Orsi Izolda

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Orsi Izolda

A Blended Intensive Program, ami a munkajogi keretek között került megszervezésre, számos új, eddig kevésbé megfogható dolgot segített megtapasztalni. Egy 22 órás buszút után zökkenőmentesen elfoglaltuk szállásunkat, majd pár óra múlva izgatottan indultunk el az egyetem fele a megnyitóra. A padovai egyetemen idén 1224-dik éves, koncepciója és története magával ragadott, hatalmas, impozáns falak alkotják, amelyekről azt kívánom bárcsak beszélni tudtak volna. Remek kis ízelítőt kaptunk az egyetem történelmét, fejlődését tekintően, különösképpen az orvostudományt tárgyaló rész ragadta meg a figyelmem.

A diákok és tanárok zöme nagyon közvetlen és barátságos volt, az egyetem személyzete szintúgy. Szakmai téren valóban hasznos volt ez a program, hiszen aktuális témákról hallhattunk nap mint nap előadásokat, mint például online oktatás, platform munka stb. Habár még nem részesültem munkajogi oktatásban, úgy éreztem, hogy az elhangzott témák érthetőek és laikusak voltak. Mindenik nemzet elmondta tapasztalatait, megosztotta gondolatait és észrevételeit. Nagyszerű érzés volt látni és tapasztalni, milyen egy igazán nagy kaliberű egyetemre ,,járni,, akárcsak egy hét erejéig is, ahol több ezer diák tanul és próbál fejlődni a továbbtanulás által.

Kihasználtuk a csoporttársaimmal az Olaszország kínálta lehetőségeket, ínycsiklandó ételeket ettünk, szórakoztunk, városokat, ( pl. Velence, Verona) múzeumokat látogattuk meg szabadidőnkben és nemcsak. Rengeteget sétáltunk Olaszország szebbnél szebb utcáin.

 Annak ellenére, hogy néha úgy véltem, hogy a program túl zsúfolt, örökre szóló élményekkel szálltam le vasárnap este a repülőgépről és nem bántam meg, hogy a húsvéti vakációmat feláldoztam ezen mobilitás miatt. Mindig örömmel fogok visszagondolni erre az egy hétre és hálás vagyok érte a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának.

Hírek
2025-10-01
2025-09-30
2025-09-30
2025-09-29
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign