A konferenciát Prof. Dr. Lenti István főszervező nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitón Nyíregyház városának és a Főiskola vezetőségének képviselőinek és a szervezők üdvözölő szavai elhangzása után a plenáris előadások következtek. A hat plenáris előadó között egyetemünket dr. Mócsy Ildikó, dr. Szép Sándor és dr. Szakács Sándor képviselte.
A hét szekcióban (környezetbiológia, környezetkémia, környezetfizika, környezetföldrajz, környezeti földtan, környezet egészségi hatása és agrár környezettudomány – alternatív energiák) 70 előadás hangzott el és 46 poszter bemutatására került sor.
A környezettudomány tanszék oktatóinak (dr. Urák István, Poszet Szilárd, Zsigmond Andrea, Szacsvai Kinga és Wanek Ferenc) és diákjainak (Erdei Zoltán, Erdélyi Zsolt, Hóbor Ernő, Magyar Erik, Lakatos László, Párdi Katalin és Török Enikő) előadásait nagy érdeklődés övezte. Ezt követően dr. Máthé Endre, a Főiskola rektorhelyettese bemutatta az intézményben folytatott kutatásokat, és végigvezette a kolozsvári résztvevőket a kutatólaboratóriumokban is.
A kétnapos tudományos ülést szombaton egy csodálatos kirándulás követte, ahol Szabolcs–Szatmár–Bereg megye több községe polgármestének vendégeiként alkaloma adódott az Árpádkori templomok, a szatmárcsekei Kölcsey Ferenc emlékmúzeum meglátogatására, míg a síremlékénél Himnuszunk szerzőjére emlékeztek a résztvevők.
A VII. Környezettudományi Konferenciára 2011-ben Kolozsváron kerül sor.
Akkreditálták a Filmművészet, fotóművészet, média szakot
Döntés született Bukarestben. 2010. április 22-én akkreditálták a Filmművészet, fotóművészet, média szakot.
Külföldi alkotók érkeznek
Felvidéki, kárpátaljai és vajdasági filmeseket lát vendégül a hétvégén a Sapientia EMTE és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület. A programban vetítések és közönségtalálkozók szerepelnek, de kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül a dokumentumfilmes és a határon túli magyar filmes helyzetről.
Egyetemi esték Nagy Ágnessel
A rendezvényre hétfőn, 2010. április 26-án 18 órától kerül sor, a Bocskai ház (Mátyás Király utca 4. szám) Óváry termében.
Van moszat az Akropoliszon?
Gyere a meteorák országába! Teszteld EU-s, politikatudományi, környezettudományi, filmes, fotós, médiás műveltségedet, és szerezz még több pontot a sapientiás ismereteiddel! Ha jól válaszolsz, és megfelelően népszerűsíted a játékot, elkísérheted a Sapientia EMTE környezettudományos diákjait a görögországi szakmai gyakorlatra!
Dalok a Sapientián
Dalok címmel szervez fotókiállítást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kar média tanszéke. A Filmművészet, fotóművészet, média szak első és másodéves diákjainak első féléves munkáját bemutató rendezvény megnyitójára 2010. március 18-án kerül sor 17 órától az intézmény épületében (Bocskai ház, Mátyás király utca 4. szám).
Diákunk a Berlinálén
Plájás Erzsébet, a filmművészet, fotóművészet, média szak végzős diákját is beválogatták a Talent Press tréningbe filmkritikusok, illetve filmes újságírók mellett.
Zádor Anna Díj az oktatónknak
Dr. Lupescu Radu adjunktust is kitüntetik a Zádor Anna Alapítvány fiatal építészettörténészeknek létrehozott díjával.
Bocskai táblaavatás
Bocskai István emléktábla leleplezésére került sor szombaton, 2010. február 27-én 12 órakor az egyetem főépületében.
Megkoszorúzták a fejedelmet
Bocskai István erdélyi fejedelemre emlékezett 2010. február 19-én a Bocskai Emlék- és Munkabizottság, valamint a Protestáns Teológia Rektori Hivatala.
Sapientiás kisfilmek is bemutatkoznak a 41. Magyar Filmszemlén
A Magyar Filmszemle először biztosít külön bemutatkozási lehetőséget a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán készült filmek számára: idén tehát nemcsak versenykategóriában, hanem azon kívül is bemutatásra kerülnek az intézményhez köthető filmek.
Mostmár hivatalosan is ECPR-tagok vagyunk
Hivatalosan is visszaigazolta a European Consortium for Political Research (ECPR) a Sapientia EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kar tagságát a szervezetben.
Nagyon rövid filmek felsztiválja
Az egész világból érkeznek mindössze három perces rövidfilmek 2010. május 7-9. között Románia 25 városába. A fiatal filmesek számára ez egy remek lehetőség, hiszen pályázataikat beküldhetik, és sikeres elbírálás esetén azokat az országban mindenhol le is vetítik.
Az Európai Unió és korunk társadalmi kihívásai konferencia
Az Európai Unió és korunk társadalmi kihívásai címmel szervez tudományos konferenciát a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok tanszéke. A konferencia részét képezi a 2009. december 4-én, 16 órától a Bocskai-ház Óváry-termében kezdődő könyvbemutató is.
Véget ért a harmadik FFeST
Nehezen indult útjára a FFeST névre hallgató nemzetközi diákfilm-fesztivál, melynek immár hagyományos szervezői a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia EMTE kolozsvári kara, valamint a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, vagyis azok a kolozsvári felsőoktatási intézmények, amelyek keretében filmes képzés folyik. Az alábbiakban a 2009. november 27–29. közötti rendezvényről olvasható a beszámoló.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro