Immár harmadik alkalommal szervezte meg a Herman Ottó biológiaverseny erdélyi fordulóját a Magyar Természettudományi Társulat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szombaton, 2019. március 2-án. Erdély 25 településéről érkeztek a 7-8. osztályosok és kísérőtanáraik, több mint 60 diák versenyzett azért, hogy továbbjuthasson a XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyre, illetve részt vehessen a III. Kárpát-medencei Tehetségtáborban is Kárpátalján.
A Sapientia EMTE három karán számos olyan szak van (környezettudomány, biotechnológia, növényorvosi, élelmiszermérnöki, tájépítész stb.), melyek keretében alaptantárgyként oktatják a biológiát, és végeznek a szakterülethez kapcsolódó igen változatos kutatásokat. Ez szolgáltat remek alapot ahhoz, hogy a huszonkilencedik alkalommal megszervezett Herman Ottó-verseny külön erdélyi fordulója harmadjára is otthonra lelhessen az egyetem Kolozsvári Karán. A vetélkedő Kárpát-medencére kiterjedően, Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig fogja egybe azokat a 7-8. osztályos diákokat, akik hangsúlyosan érdeklődnek a biológia iránt.
A verseny erdélyi fordulójának megszervezése révén a Sapientia EMTE elsősorban arra törekszik, hogy támogatást nyújtson az erdélyi közoktatásban zajló tehetséggondozásnak, hozzájáruljon az ifjú tehetségek már általános iskolai szinten történő szelekciójához, valamint hogy bekapcsolja őket a tehetséggondozás Kárpát-medencei hálózatába. A március 2-ai fordulóban legmagasabb pontszámot elért két-két tanuló továbbjutást nyert a XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny döntőjére, amelyre a magyarországi Kisújszálláson kerül sor 2019. május 31. – június 2. között, ráadásul részesei lehetnek a III. Kárpát-medencei Tehetségtábornak is Kárpátalján.
Az erdélyi fordulón mindkét évfolyamon hét különdíjat és három helyezést osztottak ki. A díjazottak a következők:
Diák | Iskola | Osztály | Felkészítő tanár | |
1. | Kacsó Botond | Sükösd Ferenc Általános Iskola | 7 | Cseresnyés Eszter |
2. | Fülöp Izabella | Diaconu Coresi Általános Iskola | 7 | Papp Edith |
3. | Szabó László | János Zsigmond Unitárius Kollégium | 7 | Sólyom Vivien-Anna |
Engi Kamilla | Áprily Lajos Általános Iskola | 7 | Cseresnyés Eszter | |
Szász Bernát | Sükösd Ferenc Általános Iskola | 7 | Cseresnyés Eszter | |
Küsmődi Anna | Siklódi Lőrinc Általános Iskola | 7 | Fülöp Réka | |
Tóth Regina | Siklódi Lőrinc Általános Iskola | 7 | Fülöp Réka | |
Kádár Andrea | Székely Mózes Általános Iskola | 7 | Cseresnyés Eszter | |
Mayer Kinczler Ella Tímea | János Zsigmond Unitárius Kollégium | 7 | Sólyom Vivien-Anna | |
Medgyesi Beatrix | Áprily Lajos Főgimnázium | 7 | Papp Edith | |
| ||||
Diák | Iskola | Osztály | Felkészítő tanár | |
1. | Krecht Hanna Regina | Székely Mikó Kollégium | 8 | Csia Kinga Emese |
2. | Dénes Roland | Gál Sándor Általános Iskola | 8 | Székely Csilla |
3. | Bartos Debora Ilona | Fogarasi Sámuel Általános Iskola | 8 | Pataki László |
Pápai Anita | János Zsigmond Unitárius Kollégium | 8 | Sólyom Vivien-Anna | |
Ilyés Tímea | Fogarasy Mihály Általános Iskola | 8 | Fórika Kinga-Emese | |
Kovács Roland | Avasújvárosi Általános Iskola | 8 | Szilágyi Annamária | |
Gaál Gabriella | Sándorhomoki Általános Iskola | 8 | Fehér Kinga | |
Kása Petra | Kölcsey Ferenc Főgimnázium | 8 | Bartha Helga | |
Bálint Dorka | Nyírő József Általános Iskola | 8 | Gál Emese | |
Kassai Dániel | Kölcsey Ferenc Főgimnázium | 8 | Bartha Helga |
A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával létrejövő versenyen a következő iskolák diákjai vettek részt: Áprily Lajos Általános Iskola (Parajd), Áprily Lajos Főgimnázium (Brassó), Avasújvárosi Általános Iskola, Bánffyhunyadi Vlegyásza Szakképző Líceum, Báthory István Általános Iskola (Szeben), Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed), Börvelyi Általános Iskola, Diaconu Coresi (2-es számú) Általános Iskola (Brassó), Dsida Jenő Általános Iskola (Vice), Fogarasi Sámuel Általános Iskola (Vámosgálfalva), Fogarasy Mihály Általános Iskola (Gyergyószentmiklós), Gál Sándor Általános Iskola (Csíkmenaság), János Zsigmond Unitárius Kollégium (Kolozsvár), Jósika Miklós Elméleti Líceum (Torda), József Attila Általános Iskola (Csíkszereda), Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), Nagykárolyi Elméleti Líceum, Nyírő József Általános Iskola (Szépvíz), Református Kollégium (Kolozsvár), Sándorhomoki Általános Iskola, Siklódi Lőrinc Általános Iskola (Gyergyóditró), Sükösd Ferenc Általános Iskola (Alsósófalva), Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), Székely Mózes Általános Iskola (Felsősófalva), Várfalvi Általános Iskola, Zajzoni Rab István Középiskola (Négyfalu), Zilahi Református Wesselényi Kollégium.
Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.
Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.
OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.
OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.
Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/2020-as tanév)
Jelentkezés 2019. március 20-ig
Egyetemi Esték-előadás pályázatokról Nagy-Imecs Péterrel
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék meghívottja az A303-as teremben tart előadást 2019. március 7-én, 19 órától.
Elérhető online a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 c. dokumentumfilm
A dokumentumfilmet a Jogtudományi Intézetünk tette közzé YouTube-csatornáján.
Két hely üresedett bentlakásunkban
Március 1-es beköltözéssel vannak kiadó helyeink két lány számára bentlakásunk két- és háromágyas szobáiban. Érdeklődni a Kar könyvelőségén lehet 9–15 óra között.
Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – 2022
A verseny a magyarul tanuló VII–VIII. osztályos biológiakedvelő iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig.
Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés – 2019
Ha a Kolozsvári Karon tanulsz, és érdekel, mit is jelent az Erasmus+, várunk 2019. március 6-án, szerdán 18 órától az A303-as teremben!
Recsk, a magyar Gulag – kiállításmegnyitó, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Sapientián
A rendezvény 2019. március 1-én, pénteken 18 órakor kezdődik a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Kolozsvár az idei Bocskai-zarándoklat első állomása
Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, karunk látja vendégül őket február 22-én, pénteken. Koszorúzás a Bocskai-háznál 12:30-tól.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
Nappali tagozatos képzésben részt vevők jelentkezhetnek.
Diákképviselők megválasztása
A meghirdetett pozíciókra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje február 21.
Néptáncművészeti szak indítására készülünk
A képzés együttműködésben jön létre két neves budapesti intézménnyel, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával.
Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2019
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Kolozsvári Karon. Február 14-én vehettek részt az eseményen.
Április végéig lehet jelentkezni a bűnügytörténeti konferenciára
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete október 10–11. között szervezi meg az eseményt.
Lehet készülődni a IX. Kari TDK-ra
2019. május 15–17. között zajlik az idei konferencia, különböző témájú dolgozatokkal és művészeti alkotásokkal is lehet jelentkezni.
Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron – 2019
Biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló VII. és VIII. osztályos általános iskolások jelentkezhetnek.
Felvételit hirdetünk a 2019-es hangmester felnőttképzésre
Negyedik alkalommal indítunk államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést. Iratkozni február 8-ig lehet.
Temesváron tart előadást karunk dékánja
Január 23-án 17 órától lesz dr. Tonk Márton egyetemi tanár Hogyan tovább Eurábia? Migráció és emberi jogok című előadása.
PÁLYÁZAT főállású oktatók számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem...
Pályázati felhívás tudományos eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet főállású oktatói számára.
Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában
A 2019. január 23-ai konferencián karunk oktatói is részt vesznek.
Megnézhetők a Média Tanszék konferenciáján készült videók
Az Intermediality Now: Remapping In-betweenness konferenciára 2018. október 18–20. között került sor karunkon.
Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE
Népszerűnek bizonyult standunk a Budapesten megszervezett 19. Educatio szakkiállításon.
Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10–12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a Hungexpo A csarnokában!
Diákjaink sikerei a 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A 2018. november 17-én Veszprémben megszervezett filmfesztiválon több sapientiás diákot is díjaztak.
Az örökmozgó terei – Bodó Barna 70. születésnapjára
A december 18-ai kötetbemutatónak Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa ad otthont.
XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
A 2019. április 3–6. közötti konferencia szervezői a Környezettudomány Tanszékünk és az EnviroScientia Egyesület.
Mikulás-napi könyvturi és megbocsátásnap
A Tonk Sándor Könyvtárunkban december 6-án várunk titeket, hogy örökbe fogadjatok egy könyvet!
Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Intézetünknél
December 13-án 17 órától várunk minden érdeklődőt!
Otthont adunk a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek c. konferenciának
2018. december 5., szerda 11 óra, Hunyadi Mátyás díszterem
Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési...
Ezüst Akadémián dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunk
Dékánhelyettesünk India, a feltörekvő nagyhatalom? témában tart előadásokat.
Volt diákjaink sikere a Docu Art Fest dokumentumfilm-szemlén
Bán József nyerte el a nagydíjat, László József alkotását a legjobb vágásért jutalmazták.
Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Fejezetek Erdély jogtörténetéből
Sapientia EMTE JTI, Tordai út 4. szám, B301-es terem; 2018. november 20., kedd 17 óra
Elhunyt D. dr. Pap Géza, az EREK volt püspöke
2018. november 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt D. dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke.
Könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken: Székelyföldi mofettás könyv
UPDATE: az esemény elmarad.
Felavattuk a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumot
2018. november 12-én, hétfőn került sor az avató ünnepségre az Erzsébet/Emil Racoviță 30. szám alatti épületben.
Challenges100 – nemzetközi konferencia az elmúlt száz évről a Sapientián
2018. november 15–17., Sapientia EMTE Kolozsvári Kar, A303-as terem.
Gépkocsivezető-ügyintézőt keresünk – álláshirdetés
A jelentkezéskezéshez szükséges iratokat a kar gazdasági osztályán lehet leadni november 16., péntek 13:00-ig.
Kalmár Ferenc András: A magyar kisebbségek helyzete és perspektívái (Egyetemi Esték)
– a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék eseménye november 8-án
Könyvkiállítással emlékezünk az 1956-os forradalomra
Október 23-án a Tonk Sándor Könyvtárban várjuk az érdeklődőket egy kis történelmi különlegeséggel.
Hallgatóink jelentkezését várjuk a Negomoot szimulációs játékra
Idén ősszel kerül sor az első amerikai témájú Negomootra: a USA szövetségi költségvetését tárgyalja meg a Szenátus.
Külföldi vendégtanárok előadásai október 22–23-án
Szó lesz a román és a magyar filmről, érzelmekről, etikáról, narratív és nem narratív dimenziókról a filmben.
FreedomRun – Futással a vallásszabadságért
Karunk dékánja, dr. Tonk Márton is részt vesz az október 21-ei (vasárnapi) szaladáson, ezzel teljesítve az 1568 kilométeres kihívást.
Startol a Sapientia EMTE felvételi tájékoztató körútja
A korábbi évekhez képest egy hónappal korábban vágunk neki „Az egyetem házhoz jön” elnevezésű, 2019-es egyetemi felvételi tájékoztató körútnak.
Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia a Kolozsvári Karon
A Média Tanszék oktatói nemzetközi filmtudományi konferenciát szerveznek 2018. október 18–20. között.
Kettős filmvetítéssel emlékezünk meg az 1956-os forradalomról
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara október 21-én és 27-én szervez ingyenes filmvetítéseket.
Nem hagyjuk ki az idei Filmtettfesztet sem
Október 3–7. között kerül megszervezésre a 18. Filmtettfeszt, melynek folyamán kiállításmegnyitó és filmvetítés lesz a karon.
Egyetem Napja Csíkszeredában
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 18. évfordulóját Csíkszeredában ünnepeljük 2018. október 3-án, szerdán.
A Kolozsvári Karra látogatott az NKE rektora
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetője, dr. Koltay András rektor úr szeptember 28-án, pénteken látogatott a Sapientia Kolozsvári Karára.
Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram
Jelen pályázati felhívás a 2018/2019-as tanév második félévére szól, jelentkezési határidő október 22., hétfő 16 óra.
Egyetemisták képzésére is kibővíti együttműködését a Kolozsvári Kar és az MCC
A 2017/18-as sikeres együttműködés fényében újra megállapodást írt alá a Kar és a Mathias Corvinus Collegium.
Tonk Sándor (1947–2003) Emlékkonferencia
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete, a Sapientia EMTE és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervez konferenciát október 5–6-án.
Karunkra látogattak a Transylvania, Land of Tolerance nemzetközi diákkonferencia résztvevői
A János Zsigmond Unitárius Kollégium vendégeit szeptember 24-én fogadtuk a karon.
Államvizsgafilmével nyert különdíjat Hegyi Andor Bukarestben
A volt sapientiás hallgató az Independent Producers Indie Film Festival (IPIFF) 13. kiadásán tarolt az I Love Cluj című játékfilmjével.
Gdanski vendégtanár tart előadásokat a lengyel és a cseh filmről
A Média Tanszék vendége dr. Grażyna Świętochowska, a Gdański Egyetem adjunktusa, aki szeptember 25-én és 27-én tart előadásokat.
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2018/19-es tanév II. félévében
Jelentkezni 2018. szeptember 24. – október 8., hétfő déli 12 óra között lehet.
Megnyitottuk az új tanévet a Kolozsvári Karon
Szeptember 18-án ünnepélyes megnyitó keretében kezdtünk meg a 2018/2019-es tanévet a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.
Újabb nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez a Média Tanszék
2018. október 18–20. között kerül sor a Kolozsvári Karon az Intermediality Now: Remapping In-betweenness nemzetközi konferenciára.
Légy a Sapientia Kolozsvári Karának arca!
Kedves Hallgatónk! 2018. október 15–19. között újra egyetemnépszerűsítő körútra indulunk Erdélyben, és Téged keresünk, hogy légy a Sapientia arca!
Tanévnyitó ünnepség a Kolozsvári Karon
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ünnepségére szeptember 18-án, kedden 12 órától kerül sor a kar Hunyadi Mátyás (Aula Magna) dísztermében.
Szekszárd városa díjat adományozott dr. Bakk Miklós oktatónknak
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék docense augusztus 29-én vehette át a Közjóért kitüntető díjat.
Még nem késted le: zajlik az őszi felvételi a Kolozsvári Karon
Szeptember 3-tól egész 11/12-éig lehet iratkozni a meghirdetett tandíjmentes és költség-hozzájárulásos helyeinkre.
Kivettük a részünket a 9. Kolozsvári Magyar Napokból
A filmvetítések mellett előadásokkal, főzéssel, focizással kapcsolódtunk be a programokban, karunk dékánja a futóversenyen is részt vett.
A Sapientia EMTE-re látogatott dr. Kásler Miklós miniszter
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével a jövőbeli együttműködésről beszélgettek az egyetem képviselői.
Megnyitottuk a Magyar Animáció 100 kiállítást
Augusztus 20-án hivatalosan is kezdetét vette a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának programja a 9. Kolozsvári Magyar Napokon: ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal várunk mindenkit.
Filmvetítések a Sapientián – IX. Kolozsvári Magyar Napok
Ingyenesen látogatható kiállítások, illetve filmvetítések várják az erdeklődőket 2018. augusztus 22–25. között a Kolozsvári Karon.
Bemutatkozunk a Válts irányt! – IKE Fesztiválon
2018. augusztus 14–18. között a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium második emeletén, a dísztermében várjuk a Sapientia Kolozsvári Kara iránt érdeklődőket.
Álláshirdetés gépkocsivezető-ügyvezető munkakör betöltésére
A jelentkezési iratcsomót a kar gazdasági osztályán lehet leadni augusztus 24., péntek 13:00-ig (meghosszabbított határidő).
Őszi felvételit hirdet a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara – 2018
Tandíjmentes és költség-hozzájárulásos helyeink is vannak még, várjuk alap- és mesterképzéseinkre a tanulni vágyókat.
Számos érdeklődőt vonzott a Sapientia-sátor Tusványoson
A Sapientia EMTE 2018-ban is jelen volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, pénteken, július 27-én a Kolozsvári Kar várta az érdeklődőket.
Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2018/2019-es tanév)
A pályázatot legkésőbb 2018. augusztus 28-ig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.
Újra ott leszünk Tusványoson!
2018. július 25–27. között ismét vár mindenkit a Sapientia-sátor! A pénteki napon karunk oktatói és diákjai mutatkoznak be előadásokkal, különböző programokkal és egy kiállítással.
Előzetes pályázati felhívás Collegium Talentum (CT) programban való részvételre a 2018/2019-es tanévben
Július végéig várható a Sapientia Hungariae Alapítvány honlapján a felhívás.
Előkelő helyen a Sapientia EMTE a nemzetközi egyetemi rangsorban
A 17 éves múlttal rendelkező egyetem sok nagyobb múltú felsőoktatási intézményt utasított maga mögé a uniRank és a Webometrics rangsoraiban.
Elkezdődött az iratkozás a Kolozsvári Karon
Július 9-én megkezdődött karunkon a felvételi: július 16-ig (környezettudomány szakon július 17-ig) minden nap – hétvégén is – várjuk a jelentkezőket 9–16 óra között.
Bolyai-díjat nyert el dr. Lupescu Radu oktatónk
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék tanszékvezetőjét 2018. június 28-án, szombaton a Bolyai Nap keretében tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia.
SapExperience a VIBE-on
A VIBE Koli beszélgetéseiben, paneleiben való részvétel, illetve a különböző bemutatók és képzések mellett külön sátorral, folyamatos programokkal is jelen lesz karunk a VIBE Fesztiválon.
Görögországi terepgyakorlaton voltak a Környezettudomány Tanszék diákjai
A hagyományos mediterrán terepgyakorlat 2018. május 25 – június 3. között zajlott, több helyre látogatott el a csapat.
Évzáró bemutatóra hív a Média Tanszékünk
A tanszék idén is megszervezi a First Cut-ot: június 22-én várunk mindenkit az évzáró bemutatóra a Sapientia filmművészet, fotóművészet, média szakos diákjainak munkáiból.
Elballagtak 2018-as végzőseink
Június 16-án, szombaton ünnepélyes keretek között tartottuk meg tanévzárónkat a Farkas utcai templomban, ahol végzős hallgatóinktól is búcsúztunk.
Közel száz diák a Kolozsvár100-on
Szurkolókkal, versenyzőkkel, vezetőtanárokkal és érdeklődőkkel telt meg a dísztermünk 2018. június 14-én az első ízben megszervezett kultúrtörténeti vetélkedőn.
Sapientia Nyári Egyetem 2018
A Marosvásárhelyi Kar és az msHÖK nyári egyetemre hívja a Kárpát-medencében tanulmányaikat végző magyar anyanyelvű egyetemistákat és főiskolásokat augusztus 7–12.
Kétnyelvű kultúrtörténeti vetélkedő a Kolozsvári Karon
A Kolozsvár100 vetélkedőre 2018. június 14-én kerül sor a Hunyadi Mátyás díszteremben. A versenyen kolozsvári magyar és román iskolák vesznek részt tizennégy csapattal.
Terepgyakorlat a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban
A Környezettudomány Tanszék oktatói és hallgatói vettek részt a terepgyakorlaton, mely A Kárpát-medence élő természeti környezetének oktatása gyakorlati képzés keretében zajlott május 11–15. között.
Bagolyles a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a Tonk Sándor Könyvtár 2018. június 6-án, szerdán reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, tanulni vágyók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.
Challenges100 – konferencia a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéken
Challenges, conflicts, and opportunities. 100 years of state- and nationhood in Central and Eastern Europe (2018. november 15–17., Kolozsvár)
TIFF-helyszínné válik tíz napra a Sapientia Kolozsvári Kara
Idén is a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) helyszíne a Tordai úti épület – összesen 63 eseményt és filmvetítést fogad be a Hunyadi Mátyás díszterem.
Női alkotók és nőképek a 20. század eleji erdélyi vizuális kultúrában – konferencia
Szervezők, támogatók: Sapientia EMTE Média Tanszék, KPI,
KAB / Med Kom Bizottság; szakmai partner: Erdélyi Audiovizuális Archívum.
Az EU és az őshonos kisebbségek viszonya – Vincze Loránt tart előadást a Sapientián
Május 25-én, pénteken 14 órától karunk B301-es termében tart előadást a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) elnöke.
VIII. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Protokoll Verseny
Egy ötfős csapat képviselte a Sapientia EMTE Kolozsvári Karát a 2018. május 11-én Budapesten megszervezett VIII. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Protokoll Versenyen.
Elkészült a VIII. Kari TDK összefoglaló videója
A 2018. április 25–26. között megszervezett VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.
Születésnapi meglepetés – 70 éves dr. Kása Zoltán volt rektorhelyettes
A Matematika a Bolyain vetítése előtt köszöntötte fel a Sapientia EMTE dr. Kása Zoltán matematikaprofesszort, az egyetem volt rektorhelyettesét, szenátusi elnökét.
Matematika a Bolyain – filmvetítés
Május 16-án, szerdán 18 órától a Hunyadi Mátyás díszteremben vetítjük a Matematika a Bolyain. Adalékok a matematika történetéhez a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 c. filmet.
Jog a gyakorlatban – hallgatói szakmai tábor
2018. május 4–6. között a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete versenyt szervez jogász szakos, nappali vagy levelező tagozatos hallgatóknak, akik két- vagy háromfős csapatban vesznek részt.
Ferber-ösztöndíj a 2017/2018-as tanévre
Az Eastern Michigan University tanára által felajánlott ösztöndíj értéke 500 USD/év, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatók pályázhajták meg június 4-ig.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro