen a társasági jog dominált a választható tematikák között. Ennek a munkának a gyümölcse első sorban egy dolgozat lett, amelyet be kellett mutassunk az ottani diáktársainknak, majd hosszabban beszélgessünk a felemerülő kérdésekről. Összesen 10 ilyen előadást halhattam a sajátomon kívül.

A konferenciaszerűség helyszínéül a fogadó egyetem rauischholzhauseni, fachwerk (favázas) technikával épített vadászkastélya szolgált. Itt aludt és étkezett a résztvevők nagy többsége is. Az egykori nemesi lakot arborétum veszi körül, hangulatos angol parkja egybeolvad a nyugaton kezdődő közeli erdőséggel. Ez a környezet adott alkalmat a hosszabb sétákra és beszélgetésekre a mobilitás alatt.

Az előadássorozat lejárta után két nagyobb kirándulásra mentünk el az újdonsült ismerőseinkkel. Első utunk Majna-Frankfurtba vezetett, ahol egy idegenvezető végigkísért a város (nagyrészt újjáépített) történelmi központján. A bank szektor meghatározó szerepet tölt be a város életében és annak arculatát is szinte teljesen meghatározza. A felhőkarcolók által uralt városkép a legamerikaibb településsé teszi talán az összes európai város közül.

A második kirándulásnak a helyszíne Marburg volt. Ez a par excellence egyetemi város meglepetésemre a magyar történelemhez is kötődik Árpád-házi Szent Erzsébeten keresztül, aki élete legnagyobb részét itt élte le és helyi cselekedeteiért is kanonizálták a halála után. A háborúk által kvázi teljesen megkímélet város házacskái és sikátorai képesek tökéletesen érzékeltetni az itteni évszázados egyetemista lét mibenlétét.

Örvendek, hogy mesteris évem alatt is elmehettem egy ilyen nemzetközi mobilitásra, ahol sikerült a Németországban és Magyarországon tanuló diákokkal is egy, a jövőbeli gyümölcsöztetésre alkalmas kapcsolatot kialakítani. Remélem, még visszatérhetek egyszer a program helyszínéül szolgáló impozáns kastályba is. Addig is: auf Wiedersehen Hessen!

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign