Kettős könyvbemutató és előadás

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kettős könyvbemutató és előadás
Kettős könyvbemutató és előadás
Kettős könyvbemutató és előadás
2014. április 4.

Kettős könyvbemutatót szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara, az Antall József Tudásközpont és a Robert Schuman Egyesület.

A rendezvény 2014. április 9-én 17:30-kor kezdődik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületegyüttesében (Tordai út 4. szám)

Bemutatásra kerül Zbigniew Brzezinski Stratégiai vízió. Amerika és a globális hatalom válsága, valamint Henry Kissinger Kínáról című könyve.

A beszélgetésen részt vesz dr. Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő, dr. Murádin János Kristóf, egyetemi adjunktus (Sapientia EMTE) és dr. Szenkovics Dezső (Sapientia EMTE). A moderátori szerepet Csontos Tamás, az Antall József Tudásközpont munkatársa tölti be. 

Figyelem! A könyvbemutatóra érdemes bejelentkezni, hiszen az első tíz regisztráló ingyen hozzájut a bemutatott könyvek valamelyikéhez. Regisztrálni a public.relationskv.sapientia.ro e-mail címen lehet.

A könyvbemutatót követően dr. Nógrádi György előadást tart Ukrán - orosz konfliktus 2014 címmel. 

Várunk minden kedves érdeklődőt!

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Újra itt a Pénzmágnes vetélkedő
Áprilisban értékes nyereményekkel gazdagíthat a tudásod, ha részt veszel a középiskolás diákoknak szervezett Pénzmágnes című versenyen.

X. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Környezettudományi Konferenciát szervez a héten a Sapientia EMTE kolozsvári Karának Környezettudományi Tanszéke.

Pénteken kezdődik a MédiaTér konferencia
Nemzetközi médiakonferenciát szervez partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári kara 2014. március 20-23. között, amelynek a Kar Tordai úti, új épületegyüttese ad otthont.

Egyetemi Esték dr. Duray Miklóssal
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2014. március 20-án 18 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületegyüttesének A314-es termében.

Könyvbemutatót szervez az IDEA Könyvtér
A Sapientia EMTE új épületegyüttesében megnyílt könyvesbolt ad otthont a kedden délután 5 órakor kezdődő hármas könyvbemutatónak.

Hazaért a Transilvania 4Africa csapat a Budapest-Bamako Rallyról!
Életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és díjjal tértek haza a Budapest-Bamako Rally erdélyi versenyzői.

Kari Tudományos Diákköri Konferencia újratöltve!
Idén is szervez kari TDK-t a Sapientia EMTE kolozsvári kara, hogy tudományos kutatómunkára ösztönözze a hallgatókat. 2014. április 16! Jelentkezz!

Sikerrel zárult az első Sapi Humorest Turné
A három állomásos humorest turné Kolozsváron ért véget, miután Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is megnevettették a közönséget.

Egyetemi Esték dr. Dibó Gábor egyetemi docenssel
Szakmai beszélgetést szervez a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, amelynek meghívott előadója dr. Dibó Gábor egyetemi docens.

Dr. Sipos István emlékest
10 éve hunyt el Dr. Sipos István, tiszteletére emlékestet szervez a Sapientia EMTE kolozsvári Jogtudományi Intézete és az EME IV. szakosztálya, 2014. február 27-én 18:00 órától.

Ismét Kolozsvárra érkezett az évente körútra induló Bocskai-zarándoklat
Magyarországi küldöttség tisztelgett és koszorúzott péntek délben Bocskai István fejedelem emlékművénél.

Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team
Banjulban örömmel és hálával fogadták a csapat által szétosztott felszereléseket, ruhákat és tanszereket.

III. Erdélyi Politikatudományi Konferencia
Hétvégén startol a tematikussá és nemzetközivé vált politikatudományi konferencia, amelynek egyik helyszíne a Sapientia EMTE új épülete.

Könyvesbolt nyílik az egyetemen
Az IDEA Könyvtér ünnepélyes keretek közt nyitja meg könyvesboltját 2014. február 19-én, 17 órakor a Sapientia EMTE új épületének előterében.

Interethnia Ifjúsági konferencia
Magyarok Európa Ifjúsági Fővárosában címmel szervez partnerségben konferenciát a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara.

Megvannak a 2014-es beiratkozási és felvételi dátumok, beiskolázási adatok
A Sapientia EMTE 2014. július 14-én nyitja meg kapuit az iratkozni és felvételizni akaró diákok számára.

Elrajtolt a Budapest-Bamako Rally erdélyi képviselete
A Deák Ferenc utcából rajtolt csütörtök délben 12 órakor a Transilvania 4 Africa Team, akik Erdélyt képviselik a Budapest–Bamako Rallyn.

Új HÖK elnökség alakult decemberben
Új elnökséget választottak a decemberi tisztújító közgyűlésen a Sapientia EMTE kolozsvári karán működő Hallgatói Önkormányzat élére.

Újabb együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást írt alá Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Sapientia EMTE kolozsvári kara.

Lezárult a RODOSZ első tematikus konferenciája
A hétvégén zajlott a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége által szervezett tematikus találkozó és konferencia.

I. Országos Sportjogi Konferencia
Első alkalommal szervezik meg az Országos Sportjogi Konferenciát 2013. december 13-án a Sapientia EMTE Aula Magna termében.

Adventi könyvvásár
Adventi könyvvásárt szervez az IDEA Könyvtér partnerségben a Sapientia EMTE kolozsvári karával, amelynek az egyetem kolozsvári Tordai úti épülete ad otthont.

Kiadó bentlakás helyek
Azonnali beköltözéssel kiadó két hely a Suceava utcai bentlakás kétágyas szobáiban. Érdeklődni a kar könyvelőségén lehet 11-13 óra között.

Innováció és kreativitás a tudományban
Holnap startol a RODOSZ konferenciája. A Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége akcióba lép.

Egyetemi esték dr. Kása Zoltánnal
A beszélgetésre szerdán, 2013. december 18-án 17 órától kerül sor a Tordai úti épületegyüttes (Tordai út 4. szám) 319-es termében.

Egyetemi Esték dr. Deák Ernővel
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor kedden, 2013. december 17-én 18 órától a Bocskai-ház Óváry termében (Mátyás király u. 4. sz.)

Egyetemi Esték dr. Propper Valériával
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2013. december 5-én 18 órától a Bocskai-ház Óváry termében (Mátyás király u. 4. sz.)

Eligazító kiskönyv végzősöknek
Az E-karrier KMDSZ idén sem feledkezett meg a kolozsvári magyar végzős egyetemistákról: negyedszerre adják ki az Útravalót.

Szakmai gyakorlat a pataréti szeméttelepen
Kolozsvár szomszédságában található szeméttelepen gyakorlatoztak 2013. november 14-én a Környezettudomány szak III. éves hallgatói.

A hetedik Ffestnek is vége
Díjkiosztóval zárult a hetedik Nemzetközi Diákfilmfesztivál szombaton. A négy nap legjobb filmeit és a workshopokon készült legjobb alkotásokat díjazták.

Egyetemi Esték Paul G. Mezeyvel
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor kedden, 2013. november 26-án 18 órától a kar Tordai úti épületének A114-es termében.

Szindi kirándulás és csapatösszerázó tábor
Újra megszervezte a Környezettudományi Tanszék a szokásos szindi tanulmányi kirándulását 2013. november 8-10 között.

Elsősegélynyújtás-előadás és -bemutató
Az Erdélyi Mentőcsoport programjába a Környezettudomány szakos hallgatók is aktívan bekapcsolódtak.

Hét erdélyi fiatal indul Afrikába egy jótékonysági rally keretében
A Transilvania 4 Africa csapat 2014 januárjában rajtol a déli kontinens irányába. Az egyetem is partnerük az útban.

Szerdán kezdődik a hetedik Ffest Nemzetközi Diákfilmfesztivál
Több mint 100 diákfilmet mutatnak be Kolozsváron a 2013. november 20–23. között megszervezendő eseményen.

Yepp-elnök Kolozsváron
YEPP as a youth-led policy maker címmel tart előadást az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének elnöke november 18-án, hétfőn 18 órától az Aulában.

Bentlakás hirdetés
November 15-i beköltözéssel lány számára lesz kiadó egy ágy a Suceava utcai ingatlan kétágyas szobájában. Érdeklődni a kar könyvelőségén lehet 11-13 óra között.

Római jogi hagyomány és modern magánjog III.
Konferenciával ünnepli a Magyar Tudomány Napját Erdélyben a Jogtudományi Intézet a kolozsvári kar épületében 2013. november 22-én.

Egyetemi Esték Szidiropulosz Archimedesszel
Egyetemi Esték beszélgetésre kerül sor csütörtökön, 2013. november 14-én 17 órától a már megszokott helyszínen.

Folytatódik a tutori program!
Idén harmadik alkalommal indította útjára a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok és a Jog szak a tehetséggondozó programját.

Működik a könyvtár
November 4. után a szokásos órarenddel, megújult, stílusos berendezéssel várja olvasóit a Tonk Sándor Könyvtár a Tordai úti új épület B tornyának utolsó emeletén.

Rothadt cégből gyümölcsöző vállalkozás
Egynapos minikonferenciát szervez az Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a Sapientia EMTE kolozsvári kara 2013. november 9-én.

Együttműködés az ETV-vel
Sajtótájékoztató keretében írt alá együttműködési megállapodást az Erdélyi Magyar Televízió és a Sapientia EMTE kolozsvári kara hétfőn, 2013. október 21-én.

Szociális ösztöndíjfelhívás 2013–2014 első félévére
Meghirdettük a pályázatokat a szociális ösztöndíjakra. A pályázatok leadási határideje hétfő, 2013. november 4., 13 óra.

Intermedialitás a digitális korban
Nagyszabású média- és filmtudományi konferenciát szervez 2013. október 23–26. között a kolozsvári kar új épületében a Média Tanszék.

II. Egyetem Napja
Idén a Természettudományi és Művészeti Kar székhelyéül szolgáló új, Tordai úti ingatlan felavatásával egybekötött eseménnyel ünnepeltük az Egyetem Napját.

Együttműködési megállapodás az MTVA-val
Szerződést írt alá a kolozsvári kar, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Video Pontes stúdió pénteken.

A Művészetek Palotájában ünnepeltük a tanévnyitót
Kárpát-medencei magyar tanintézmények összehangolt tanévnyitójának voltunk részei pénteken, 2013. szeptember 20-án.

Álláshirdetés: ügyintéző, rendszergazda és takarító
Három, teljes munkaidős (napi 8 órás) állásra hirdet pályázatot a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar.

Meghosszabbodott a felvételi beiratkozás
Egyetemi döntés született: szerdáig, 2013. szeptember 18-ig lehet még jelentkezni az egyetem szakjain maradt betöltetlen helyekre.

Kezdődik a 2013/2014-es tanév!
Bár a hivatalos évnyitóra pénteken kerül sor, az első héten az elsőévesek számára tartogattunk "gólyaváró" meglepetéseket.

Új tanév, új programok a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetében
Dr. Veress Emőd intézetigazgatóval, egyetemi docenssel beszélgettünk.

Őszi felvételire meghirdetett helyek - 2013
Tandíjas és tandíjmentes helyekre egyaránt lehet jelentkezni 2013. szeptember 5–11. között.

Álláshirdetés: oktatói és adminisztratív személyzetet keresünk
Négy megüresedett állásra hirdet pályázatot a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar.

Beszámoló: Kolozsvári Magyar Napok
Kiállításokkal, előadásokkal, vetítésekkel zsúfolt négy nap után vége a sapientiás programoknak a Kolozsvári Magyar Napokon.

Jelentkezés a Nemzetközi tanulmányok mesterire
Péntekig, 2013. szeptember 13-ig folyamatosan tart a beiratkozás a Budapesti Gazdasági Főiskola kihelyezett mesterképzőjére.

Sapientiás rendezvények a Kolozsvári Magyar Napokon
Nem maradhattunk ki a 4. Magyar Napok negyedik kiadásának programjaiból sem, így velünk is "Forrr a város".

Bentlakásba bejutottak névsora
Az alábbiakban letölthető a bentlakás helyekre bejutottak névsora, minden tudnivalóval és fontos információval. PDF letöltése >>

Könyvadomány a Helvetia-Hungaria Társaság alelnökétől
Guha Péter átadta értékes, természettudományi könyvekből álló könyvadományát.

Beosztás a Filmművészet, fotóművészet, média szak felvételi vizsgájára
A szakra felvételizők képességfelmérő szóbeli vizsgájára vasárnap (július 21.) és hétfőn (júllius 22.) kerül sor.

Látogassatok meg a Félszigeten!
Ha a felhőtlen szórakozás mellett egy kis szellemi táplálékra vágysz, vagy Luke Skywalker bőrébe bújnál, nézz el a sátrunkhoz a hétvégén!

Kezdődnek a beiratkozások!
Egy kisfilmet is készítettünk a beiratkozáshoz szükséges dokumentáció összeállításának megkönnyítésére.

IX. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Június 13–15. között került sor Miskolcon a már hagyományos éves konferenciára.

Idén is Szabadegyetemen az Egyetem
2013. július 23–28. között ismét ott tündöklünk a fogyasztható tudomány társaságában Tusványoson.

Ballagás Kolozsváron
Harmincnyolc végzős hallgató vehette át oklevelét a szombati ballagáson. Az ünnepélyen ugyanakkor tiszteletbeli professzort is avattunk.

A görögországi terepgyakorlatról
Hazaérkeztek a Környezettudomány szakosok a már hagyományossá vált görögországi terepgyakorlatról.

Ismét díjazták volt diákjainkat a TIFF-en
Visky Ábel, illetve Bántó Csaba és Iszlai József filmjei nyertek a héten zajló TIFF filmfesztivál helyi filmjeinek versenyén.

ELTE Kárpát-Medencei Magyar Nyári Egyetem
A budapesti egyetem határon túli magyar anyanyelvű egyetemista hallgatók számára szervez programot.

Rendkívüli órarend a könyvtárban!
Az új ingatlanba való átköltözés elkezdése miatt júniustól változik a Tonk Sándor Könyvtár órarendje.

Megkezdődtek a VII. Ffest Diákfilmfesztivál előkészületei
A sajtótájékoztatón a szervező intézmények képviselői kitértek az idei kiadás részleteire is.

Élelmiszer-biztonság új megközelítésben
Pályázat egyetemi hallgatók, doktoranduszok, valamint 35 évnél fiatalabb kutatók számára.

Sikerrel szerepeltek diákjaink az ETDK-n
Tíz hallgatónk mutatott be dolgozatot a hétvégi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián.

Sapis díjazott a Pénzmágnes vetélkedőn
A marosvásárhelyi kilencedikes Magdó Sándor vehette át a vetélkedőn elért eredményéért járó jutalmat.

Ballagás 2013
A végzős évfolyam ballagására, valamint a 2012/2013-as egyetemi év ünnepélyes lezárására szombaton, 2013. június 8-án kerül sor 15 órától.

Ferber ösztöndíj 2012/2013
Május 31-ig pályázhatnak a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatók a Ferber ösztöndíjra.

Az egyetem is partner a Kolozsvár – Európa Kulturális Fővárosa projektben
A Megyeházán tanácskoztak a partnerintézmények.

Vége lett az idei Kari Nyílt Napoknak
Rendhagyó módon hétfőn kezdődtek és kedden értek véget a Sapientia EMTE kolozsvári karának programjai.

Röviden a romániai börtönökről
Az Országos Börtönigazgatóság PR-koordinátora tart román nyelvű előadást csütörtökön a Bocskai-házban.

Mozgó pillanatok képekben
Mozgásban címmel mutatják be öt másodéves média szakos diák munkáját a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

Egyetemi Esték Abos Edével és Molnár Péterrel
Energiatakarékos ház témában tartanak előadást a két szakember hétfőn 18 órától az Óváry teremben.

Kisebbségi és regionális nyelvek chartája
Markó Attila országgyűlési képviselő tart előadást csütörtökön a Nyílt Napok keretében.

Egyetemi Esték dr. Szili Katalinnal
A magyar Országgyűlés volt elnöke Nemzetpolitika témában tart előadást kedden 18 órától az Óváry teremben.

Összeült az ösztöndíjbizottság
Döntés született a szociális, a tanulmányi és az érdemösztöndíjra jogosult hallgatók névsoráról.

Egyetemi Esték dr. Rostoványi Zsolttal
A Corvinus Egyetem rektora Az iszlám világ és a nyugat címmel tart előadást csütörtökön 18 órától az Óváry teremben.

Jövőtől ERASMUS program indul az egyetemen
Meghosszabbítottuk a jelentkezést a 2013/2014-es tanév ERASMUS csereprogramjaira.

Új könyszerzemények érkeztek a könyvtárba
Rengeteg friss kiadvánnyal gazdagodott a Tonk Sándor Könyvtár. Íme a legújabb szerzemények listája:

Megvolt a Pénzmágnes első fordulója
Lezajlott a közgazdasági tanulmányi verseny online fordulója április 25-én.

Kari Nyílt Napok 2013
2013. május 6–13. között kerül sor a Sapientia EMTE kolozsvári karának nyílt napjaira, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

II. Sapixel díjkiosztó gála
A kolozsvári Diákművelődési Ház Európa termében kerül sor 2013. április 30-án 18 órától a fotópályázat díjkiosztó ünnepségére.

Vége a Kari TDK-nak
Tizenegy jelentkezőből tíz jutott tovább a májusban megszervezendő Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára.

Projekt indul! Kolozsvári Szénafüvek: egy elfelejtett kincs
Az Enviro Sapientia is partner a Zöld Erdély Egyesület programjában.

Féláron a RATUC buszbérlet
Áprilistól a Sapientia EMTE kolozsvári diákjainak is jár a kedvezmény a helyi tömegközlekedésre.

Tanulmányi kirándulás Fenyőfalván
Brádon (Fenyőfalván) voltak tanulmányúton a múlt héten a II. éves Környezettudomány szakos diákok.

Így báloztak a kolozsvári egyetemisták
Példátlan eseménynek volt tanúja Kolozsvár. A Hallgatói Önkormányzat Tavaszi bált szervezett a Kaszinóban.

Egyéni karriertanácsadás indul
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség Karrierirodája egyéni tanácsadást szolgáltat hallgatóinknak.

Tudományt népszerűsítettünk Szatmárnémetiben
Két Környezettudomány szakos oktatónk tartott előadást a Református Gimnáziumban.

Karrierirodás képzés: beszédtechnika
A következő Karrierirodás képzésre pénteken és szombaton, 2013. április 12-én és 13-án kerül sor 15 órától.

Könyvbemutató és író-olvasó találkozó
Balás András Tudomány és helytállás c. könyvbemutatójára kerül sor 2013. április 9-én 18 órától a Bocskai-házban.

XIX. Politológus vándorgyűlés Kolozsváron
A konferencia Közép-Európa: együttműködés és versengés tematikával kerül megszervezésre.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign