Simó Helga, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak, II. év

Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest

Erasmusosnak lenni Budapesten számunkra egészen mást jelent, mint a messze földről jött diákoknak, akik talán életükben először találkoznak a kelet-európai valósággal vagy éppen annak a cukormázas, fényfűzérbe öltöztetett verziójával. Mert valószínűleg végigjárva az ESN eseményeket, vagy téve egy sétát a kocsmanegyedben, a lepusztultságot mímelő romkocsmák homályában, valami egészen más Budapest élményt kapnak, mint a helyiek vagy mi, akik egészen másképp kötődünk a városhoz. De nem kell sajnálni őket, inkább fogni a kezüket, letéríteni a négyes hatos vonaláról, a turistautakról, megmutatni nekik a Népszínház utcát és elmondani, hogy a beerbike-on túl is van élet.

Budapesten lenni, eggyé válni a várossal, a helyiekkel, elfoglalni az Oktogont, és hajnalig nem mozdulni, olyan emberekkel, akikkel sosem gondoltad volna, hogy összehoz az élet. Budapest sokszor mint egy intellektuális töltet, máskor lehúz a legmélyebb szintekre, és ha már a Blahán tántorgó hajléktalanokkal is mélyenszántó beszélgetést folytatsz a világ dolgairól, tudod, hogy fiatal vagy Budapesten, ahol a határok elmosódnak, ahol előbb utóbb mindenki rájön, hogy bárminemű osztálykülönbségek, vagy nézetbeli eltérések az éjszaka leszálltával eltűnnek. És ha szerencsés vagy, reggelre tovább viszel valamit ebből magaddal.

Corvinusosként mindig szembekerülsz másokkal, akik az egyetemedet blamálják, akikkel aztán közösen ráébredsz, hogy nem az a fontos, hogy melyik épületbe mész hajnalosan órára, hogy milyen név áll az A4-es formátumú diákigazolványodban (amit mindig elfelejtesz kéthavonta frissíteni, és mindig te tartod fenn a sort a metrókijáratnál, és még művész mozikba sem kaphatsz vele kedvezményes jegyet vele).

Erasmusosként tulajdonképpen kiveszik belőled a görcsös ragaszkodás egyetlen felsőoktatási intézményhez, néha azon kapod magad, hogy más egyetemek nyitott előadásait ugyanúgy látogatod, mint a saját óráidat. Hajt előre Budapest és a belső kényszer, hogy mindig frissebb és frissebb információkhoz juss. Tökéletesen tudsz szelektálni, mint egy (most már sajnos sok helyen) 250 forintos pizzáról, amit bőségesen megpakolnak, te meg aztán észrevétlenül leszedegeted a tetejéről a paradicsomot.

Ha nehezen indul be az egész, mert éppen érkezésedkor, évek óta először zajlik a jég a Dunán és három napig ónos eső nyomán csillognak az utcák, vagy éppen a tökéletes albérletet keresed, miközben végig ott volt az orrod előtt. Kicsit nem érted, miért itt vagy és nem otthon, vagy hogy miért nem veheted fel azokat a tantárgyakat, amiket valójában szerettél volna, és erre még a számunkra kivételesen rövid nappalok is rátesznek egy lapáttal – de kár lenne bedobni a törölközőt.

A nappalok aztán észrevétlenül hosszabbodnak, és valaki, aki éppen még csak hírből hallott az egészséges bioritmusról, napvirradatkor kel, és nem áll meg, ha az lemegy, a délutáni negyven perces szundik meg elnyerik méltó megbecsülésüket. Az eleinte végtelennek tűnő szabad órákat megtanulod úgy kitölteni, hogy közben ne csak hasznosnak érezd magad, hanem valamiféle elhivatottságot is érezz. Amit persze mindenki másban talál meg, diákmunka, szakmai gyakorlat során vagy az én példámon kiindulva, önkéntességgel. Márciusban még együtt ünnepeltem a kurdokkal, afgánokkal a tavasz első napját, aztán a nyár derekára alaposan megtanultam, mire kell figyelnem azok társaságában, akik tartják a Ramadánt, és minden nehézségét és szépségét annak, ha valakit meg akarok tanítani az anyanyelvemre.

Közben a Corvinus is megmutatja a sokféle arcát, három különböző stílusú és korú épületével, mindenféle igényhez igazodva. Akik a kézenfekvő, csillogó-villogó high-techet szeretik, tetőterasszal és olyan mosdókkal, ahol legalább két érzékelős csap mindig el van romolva, vagy csak éppen teljesen ignorálja a létezésedet, és két ember a várakozóban már tömegnek számít. De aki a klasszikus megoldásokat szereti, a krétatáblát, a nagy, kihasználatlan tereket és a kitaposott lépcsőket, az is megtalálja a helyét. Ha viszont eleged van a tömegből, két (!!) lépés csak a rakpart, szemben a Gellért hegy, át a Szabadság hídon, amelynek úgy tűnik, az elmúlt 120 év során megtartotta a maga szimbolikus értékét a városlakók számára.

Önmagában sosem tudtam eldönteni, hányadán állok a Corvinusszal, és ez a kettősség mindvégig megmaradt. Van, amiben többet ad, van, amiben kevesebbet. Mikor éppen panaszkodtam volna a tömegoktatásra, a száz fős auditóriumban való ücsörgésre, ahol a tanár belépve észre sem vette, hogy rossz csoporthoz jött órát tartani, másnap rögtön rátromfolt az egyik tanárnő, aki a negyvenfős csapatának otthon készített süteményt hozott (nem is egyszer), és közös kiruccanásokat szervezett a városba. Igen is vannak, akik odafigyelnek az egyéni igényekre, és bátorítanak. Ha vendégelőadó érkezik, akkor fel kell készülni rá, hogy egy svéd vagy palesztin nagykövettel találkozol, vagy egy neves nemzetközi kapcsolatok szakértővel Indiából vagy Dél-Amerikából. Az órák is változatosak, több tantárgy is igényli, hogy minden témakörben a lehetőségekhez adottan a legszakavatottabb tanár adjon elő. Vagy éppen ellenkezőleg, a diákok tartanak bemutatót a vietnámi nők helyzetétől kezdve, a Mexikó aktuálpolitikáján keresztül a fehérorosz utcai zavargásokig, amelyek mind hitelesek és személyesek. És éppen ez a változatosság a legnagyobb erőssége.

2017.08.04.