A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság idén ismét meghirdette a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program felhívásait, melyek célja a külhoni magyar közösségek támogatása és erősítése ösztöndíjasok segítségével.
A jelentkezési felület (fogadószervezetek számára is) és a további részletek a következő linkeken elérhetőek:
https://www.kulhonimagyarok.hu/
A jelentkezésre 2022. június 15 – július 15. között van lehetőség
Elballagtak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős hallgatói
A 2021/2022-es végzős évfolyamok ballagási ünnepsége június 18-án volt megtartva a Farkas utcai református templomban.
Bál a Központi szállóban - a 2021/2022-es tanév második félévének vizsgaelőadása
A Táncművészet szak diákjai június 8-án tartották második féléves vizsgaelőadásukat.
Bronzéremmel tértek haza mentorált diákjaink a Belgrádban megrendezett 28th International Conference of Young Scientist nemzetközi világversenyről
A Sapientia EMTE, valamint a Kolozsvári Református Kollégium között fennálló középiskolai tehetséggondozási együttműködés eredményeként Gombár Aletta és Székely-Varga Szilárd 11., illetve 12. osztályos tanulók bronzéremmel tértek haza a 2022. április 7-13. között Belgrádban megrendezett 28th International Conference of Young Scientist nemzetközi szintű világversenyről.
Első ízben kapott legmagasabb szakmai besorolást időszakos akkreditációs felmérésén a Sapientia EMTE
Közzétette a Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem legfrissebb, 5 évente sorra kerülő periodikus minőségi felmérésének eredményét. A jelentés szerint a Sapientia EMTE fennállásának több mint 20 esztendeje alatt első ízben kapta meg a legmagasabb szakmai besorolást, kiemelt bizalmi minősítéssel („grad de încredere ridicat”).
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2022
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként.
Gyászhír – elhunyt Molnár Beáta volt hallgatónk, óraadó oktatónk
A Sapientia EMTE munkaközössége mély fájdalommal búcsúzik Molnár Beátától, a volt kommunikáció és közkapcsolatok szakos marosvásárhelyi hallgatónktól, a Kolozsvári Kar óraadó oktatójától.
Egy mindenkiért című dokumentumfilm vetítése, közönségtalálkozó Szilágyi Áronnal
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Nemzeti Tehetség Központtal együttműködésben szervezi meg 2022. május 25-én a háromszoros olimpiai bajnokról, Szilágyi Áronról szóló Egy mindenkiért című dokumentumfilm vetítését
Számos sikeres előadással és OTDK kvalifikációval zárult a XII. kTDK
51 résztvevő, 28 dolgozat, 5 kisfilm, 6 fotósorozat, 3 táncelőadás és 20 OTDK kvalifikáció.
Angol nyelvű konferenciát szervezünk kisebbség témakörben
Hetedik alkalommal szervezik meg az Erdélyi Jogászgyűlést
A VII. Erdélyi Jogászgyűlésre május 20-22. között kerül sor Székelyudvarhelyen.
Elérhető a XII.Kari Tudományos diákköri konferencia programja
A megnyitón dr. Szilassi Péter, a díjátadón pedig dr. Wilhelm Zoltán tart előadást.
Román nyelvű konferenciát szervez a Jogtudomány Tanszék
A konferencia címe: “Dreptul penal și procesual penal în teorie și în practică”
Szabadegyetemet szerveztek Széken a táncházmozgalom 50. születésnapjára
Május 6-8. között szervezte meg az Erdélyi Hagyományok Háza, a Kallós Zoltán Alapítvány és a Széki Polgármesteri Hivatal.
Bővül intézményi partnereink listája: együttműködést kötöttünk a Tokaj-Hegyalja Egyetemmel
A látogatás folyamán sor került egy szakmai megbeszélésre az együttműködési lehetőségekről, melyet követően együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény a jövőbeni gyümölcsöző közös munka reményében.
15 éves a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék
Az évforduló alkalmából május 11-13. között ünnepi programsorozattal készülnek a Tanszék munkatársai.
Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram 2022/23-as tanévre szóló felhívása
A pályázati űrlap kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül lehetséges 2022. május 11–25. között.
Sapis sikerek a Pályázd be magad az EU-ba! versenyen
Második díjban részesült Incze Izabella- Janka (Jog IV. év), valamint negyedik díjban részesült Szabó Erzsébet- Zsófia (Jog II. év) és Nagy Gellért (Jog IV. év).
Terepgyakorlat a Torockó-hegység északi részén
Aranyoslonkáról indulva a Bedellő-hegység előterén végigmenve értek el a mésztufán átbukó Sipote-vízeséshez.
A Drakula halála celluloid-workshopunk újabb felvonást zárt le
2022. május 2-án, hétfőn 16 órától a kar Hunyadi Mátyás dísztermében különleges programsorozattal készülünk a a Magyar Film Napjának (április 30.) alkalmából.
Megjelent a KáVéPONT Sapientia legújabb epizódja!
Az új részben egyetemünk rektora, Tonk Márton mesél hobbijáról, a retro autók gyűjtéséről.
Leforgott az idei második államvizsgafilm is
Fekete Tímea rendező és Voloncs Orsolya operatőr Így szólt hozzám Édesapám című filmjének munkáltaiaról a következőket mesélte a rendező:
Leforgott az idei első államvizsgafilm
Bodoni-Dombi István a következőket mesélte Project Ecotec című filmjének munkálatairól:
Ott voltunk a goEast Filmfesztiválon
Rendhagyó módon: oktatóink retrospektív filmvetítése, meghívott előadása és volt hallgatónk közreműködésével készült versenyfilm révén.
A bonchidai Bánffy-kastélyba látogattak hallgatóink
2022. április 6-án a filmművészet, fotóművészet, média szak első- és másodéves hallgatói oktatóik, dr. Mira Marincaș és dr. Tóth Orsolya vezetésével a bonchidai Bánffy-kastélyba látogattak egy tavaszi terepgyakorlat alkalmából.
Közös projektben vettünk részt a BBTE hallgatóival
Szőllősi Eszter (BBTE, dráma tagozat) rövidfilmje készült el a tanszékünkön működő Fiatal Filmesek Műhelye keretében.
Magyar Egyetemi Filmdíj 2022
A 2021-es év sikerei után idén is elindulnak a Magyar Egyetemi Filmdíj vetítései!
Belső képek: Hintz Ella fényképei
Holnap, március 17-én, 17:00-tól kerül sor a Belső képek című, a Hintz Ella hagyatékát feldolgozó kiállítás megnyitójára.
Mira Marincaș Mea fascia című kötetével debütál
Oktatónk könyvbemutatója március 11-én (pénteken), a Vallásszabadság Házában veszi kezdetét, 17 órától.
Hallgatónk a Filmtett gyakornoki programjában
Fazakas Lehet 3 hónapig a Filmtett gyakornoka lesz.
Nemzetközi versenyen értek el második helyezést hallgatóink
A SU Real Life Competition 2022 versenyen Ilyés Kinga (Jogtudomány szak, IV. év) és Zeiler Hilda Izabella (Filmművészet, fotóművészet, média szak, II. év) vett részt.
A Táncművészet szakunkról írtak a Krónikában
,,Színvonalas, a népi kultúrát, ezen belül pedig a táncművészetet ismertető képzést kínál néptáncegyüttesek tagjai számára, vagy a táncot oktató pedagógusokat nevel ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán két éve indított táncművészeti szak." - írták a bevezetőben
Retusálás címmel mixed média kiállítást nyitottunk...
... Mira Marincaș oktatónk és Mikola Csengele hallgatónk munkáiból.
Nemzetközi elismerésben részesült volt hallgatónk riportfilmje
A Román Televízió temesvári munkatársaként dolgozó Keresztes Péter a Prix CIRCOM nemzetközi televíziós fesztivál egyik különdíját nyerte el.
Kolozsváron járt Szijjártó Péter – a Sapientia EMTE-re is ellátogatott
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egyetemünk vezetőivel is találkozott 2022. április 14-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.
Így zajlott a Nyílt napok hete
Két év után ismét személyes jelenléttel tartottunk nyílt napokat április 4–8. között.
Bukaresti tanulmányúton jártak hallgatóink
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék, a világjárvány miatti többéves kényszerszünet után, 2022. április 13 és 15. között ismét tanulmányutat szervezett alapképzéses és mesteris hallgatói számára.
„A jogfejlődés hasonló és eltérő útjai Kelet-Közép-Európában” – megjelent joghallgatóink tanulmánykötete
Március végén jelent meg a Forum Iuris könyvkiadónál a Sapientia EMTE, illetve a Miskolci
Egyetem joghallgatóinak közös tanulmánykötete A jogfejlődés hasonló és eltérő útjai Kelet-
Közép-Európában címmel.
Meghosszabbították a jelentkezést az NKE Kolozsvárra kihelyezett doktori képzésére a 2022/2023. tanévre
Az új határidő április 30. A képzés helyszíne Kolozsvár.
Gyere velünk táncolni a Tánc Nemzetközi Világnapján!
2022. április 29-én felvételi előkészítőt tartanak a Sapientia EMTE Kolozsvári Kar Táncművészeti szak oktatói.
Március 18-án zajlott az RMKT pénzügyi vetélkedőjének két regionális döntője Kolozsváron
A versenyen oktatónk, dr. Balla Emese zsűriként vett részt, valamint kiosztottunk egy Sapientia különdíjat.
Nyílt Napok a kolozsvári Sapientián!
Online felvételi előkészítőt tart a Média Tanszék
Jelentkezni április 19-én, déli 12 óráig lehet a sapientia.ffm@gmail.com címen
Fedezzük fel együtt Kolozsvár rejtett kincseit!
Városmegismerő séta Kolozsváron dr. Murádin János Kristóffal.
Az Óperenciás tengeren és Hollywoodon is túl - megjelent a KáVéPONT legújabb epizódja
Farkas Boglárka beszélget Virginás Andreával és Lakatos Mihállyal.
Újabb kiemelkedő siker a középiskolai tehetséggondozásban
Ismét szép siker született a Sapientia EMTE, valamint az erdélyi magyar középiskolák és az ott zajló középiskolai tehetséggondozás közötti együttműködés eredményeként.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola keretében elvégzendő doktori képzésre
A doktori képzés résztvevői jogviszonyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel létesítenek, a képzés helyszíne pedig a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara.
Sapientiás sikerek az ETV Petőfi-versenyén
A hallgatóink közreműködésével készült kisfilmek I. és II. helyezést értek el az Erdély Magyar Televízió által rendezett Petőfi-tematikájú történelmi diákvetélkedőn.
Németország hadsereg- és haditechnika-fejlesztéséről adott interjút dr. Szenkovics Dezső
A cikk Átalakuló európai erőviszonyok: Németország megelőzi Oroszországot a katonai kiadások terén címmel jelent meg a Maszol portálon.
Megszervezték a XXXII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóját
A vetélkedőre 2022 március 5-én került sor.
Fiatalon Erasmussal: Európában és a világban! – online tájékoztató és beszélgetés
A rendezvény időpontja: 2022. március 10., csütörtök, 18:00.
Erdélyi középiskolásokkal közösen készítettek filmet hallgatóink
A Sapientia EMTE egyike azon felsőoktatási partnerintézményeknek, amelyek részt vesznek az Erdélyi Magyar Televízió által szervezett, erdélyi magyar középiskolásoknak szánt versenyben, ahol öt középiskola készít kisfilmet Petőfi erdélyi látogatásairól.
Egyeztettünk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel
Egyetemünk rektora, dr. Tonk Márton online egyeztetést folytatott február 27-én kiemelt partnerintézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel, dr. Orosz Ildikó elnök asszonnyal, illetve dr. Csernicskó István rektor úrral.
Ahol a tetűverseny volt a szórakozás – február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
A KáVéPONT legújabb epizódjában dr. Murádin János Kristóf az erdélyi magyarok szovjet fogságba hurcolásáról beszél.
A Sapientia EMTE Erasmus+ pályázatot hirdet oktatási és képzési célú mobilitási támogatás elnyerésére 2022-2023-ban
A pályázatok 2022. március 18. péntek déli 12 óráig küldhetők be.
Megjelent oktatónk, dr. Kokoly Zsolt médiajog kötete
A könyv címe: Jurisdicția asupra furnizorilor media în reglementarea Uniunii Europene. Evoluția criteriilor de determinare a jurisdicției de la Directiva televiziunii fără frontiere (1989) până la Directiva serviciilor mass-media audiovizuale revizuită (2018)
Könyvbemutató: Az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás gyakorlata Romániában 1997-2016
Markó Attila kötetének bemutatója: 2022. február 25, 10.00 óra, Kolozsvár, Bocskai-ház, Óváry terem.
Újabb interjúban mesélt az orosz-ukrán konfliktusról karunk dékánja
Szenkovics Dezső az Erdélyi Figyelő vendége volt.
A Szabók bástyájában tartanak kiállítást hallgatóink
Mák Krisztián ÁL/ARC és Ráduly Sándor Overdue című kiállátasát látogathatják
Támad-e az orosz medve? - megérkezett a KáVéPONT újabb epizódja
Ezúttal Szenkovics Dezső, karunk dékánja beszél az orosz-ukrán konfliktusról.
Visszanézhető az Obscura. Sötét. Kamra. című online kiállításunk megnyitója
Az érdeklődők körbejárhatják a virtuális kiállítótret is.
Bemutattuk a Karon működő nemzetközi projektjeinket
Három ERASMUS+ projekten dolgoznak párhuzamosan a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék oktatói: a kutatásmenedzsment témájú foRMAtion projekt, az EU biztonságáról és fenntarthatóságáról szóló EUSecure projekt, valamint a kisebbségi nyelvhasználatot megcélzó Listen projekt.
A természetben -Sapixel Nemzetközi Fotópályázat különkiadás-
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) közös erővel szervezi meg a Sapixel Nemzetközi Fotópályázat különkiadását, melynek címszava A természetben.
A Spirál mostmár Netflixen is elérhető!
A rendező, dr. Felméri Cecília volt hallgatónk, jelenleg a Média Tanszék oktatója.
Micimackó, mutasd magad! – interjú dr. Vallasek Magdolnával
Mikor válik egy alkotás közkinccsé?
Dr. Weiszburg Tamás volt vasárnap a Vajdasági Televízió egyik meghívottja
A „Fókuszban” műsor keretében a szerbiai lítiumbánya ügyét járták körül.
dr. Poszet Szilárd a Telesuli legújabb adásában
A Környezettudomány Tanszék vezetője a Föld belső szerkezetéről tartott előadást.
Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán adott interjút dr. Szenkovics Dezső, karunk dékánja
Az Erdélyi Magyar Televízió 24plusz című adásában beszélgettek.
XVII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
Jelentkezési határidő: 2022. január 31. (online)
Online nyílt napot tart a PTE Művészeti Kar a sepsiszentgyörgyi festő és szobrász képzés kapcsán
Időpont: 2022. január 31., 10 óra.
OBSCURA. SÖTÉT. KAMRA.
Január 21-én, 18:00 órától lesz a második online fotókiállításunk megnyitója.
Lezajlott a Táncműveszet szakos hallgatók közös vizsgaelőadása
A Táncművészet szak a 2021–2022-es tanév első félévét záró gyakorlati kollokviumaiból egy egész estés, közönség előtt zajló táncelőadást tartott, mindkét évfolyam közreműködésével.
Ott leszünk a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
A tavalyi online kiadás után személyesen is találkozhatunk 2022. január 13–15. között Budapesten a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a Hungexpo A csarnokában, a KT17-es standnál. Akik pedig nem tudnak eljönni a rendezvényre, online csatlakozhatnak be .
KáVéPONT Sapientia címmel indítottuk el kari podcast-sorozatunkat
Az első epizódban dr. Murádin János Kristóf mesél a makettezésről és bemutatja gyűjteményét.
Kiállításra kerül a Sapixel Nemzetközi Fotópályázat 50 legjobb fotója.
A kiállítás megnyitója január 8- án, 16 órától lesz a Szabók bástyájában (Turnul croitorilor, str. Baba Novac 2.)
XII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia - Felhívás
A XII. Kari TDK-ra 2022. május 19–21. között kerül sor.
Tudományos előadássorozaton vesz részt karunk oktatója, dr. Urák István
Április 20-án 17:00 órai kezdettel tart előadást Nyolc lábbal a tőzeglápban címmel az OTDK rendezvénysorozatán.
Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.
Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.
Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.
Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.
Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.
Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.
OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.
OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.
Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.
Csitul-e a kazahsztáni belviszály? - Dr. Szenkovics Dezső interjúja a Kolozsvári Rádióban
Rostás-Péter István meghívására a Kolozsvári Rádió Tetőterasz című műsorának volt meghívottja dr. Szenkovics Dezső, karunk dékánja.
Végzős egyetemisták, mesteris hallgatók és doktoranduszok számára hirdet pályázatot Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa
A jelentkezési űrlapot 2022. január 31-ig (postabélyegző dátuma) lehet leadni és még aznap 15 óráig szükséges a jelentkezési lapot a fent említett e-mail címre elküldeni.
Különdíjat kaptunk a CineMAiubit 2021-es kiadásán
Kihirdette győzteseit a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem diákfilm-fesztiválja, a CineMAiubit.
European University Film Awards 2021-ben is
A Hamburgi Filmfesztivál és az Európai Filmakadémia (EFA) kortárs európai filmkultúrát népszerűsítő projektjében 2017 óta veszünk részt.
Elrajtolt az Inzert
November 27-én került adásba az Erdélyi Figyelővel közös diákrovatunk első adása.
PÁLYÁZAT rangos nemzetközi (D1, Q1, Q2-es) szakmai folyóiratban közölt cikkek publikálási költségeinek a térítésére – 2022
Pályázási időszak: 2022 január 5–23.
A pályázat célja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem keretében dolgozó főállású oktatók külföldi publikációs tevékenységének a támogatása, a kiemelkedő tudományos eredmények láthatóságának a javítása, valamint az intézmények nemzetközi elismertségének a növelése.
Pályázati felhívás tudományos, illetve oktatási kiválósági eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre – 2022
A pályázat benyújtásának határideje 2022. január 23., 20 óra.
A minősítési bérkiegészítésre a meghirdetésben szereplő időszakban, az oktató által 4 legjobbnak ítélt tudományos, illetve oktatási munkával lehet benevezni, a Sapientia EMTE szenátusa által elfogadott módszertan szerint.
PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására – 2022
Pályázni lehet a 2022. március 1. és december 31. közötti időszakban megrendezésre kerülő, rangos nemzetközi konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való személyes vagy online részvételre.
Pályázási időszak: 2022. január 5 – február 10.
Elismerő Oklevélben részesült karunk Média Tanszéke
A tanszék művészeti oktatásban elért teljesítményét díjazták
Sapis eredmények a Price Media Law Moot Court Competition nemzetközi médiajogi versenyen
Jogászaink közül került ki a legjobb szóbeli érvelő és miénk a leglelkesebb csapat!
Bocskai-díjak átadásával zártuk a jubileumi 20. évfordulós évet
Ünnepi szenátusi üléssel zárta huszadik jubileumi évét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2021. december 17-én, melynek keretében két Bocskai-díjat adtak át. Karunk dísztermében köszönték meg dr. Trócsányi László európai parlamenti képviselő, Magyarország volt igazságügyi miniszterének támogatását, illetve dr. Dávid László egyetemi szenátusi elnök, a Sapientia EMTE volt rektorának munkáját.
Pénteken lezárul a Magyar filmtörténeti vetítéssorozatunk
Fábri Zoltán 1976-os Az ötödik pecsét című filmjével zárjuk a magyar filmtörténetre fókuszáló online sorozatunkat.
Balassi Bálint-ösztöndíjprogram, Klebelsberg Kuno tehetséggondozó ösztöndíj
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet a 2022-es évben a magyarországi, szülőföldi és csehországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére.
Pálfi István Ösztöndíj 2021- pályázati kiírás
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány ösztöndíj pályázatot hirdet a területfejlesztéshez, kiemelten a határon átnyúló fejlesztésekhez, EGTC-khez kapcsolódó témakörben a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, és az Edutus Egyetem szervezésben való közreműködésével.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro