Nyári szünet ide vagy oda, hallgatóink a vakációban sem tétlenkednek!
Szávuly-Vári Csaba, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok alapképzés, 1. év.
,,Július 1. és augusztus 30. között nyári szakmai gyakorlaton vettem részt Budapesten a Magyar Külügyi Intézetben, amely Magyarország Miniszterelnökének tágabb munkakörnyezetébe tartozó kutatóintézet. Az Intézet munkájával elősegíti a külpolitikával kapcsolatos döntéshozatalt. Rendszeres elemzéseket, jelentéseket készítenek a magyar külpolitika és külügyi stratégia szempontjából fontos témákban. Emellett komoly mértékű tudományos tevékenységet is folytatnak a munkatársak. Ez elsősorban a kutatók által végzett nyilvános elemzésekben, különböző kutatásokban nyilvánul meg. Továbbá az Intézmény dolgozói nyílt rendezvények szervezésével és egyéb, akár nemzetközi programokon való részvétellel is hozzájárulnak a magyar és a nemzetközi tudományos világ nívójának emeléséhez.
A Magyar Külügyi Intézetben több kutatócsoport tevékenykedik. Ezek a csoportok a kutatási téma szerint vannak kialakítva. Nekem a Konnektivitás csoporton belül volt lehetőségem tevékenykedni a szakmai gyakorlatom során, ahol a csoport vezetője, Goreczky Péter volt a mentorom. Ez a kutatócsoport elsősorban Ázsiával kapcsolatos témákkal foglalkozik. A csoporton belül lehetőségem volt már elismert és feltörekvő kutatókkal is beszélgetni. Mindemellett mélyebb betekintést nyerhettem a kutatások és elemzések folyamataiba. A különböző beszélgetések során pedig rengeteg hasznos nézőponttal találkoztam és – leginkább Ázsiával kapcsolatban – bővültek az ismereteim.
A szakmai gyakorlat időszaka alatt részt vettem az Intézet által végzett munkafolyamatokban. Így több alkalommal gyűjtöttem forrásokat esetleges nagyobb kutatási projektekhez vagy kisebb elemzésekhez. De saját elemzéseket is végeztem és több témában kellett a szakirodalom mélyére járnom.
Ugyanakkor érezhető volt, hogy nem a legtevékenyebb időszakban voltam az Intézeten belül. Ezért nem mondhatnám, hogy túlzottan el voltam látva feladatokkal. Viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy emiatt jóval több időm volt saját projektekkel foglalkozni. Ezekből pedig akadt szép számmal a nyár folyamán is.
Az első hetekben inkább csak ismerkedtem a hellyel és a munkatársakkal. A beilleszkedés nem esett nehezemre, mivel rendkívül segítőkész emberek közé kerültem. Később pedig már sokkal jobban bekapcsolódhattam a munkafolyamatokba. Ráadásul meg volt az a fajta szabadságom, hogy azzal a témával kapcsolatban dolgozzak, ami érdekel.
A meglehetősen rugalmas munkamenet miatt pedig saját kutatásokba is belekezdhettem. Az ottlétem alatt főleg Kínával és Kazahsztánnal kapcsolatosan informálódtam, de a munkatársakkal folytatott szakmai beszélgetések során több tekintetben is fejlődött a rálátásom bizonyos témákra.
Amit még fontosnak tartok érinteni az nem más, mint a Magyar Külügyi Intézet könyvtára. Elképesztő mennyiségű, jelentős szakirodalom található meg a könyvtárban, amely egy hozzám hasonló hallgatónak hatalmas kínálatot nyújt a fontos témákban való információszerzéshez és ismeretek bővítéséhez.
Most pedig rá szeretnék térni a szubjektív és élményekkel kapcsolatos részére a kint töltött időnek. Budapest egy csodálatos és nyüzsgő város, amely egy egész nyárra kimeríthetetlen élményekkel szolgálhat főleg, ha társaságban van az ember. A nyári szakmai gyakorlat alatti feladatok mellett igyekeztem olykor kikapcsolódni is, így több élményt is kihúzhattam a bakancslistámról. Mivel többen is voltunk Budapesten szakmai gyakorlaton az egyetemről és több barátom, ismerősöm is ellátogatott a magyar fővárosba a nyár folyamán, így sosem unatkoztam. A városról viszont továbbra is elmondhatom, hogy temérdek élménnyel szolgálhat bárki számára. Hiába töltöttem ott a nyaram nagy részét, Budapest még bőven tud újat mutatni.
Az a lehetőség, hogy rokonoknál voltam elszállásolva nagyban megkönnyítette a helyzetemet több téren is. Ennek hátránya talán az, hogy nem voltam rászorulva arra, hogy komolyabban önállósodjak. Ugyanakkor ennek hála több időt szentelhettem az olyan témáknak és tevékenységeknek, amelyek nagyban érdekelnek. Meg a rokonoknál való elszállásolás azért nem azt jelentette, hogy egyáltalán ne segédkeztem volna nekik a ház körüli teendőkben.
A szállással kapcsolatban csupán annyi probléma volt, hogy egy Budapesttől néhány kilométerre lévő faluban található, ezért a beutazás sok időt elvett. Én mindig is igyekeztem kerülni a tömegközlekedést, mivel nem szerettem azt, amikor sok emberrel vagyok egy helyre összesűrítve. A tömegközlekedés viszont elkerülhetetlen volt a beutazás során, így ez egy remek lehetőség volt számomra, hogy kilépjek a komfortzónámból.
Lényegében a város nyújtotta lehetőségek, a rokonok kedvessége és gondoskodása, valamint a barátok és ismerősökkel való találkozások mind felejthetetlenné tették ezt a szakmai gyakorlatot a munkakörnyezeten kívül. A munkakörnyezeten belül pedig első sorban a munkatársak tették élménnyé a gyakornoki programot, valamint maga a tény, hogy azzal foglalkozhatok, ami igazán érdekel.
Viszont nem szeretném azt láttatni, hogy ez a szakmai gyakorlat egy tökéletesen kivitelezett két hónapot foglalt magába. Minden aspektusának megvoltak a maga hátrányai. A szállásom viszonylag messze volt, a városban még este is hatalmas hőség volt és az Intézet legtöbb helységében nem volt klíma. A nyári időszakban kevesebbet tudtam személyesen egyeztetni a munkatársakkal, és természetesen ilyenkor többen is vettek ki szabadságot, így volt rá példa, hogy egyedül dolgoztam.
Ugyanakkor, ha valaki hozzám hasonlóan túl tudja tenni magát ezeken a dolgokon, akkor egy kiváló lehetőség áll előtte. A Magyar Külügyi Intézetet azoknak a hallgatóknak ajánlom szakmai gyakorlatozásra, akik egyedül is boldogulnak és saját maguk számára is képesek komoly elvárásokat felállítani. Továbbá a tapasztalatom az, hogy az Intézet dolgozói nagyon szívesen segítenek. Hatalmas szaktekintélyekkel volt lehetőségem beszélgetni, levelezni és ez rengeteget jelent számomra. Tehát úgy gondolom, hogy érdemes kérdezni és érdeklődni. Aki a külügyekkel kapcsolatos tudományos kutatásokban szeretne jobban elmélyülni, annak remek lehetőség a Magyar Külügyi Intézet.
Összességében számomra megérte ez a két hónap gyakornoki lét, hiszen rengeteg mindenben fejlődhettem és szerintem jelentős szakmai tapasztalatokat szereztem, amelyekhez az egyéb élmények már csak extraként társulnak."
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 8.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás filmek a 10. Filmgaloppon
A Média Tanszék 8 diákjának a filme versenyzik a Filmtettfeszten október 2–6. között.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 7.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 6.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
A Székelyudvarhelyi Táncháztalálkozón is előadják a Világok között... című műsorukat a Táncművészet szak diákjai
Az előadásra 2024. szeptember 6-án, 20:00 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban kerül sor.
Alumni Interjúk - Média Tanszék: Keresztes Péter
Keresztes Péter a Román Televízió temesvári stúdiójának videóriportere.
Tanévnyitó 2024
Közzé tettük a tanévnyitóval kapcsolatos információkat és az első hét gólyáknak szóló programját.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 5.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 4.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 3.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 2.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
Sapientiás hallgatók nyári tevékenységei - 1.
Nyári sorozatunkban bemutatjuk, hogy mit csinál egy kolozsvári sapientiás hallgató a nyári szünetben.
ŐSZI FELVÉTELI 2024
Az iratkozás online történik a felveteli.sapientia.ro platformon.
Stratégiai megbeszélést tartott Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A találkozón, Hankó Balázs, Varga-Bajusz Veronika, Novák Irén, Simon Péter Gellért és Tonk Márton vettek részt.
A Kolozsvári Kar programjai a 15. Kolozsvári Magyar Napokon
Filmvetítések, kiállítások és beszélgetések várják az érdeklődőket augusztus 18–25. között.
Animációs fesztivált szervez a Média Tanszék!
Az amatőr animátorok jelentkezését szeptember 30-ig várják!
Újabb volt hallgatónk nyert felvételt a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamarába
Józsa Ede idén fejezte be a Jogász életpályák mesterképzést a Jogtudományi Tanszékünkön.
Tusványos 2024 – csütörtökön találkozunk a Taberna Universitatis helyszínén!
Idén is ott leszünk Tusványoson: 2024. július 25-én találkozunk az Egyetemi Sátorban (Taberna Universitatis).
Megjelent a Collegium Talentum ösztöndíjprogram pályázati kiírása a 2024/2025-ös tanévre
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat a felsőoktatásban végző külhoni magyar hallgatók szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a Collegium Talentum 2024/2025-ös tanévi programjában való részvételre.
A tudományos intézmények és kutatók közötti együttműködésen munkálkodnak kollégáink a CatalySD projekt keretében
A projekt legutóbbi mérföldköve egy Barcelonában megszervezett világszintű tudománydiplomáciai fórum.
Alumni Interjúk - Média Tanszék: Juhász Ágota
Újonnan induló sorozatunkban volt filmes hallgatóink mesélnek szakmai pályájukról, munkájukról, egyetemi éveikről, tapasztalataikról, kedvenceikről és sok minden másról is. Elsőként a 2007-ben diplomázott Juhász Ágotával beszélgetett oktató kollegánk, Kassay Réka.
Újabb online felvételi tájékoztató a Média Tanszéken
Július 16-án, 18:00-tól
KáVéPONT nyári különkiadás
Meghívottunk dr. Székely János, a Jogtudományi Tanszék oktatója
Sapientiás filmek a Double Rise Fesztiválon!
Július 11–13. között a Kriza János Művelődési Ház kistermében.
SapExperience 2024 – ott leszünk a VIBE Fesztiválon
A Koli Sétány külön helyszíneként hozunk különböző állandó programokat a sapientiás hallgatói önkormányzatokkal közösen a megpihenni-szórakozni-tanulni vágyóknak 2024. július 4–7. között a Maros-parton, ráadásul oktatóink, hallgatóink a VIBE Koli programját is erősítik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
FIRST CUT 7 - A Média Tanszék végzősei záróvizsgamunkáinak nyilvános bemutatása!
Július 1-én és 2-án a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán!
FILMBEMUTATÓ - Tőlem tudjátok meg - Hat roma portré a székelykeresztúri régióból
Június 27-én 19:00 órától a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
A Gdanski Egyetemen jártak a Jogtudomány Tanszék oktatói
Az Erasmus BIP program fő témája az egyes generációk munkavállalással és tanulással kapcsolatos attitűdjei, különös tekintettel a jelenleg az oktatási rendszerben megjelenő Z generációra.
A másik dolog, amihez mindenki ért - Fociláz a KáVéPONTban
dr. Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Kar dékánja és dr. Kádár Hunor, a Jogtudományi Tanszék oktatója arról mesél, hogy lesz valaki focirajongó.
A TIFF-en díjazták Farkas Ágnes Anna és Fazakas Lehel rövidfilmjeit
A helyi filmek versenyén volt hallgatónk, Anna és jelenlegei hallgatónk, Lehel is különdíjban részesült.
Drakula halála a KáVéPONT Sapientia Podcast legújabb részében!
A Média Tanszék egy több éves projektje ért a végéhez.
Csak észszerűen és jogszerűen címmel indítottak videósorozatot a Collegium Iuridicum hallgatói
A sorozat célja, hogy hétről hétre közérthetően dolgozzon fel újabb és újabb alkotmányjogi és polgári jogi kérdéseket.
Elballagtak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős diákjai 2024-ben
Bagolyles a Tonk Sándor Könyvtárban - 2024 nyári vizsgaidőszak 2.0
Ebben a vizsgaidőszakban ez lesz a második bagolyles!
Összefoglaló film készült a felújított Melody/Központi Szállóról
A filmet az M5-ön lehet megnézni június 7-én, pénteken 20 órától, ismétlésre másnap, szombaton kerül sor 11:55-től a Duna Worldön.
Lengyelországi és szlovákiai tanulmányi kirándulás jogászhallgatóknak
Jelentkezés 2024. június 15-ig!
FELVÉTELI 2024 - Új időpontokkal!!!
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán 5 alapképzés és 5 mesterképzés közül választhatnak az érdeklődők.
IX. Erdélyi Jogászgyűlésen vettek részt a Jogtudomány Tanszék oktatói és hallgatói
Május végén Nagyváradon tartották meg ezt a hagyományos rendezvényt.
Makovecz-ösztöndíjas magyarországi terepgyakorlaton jártak a Környezettudomány szak hallgatói
Az első és másodéves Környezettudomány szakos hallgatóink dr. Weiszburg Tamás irányításával végezték szakmai gyakorlatukat.
Bagolyles a Tonk Sándor Könyvtárban - 2024 nyári vizsgaidőszak
Június 4-én, a megszokott nyitvatartás helyett, reggel 8-tól egészen éjfélig várjuk a tanulni és olvasni vágyókat.
Tanulmányút a hatalom központjában - megjelent a KáVéPONT Sapientia Podcast harmadik évadának hetedik része
Both Bence, Szávuly-Vári Csaba, Tamás Ágnes és Bakó Botond mutatja be azt, hogy a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon hogyan zajlott a budapesti tanulmányi kirándulás.
Darkula halála a Mediawave-en
A 34. Mediawave Nemzetközi Filmfesztiválon lezajlott a Drakula halála című elveszett némafilm remakejének első tesztvetítése, élőzene kíséretében.
Kimagasló eredmények a budapesti Protokoll Versenyen!
Két felkészítőtanár, két csapat, négy díj: a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék eddigi legszebb szakmai teljesítménye a Protokoll Versenyen.
A Kolozsvári Városnapokon is vetítik néhány jelenlegi és volt diákunk záróvizsgafilmjét
Május 31-én 14:00 órától a Dacia Moziban, június 1-én 12:00 órától a Mărăști Moziban.
Egyetemi Esték: Ábrándos szép napok… – őszintén a globális fenntarthatóságról
dr. Gelencsér András előadása május 28-án, kedden 18:00 órától a Kolozsvári Kar B301-es termében.
Filmvetítés a magyar animáció kezdeteiről
Május 24-én, 18:00 órától a Hunyadi Mátyás Díszteremben.
Lezárult a XIV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia
5 szekció 8 tagozatában 48 résztvevő mutatta be kutatói és alkotói munkásságát!
Hallgatónk a a Méhes György Tehetségkutató Pályázat díjazottjai között
A vers kategóriában Szélyes-Pál Dániel (filmművészet, fotóművészet, média szak) kapott dícséretet!.
Elérhető a XIV. TDK programja!
Szerdán 10-től már lehet regisztrálni, 12-től megnyitó!
Erasmus+ mobilitás pályázati felhívás a Kolozsvári Kar oktatói számára (BIP, Gdansk)
A pályázatok benyújtásának időszaka: 2024. május 09. csütörtök – 2024. május 21. kedd, 15 óra.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2024
Határidő: 2024. május 31.
A METU Kopp! pályázatán díjazták hallgatóinkat
A díjazottak munkáit május 10–18 között kiállítják a METU Galériában a budapesti Infoparkban.
Rektorválasztási referendum
Május 8-án 8–18 óra között A B502-es teremben.
A Magyar Tudományos Akadémia tüntette ki dr. Veress Emődöt, a Jogtudományi Tanszékünk vezetőjét
Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként Akadémiai Díjban részesült.
Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA) és felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT) a 2024-2025-ös tanévben (KA131)
A pályázatok benyújtásának időszaka: 2024. május 02. csütörtök – 2024. május 22. szerda.
Takarítónőt és kapust keres a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Jelentkezési határidő: 2024. május 14. (kedd), 16 óra.
Archív anyagokra épülő esszéfilm workshopon vettek részt a Média Tanszék hallgatói
A mobilitás az Erasmus BIP program keretében valósult meg.
Három volt hallgatónk is dolgozott az egyik rövidfilmen, ami bekerült Cannes-i Filmfesztivál diákfilmes versenyébe
Méder Tamás operatőrként, Dunai László vágóként, Jeszenszky Tamás pedig hangmesterként dolgozott az It'll Pass (Praeis) című kisjátékfilmen.
Az Edinburgh-i Egyetemen tart vendégelőadást oktatónk
dr. Pethő Ágnes Cinematicity and Affective Intermediality című előadására április 24-én, 17:30-tól kerül sor az egyetem Intermedialitás Intézetében.
Új szolgáltatásokkal segíti a sapientiás hallgatókat az egyetem KarrierKözpontja
A KarrierKözpont célja segíteni az egyetem hallgatóit abban, hogy elérjék önmaguk legjobb verzióját: képesek legyenek a képzési és szakmai pályájuk megtervezésére, menedzselésére, és szakterületükön minél könnyebben elhelyezkedjenek.
Átadtuk a felújított Melody/Központi Szállót
A Sapientia Alapítvány 2020 őszén vette meg a kincses város kultikus helyét, melyet a kiterjedt felújítási munkálatot követően 2024. április 19-én, pénteken díszünnepség keretében átadott a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint az Erdélyi Hagyományok Háza.
METUSCOPE 2024 - a budapesti Corvin Moziban vetítik a Média Tanszéken készült záróvizsgafilmek legjobbjait
A Budapesti Metropolitan Egyetem által szervezett filmszemle április 26–27-én kerül megszervezésre.
Meghosszabbítottuk a TDK dolgozatok leadási határidejét!
Az új határidő 2024. április 29., hétfő, déli 12:00 óra.
Idén is jelen voltunk a Pénzmágus döntőjének a zsűrijében!
dr. Balla Emese, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak oktatója képviselte az intézményt.
Zöld héten a Nagyenyedi Kollégiumban
A Környezettudomány tanszék néhány oktatója és hallgatója a Nagyenyedi kollégiumban tartott előadást a Zöld hét keretében.
Padovában jártak joghallgatóink az Erasmus BIP program keretében
A szakmai találkozó a munkajog témakör köré szerveződött: „Digitization. Economic and social impacts: challenges in labour rules and industrial relations”.
Online felvételi előkészítő a Média Tanszéken
2024. május 3-án (pénteken) délután, illetve május 4-én (szombaton) kerül sor az idei felvételi előkészítőre.
Felvételi előkészítő a Táncművészet szakon 2024-ben is!
Április 26-án, délelőtt 9:00 órai kezdettel találkozzunk a szak székhelyén Kolozsváron a Főtér 29. szám alatt.
Először jelentkezik román nyelvű epizóddal a KáVéPONT Sapientia Podcast
Meghívott vendégünk dr. Eugen Gheorghe Crișan, a Jogtudomány Tanszék adjunktusa, volt ügyész és bíró
Megjelent oktatónk, dr. Bodó Barna új kötete
Dr. Bodó Barna a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék oktatója.
A lakiteleki Sára Sándor Filmes Műhelyben terepgyakorlatoztak a Média Tanszék elsőéves hallgatói
A műhelyt a Dunaversitas Egyesület szervezte február végén.
A Tűzoltótoronyban nyitotta meg kiállítását két Erasmus+ hallgatónk
Igor Dabrowski és Bogumila Zukowski kiállításának kurátora dr. Mira Marincaș .
Nagy Márton filmje versenyben maradt a legjobb rövidfilmnek járó Gopo-díjért
Volt hallgatónk mesteris záróvizsgafilmje, a Hanna & Flóra 58 beküldött film közül került a 6 végső jelölt közé, amelyek versenyezni fognak a díjért.
Ismét hallgatóink segítették a Forradalom utca 48. verseny résztvevőit
Az Erdély TV évente megrendezésre kerülő műsora visszanézhető a YouTube-on.
Szederkényi Olga: Böll közlegény megmentése - vetítés + Q&A
Szederkényi Olga díjnyertes dokumentumfilm rendező legújabb munkáját, a Böll közlegény megmentése c. dokumentumfilmet látjuk vendégül a Fiatal Filmesek Műhelye keretében.
Sára Sándor-díjban részesült Püsök Botond
A nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye elismeréseként díjazták volt hallgatónkat. Gratulálunk!
,, Azokban él hosszú ideig az ambíció, akik örömként élik meg a tudás megszerzését, és ismereteik növekedésével csak egyre kíváncsibbak lesznek.” – beszámoló a XXXIV. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulójáról.
Az Erdély szinten meghirdetett versenyre az idei tanévben 29 iskolából összesen 134 diák jelentkezett 23 szaktanár felkészítésével.
Felhívás: Problema Solvenda Romania 2024
A Problema Solvenda Romania egy kétnyelvű történelmi esettanulmányoldó vetélkedő, melynek legfőbb célja, a diákok történelmi tudásának gyarapítása mellett, megismertetni a résztvevőkkel a problémamegoldás módszereit.
Elindult a regisztráció: április minden péntekén Nyílt Napok
Nyílt Napokkal ünnepli a tavaszt idén is a Sapientia EMTE: a 2024-es évben négy pénteki alkalommal, április 5, 12, 19 és 26. napokon várják az érdeklődő középiskolásokat egyénileg vagy akár csoportok tagjaként.
TANÁROK AKADÉMIÁJA: Gyógypedagógusok pszichés erőforrásai a kiégés megelőzésében – dr. habil. Di Blasio Barbara egyetemi docens előadása
A II. félév első előadója dr. habil. Di Blasio Barbara egyetemi docens (Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Neveléstudományi Tanszék, Vác), aki Gyógypedagógusok pszichés erőforrásai a kiégés megelőzésében címmel tart előadást.
Budapesti tanulmányúton jártak a Környezettudomány szak diákjai
A Makovecz ösztöndíjprogram keretében a Környezettudomány szak végzős hallgatói 2024. február 19–24. között 6 napos tanulmányúton vettek részt az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen, Budapesten.
Hétvégén ismét Herman Ottó Biológia Verseny
29 intézményből 136 VII–VIII. osztályos diák méri össze tudását biológiából.
Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés 2024
Kolozsvári Kar: 2024. március 4-én, hétfőn 18,00 órától, az A303-as teremben
Beszámoló a „German, Hungarian and Romanian Private, Commercial, and Company Law in Comparison” című Erasmus BIP program fizikai mobilitásáról
A Miskolci Egyetem, a Justus-Liebig-Universität Gießen, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjainak közös, szakmai szemináriuma az Erasmus+ BIP program keretében.
Hat sapientiás filmalkotás is bekerült az idei Gopo-díjért való versenybe
A legrangosabb romániai szakmai díjra olyan filmek pályázhatnak, amelyek 2023-ban kerültek bemutatásra hazai és/vagy nemzetközi fesztiválokon, illetve streaming platformokon.
A magyar filmtörténet klasszikusaira koncentrál az NFI Filmklub új évada
Többek között Enyedi Ildikó, Szabó István és Bódy Gábor filmjei is vetítésre kerülnek.
Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2024 nyara) és tanulmányi mobilitás (2024/25-ös tanév)
A pályázatok beküldésének periódusa: 2024. február 26. hétfő déli 12:00 órától 2024. március 17. vasárnap 23:59 óráig.
Tanulmányi úton a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék
A hallgatókból és oktatókból álló csapat 4 napot töltött Brüsszelben.
Újra Kolozsváron a Bocskai-zarándoklat
Immár tizenhetedik alkalommal került sor a Bocskai-zarándoklatra, melynek során 2024. február 22-én egy, a hajdúsági önkormányzatok képviselőiből és az erdélyi fejedelem kultuszának ápolása iránt elkötelezett közéleti személyekből álló küldöttség minden februárban a fejedelem életéhez kötődő helyszínekre látogat el.
A PISA-felmérés és az erdélyi magyar oktatás a témája a KáVéPONT legújabb részének
dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora és dr. Toró Tibor a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék docense az erdélyi magyar oktatás nemzetközi összehasonlítáról beszél.
Sztranyiczki Szilárd jogász oktatónk szervezett tanulmányutat kolozsvári középiskolásoknak
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai látogathattak Bukarestbe.
MEGHOSSZABBÍTOTT JELENTKEZÉS: Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás a Média Tanszék hallgatói számára
A jelentkezés meghosszabbítva 2024. március 1., péntek 12:00 óráig!
Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2024
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán február 14-én, szerdán 8–20 óra között.
Affektív intermedialitás konferencia beszámoló
A Film- és Médiatudományi Konferencia a 23. kiadásához érkezett. A bemutatott kutatások célja az általunk „affektív intermedialitásnak” nevezett jelenség komplex vizsgálata.
Volt hallgatóinkat is díjazták a 61. Magyar Filmkritikusok díjátadóján
Moldovai Katalin filmje kapta a filmkritikusok B. Nagy László-díját a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és tévékritikus szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus szakosztályának díjátadóján. Püsök Botond filmje a dokumentumfilmes szekcióban nyert.
Nagyszabású fejlesztés a Sapientia EMTE-n: frissített digitális eszköztárral kezdődik az új félév
A Sapientia EMTE 2022-ben elnyert egy nagyszabású, 2,4 millió euró értékű digitalizációs pályázatot, melyet az oktatás és kutatás fejlesztésére fordítanak. A PNRR: Alapok a modern és megreformált Romániáért! keretében kapott támogatás segítségével már egy sor olyan beruházást megejthetett az intézmény, melynek köszönhetően a hallgatók a mai trendeknek megfelelő oktatási és kutatási szoftverekkel, eszközökkel dolgozhatnak akár a következő félévben is, így a megszerzett tudásnak köszönhetően pedig kompetensebb szakemberekké válhatnak.
Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tartott előadást oktatónk
dr. Székely János, a Jogtudományi Tanszék adjunktusa a 12. A. osztály meghívottja volt.
Titkosügynökök és geopolitika a KáVéPONT legújabb részében
Toró Tibor és Lakatos Miska a James Bond franchiseról beszélgetnek.
Az MCC Középiskolás Programjának eretén belül mutatta be könyvét dr. Murádin János Kristóf
Bartha Ernesztinával, az MCC Középiskolás Programjának marosvásárhelyi központvezetőjével beszélgetett
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro