SapExperience a VIBE-on

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
SapExperience a VIBE-on
SapExperience a VIBE-on
SapExperience a VIBE-on
2018. június 29.

A VIBE Koli beszélgetéseiben, paneleiben való részvétel, illetve a különböző bemutatók és képzések mellett külön sátorral, folyamatos programokkal is jelen lesz karunk a VIBE Fesztiválon.

Július 5–8. között a Sapientia EMTE lesátorozik a Maros-parton: babzsákos chill zone-nal, hangoskép-kiállítással, államvizsgafilmek vetítésével, élő könyvekkel, társasjátékokkal és különböző izgalmas bemutatókkal várunk mindenkit a VIBE Koliban.

Éld át a VIBE Fesztiválon, mit jelent sapientiásnak lenni! Pihenj, játssz vagy épp tanulj velünk!

A SapExperience sátor programjai:

  • Államvizsgafilmek vetítése
  • Élőkönyvek – szabad beszélgetés előadóinkkal
  • Hangoskép-kiállítás – Média Tanszékünk hallgatóinak munkái
  • Fogjunk kezet! – kérdezz-felelek nyereménytárgyakkal
  • Robotikabemutató pénteken 17 órától – Sapientia EMTE, Marosvásárhely
  • Társasjátékok – Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat - HÖK, Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat - msHÖK

A sátor állandó programjai mellett a Kolozsvári Kar részt vesz a VIBE Koli előadásain és panelbeszélgetésein is.

PROGRAM
Állandó: Hunyadi Mátyás életterei (kiállítás)

Csütörtök, július 5.
▶ 14:00 Vegyél vissza az arcodból?! – Kit szabad fotózni, illetve mikor tilos fényképeket megosztani? (helyszín: Koli Garázs)
Kis Júlia, ügyvéd, Jogaink Egyesület
dr. Kokoly Zsolt, egyetemi oktató, Sapientia EMTE
Tóth Helga, fotós, egyetemi hallgató, Sapientia EMTE

▶ 17:00 Erdélyben, filmet, együtt – az erdélyi filmkészítés útjai (helyszín: Koli Garázs)

Jakab-Benke Nándor, filmkritikus, lapszerkesztő, filmrendező, a Sapientia EMTE Média Tanszékének projektmenedzsere
László József, filmrendező, volt sapientiás hallgató
Simó Ibolya, filmrendező, volt sapientiás hallgató
Búzási Gyopár, mesteris filmszakos hallgató, filmrendező, Sapientia EMTE
Németh Szabolcs Előd, rádiós műsorszerkesztő, filmkritikus, volt sapientiás hallgató

Szombat, július 7.
▶ 15:00 Migráció: Minek nevezzelek? (helyszín: Koli Garázs)
Janik Szabolcs, Migrációkutató Intézet
Kövecsi-Oláh Péter, Migrációkutató Intézet
dr. Szenkovics Dezső, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE

Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

Görögországi terepgyakorlaton voltak a Környezettudomány Tanszék diákjai
A hagyományos mediterrán terepgyakorlat 2018. május 25 – június 3. között zajlott, több helyre látogatott el a csapat.

Évzáró bemutatóra hív a Média Tanszékünk
A tanszék idén is megszervezi a First Cut-ot: június 22-én várunk mindenkit az évzáró bemutatóra a Sapientia filmművészet, fotóművészet, média szakos diákjainak munkáiból.

Elballagtak 2018-as végzőseink
Június 16-án, szombaton ünnepélyes keretek között tartottuk meg tanévzárónkat a Farkas utcai templomban, ahol végzős hallgatóinktól is búcsúztunk.

Közel száz diák a Kolozsvár100-on
Szurkolókkal, versenyzőkkel, vezetőtanárokkal és érdeklődőkkel telt meg a dísztermünk 2018. június 14-én az első ízben megszervezett kultúrtörténeti vetélkedőn.

Sapientia Nyári Egyetem 2018
A Marosvásárhelyi Kar és az msHÖK nyári egyetemre hívja a Kárpát-medencében tanulmányaikat végző magyar anyanyelvű egyetemistákat és főiskolásokat augusztus 7–12.

Kétnyelvű kultúrtörténeti vetélkedő a Kolozsvári Karon
A Kolozsvár100 vetélkedőre 2018. június 14-én kerül sor a Hunyadi Mátyás díszteremben. A versenyen kolozsvári magyar és román iskolák vesznek részt tizennégy csapattal.

Terepgyakorlat a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban
A Környezettudomány Tanszék oktatói és hallgatói vettek részt a terepgyakorlaton, mely A Kárpát-medence élő természeti környezetének oktatása gyakorlati képzés keretében zajlott május 11–15. között.

Bagolyles a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a Tonk Sándor Könyvtár 2018. június 6-án, szerdán reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, tanulni vágyók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.

Challenges100 – konferencia a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéken
Challenges, conflicts, and opportunities. 100 years of state- and nationhood in Central and Eastern Europe (2018. november 15–17., Kolozsvár)

TIFF-helyszínné válik tíz napra a Sapientia Kolozsvári Kara
Idén is a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) helyszíne a Tordai úti épület – összesen 63 eseményt és filmvetítést fogad be a Hunyadi Mátyás díszterem.

Női alkotók és nőképek a 20. század eleji erdélyi vizuális kultúrában – konferencia
Szervezők, támogatók: Sapientia EMTE Média Tanszék, KPI, KAB / Med Kom Bizottság; szakmai partner: Erdélyi Audiovizuális Archívum.

Az EU és az őshonos kisebbségek viszonya – Vincze Loránt tart előadást a Sapientián
Május 25-én, pénteken 14 órától karunk B301-es termében tart előadást a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) elnöke.

VIII. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Protokoll Verseny
Egy ötfős csapat képviselte a Sapientia EMTE Kolozsvári Karát a 2018. május 11-én Budapesten megszervezett VIII. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Protokoll Versenyen.

Elkészült a VIII. Kari TDK összefoglaló videója
A 2018. április 25–26. között megszervezett VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.

Születésnapi meglepetés – 70 éves dr. Kása Zoltán volt rektorhelyettes
A Matematika a Bolyain vetítése előtt köszöntötte fel a Sapientia EMTE dr. Kása Zoltán matematikaprofesszort, az egyetem volt rektorhelyettesét, szenátusi elnökét.

Matematika a Bolyain – filmvetítés
Május 16-án, szerdán 18 órától a Hunyadi Mátyás díszteremben vetítjük a Matematika a Bolyain. Adalékok a matematika történetéhez a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 c. filmet.

Jog a gyakorlatban – hallgatói szakmai tábor
2018. május 4–6. között a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete versenyt szervez jogász szakos, nappali vagy levelező tagozatos hallgatóknak, akik két- vagy háromfős csapatban vesznek részt.

Ferber-ösztöndíj a 2017/2018-as tanévre
Az Eastern Michigan University tanára által felajánlott ösztöndíj értéke 500 USD/év, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatók pályázhajták meg június 4-ig.

Tarolt a Mediawave-en Búzási Gyopár filmje
A többszörös elismerést nyert Babuka a fűben animációs dokfilm két újabb díjat kapott az április 27. és május 1. között Komáromban megszervezett 28. Mediawave összművészeti fesztiválon.

Adatvédelem és média
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete és EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya közösen szervez előadással egybekötött kerekasztal-beszélgetést május 3-án.

Szobrot állítottunk a székelyek patrónusának, Gidófalvy Istvánnak
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara Gidófalvy István kolozsvári királyi közjegyzőnek állított szobrot április 27-én, pénteken.

Sikeresen lezárult a VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia
Közel hetven diák vett részt a VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencián, művészeti alkotásaikat, előadásokat és dolgozataikat mutatva be a szakmai zsűri előtt.

Továbbra is együttműködik a Sapientia és a Budapesti Gazdasági Egyetem
A megállapodást április 25-én írta alá dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora és dr. Tonk Márton, az egyetem Szenátusának elnöke.

HORKAY HÖRCHER FERENC: A mai magyar politikai kultúráról – A 2018-as országgyűlési választások tükrében
Egyetemi Esték a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék szervezésében május 3-án.

Izgalmas előadások és művészeti alkotások a Sapientia tudományos diákköri konferenciáján
Április 25–26. között szervezi meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara a VIII. Kari TDK-t.

Gidófalvy István közjegyző szobrának avatása
A 2018. április 27., péntek 10 órakor kezdődő rendezvény helyszíne a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Hunyadi Mátyás díszterme.

Szerdán kezdődik a VIII. Kari TDK
Az április 26–27. között megszervezett VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia programja és szekcióbeosztása elérhető a konferencia honlapján.

MCC-s előadást tartott dr. Tonk Márton
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja 2018. április 14-én 10 órától „Világok harca”? A migráció emberjogi vonatkozásai címmel tartott előadást.

Sapientiások a 2018-as kolozsvári nemzetközi maratonon
Április 15-én, vasárnap több sapientiás kolléga és diák vett részt a Kolozsváron nyolcadik alkalommal megszervezett Wizz Air-maratonon.

Magyar költészet napjára a Kolozsvári Karon
József Attila költő születésnapjának évfordulóján, április 11-én a magyar költészet napját ünnepeljük. A Tonk Sándor Könyvtárban kiállítottuk a magyar verses köteteinket.

Álláshirdetés: titkár, ERASMUS-koordinátor
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara titkárt, Erasmus-koordinátort keres. Munkaidő: napi 8 óra, jelentkezési határidő: 2018. április 20., péntek, 12 óra.

Két díjat is kapott Búzási Gyopár filmje az ÚTON Online Filmfesztiválon
Az ötödik alkalommal megszervezett filmfesztiválon közel harminc film közül nyert két díjat diákunk Babuka a fűben animációja.

Jogász szakkollégium alakul Kolozsváron
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kolozsvári Kara együttműködésben indít jogász szakkollégiumot Collegium Iuridicum elnevezéssel 2018 őszén.

Egyetemi Esték Fa Nándorral a Kolozsvári Karon
A Környezettudományi Tanszék és a Mercurius Info Tour meghívottja az első magyar, aki körbekerülte saját kezűleg épített vitorlásával a Földet.

Nyílt Napok a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
2018. április 12–13. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni!

KKI–Sapientia: előadásokkal kezdődött meg az együttműködés
A Külügyi és Külgazdasági Intézet részéről Schőberl Márton igazgató és Ugrósdy Márton igazgatóhelyettes tettek látogatást karunkon.

Dr. Magyarics Tamás: Az ír–észak-ír kapcsolatok alakulása a BREXIT fényében
Március 28-án 18 órától könyvbemutatóval egybekötött előadásra kerül sor az Egyetemi Esték sorozat keretében.

Elsevier Scopus és ScienceDirect képzés a Kolozsvári Karon
A képzésre 2018. március 22-én, csütörtökön 10 órától kerül sor a B203-as tanácsteremben. A részvétel előregisztrációhoz kötött.

Schőberl Márton nagykövet: Puskaporos hordó a kertek alatt – perspektívák a Nyugat-Balkánon
Március 22-én, csütörtökön 18 órától kerül sor az Egyetemi Esték legújabb kiadására.

Könyvbemutató Kolozsváron: Erdély jogtörténete
A Kolozsvári Kar Jogtudományi Intézete könyvbemutatót szervez 2018. március 16-án, 17 órától a Bocskai-ház Óváry termében.

Két sapientiás államvizsgafilm a Mediawave fesztivál online versenyében
Buzási Gyopár: Babuka a fűben és Bán József: Az év lagzija c. filmjére március 31-ig lehet szavazni.

Közel százan vesznek részt a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóján
A verseny erdélyi fordulójára március 10-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Hogyan segítenek a műszeres analitikai módszerek a bűnügyek és környezetszennyezések felderítésében? – dr. Braun Mihály
Március 12-én, hétfőn 18 órától az A303-as teremben

Nagy az érdeklődés az Erasmus+ mobilitások iránt – Open Doors
Szerdán, 2018. március 7-én került sor az Erasmus+ Open Doors eseményre a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának A303-as termében.

Újra várja a jelentkezőket a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola
Közösen írt ki pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni március 26-ig lehet.

Művészeti alkotások szekció a VIII. Kari TDK-n – felhívás
2018-ban kerül először megszervezésre Művészeti alkotások szekció a Kolozsvári Kar diákköri konferenciájának keretében.

Szenátusi tagok megválasztása – 2018
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának szenátusi képviseletében megüresedett helyének betöltésére március 20-án, kedden, választás megrendezésére kerül sor.

Kolozsváron az euFA
Az Európai Uniós Foglalkoztatást Elősegítő Közhasznú Alapítvány március 13-án 16 órától nyújt tájékoztatást olyan idei magyarországi diákmunka-lehetőségekről, mint például a nyári fesztiválok.

Dr. Vámos Lászlóné-Katalin: Protokoll és viselkedéskultúra hazai és nemzetközi környezetben
Egyetemi Esték a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék szervezésében március 14-én

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2018 nyara) és tanulmányi mobilitás (2018/19-es tanév)
Jelentkezni március 21-ig lehet.

Erasmus+ Open Doors a Kolozsvári Karon
Új kalandra vágyók, figyelem! 2018. március 7-én 15 órától az A303-as teremben megismerhetitek az Erasmus+ nyújtotta lehetőségeket. Fülelj! Kérdezz! Pályázz!

Felvételi előkészítőt hirdet a Média Tanszékünk
Az érdeklődők a Filmművészet, fotóművészet, média szak idei nyári felvételijére készülhetnek fel. Időpont: 2018. április 7., szombat.

Mesemozi a XXVI. Kolozsvári Mátyás Napokon
A Mátyás, az igazságos (1985) mese vetítésére február 24-én, szombaton 16 órától kerül sor a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Elballagott a hangmester felnőttképzés 2017-es évfolyama
A ballagásra 2018. február 16-án került sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében, majd diplomásaink a büfében ünnepeltek.

Pénteken érkezik a Bocskai-zarándoklat Kolozsvárra
A tizenkettedik alkalommal megszervezett zarándoklat résztvevői a fejedelem életének állomásaira látogatnak el. Kolozsváron mi fogadjuk őket.

Felavatjuk a Hunyadi Mátyás dísztermet
Az eddig Aula Magnaként ismert tér 2018. február 23-án veszi fel a Hunyadi Mátyás díszterem nevet. Az ünnepség részét képezi egy előadás és egy kiállításmegnyitó is.

Valentin-napi vakrandi egy könyvvel
A Tonk Sándor Könyvtár idén vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Február 14-én 10–18 óra között vehettek részt az eseményen.

Sapientiás vizsgafilmeket is vetítenek a 4. Magyar Filmhéten
Február 7–11. közt zajlik a negyedik Filmhét a budapesti Corvin moziban, a kisjátékfilmes blokkba két sapientiás vizsgafilm is bekerült.

Meghosszabbított jelentkezési határidő a hangmester felnőttképzésünkre
Február 19-ig lehet jelentkezni a felnőttképzésre. Az egyéves képzés helyszíne Kolozsvár, és magyar nyelven zajlik.

A Neptun rendszer karbantartás miatt szünetel
Diákok, figyelem! 2018. január 27-én, szombaton Neptun karbantartásra kerül sor, ezért a rendszer működése 9 és 21 óra között szünetelni fog.

Január és februári könyvtári nyitvatartás
A Tonk Sándor Könyvtár megváltozott nyitvatartással várja a diákokat január és február egy-egy időszakában. Kedves olvasók, nézzétek meg figyelmesen a programot!

Sapientia EMTE a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
Január 18–20. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a Hungexpo G csarnokában! Standunk az AK03-as jelzésű helyet foglalja el.

Felvételit hirdetünk a 2018-as hangmester felnőttképzésre
Immár harmadik alkalommal indít államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni január 31-ig lehet.

Pálfi István Ösztöndíj Program
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány pályázatot hirdet a 4. és 5. évfolyamokon tanuló hallgatók, a mesterisek, a doktori képzésben részt vevő hallgatók számára.

2018-ban is folytatódik az ingyenes mesemozi Kolozsváron
Az év első vetítése január 13-án, szombaton 10 órától kezdődik, a Vili, a veréb lesz megtekinthető a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás termében.

VIII. Kari TDK áprilisban
2018. április 25–26. között kerül sor a VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciára, melyet a kar Tordai úti épületében szervezünk. A jelentkezés nyitott más felsőoktatási intézmények diákjai előtt is.

Együttműködési megállapodást kötött a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
A megállapodást 2017. december 13-án, Budapesten írták alá.

Legszebb ajándék a könyv! – V. Adventi Könyvvásár
Ötödik alkalommal szervez Adventi Könyvvásárt az IDEA Könyvtér a Sapientia EMTE Kolozsvári Karával partnerségben.

Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Tanszéknél
December 14-én, csütörtökön 18 órától könyvbemutatót szervez a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Jogtudományi Tanszéke.

Kolozsvári kikötő 3.0 – a Sapientián is
Az irodalmi rendezvénynek partnere a Kolozsvári Kar is, december 5-én a Hunyadi Mátyás teremben (Aula) lesz egy beszélgetés 14 órától. Mindenkit szeretettel várunk!

Helyi környezeti problémák és válaszok Magyarországon és Romániában – konferenciaismertető
A konferenciának a B301-es termünk adott otthont november 30-án.

Mikulás-napi könyvcsere a Tonk Sándor Könyvtárban
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának könyvtárában december 6-án várnak titeket a Mikulás dobozai, hozzatok egy könyvet, vigyetek újat helyette!

Czire Ráhel Orsolya kapta a Sapientia különdíját az V. Pénzmágnes vetélkedőn
A díjat dr. Balla Emese oktató, a döntő szakasz egyik zsűritagja adta át a díjkiosztó keretében november 29-én.

Online is lapozható a Sapientia EMTE 2018-as felvételi tájékoztató füzete
Középiskolások, ne féljetek, segítünk dönteni! Ha érdekel, mit tanulhatsz nálunk, pörgesd végig a füzetünket.

Mikor találunk életet a Marson? – Egyetemi Esték dr. Sik Andrással
2017. december 4-én 17 órától találkozhatnak a Magyar Asztronautikai Társaság alelnökével az A204-es teremben.

Közép-Európa Kutatásáért Díjjal tüntették ki oktatónkat!
A díjat karunk főállású oktatója, dr. Murádin János Kristóf vehette át Szegeden 2017. november 24-én. Gratulálunk!

Tenderfelhívás: médialabor-eszközök beszerzésére hirdetünk pályázatot
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának tenderfelhívása médialabor-eszközök beszerzésére.

Tenderfelhívás – környezettudományi laboreszközök beszerzésére
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet környezettudományi laboreszközök beszerzésére.

Tenderfelhívás – informatikai eszközök beszerzésére hirdetünk pályázatot
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának tenderfelhívása informatikai eszközök beszerzésére.

OTDT-kitüntetés tehetséggondozásért dr. Tonk Márton professzornak
A rangos Arany Kitűző kitüntetés átadására november 20-án került sor a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

Egyetemi Esték dr. Vekov Károllyal
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék november 21-én nyitja meg az új tanévben az Egyetemi Esték előadás-sorozatot. Az előadás témája Szoboszlay Aladár erdélyi politikus.

Helyi környezeti problémák és válaszok Magyarországon és Romániában
Konferenciát szervez november 30-án a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar.

Az egyetem 2017-ben is házhoz jön!
November 13–24. között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ismét megszervezi a már hagyománnyá vált egyetemnépszerűsítő körutat Erdély középiskolásai számára.

Ezüst Akadémián a dékánunk: dr. Tonk Márton: Világok harca? – a migráció emberjogi vonatkozásai
Az előadás november 7-én Sepsiszentgyörgyön, november 8-án pedig Csíkszeredában lesz.

MÁRTON ÁRON KUTATÓI PROGRAM 2017/2018
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázata a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézmények határon túli magyar hallgatók és tutoraik részére

Diákképviselők megválasztása a 2017/2018-as tanévre
A meghirdetett pozícióra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje november 9.

Titkári munkakör betöltésére hirdet pályázatot a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Titkári munkakör betöltésére hirdet pályázatot a Kolozsvári Kar. Jelentkezési határidő: november 10., 12 óra.

Gépkocsivezető-ügyvezető munkakör betöltésére hirdet pályázatot a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
A jelentkezési iratcsomókat november 10-ig lehet leadni a Tordai úti épületben.

Tenderfelhívás – bútorok beszerzésére
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet működéshez szükséges bútorok beszerzésére. Bővebb információk és fontos tudnivalók a hírben találhatók.

Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2017/2018-as tanév II. félévében
Határidő: november 17., 12:00

Együttműködést kötött a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a budapesti MCC
Az együttműködést dr. Tonk Márton, a kar dékánja és Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese írta alá október 26-án.

A magyar tudomány napja Erdélyben: Erdély mint jogtörténeti tér (konferencia)
Október 27-én, péntek reggel 9-kor kezdődik a Jogtudományi Tanszék eseménye a B301-es teremben.

A Magyar Tudomány Ünnepe Kolozsváron
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából konferenciát szervez Kolozsváron 2017. november 2–4. között neves erdélyi származású előadókkal.

Angolosan távozol? Vagy úgy mész, mintha maradnál? – diplomáciai szerepjáték
Diplomáciai szerepjátékot szervez a budapesti Negomoot Egyesület, melyen diákjaink is részt vesznek.

Állásbörze Kolozsváron
Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Cluj Global állásbörzét (Târgul de Cariere Cluj Global) a kolozsvári sportcsarnokban (Polivalenta) 2017. október 24–25. között.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign