A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2019/2020-as tanév második félévében. Jelentkezési határidő: 2019. október 23. szerda, 16:00 óra.
Jelen pályázati felhívás céljaa hallgatók egy félévre (5 hónap), valamint 1 hónapra terjedő részképzési mobilitásának támogatása a 2019/2020-as tanév II. félévében, az intézményközi együttműködésekben résztvevő felsőoktatási intézményekben. Ezek jegyzéke jelen felhívás mellékletét képezi.
A Sapientia EMTE a teljes szemeszteres részképzésekben részt vevő hallgatók partneregyetemen végzett tanulmányait (tantárgyak elismerése, tanegységek /kreditek/ beszámítása), a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, valamint a Sapientia EMTE hallgatói mobilitási szabályzata vonatkozó előírásainak megfelelően elismeri, a partner intézmény által kibocsátott igazolásoknak megfelelően. A teljes féléves részképzési lehetőséget elnyert hallgatóknak vállalniuk kell minimum 15 kredit megszerzését a partnerintézmény keretében.
Az 1 hónapos részképzés célja a hallgatók tudományos tevékenységének támogatása, a szakdolgozat, disszertáció, TDK dolgozat stb. előkészítésének elősegítése a partner intézmény valamely tanszékének keretében. A hallgatók 1 hónapos részképzésre való kiutazása a fogadó intézmény valamely oktatója által aláírt befogadó nyilatkozat nyomán lehetséges, amelynek egyeztetése a saját témavezető tanár vagy a felelős szakkoordinátor közreműködésével történik. A befogadó nyilatkozatnak tartalmaznia kell a tervezett tevékenység rövid leírását.
2. A pályázattal elnyerhető támogatás
• A 2019/2020-as tanév II. félévében elnyerhető támogatás havi 150.000 Ft ösztöndíjat, valamint a tandíj térítését tartalmazza, a partnerintézménnyel megkötött megállapodás szerint.
• A megítélt ösztöndíj a partnerintézményhez kiküldött hallgatók teljes költségét hivatott fedezni, ide értve az utazási, a szállás, a kötelező egészségügyi biztosítási stb. díjakat és a megélhetési költségeket. Az ösztöndíj folyósítása két részletben történik: az ösztöndíj 80%-a a kiutazást megelőzően, 20%-a pedig az elszámolást követően.
• Amennyiben valamely partnerintézménnyel megkötött megállapodás egyéni tandíjbefizetést ír elő, a hallgató a tandíjnak megfelelő összeget is ösztöndíj formájában kapja kézhez, és a bizonylatolt tandíj befizetési kötelezettség őt terheli. Ellenkező esetben a tandíjbefizetés intézményi szinten kerül rendezésre.
3. Pályázati feltételek
A pályázó olyan alapképzésben vagy mesteri képzésben részt vevő hallgató lehet:
• aki aktív hallgatói jogviszonyban van a Sapientia EMTE-vel, vagyis a folyó tanévben beiratkozott, aktív félévre regisztrált a Neptun rendszerben és Tanulmányi szerződést kötött a szakkoordinátorral való egyeztetés szerint. Kizárólag azon a képzési cikluson belül megvalósuló mobilitásra lehet pályázni, amelyre a hallgató a pályázás pillanatában be van iratkozva.
• akinek a tervezett részképzési program beilleszkedik a tantervébe;
• aki eleget tesz a kari Erasmus Bizottság által meghatározott egyéb pályázati követelményeknek.
• 1 hónapos részképzés esetén a hallgató köteles – a témavezető tanára vagy a felelős szakkoordinátor közreműködésével és ellenjegyzésével – egyénileg beszerezni a fogadóintézmény által kiállított befogadó nyilatkozatot, amit a szerződéskötés időpontjáig kell benyújtania a kari Erasmus koordinátorhoz.
• Kiegészítő éves hallgató nem pályázhat Makovecz ösztöndíjra.
• Azon partneregyetemeken megvalósuló részképzésre lehet pályázni a hallgató szakja szerinti tudományterületen, amelyekkel egyetemünknek van intézményközi megállapodása (ezek jegyzéke itt található).
• A pályázatokat a kari Erasmus Bizottság bírálja el. A Bizottság pozitív döntése nem jelenti automatikusan az ösztöndíj folyósítását, ahhoz a támogatási szerződés megkötése szükséges. Nem köthető támogatási szerződés olyan hallgatóval, aki nem teljesítette a tervezett kiutazása előtti teljes tanulmányi időszakra vonatkozó minimális kötelezettségeit. Ha a támogatási szerződés megkötése után, annak érvényességi idején belül megszűnik a hallgatói jogviszony, akkor a támogatási szerződés érvényét veszíti.
• A hallgató jogosult a mobilitás időtartama alatt mindazon anyagi juttatásokra, amelyek korábbi tanulmányi eredményei alapján vagy egyéb jogcímen megilletik (pl. tanulmányi ösztöndíj, szociális ösztöndíj), ugyanakkor köteles minden, a Sapientia EMTE-vel szembeni pénzügyi és egyéb tartozását (tandíj, egyéb adminisztratív díjak, könyvtári kölcsönzés stb.) kiutazása előtt rendezni.
4. A pályázathoz csatolandó kötelező és opcionális dokumentumok:
1. Pályázati űrlap. A formanyomtatvány letölthető innen, elektronikusan kitöltve, papír alapon, aláírva kell benyújtani. A részképzéshez választható felsőoktatási intézmények listája itt található.
2. Szakkoordinátori vagy témavezetői ajánlólevél.
3. Érvényes személyi igazolvány másolata; nem román állampolgárok esetén szükséges az érvényes tartózkodási/letelepedési engedély másolata is.
4. Curriculum Vitae – Europass formátumban (https://europass.cedefop.europa.eu/hu).
5. Motivációs levél – magyar nyelven.
6. opcionális: Tudományos tevékenységre vonatkozó dokumentumok másolata: pl. TDK-n vagy más tanulmányi versenyen való részvétel igazolása; publikációk esetében a publikáció első és utolsó oldalának, valamint a megjelenés helyéül szolgáló folyóirat, kötet első oldalának másolata; más szakmai tevékenységről szóló igazolás, oklevélmásolat.
7. opcionális: Társadalmi tevékenységet igazoló dokumentumok másolata: pl. önkéntesség, Erasmus tevékenységek szervezésében való részvétel, az egyetem érdekében végzett munka stb.
A pályázathoz az összes nem opcionálisnak jelölt dokumentum benyújtása kötelező.
A pályázati anyagot nyomtatott formában, egy példányban kell benyújtani a kar Erasmus koordinátorának. Hiányos pályázat nem vehető figyelembe. Aláírás hiánya, adatok hiánya, beadási határidő elmulasztása kizáró ok lehet. Az iratok pótlására a pályázati határidő lejártáig van lehetőség.
A pályázat meghirdetésével egyidejűleg a karok közzéteszik a kari honlapokon és hirdetőtáblákon a pályázat további kari feltételeit (pl. szóbeli meghallgatás kiírása) és a bírálati szempontrendszert.
5. A teljesítendő követelmények:
Teljes féléves (5 hónapos) tanulmányi részképzésesetén a mobilitási időszak megkezdése előtt a hallgató, a Sapientia EMTE és a fogadó intézmény között háromoldalú Tanulmányi szerződés jön létre, amely a hallgatói támogatási szerződés kötelező mellékletét képezi (modell szerint vagy a befogadó intézmény által előírt formanyomtatványon). Teljes féléves részképzés esetén a Sapientia EMTE félévente 30 kredit teljesítését írja elő hallgatóinak a partner egyetemen, amelyek kiszámításakor a Sapientia EMTE tantervében szereplő megfelelő tárgyak kreditszámát, illetve az elismert tárgyak kreditszámát kell tekintetbe venni, függetlenül attól, hogy a partnerintézmény tantervében hány kredites az adott tárgy. Amennyiben a Makovecz hallgatói mobilitási programban részt vevő hallgató a fogadó intézményben nem teljesít egy egyetemi félévben minimálisan 15 ECTS értékű tárgyat az elismert kötelező, opcionális és fakultatív tárgyakból a Sapientia EMTE adott szakjának és évfolyamának tantervében szereplő kreditértékben, a kapott ösztöndíjat a Vezetőtanács által megállapított mértékben vissza kell fizetnie. A részképzési időszak végét követően a hallgatónak 2 héten belül be kell nyújtania a kari Makovecz koordinátorhoz a fogadó intézmény Makovecz programért felelős vezetői által aláírt részvételi igazolást (modell szerint), valamint az elért tanulmányi eredményeket tartalmazó hivatalos tanulmányi igazolást (kreditigazolás, Transcipt of Records).
Az 1 hónapos részképzés esetében a mobilitási időszak megkezdése előtt a hallgató köteles a fogadó intézmény képviselői által aláírt befogadó nyilatkozatot (modell szerint) benyújtania, amely a támogatási szerződés kötelező mellékletét képezi. A hazatérést követően a hallgatónak egy héten belül be kell nyújtania a kari Makovecz koordinátorhoz a fogadó intézmény Makovecz programért felelős vezetői által aláírt részvételi igazolást (modell szerint), valamint egy írásos beszámolóta részképzés során végzett tevékenységeiről (pld. kutatási eredményeiről, a szakdolgozat vagy TDK dolgozat elkészítésében történt előrehaladás stb.), amelyet a fogadó intézmény képviselőjének, valamint a Sapientia EMTE részéről a témavezető tanárnak vagy szakkoordinátornak kell ellenjegyeznie.
Jelentkezési határidő: 2019. október 23. szerda, 16:00 óra.
Jelentkezni Sulyok Kármen kari Erasmus-koordinátornál lehet munkaidőben.
Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.
Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.
Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.
Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.
Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.
Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.
OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.
OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.
Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.
Megünnepelték az Egyetem Napját a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, az első tanévnyitó évfordulóját idén Kolozsváron ünnepeltük meg.
Egyetem Napja a Kolozsvári Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, ennek ünnepe a idei évben pedig a Kolozsvári Kar ad otthont az ünnepi rendezvénynek.
Légy a Sapientia Kolozsvári Karának arca 2019 őszén!
Kedves Hallgatónk! 2019 októberében egyetembemutató körútra indulunk Erdélyben, és Téged várunk, hogy légy a Sapientia arca!
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2019/20-as tanév II. félévében
A pályázat leadási határideje: 2019. október 7., hétfő, déli 12 óra.
Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA107)
Benyújtási határidő: 2019. október 7. hétfő, 15 óra.
VII. Jog és irodalom szimpózium a kolozsvári Sapientián
A Jogtudományi Intézetünk és az MTA TK JTI Interdiszciplináris jogi kutatások csoportja által szervezett eseményre pénteken, szeptember 20-án kerül sor.
Szeptember 17-én nyitja az új tanévet a Kolozsvári Kar
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ünnepségre szeptember 17-én, kedden 12 órától kerül sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Karunk dékánja a magyar napokon
Dr. Tonk Márton a Rendszerváltás 30: Ilyenek voltunk… Rendszerváltás a fiatalabb generációk szemszögéből kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Médiatörténeti kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalotában
2019. augusztus 29-én, csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket a Schnedarek Ervin amatőrfilmes hagyatékából készült kiállítás megnyitójára.
Az eXtremeMan Nagyatád versenyen szaladt újabb maratont dékánunk, váltóban
A 3030-as rajtszámú csapat tagjaként futotta le augusztus 10-én a 42,2 km-es távot dr. Tonk Márton.
Őszi felvételit hirdet a Sapientia: szeptember 5-től várjuk az iratkozókat a Kolozsvári Karon
Nemrég zárult a nyári felvételi, a fennmaradó tandíjmentes és tandíjas helyekre lehet iratkozni szeptemberben.
Filmvetítések a Sapientián – 10. Kolozsvári Magyar Napok
Ingyenesen filmvetítések, illetve kiállítás és kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket augusztus 20–24. között a Kolozsvári Karon.
Találkozzunk a 30. Tusványoson!
A Sapientia EMTE 2019-ben is sátrat ver a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, július 24-én, szerdán karunk oktatói és diákjai mutatkoznak be előadásokkal.
Újraforgatják a Sapientián az 1921-es Drakula-filmet
Hallgatóink a celluloid workshop folyamán a Drakula halála c. film remake-jén dolgoztak a 2018/2019-es tanévben.
Pótfelvételi a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Kolozsvári Kar doktori iskolájába 2019. július 25., csütörtökön 16 óráig lehet jelentkezni.
Hamarosan startol a felvételi
Összesen 150 helyet hirdet meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara: 88 ingyenes, valamint 62 költség-hozzájárulásos helyre lehet iratkozni 2019. július 13-tól.
Fesztiválos SapExperience – kiköltözünk a VIBE-ra
Július 4–7. között külön helyszínnel várunk, de Csernobil, szólásszabadság, fotózás, geopolitika vagy épp külföldi munkavállalás témában is lesznek előadásaink.
First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
2019. június 27-én, csütörtökön 17 órától filmekkel, fotókiállítással, illetve álló- és mozgóképes installációkkal várjuk az érdeklődőket.
Partnerkapcsolati megállapodást kötött Budapest II. kerülete és több kolozsvári magyar szervezet
A Sapientia részéről karunk dékánhelyettese, dr. Szenkovics Dezső volt jelen.
Fejlemények a tervezett néptáncművészeti szak kapcsán
A szak tervezett indítása objektív, adminisztratív okok miatt késik.
Álláshirdetés: teljes munkaidős takarítói állás
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karához tartozó Lupán Ernő Alapítvány takarítói állásra hirdet versenyvizsgát. Jelentkezési határidő: 2019. július 1, hétfő, 16 óra.
Elkészült a IX. Kari TDK összefoglaló videója
A 2019. május 15–17. között megszervezett IX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.
Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019/2020-as tanévben
A pályázatot legkésőbb 2019. július 12., péntek éjfélig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.
Bagolylest szervezünk a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a könyvtárunk június 11-én, kedden. Reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.
Sikeres szereplés a IX. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
Az ötfős csapatunk negyedik helyen végzett.
Meghosszabbított jelentkezési határidő a részmunkaidős takarítói állásra
A Kolozsvári Karhoz tartozó Lupán Ernő Alapítvány által hirdetett állásra június 14-én 16 óráig lehet jelentkezni.
Sikerek a FOCUS fotóversenyen
A diákoknak megszervezett országos fotóriportversenyen Fazakas Bence és Karácsony Ákos is díjat nyert. A kiállításra 2019. május 17-én került sor.
Bocskai-díjat adományozott Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak a Sapientia
A május 24-én zajló díjátadót a Magyar politikai enciklopédia bemutatója előzte meg a kar dísztermében.
Könyvbemutató és díjátadó a kolozsvári Sapientián
A május 24-én 11 órakor kezdődő eseményen a Magyar politikai enciklopédia bemutatójára, majd a Bocskai-díj átadására kerül sor.
Különleges filmbemutató a szovjet fogságról a kolozsvári Sapientián
Május 24-én, pénteken 18 órától a Kárpátaljai tragédia című film bemutatójára kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dísztermében.
Miért sétálnak a szobrok? – többek között erre is válaszoltak a TDK-n
Négy tagozatban tartottak bemutatókat az egyetemisták, különböző témaköröket körbejárva május 15–17. között Kolozsváron.
Műhelykonferenciát szervez a Kari TDK péntekén a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.
Izgalmas előadások, művészeti alkotások a IX. Kari TDK-n
Szó lesz például a béranyaság jogi vonatkozásairól, tanúvédelemről, a helyi zsidó közösségről vagy épp a V4-ről is, és különböző fotósorozatok, filmek kerülnek bemutatásra.
Kari kancellárunk könyvbemutatója a Bocskai-házban
A Scientia Kiadóval közösen szervezett esemény Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című kötetének bemutatója.
DURAY MIKLÓS: Társadalomépítés és önkormányzatiság a felvidéki magyar közösségben
Az Egyetemi Esték rendezvénysorozat vendégeként tart előadást a felvidéki politikus, író, egyetemi oktató.
Volt sapientiás hallgató a Cannes-i Filmfesztivál listáján
A Filmművészet, fotóművészet, média szakon tanult Moldovai Katalin, aki a Metropolitan Egyetem mesterképzésén készített diplomafilmjével került a filmfesztivál programjába.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
2019. május 8-án, szerdán délelőtt a Sapientia hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást Magyarország miniszterelnöke.
Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben
A benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök déli 12 óra.
Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására a 2019/20-as tanévben
Benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök, 12 óra.
Elhunyt Ambarus-Egyed Róbert egykori kollégánk
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának munkaközössége szomorú szívvel búcsúzik Ambarus-Egyed Robitól, egykori kollégától, baráttól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!
Videóval mutatjuk be a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumunkat
Aki nem járt még az Erzsébet/Emil Racoviță u. 30. szám alatti épületben, az most hallgatóinkkal tehet egy virtuális sétát.
A magyar film napja Kolozsváron – filmvetítés a Sapientián
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa ingyenes filmvetítést szervez április 30-án, a magyar film napján a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Műhelykonferenciára kerül sor májusban a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Jelentkezési határidő: május 6.
Ott voltunk a bécsi maratonon
Sapientiás színekben szaladta le a 42,195 kilométeres távot karunk dékánja, dr. Tonk Márton egyetemi tanár a 2019. április 7-én, vasárnap megszervezett 36. Vienna City Marathonon.
Rövidített könyvtári nyitvatartás április 8–12. között
Szeretnénk felhívni minden olvasó figyelmét, hogy április második hetén a Tonk Sándor Könyvtár 10–18 óra között, rövid programmal várja az olvasni vágyókat.
Konferencia a legfrissebb környezeti kutatásokról a kolozsvári Sapientián
2019. április 3–6. között zajlik a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A konferencia magyar és angol nyelven zajlik.
Dr. Varga Csaba előadása: A jogi kultúrák és összehasonlító tanulmányozásuk – mit tanulhatunk egymástól, és magáról a jogról?
Az előadásra 2019. április 2-án, kedden 18 órától kerül sor az A105-ös teremben.
Tájékoztató előadás digitális szakirodalmi hozzáférési lehetőségekről
Március 27-én, szerdán 14:30-tól az Akadémiai Kiadó munkatársai tartanak tájékoztatót a B301-es teremben.
Idén is szervez felvételi előkészítőt Média Tanszékünk
A Sapientia EMTE Média Tanszéke felvételi előkészítőt tart április 26-án, pénteken a Filmművészet, fotóművészet, média szak idei nyári felvételijére.
Irány Kolozsvár! – Nyílt Napok a Sapientia Kolozsvári Karán
2019. április 11–12. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni!
Újra felvételit hirdetünk a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
Közösen írt ki pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni 2019. március 27., szerda 16 óráig lehet.
Pitchfórum 2019 a Média Tanszék hallgatói számára – felhívás
A fórum célja a hallgatók kreatív munkájának az ösztönzése azáltal, hogy a legjobb tervek megvalósítását az egyetem kiemelten támogatja. A jelentkezési határidő április 28.
A határvédelem évszázadai Székelyföldön – könyvbemutató a karon
A március 19-ei könyvbemutatón Nagy József szerkesztő, Ladó Árpád-Gellért szerző beszélget, házigazda dr. Murádin János Kristóf kari kancellárunk.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj
Az egyetem Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként.
Ügyintézőt és kapust keres a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Jelentkezési határidő: 2019. március 21., 13 óra.
Állásinterjúra csak az előválogatáson sikeresen átesett jelentkezőket hívjuk be.
Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató és beszélgetés
Március 6-án ismét nyitott ajtókkal fogadtuk a hallgatókat az Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató estjére.
Erdély-szintű biológiaverseny a kolozsvári Sapientián
Több mint hatvan diák nevezett be a Herman Ottó-biológiaverseny 2019. március 2-án, szombaton megszervezett erdélyi fordulójára.
Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/2020-as tanév)
Jelentkezés 2019. március 20-ig
Egyetemi Esték-előadás pályázatokról Nagy-Imecs Péterrel
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék meghívottja az A303-as teremben tart előadást 2019. március 7-én, 19 órától.
Elérhető online a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 c. dokumentumfilm
A dokumentumfilmet a Jogtudományi Intézetünk tette közzé YouTube-csatornáján.
Két hely üresedett bentlakásunkban
Március 1-es beköltözéssel vannak kiadó helyeink két lány számára bentlakásunk két- és háromágyas szobáiban. Érdeklődni a Kar könyvelőségén lehet 9–15 óra között.
Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – 2022
A verseny a magyarul tanuló VII–VIII. osztályos biológiakedvelő iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig.
Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés – 2019
Ha a Kolozsvári Karon tanulsz, és érdekel, mit is jelent az Erasmus+, várunk 2019. március 6-án, szerdán 18 órától az A303-as teremben!
Recsk, a magyar Gulag – kiállításmegnyitó, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Sapientián
A rendezvény 2019. március 1-én, pénteken 18 órakor kezdődik a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Kolozsvár az idei Bocskai-zarándoklat első állomása
Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, karunk látja vendégül őket február 22-én, pénteken. Koszorúzás a Bocskai-háznál 12:30-tól.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
Nappali tagozatos képzésben részt vevők jelentkezhetnek.
Diákképviselők megválasztása
A meghirdetett pozíciókra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje február 21.
Néptáncművészeti szak indítására készülünk
A képzés együttműködésben jön létre két neves budapesti intézménnyel, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával.
Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2019
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Kolozsvári Karon. Február 14-én vehettek részt az eseményen.
Április végéig lehet jelentkezni a bűnügytörténeti konferenciára
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete október 10–11. között szervezi meg az eseményt.
Lehet készülődni a IX. Kari TDK-ra
2019. május 15–17. között zajlik az idei konferencia, különböző témájú dolgozatokkal és művészeti alkotásokkal is lehet jelentkezni.
Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron – 2019
Biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló VII. és VIII. osztályos általános iskolások jelentkezhetnek.
Felvételit hirdetünk a 2019-es hangmester felnőttképzésre
Negyedik alkalommal indítunk államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést. Iratkozni február 8-ig lehet.
Temesváron tart előadást karunk dékánja
Január 23-án 17 órától lesz dr. Tonk Márton egyetemi tanár Hogyan tovább Eurábia? Migráció és emberi jogok című előadása.
PÁLYÁZAT főállású oktatók számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem...
Pályázati felhívás tudományos eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet főállású oktatói számára.
Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság székházában
A 2019. január 23-ai konferencián karunk oktatói is részt vesznek.
Megnézhetők a Média Tanszék konferenciáján készült videók
Az Intermediality Now: Remapping In-betweenness konferenciára 2018. október 18–20. között került sor karunkon.
Magyarországon is valós továbbtanulási alternatívát jelent a Sapientia EMTE
Népszerűnek bizonyult standunk a Budapesten megszervezett 19. Educatio szakkiállításon.
Találkozzunk a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2019. január 10–12. között várunk minden érdeklődőt Budapesten a Hungexpo A csarnokában!
Diákjaink sikerei a 14. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A 2018. november 17-én Veszprémben megszervezett filmfesztiválon több sapientiás diákot is díjaztak.
Az örökmozgó terei – Bodó Barna 70. születésnapjára
A december 18-ai kötetbemutatónak Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa ad otthont.
XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia
A 2019. április 3–6. közötti konferencia szervezői a Környezettudomány Tanszékünk és az EnviroScientia Egyesület.
Mikulás-napi könyvturi és megbocsátásnap
A Tonk Sándor Könyvtárunkban december 6-án várunk titeket, hogy örökbe fogadjatok egy könyvet!
Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Intézetünknél
December 13-án 17 órától várunk minden érdeklődőt!
Otthont adunk a Magyar kisebbségi közösségek: küzdelmek és lehetőségek c. konferenciának
2018. december 5., szerda 11 óra, Hunyadi Mátyás díszterem
Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2018/19-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban (Ukrajnában) megvalósuló oktatási és képzési...
Ezüst Akadémián dr. Szenkovics Dezső egyetemi adjunktusunk
Dékánhelyettesünk India, a feltörekvő nagyhatalom? témában tart előadásokat.
Volt diákjaink sikere a Docu Art Fest dokumentumfilm-szemlén
Bán József nyerte el a nagydíjat, László József alkotását a legjobb vágásért jutalmazták.
Magyar Tudomány Napja Erdélyben: Fejezetek Erdély jogtörténetéből
Sapientia EMTE JTI, Tordai út 4. szám, B301-es terem; 2018. november 20., kedd 17 óra
Elhunyt D. dr. Pap Géza, az EREK volt püspöke
2018. november 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt D. dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro