Október 4–8. között zajlik a Filmtettfeszt 23. kiadása amihez az idén is számos formában kapcsolódik a Média Tanszékünk.
A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg. A rendezvény célja az volt, hogy friss magyar filmeket nézhessen a kolozsvári közönség – olyan alkotások kerültek bemutatásra, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor a szervezők bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot is akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősödött a program erdélyi vonulata: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.
Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, konferenciák, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A fesztivál, mint minden évben idén is bőséges kínálattal várja az érdeklődőket, ezek közül ajánlunk néhányat.
A Filmtett Egyesület csapatából álló előzsűri idén nyolc dokumentumfilmet válogatott a fiatal erdélyi magyar filmesek kilencedik alkalommal megszervezett versenyébe, a Filmgaloppba.
Íme a versenybe került filmek a rendező neve szerinti betűrendben, a rendező születési helye, a befejezés éve, az időtartam és a gyártó feltüntetésével:
A Filmgaloppra a tavalyi fikciós verseny után ezúttal 2021. január 1-je óta készült élőszereplős vagy animált, de a valóságot rögzítő alkotásokat lehetett nevezni, amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer) nagyrészt erdélyi alkotók és javarészben erdélyi helyszíneken készültek.
A verseny a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle alatt, október 4. és 8. között zajlik. A filmeket öt napig online is elérhetővé teszik a fesztivál honlapján. A filmeket szakmai zsűri bírálja el, az online zajló közönségszavazás pedig október 6-án éjfélkor zárul. Eredményhirdetésre a fesztivál záróünnepségén, október 7-én kerül sor. Részletekért érdemes visszatérni a fesztivál honlapjára!
Erdély elsősorban dokumentumfilmes ábrázolásairól szóló konferenciát szervez a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Film és Média Intézete, az Apertúra Magazin, valamint a Filmtett Egyesület a 23. Filmtettfeszt keretében, október 6-án és 7-én, Kolozsváron.
A hazai és magyarországi elméleti szakemberek és gyakorló filmesek által tartandó előadások pénteken, október 6-án kezdődnek a BBTE aulájában, majd a Művész moziban folytatódnak. Az eseménysorozat panelbeszélgetéssel zárul.
A konferencia keretében két oktatónk is előad, Blos-Jáni Melinda Romániai magyarokról készült riportok, mint emberi jogi diskurzusok a FEKETE DOBOZ független videófolyóiratban (1988–1996) című előadása október 7-én 12:00 órától, és Lakatos Róbert Az Erdély-sztereotípiák elleni lázadás erdélyisége filmjeimben c. előadása szintén október 7-én, 12:40-től lesz meghallgatható.
A konferencia részletes programja, valamint a tervezett előadások absztraktjai itt érhetőek el.
Október 5-én, 15:00 órai kezdettel egy másik minikonferenciára is sor kerül a fesztivál keretében. A konferenciának a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara ad otthont, a téma pedig: milyen jövő/oktatás/védelem lehetséges a digitális korszakban?
Az információs társadalom terjedésével a valóság érzékelésének egyre fontosabb eleme a digitális rétegeken keresztül való tudásszerzés és -megosztás. A jövőben egyre több digitalizálódó társadalmi alrendszerben, az oktatásban, az egészségügyben, a munka világában válik megkerülhetetlenné a tudatos médiahasználat. A mesterséges intelligencia fejlődésével a médiatudatosság kihívásai hatalmas szintet léptek előre, gyermekeinknek egy egyre összetettebb, egyre fontosabb digitális világban kell boldogulniuk.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberei konferenciasorozatukban a legfrissebb kutatási eredményeket, tapasztalataikat, a várható kihívások megoldási javaslatait osztják meg az erdélyi hallgatósággal a kölcsönös tanulás érdekében.
A konferencia keretében oktatónk, Kassay Réka is előad. A nézett mese is mese (?) Hogyan alakíthatjuk pozitívan a gyermekek rajzfilmnézési szokásait? c. előadására október 5-én 15:30-tól kerül sor.
A konferencia részletes programja itt érhető el.
Október 8-án, a kolozsvári Művész moziban, 12:30 órai kezdettel először láthatja a közönség a 2023. július 30. és augusztus 10. között megszervezett nyári alkotótáborban készült rövidfilmeket, amelyeket román felirattal, több alkotó jelenlétében kerülnek vetítésre a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében.
A táborban készült filmek rendezői közül néhányan volt vagy jelenlegi hallgatóink (Budrala Sára, Farkas Ágnes Anna, Fazakas Lehel, Incze Kata), továbbá jelenlegi hallgatóink rendezőasszisztensként (Szántai Kristóf), illetve vágóként (Rokaly Balázs) dolgoztak a workshop filmjein.
A vetítés programja és további információk itt.
És végül, de nem utolsó sorban, oktatónk, Lakatos Róbert legújabb egészestés dokumentumfilmje a Ki kutyája vagyok én? is újra vetítésre kerül a fesztivál keretében, október 8-án, 14:00 órától a kolozsvári Győzelem/Victoria moziban.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 14.
Farkas Anna Ágnes több sapientiás diákkal egyetemben a 19. Filmtett Workshopon alkotott a nyár folyamán.
III. Magyar Jogi Könyvszalon a Sapientia EMTE részvételével
A szakmai és tudományos vitákhoz, a szellemi gyarapodáshoz jogászi és nem jogászi világban egyaránt nélkülözhetetlen a szakirodalom ismerete és a megfelelő fórumok megteremtése.
KÖNYVBEMUTATÓ - Murádin János Kristóf Felejtésre ítélve. Erdélyi magyar civilek szovjet fogságban (1944–1953)
Az eseményre október 11-én 18:00 órától kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Ezt megelőzően 17:00 órától gyertyagyújtás a Házsongárdi temetőben.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 13.
András Kata, Táncművészet szakos hallgató táncoktatással töltötte a nyarát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 12.
Antal Eszter, Környezettudomány szakos hallgató a bajai terepgyakorlatáról mesélt.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 11.
Nyisztor Timea joghallgató Kovászna Megye Tanácsának jogi osztályán töltötte szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 10.
Both Bence, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak hallgatója a Magyar Protokollosok Országos Egyesületénél végezte nyári szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 9.
Szántai Kristóf, a Filmművészet, fotóművészet, média szak hallgatója a Magyar Egyetemi Filmdíj záró Workshopján és a Filmtett Workshopon vett részt a nyáron.
Kezdd velünk a karriered! - Gyakornoki program
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) 2023-ben is útjára indítja a gyakornoki programját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel és Babes-Bolyai Tudományegyetemmel partnerségben.
Jövőformálás - A fiatal nemzedékek médiatudatosságának helyzete és fejlesztése minikonferencia
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberei konferenciasorozatukban a legfrissebb kutatási eredményeket, tapasztalataikat, a várható kihívások megoldási javaslatait osztják meg az erdélyi hallgatósággal a kölcsönös tanulás érdekében.
Steve Zlatos tart online kurzust joghallgatóink számára!
A kurzusra 2023. október 23–28. között kerül sor.
Megjelent oktatónk, dr. Mira Marincaș Bazele fotografiei című könyve
Pályázati felhívás 21. századi társadalmi kérdésekkel foglalkozó tudományos művek kiadására
Leadási határidő: 2024. január 31.
Sapientia – 10 éve az Erasmus+ Programban! Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás
A pályázatok beküldésének időszaka: 2023. szeptember 25. hétfő déli 12 órától 2023. október 11. szerdával bezárólag.
Volt diákjaink is részt vettek a törökországi barlangi mentésben
Fábián Botond és Zsigmond Péter, volt hallgatóink is tagjai a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubnak, amely évek óta részt vesz a Taurusz-hegységben található Morca barlang kutatásában.
Külföldi kutatói ösztöndíjat kapott hallgatónk, Horváth-Kovács Mátyás
Horváth-Kovács Mátyás, másodéves hallgatónk a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok alapképzésen, elnyerte a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány "MCC Fellowship Program" nevű ösztöndíját!
Bemutattuk a Táncművészet szak végzőseinek vizsgaelőadását az idei Erdélyi Táncháztalálkozón
A hallgatók részleteket adtak elő a Táncos kalendárium című első végzős vizsgaelőadásból
Évkezdés a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán!
A tanévnyitó ünnepségre szeptember 19-én, kedden, 11:00 órától kerül sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
A digitalizáció és a munka-magánélet közötti egyensúlyról írt angol nyelvű cikket oktatónk, dr. Vallasek Magdolna
dr. Vallasek Magdolna, oktatónk a Jogtudományi Tanszéken, a román munkajog legújabb fejleményeinek kontextusában írt a digitalizáció és a munka-magánélet egyensúlyáról.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara pályázatot hirdet óratartásra tanársegédi minőségben a 2023/2024-es egyetemi tanév I. félévétől kezdődően
A pályázati dossziét elektronikusan kell beküldeni a piri@kv.sapientia.ro címre legkésőbb 2023. szeptember 11., 15 óráig.
Toamnă la Voroneţ: két mesteris záróvizsgafilm a Gura Humorului-i fesztiválon
42. alkalommal kerül megrendezésre a nagy múltú film-, diaporáma- és fotófesztivál szeptember 28–30. között.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 5.
Bogyor Róbert-Nataniel és társai a Környezettudomány szak második évfolyamáról Baján terepgyakorlatoztak.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 8.
Hannah Laura Howson jogászhallgató a Brassó megyei prefektúrában töltötte szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 7.
Szabó Erzsébet Zsófia jogászhallgató a nyárádszeredai önkormányzat jogi osztályán, valamint Kovács Róbert-Zsolt és Antal Szabolcs ügyvédeknél végezte szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 6.
Szőcs Brigitta jogászhallgató Esztelnek község önkormányzatánál töltötte szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 4.
Szabó Kriszta, Jog szakos hallgatónk Dobolyi Tünde ügyvédnőnél gyakorlatozott.
Volt hallgatónk, Salamon Orsolya kiállítása Válaszúton
A kiállítás megnyitója augusztus 6-án lesz a Válaszúti Református Egyházközség gyülekezeti termében.
Két mesteris vizsgafilmünk is versenybe került a 8. Câmpulung Film Festen
A fesztivált a Hasmatuchi Egyesület szervezi meg augusztus 11–15 között.
Sapientiás programok a 14. Kolozsvári Magyar Napokon
Filmvetítésekkel és kerekasztal-beszélgetésekkel várjuk az érdeklődőket a 14. Kolozsvári Magyar Napokon!
Sapientiás filmklub a Double Rise-on!
Augusztus 10–12. között a Kriza János Művelődési Házban tartunk filmklubot a fesztiválozók számára.
Torontóban mutatja be első nagyjátékfilmjét volt hallgatónk, Moldovai Katalin
Moldovai Katalin 2012-ben végzett a Kolozsvári Kar Filmművészet, fotóművészet, média szakon.
Lezárult a 2018-ban elkezdett Drakula halála című némafilm remake-projekt újabb forgatási etapja!
A Sapientia EMTE filmszakos diákjainak a Communitas Alapítvány által támogatott július 10–21. között zajló szakmai gyakorlatának filmforgatása során tragikus körülmények közt elhunyt Drakula! Vagyis leforgott a Drakula halála című elveszett magyar-osztrák-francia némafilm remake-jének utolsó fejezete.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 2.
Jánó Imre, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgatónk, valamint dr. Szenkovics Dezső dékán úr részt vettek a 22. Euroatlanti Nyári Egyetemen Hódmezővásárhelyen.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 3.
Jog szakos hallgatónk, Karácsony Levente, Kovászna Megye Tanácsánál végzi szakmai gyakorlatát.
Mit csinál egy sapientiás diák nyáron? - 1.
Az ELTE nyári egyetemének jogi szekcióján vettek részt hallgatóink.
ŐSZI FELVÉTELI 2023
Az őszi felvételire fennmaradt helyekre is felvételit hirdetünk! Iratkozni továbbra is online lehetséges.
Végzős hallgatóink fotókiállítása a Szabók bástyájában
Július 18-án, 15:00 órai kezdettel nyílik meg Halászy Kamilla, INITIATION / BEAVATÁS című kiállítása és Bende Helga TO BELONG című kiállítása.
Idén is ott leszünk Tusványoson!
2023. július 21-én találkozunk az Egyetemi Sátorban.
Vendégelőadók és műhelyfoglalkozások a Táncművészet szakon
Bemutatjuk, hogy kik voltak azok a vendégoktatók, akik az idei tanévben előadást vagy műhelyfoglalkozást tartottak a Táncművészet szakos hallgatóknak.
A tőzeglápokról publikáltak a Környezettudomány Tanszék oktatói
A Kutatási Programok Intézete és a Domus Hungarica Scientia et Artium által finanszírozott tanszéki kutatás eredményeit februárban publikálta a Springer kiadó.
Módósulnak a Filmművészet, fotóművészet, média szak felvételi időpontjai!
Az iratkozás új határideje július 13., a szóbeli vizsga új időpontja július 14–15., az írásbeli vizsga új időpontja pedig július 16.
Az Acta Universitatis Sapientiae első ízben kapott impaktfaktort (IF)
FELVÉTELI 2023
Információk a 2023-as felvételivel kapcsolatban.
Francia új hullámos filmek jeleneteit alkották újra a Média Tanszék hallgatói
A francia új hullám tantárgy keretében minden évben arra szoktuk kérni a másodéves hallgatóinkat, hogy készítsenek egy rövid remake-et valamelyik, számukra kedves új hullámos film egyik jelenetéből.
First cut 6
Június 30-án, 17:00 órától kerül ismét megszervezésre, immár hatodik alkalommal, a First Cut, ahol a Média Tanszék végzős hallgatóinak a munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
Megjelent a KáVéPONT Sapientia évadzáró epizódja!
Ezúttal Kovács Ábel (Filmtudomány mesterképzés, 1. év), Lukács Gergely (Filmtudomány mesterképzés, 1. év) és Kovács Bence Zsolt (Jogász életpályák mesterképzés, 1. év) mesélnek OTDK-s élményeikről.
Két filmmel is jelen vagyunk a Filmul de Piatra idei, 15. kiadásán
Nagy Márton Hanna & Flóra c. filmje, illetve Orbán Orsolya Kedves órákja egyaránt bekerült a a Piatra Neamț-i fesztivál versenyprogramjába.
Sós Timothy filmje a csehországi Blacksphere fesztiválon
A Suborbital a Javorník-i multimédia fesztivál rövidfilmes versenyszekciójában kerül bemutatásra.
Az f21 portálon közölt cikket volt hallgatónk, Sós Timothy
A cikk az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról (TIFF) szól.
Megjelent a Média Tanszék angol nyelvű tudományos folyóiratának 23. száma
A lapszám címe: Participatory Film, Ethical Proximity, and Mediated Immersion.
Elballagtak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának végzős diákjai
Június 17-én, szombaton zajlott a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ballagási ünnepsége, melynek alkalmával 9 szak 74 diákja vett búcsút az egyetemtől, köztük a táncművészet szak és a jogász életpályák mesterképzés első végzős évfolyamai.
MEF 2023 - záró workshop
Június 9-10-én került sor az idei Magyar Egyetemi Filmdíj záró workshopjára Budapesten, ahol tanszékünket 4 hallgató, Naphegyi Anna, Szántai Kristóf, Szilágyi Edvin és Zengő Benedek képviselte.
Világmárkák támogatják a Hangmester felnőttképzést!
Az Audio-Technica, a Genelec és az Audient hangtechnikai világmárkákkal köttetett szerződés.
Díjözön a XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának csapata III. helyezést ér el, valamint több különdíjat is bezsebelt.
Sapientiás filmek a TIFF-en 2023-ban is
Mesteris hallgatónk, Nagy Márton záróvizsga filmje bekerült a helyi filmek versenyébe, illetve oktatónk, Lakatos Róbert legújabb egészestés dokumentumfilmje is vetítésre kerül.
Portréival nyert első díjat Fülöp Laura Lilongó első éves hallgatónk
A BBTE Kommunikáció-, Közigazgatás- és Politikatudományi Kar által szervezett Média Napok keretében, a FOCUS fotóversenyen.
Bagolyles a Tonk Sándor Könyvtárban
Június 8-án reggel 8:00-tól egészen éjfélig.
Végzős középiskolásokat díjazott a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara!
A Báthory István Elméleti Líceum végzettjei közül idén ketten kerültek díjazásra.
Online is megtekinthető Robert C. Castel kolozsvári előadása
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívására dr. Robert C. Castel erdélyi származású, Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő Erdély hat városában tartott előadást.
Az Artéria nevű blog készített interjút volt hallgatónkkal, Nagy Norberttel.
Nagy Norbert a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon tanult.
Véget ért a XIII. Tudományos Diákköri Konferencia
A versenyen 55 résztvevő versenyzet 4 szekció 8 tagozatában.
A XIII. Kari Tudományos Diákköri Konferencia részletes programja
Megtekinthető a XIII. TDK részletes programja
Erasmus+ pályázati felhívások oktatási és képzési célú mobilitásra - 2023/2024
A pályázatok 2023. május 31., szerdával bezárólag nyújthatók be.
Jog a gyakorlatban - 4. hallgatói jogesetmegoldó verseny
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudomány Intézete 2023. május 5-7. között szervezte meg a „Jog a gyakorlatban - 4. hallgatói jogesetmegoldó tábor” c. hallgatói versenyt Kolozsváron.
Megjelent a Nemzetközi járat következő része!
Ezúttal az Európai integráció története és elméletei című tantárgyat ismerhetitek meg, amit dr. Murádin János Kristóf oktat.
Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2023
Határidő: 2023. május 28.
Álláshirdetés: titkár – Erasmus koordinátor
Jelentkezési határidő: 2024. március 25, hétfő, 12 óra
Munkaidő: napi 8 óra
Munkavégzés helyszíne: Kolozsvár, Tordai út 4 sz.
Álláshirdetés: technikus a Média Tanszéken
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara filmes-tévés stúdiójába keres technikust. Ha szeretnél fiatal, dinamikus és magyar környezetben dolgozni, ha szereted a kihívásokat és úgy érzed, van benned kreativitás, ha szeretsz és tudsz emberekkel dolgozni, ha vannak film- és hangtechnikával kapcsolatos ismereteid, akkor Te vagy a tökéletes jelölt!
Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezünk volt hallgatónkkal, Püsök Botonddal
Május 8-án, 18:00-tól a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás dísztermében.
Megjelent az Erdélyi Jogélet 2022/3. száma
Megjelent az Acta Universitatis Sapientiae, European and Regional Studies 22-es lapszáma
A lapszám az európai gazdaságok helyzetével foglalkozik, elsősorban a Covid-19 világjárvány utáni időszak kihívásait tartva szem előtt.
Megjelent Bakk Miklós egyetemi jegyzete Bevezetés a politikatudományba címmel.
A jegyzet elsődleges célja, hogy alapozó szintű, ugyanakkor átfogó és rendszerezett ismereteket nyújtson a politikatudomány területéről és az e területen használatos fogalmakról.
Új tankönyvet jelentetett meg oktatónk
dr. Fazakas Áron a Digitális filmhangrögzítés című egyetemi tankönyvét a kolozsvári Scientia kiadó gondozza.
Megérkezett a Nemzetközi járat legújabb része!
Ezúttal a Nemzetközi intézmények és szervezetek című tantárgyat ismerhetitek meg, amit dr. Murádin János Kristóf oktat.
Sapisok Brüsszelben - megjelent a KáVéPONT Sapientia legújabb része
Len Balázs, Keresztes Szabolcs, Sorbán Boglárka és Jánó Imre mesélnek a brüsszeli tanulmányi kirándulásukról.
Volt hallgatónk mesteris záróvizsgafilmje a Stanford Egyetem román filmekre fókuszáló fesztiválján
Sós Timothy Suborbital című alkotása a San Franciscó-i egyetem és a és New York-i Román Kulturális Intézet által szervezett The Romanian Film Festival keretében kerül vetítésre.
Lakatos Róbertet díjazták a Mediawave Fényírók Fesztiválján
A Ki kutyája vagyok én című filmjének bemutatója és a díjátadó április 27-én lesz a budapesti Cirko-Gejzír Filmszínházban.
A Kisebbségvédelem folyóiratban publikált elsőéves hallgatónk
Horváth-Kovács Mátyás A Dél-Tirolban és Romániában érvényes anyanyelvi jogok és azok alkalmazásának összehasonlító elemzése címmel jelentette meg tanulmányát.
Világrendváltás – útmutató a 21. századhoz
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására tart előadássorozatot Erdély nagyobb városaiban dr. Robert C. Castel Izraelben élő biztonságpolitikai szakértő.
Megérkezett a Nemzetközi járat második része!
Ezúttal a Politikai kommunikáció című tantárgyat ismerhetitek meg, amit dr. Toró Tibor oktat.
A Média Tanszék hallgatóit is díjazták az idei OTDK-n
Április 3–27. között 36. alkalommal került megszervezésre az Országos Tudományos Diákköri Konferencia, a magyar nyelvű felsoktatás legfontosabb tehetséggondozó fórumának számító és kiemelt jelentőségű szakmai rendezvénysorozata.
Volt hallgatónk, Dósa Csongor a Miniszterelnöki Kabinetiroda ösztöndíjasa
Csongor a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2023-as évfolyamának tagja.
Sapientiás eredmények a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szakosztályában
2023. április 3-5 között a Győri Szent István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar adott otthont a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának.
Felvételi előkészítőt tartanak a Táncművészet szak munkatársai!
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő Táncművészet szak oktatói személyes jelenléttel zajló felvételi előkészítőt tartanak 2023. április 28-án, pénteken.
EGYETEMI ESTÉK: "Mohács, 1526 - Rekonstrukció"
2023. április 26-án dr. Pap Norbert, az MTA doktora, s történeti földrjaz professzora tart előadást.
Nemzetközi járat címmel indítottuk el az új videósorozatunkat!
A videók célja, hogy bemutassák a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék tanárait és az általuk oktatott tantárgyakat.
Kisebbségek és biztonságpolitika – kerekasztal-beszélgetés
Az esemény április 4-én 19:00 órától lesz a Planetarium Caféban.
A mélypont vonzása: nemzetközi kapcsolatok és a nullpont fogalma
dr. Toró Tibor, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék oktatója lesz a felékért hozzászóló Romsics Gergely előadását követően.
A klímaváltozás tényeiről és hiedelmeiről szól a KáVéPONT márciusi része
Az új rész vendége dr. Poszet Szilárd egyetemi adjunktus, a Környezettudomány Tanszék vezetője.
Elkezdődtek a 2023-as államvizsgafilmek forgatásai
A Média Tanszék vágzős hallgatói hatalmas lendülettel fogtak neki az államvizsgafilmek forgatásának.
Egyetemünk is részt vett az EUSecure Téli Egyetemen
Tíz hallgató és három oktató képviselte az intézményt a görögországi Piraeusban.
Még egy hétig tart a jelentkezés a XIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciára
A TDK-ra való jelentkezés határideje 2023. április 3., 23:59.
Különdíjat osztottunk ki a Pénzmágus vetélkedőn
A Pénzmágus gazdasági-üzleti vetélkedő főszervezője a Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Mediawave Együttlét 2023
Az idén is részt vettünk a Mediawave kora tavaszi, diákzsűrinek szóló eseményén.
Jelen voltunk a XII. Regionális Környezetvédelmi Diákkonferencián
Mindmáig ez az egyetlen, kizárólag a környezetvédelmi problémákra irányuló szakmai középiskolai, diákközeli, iskolán kívüli, de ugyanakkor egy jól definiált oktatási célt megvalósító tevékenység.
Online felvételi előkészítő a Fotóművészet, filmművészet, média szak
2023. április 14-én (pénteken) délután, illetve április 15-én (szombaton) kerül sor az idei felvételi előkészítőre.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu
2023. március 15-én Varga Mihály adta át a magyar állami kitüntetéseket.
Középiskolásokkal közösen készítettek Petőfi-kisfilmet film szakos hallgatóink
Egyetemünk másodszor vett részt az Erdélyi Magyar Televízió által szervezett Forradalom utca 48. projektben, mely keretén belül együtt dolgoztunk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum három diákjával.
Németországi tanulmányi mobilitáson vettek részt jogász hallgatóink
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Central European Academy, valamint a Justus-Liebig-Universität Gießen, vagyis a Giesseni Egyetem közös szervezésében e három egyetem diákjai egyhetes szemináriumon vettek részt a Giesseni Egyetem rauischholzhauseni kastélyában.
Újabb szezonnal jelentkezik az NFI-filmklub
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara tavaly szeptemberben csatlakozott a Nemzeti Filmintézet (NFI) egyetemi filmklubhálózatához és 2023-ban újult erővel, még több magyar filmklasszikussal jelentkezik.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro