Az április 2-6. között megszervezett Erasmus BIP tanulmányi utunk fizikai része Padova városba vezetett, amely Olaszország északi részén található.
Az első napunkon, április 2-án a padovai egyetemen köszöntöttek minket a szervezők, ahol bemutattuk az online találkozók során elkészített projektjeinket. A csoportok vegyesen voltak felosztva, minden nemzetből egy vagy két diákkal. A délután folyamán meghallgathattunk egy előadást a mesterséges intelligencia témakörben, majd később átvezettek minket az egyetem főépületébe, ahol egy idegenvezető részletesen bemutatta az épületet és elmesélte a világ egyik legrégebbi egyetemének történetét. Személy szerint nekem ez volt az egyik kedvenc programom a hét alatt. Este a szervezők meghívtak vacsorázni mindenkit az egyetem kampuszára, ahol mindenféle olasz különlegességet megkóstolhattunk. Az estét közösen töltöttük a többi résztvevővel, beszélgettünk és jól éreztük magunkat.
Másnap két csoportra voltunk osztva, a magyarországi és a romániai magyarok közösen tartottak előadást arról, hogy a COVID járvány alatt hogyan alakult az online oktatás, mik voltak az előnyök és a hátrányok, valamint, hogy a távmunka mennyire volt hatékony és hogyan volt szabályozva. Az ebédszünet után workshopon vettünk részt, majd este a szokásos módon közösen vacsoráztunk és szocializálódtunk.
Ottlétünk harmadik napján is érdekes előadásokat hallgathattunk meg a nap folyamán, majd délután felfedeztük a várost, megkóstoltuk az igazi olasz fagylaltot, megnéztük Padova látványosságait. A vacsorán mindenki pastat vagy pizzát evett igazi olasz módra.
A pénteki napunk különlegesebb volt, mivel ellátogathattunk Velencébe, ahol remek időjárást fogtunk ki, így gyönyörű látvány fogadott minket. A nap első felében előadásokat hallgathattunk meg és közösen elkészítettünk egy bemutatót. Idegenvezetésben is részünk volt, hajóval átmentünk a Giudecca nevű szigetrészre, amely szintén nagyon szép volt. Fényképeket készítettünk, ettünk, kávéztunk és nagyon jól éreztük magunkat. Ez a nap felejthetetlen volt számomra, mivel még nem jártam Velencében azelőtt.
Utolsó napunkat egy perszimulációval kezdtük, majd Padova egyik legszebb éttermében vártak minket búcsú ebédre. A nap többi részén a városban sétáltunk, bicikliztünk és kiélveztük az utolsó perceinket Olaszországban.
Számomra csodás élmény volt az Erasmus BIP, rengeteg embert megismerhettem, valamint kifejezetten tetszett, hogy angolul kommunikáltunk, mivel szinte mindenki más nyelvet beszélt. Rengeteg új dolgot megtudtam más nemzetek kultúrájáról és nagyon örültem mindenki nyitottságának. Nagyon remélem, hogy még lesz alkalmam részt venni ehhez hasonló tanulmányi utakon.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro