Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu
Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu
Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott dr. Lupescu Radu

A Novák Katalin Köztársasági Elnök által adományozott magyar állami kitüntetéseket Varga Mihály pénzügyminiszter adta át a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 15-én.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést kapott a Kolozsvári Kar oktatója, dr. Lupescu Radu, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék volt tanszékvezetője, egyetemi docens, az erdélyi magyar felsőoktatást és tudományos életet gazdagító, a helyi épített örökség feltárását és megőrzését szolgáló kutatói-oktatói munkája elismeréseként.

Szívből gratulálunk a kitüntetéshez!

Középiskolásokkal közösen készítettek Petőfi-kisfilmet film szakos hallgatóink
Egyetemünk másodszor vett részt az Erdélyi Magyar Televízió által szervezett Forradalom utca 48. projektben, mely keretén belül együtt dolgoztunk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum három diákjával.

Németországi tanulmányi mobilitáson vettek részt jogász hallgatóink
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Central European Academy, valamint a Justus-Liebig-Universität Gießen, vagyis a Giesseni Egyetem közös szervezésében e három egyetem diákjai egyhetes szemináriumon vettek részt a Giesseni Egyetem rauischholzhauseni kastélyában.

Újabb szezonnal jelentkezik az NFI-filmklub
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara tavaly szeptemberben csatlakozott a Nemzeti Filmintézet (NFI) egyetemi filmklubhálózatához és 2023-ban újult erővel, még több magyar filmklasszikussal jelentkezik.

,,A közoktatás sikere és gondja a felsőoktatásé is!” – beszámoló a XXXIII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulójáról
2023 március 4-én került megszervezésre a XXXIII. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulója.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés 2023
2023. március 9-én, csütörtökön 18 órától, a B301-es teremben

Kerekasztal-beszélgetés az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója alkalmából
Egy éve a világháború küszöbén címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Magyar Televízió.

Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás: szakmai gyakorlat mobilitás (2023 nyara) és tanulmányi mobilitás (2023/24-es tanév)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet az Európai Unió Erasmus+ Programjának támogatásával hallgatók számára szakmai gyakorlat mobilitáson való részvételre 2023 nyarán, és tanulmányi mobilitáson való részvételre a 2023/2024-es tanévben.

Magyar Egyetemi Filmdíj 2023
2023-ban harmadik alkalommal veszünk részt a Magyar Egyetemi Filmdíj programban.

Online előadást tart oktatónk, dr. Toró Tibor
Az előadás 2023. február 23-án 18:00 órától kezdődik online.

Együttműködési szerződést írt alá a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a Tabán Néptánc Egyesület
A szerződő feleknek sikeres együttműködést kívánunk!

Néptánc felsőfokon - Megjelent a KáVéPONT Sapientia legújabb epizódja!
A KáVéPONT Sapientia aktuális epizódjában Könczei Csongor egyetemi docens, a Táncművészet szak vezetője a romániai magyar néptáncmozgalomról mesél.

Felhívás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kolozsvárra kihelyezett doktori képzésére
Képzési és kutatási idő: 4 év Jelentkezési határidő: 2023. március 31.

Sapientia diákszemmel - beszélgetések a 2022-es Nyílt napokon
A 2022-es nyílt napokon arról kérdeztük a diákjainkat, hogy milyen az élet a Sapientián.

Kerekasztal-beszélgetés Marosvásárhelyen az orosz-ukrán háború kitörésének egyéves évfordulóján
Az Erdélyi Magyar Televízió és a Sapientia EMTE közösen szervez eseményt Egy éve a háború küszöbén címmel 2023. február 24-én, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi IncubCenterben.

Új kötetet publikált a Táncművészet szak egyik oktatója, dr. Könczei Csongor
A romániai magyar néptáncmozgalom története címmel jelent meg a Romániai Magyar Néptánc Egyesület oktatási segédjegyzet sorozatának 9. kötete.

Kiegészítő Erasmus+ pályázati felhívás oktatók és felsőoktatási munkatársak számára (STA és STT) a 2022/2023-as tanévben.
A pályázatok benyújtásának időszaka: 2023. február 13. hétfőtől 2023. február 24. péntek 15 óráig.

Gábor Áron-díjat vehet át dr. Bakk Miklós
Dr. Bakk Miklós politológus, karunk Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének docense a Székely Nemzeti Tanács 2022-es évre szóló Gábor Áron-díjának egyik várományosa.

Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2023
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Kolozsvári Karon.

Két volt hallgatónk is felvételt nyert a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamarába
2023. január 17-én Sinkó Péter és Kovács Regina, jog szakon végzett hallgatóink, felvételt nyertek a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamarába. Ennek kapcsán kérdeztük őket gyerekkorról, tanulmányaikról, a sapientiás évekről, jövőbeli terveikről.

Megjelent a Márton Áron-ösztöndíj a tehetséges külhoni magyar fiatalok tudományos-kutatói tevékenysége támogatására
A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. február 21., kedd déli 12.00 óra (közép-európai idő/CET/).

Angol nyelvű interjú készült dr. Veress Emőddel, a Jog tanszék vezetőjével
Veress Emőd jelenleg egy nemzetközi kutatócsoport tagja, amely a mesterséges intelligencia rendszerek és applikációk fejlesztésének jogi vonatkozásaival foglalkozik.

Volt hallgatónk, Püsök Botond filmjét díjazták a FIPADOC-on és a BIDF-en
A zsűri a Prix des Jeunes Européens (Young Europeans) díjjal ismerte el Botond munkáját.

Az országos kataszteri programmal kapcsolatban nyilatkozott oktatónk a Krónikának
dr. Sztranyiczki Szilárd, a Jogtudományi Tanszékünk oktatója a földmérési pontatlanságok lehetséges pereiről beszélt.

INTERMEDIÁLIS TALÁLKOZÁSOK
Kétnyelvű tanulmánykötettel köszöntöttük Pethő Ágnest, tanszékünk alapítóját.

Hármas fotókiállítás hallgatóink és vendéghallgatóink munkáiból
Január 13 és 22 között látogatható a tárlat a Szabók bástyájában.

Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram 2022/23-as tanév II. félévére szóló felhívása
A pályázati űrlap kitöltése és benyújtása, valamint a szükséges kötelező és opcionális iratok csatolása a Neptun webes felületén, a kérvény modulon keresztül lehetséges 2023. január 26 – február 20. között.

Kolozsvári látkép - megjelent a KáVéPONT első epizódja 2023-ban
A KáVéPONT Sapientia aktuális epizódjában Lupescu Radu egyetemi docens, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak oktatója, kolozsvári történész mutatja meg képeslapgyűjteményét.

Álláslehetőség: teljes munkaidős takarítói állás
Jelentkezési határidő: 2023. május 23. (kedd), 16 óra.

Erasmus+ hallgatói mobilitás pályázati felhívás Jog szakosok számára
A fizikai mobilitás periódusa: 2023. február 21-25., ebbe az utazási napok nem számítanak bele. Utazási napok: 2023. február 20. és 26.

Felhívás a Sapixel Nemzetközi Fotópályázatra
8. alkalommal hirdeti meg nemzetközi fotópályázatát Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara.

Erasmus+ pályázati felhívások - 2022/2023
Megjelentek a Sapientia EMTE első BIP (vegyes intenzív programok, Blended intensive programmes) pályázati felhívásai az Erasmus+ programon belül.

Ismét felvételit hirdet a Kolozsvári Karon működő Hangmester felnőttképzés
Online lehet iratkozni január 16-28. között a hangmester@kv.sapientia.ro e-mail címen.

Ismét megszervezik a Táncművészet szakos diákok féléves vizsgaelőadását
A félévet záró gyakorlati kollokvium 2023. január 13-án, 19:00 órától lesz a Kolozsvári Kar stúdiójában.

Találkozzunk a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon!
2023. január 12–14. között zajlik Budapesten a 23. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A Sapientia EMTE csapata a Hungexpo A csarnokában, a KT08-as standnál várja az oktatási kínálata iránt érdeklődőket.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására - 2023
Pályázni lehet a 2023. március 1. és december 31. közötti időszakban megrendezésre kerülő, rangos nemzetközi konferenciákon, művészeti fesztiválokon, illetve kiállításokon való személyes vagy online részvételre.

Pályázati felhívás tudományos, illetve oktatási kiválósági eredményekre megítélhető minősítési bérkiegészítésre - 2023
A pályázat benyújtásának határideje 2023. január 16., 16 óra.

Megjelent a Hunyadi János ösztöndíj 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterére vonatkozó felhívása
A pályázati adatlap elektronikus beadásának határideje: 2023. január 31., 23:59.

A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének közleménye
A Transtelex portálon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folyó akkreditált jogászképzéssel kapcsolatban a következő téves információk jelentek meg:

XIII. Kolozsvári Kari Tudományos Diákköri Konferencia
A XIII. Kolozsvári Kari Tudományos Diákköri Konferencia 2023. május 17–19. között kerül megszervezésre.

Karácsonyi műsorral jelentkezik a KáVéPONT Sapientia
Blos-Jáni Melinda és Lakatos Miska, a Média Tanszékünk oktatói kedvenc karácsonyi filmjeikről mesélnek.

Reakció a Transtelex portálon megjelent cikkre
A vonatkozó írás ,,Fejetlenség az erdélyi magyar felsőoktatásban: az állami képzés kárára erősödik a magyar kormány támogatásával a Sapientia" címen jelent meg 2022. december 15-én.

Gyászhír - elhunyt dr. Farsang Andrea, vendégoktató a Környezettudomány Tanszékünkön
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara megrendülve értesült vendégoktatónk 2022. december 13-i halálhíréről.

Fejlődik a Sapientia: tudományos rangsorba került, digitalizál, és új kart indítana
2012-ben vált a Sapientia EMTE a romániai nemzeti felsőoktatási rendszer szerves részét képező, törvénybe foglalt és akkreditált intézménnyé, 2022-ben viszont már ugyanennek a rendszernek megkerülhetetlen és figyelmen kívül nem hagyható intézményévé fejlődött mind az oktatás, mind a kiválósági kutatás, mind pedig a közösségi, társadalmi szerepvállalás tekintetében.

Idén utoljára vetítik a kolozsvári mozikban a Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmet
Az idei utolsó vetítés időpontja december 17. (szombat) 16 óra, helyszín a kolozsvári Művész mozi (Cinema Arta).

Két Sapientiás film a CineMAiubit 26. kiadásán
December 6. és 10. között került megszervezésre a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem diákfilm-fesztiválja.

foRMAtion zárókonferencia Brüsszelben
A 2022. november 29–30. között Brüsszelben lezajlott foRMAtion projektzáró rendezvénysorozaton a Sapientia EMTE képviseletében dr. Szenkovics Dezső, a projekt helyszíni koordinátora, és Török Ferenc, a Kolozsvári Karon működő Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék munkatársa, az azonos nevű kurzus egyik oktatója vett részt.

Domus Emléklappal tüntették ki oktatóinkat
Az elmúlt 25 év legsikeresebb Domus ösztöndíjasainak kitüntetésére a budapesti Domus 25 konferencián, 2022. november 28-án került sor.

Sapientiás eredmények a Price Media Law Moot Court Competition perbeszédversenyen
A Sapienta csapata idén a 8. helyen végzett a december 1–3. között megszervezett médiajogi perbeszédverseny Közép-Kelet-Európai döntőjében.

,,Ebbe sót tettünk, ugye?" - Szenkovics Dezső főzés közben mesél indiai útjairól a KáVéPONT Sapientia új epizódjában
Miközben készül az étel, Szenkovics Dezső arról mesél, hogy hogyan juthatott el két egyetemista srác Indiába a '90-es években.

Több mint 3500 magyar középiskolás ismerkedhetett a Sapientiával
Két év kihagyás után újra házhoz ment a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: felvételi tájékoztató körútján az ország magyar középiskolásaihoz látogatva adtak teret a képzéskínálatról és a sapientiás életről szóló kérdéseknek. A 2022. november 14–18. között tartó körút alatt a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok összesen közel 100 bemutatót tartottak meg.

Balázs Ferenc Ifjúsági Díjat nyert hallgatónk, András Bernadett
Az Országos Magyar Diákszervezet által meghirdetett Balázs Ferenc Ifjúsági Díj egyik nyertese harmadéves hallgatónk, András Bernadett, aki a XXV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott dolgozatával pályázott.

Diákból állampolgár: Érdekképviseletre tanítják a fiatalokat a Kárpát-medencében
Kétéves képzési programot indít partnereivel a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), európai uniós támogatással. Az Erasmus+ program finanszírozásában megvalósuló projekt lehetőséget ad többek között tanárok és közszolgálati tisztségviselők képzésére, valamint egy tudásközpont és információs portál létrehozására.

Karácsonyi könyvbemutató a Jogtudományi Tanszék szervezésében
Ötödik alkalommal szervez a Sapientia EMTE Jogtudományi Tanszéke karácsonyi könyvbemutatót.

EGYETEMI ESTÉK: Ukrajna a geopolitikai sakktáblán
2022. november 23-án dr. Molnár József a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense tart előadást

A Padovai Egyetemen tart vendégelőadásokat oktatónk, dr. Pethő Ágnes
dr. Pethő Ágnes november 21-én vendégelőadást tart a Kulturális Örökség, Archeológia, Művészettörténet, Film és Zene Tanszék meghívására a Padovai Egyetemen.

150 éves a kolozsvári magyar jogtudományi egyetemi oktatás
Az esemény 2022. november 17-én, csütörtökön, 18.00 órától lesz megtartva a Bocskai házban.

Újra házhoz megy az egyetem – erdélyi iskolákba látogatunk
Két év kihagyás után újra megszervezzük felvételi tájékoztató körútunkat, amely keretén belül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az ország magyar középiskolásaihoz látogat, így mutatva be a képzéskínálatot és a sapientiás életet. A 2022. november 14–18. között tartó körút során 50 települést keresnek fel, és közel 100 középiskolába látogatnak el a Sapientia EMTE hallgatóiból álló diákcsapatok.

A Jogtudományi Tanszék oktatóinak román nyelvű monográfiái nagy sikernek örvendenek
A bukaresti Hamangiu könyvkiadó gondozásában jelent meg Dr. Vallasek Magdolna Raportul juridic de muncă és Dr. Kokoly Zsolt Dreptul media european și român c. kötete.

A radonról adott interjút oktatónk
Hening Kinga, a Környezettudomány Tanszékünk oktatója a Kolozsvári Rádió Arcél műsorának volt a vendége.

Hét Sapientiás alkotás is bekerült az idei Pannonfíling versenyprogramjába
November 12-én tizennyolcadik alkalommal kerül megszervezésre a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó a veszprémi Expresszóban.

Sor került Dr. Veress Emőd MTA doktori védésére
A Jogtudományi Tanszékünk vezetője november 4-én a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett.

Kolozsváron is bemutatja új filmjét oktatónk, Lakatos Róbert
November 2-án 20 órától a Győzelem (Victoria) moziban vetítik a filmet.

Uncanny Intermediality - Nemzetközi filmtudományi konferencia
A konferencia az ,,Affective Intermediality. Cinema between Media, Sensation and Reality" kutatási projekt keretén belül került megszervezésre október 20–21. között.

Elindult a KáVéPONT Sapientia Podcast második évada!
Évadnyitó epizódunk vendége dr. Toró Tibor egyetemi adjunktus, aki a nyelvi önérvényesítésről és kisebbségi nyelvhasználatról beszél.

Ősz az Öreg-havason
A Környezettudomány Tanszék hallgatói és a Média Tanszék néhány „tiszteletbeli környezettudományos” hallgatója terepgyakorlatra ment az Öreg-havas legmagasabb csúcsáig (1826 m) és vissza.

Október 24. - az Egyesült Nemzetek Szervezetének világnapja
A világnap alkalmából összegyűjtöttünk néhány alapvető információt az ENSZ működéséről és felépítéséről.

A táncművészeti képzés helyzete a romániai magyar közoktatásban
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán működő Táncművészeti szak konferenciája.

Paul Lénárt kolozsvári származású kanadai producer tart workshopot a Média Tanszéken
A workshopok október 25-én és 26-án 18:00 – 21:00 óra között lesznek megtartva.

EGYETEMI ESTÉK: A só és a metán párhuzamos keletkezése
Újraindul az Egyetemi Esték rendezvénysorozatunk, melynek soron következő alkalma október 25-én, 18 órától lesz. Az előadást dr. Unger Zoltán (ELTE – Savaria Egyetemi Központ) tartja.

NFI Filmklub a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
A magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával egyetemünk Kolozsvári Karán is elindul az NFI filmklub. Az első alkalom október 19-én, 18:30-tól lesz a kar Hunyadi Mátyás Dísztermében.

Könyvbemutatót tart a Jogtudományi Tanszékünk: Várady Tibor - Mi legyen a bronz utazóórával?
Az eseményre 2022. október 19-én, szerdán 18 órától kerül sor a Bocskai-házban.

Hallgatóink megosztva kapták az idei Filmgalopp fődíját
Emellett a közönségdíjban és a két különdíjban is volt hallgatóink filmjei részesültek.

Megjelent oktatónk, dr. Zsigmond Andrea új kötete
A Környezettudomány Tanszék oktatója Adatfeldolgozás alapjai R-rel. Alkalmazások a környezettudományban címmel publikálta új könyvét.

Hallgatónk a sepsiszentgyörgyi Önkormányzati Gyakornoki programban
Sorbán Boglárka, másodéves hallgató a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakon, a sepsiszentgyörgyi Önkormányzati Gyakornoki programban végezte szakmai gyakorlatát.

A mi Dunánk - Clean Water Hungary
Szeptember 5. és 9. között megrendezésre került A mi Dunánk - Clean Water Hungary nevezetű projekt, a Magyar Ifjúsági Konferencia egyesület szervezésében.

A Temesvári Magyar Napokon tartott előadást oktatónk, dr. Toró Tibor
Szombaton, szeptember 24-én a Temesvári Magyar Napokon tartott előadást, Toró Tibor, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék oktatóka, Temesvári multikulturalizmus? A városban élő kisebbségek helyzete és jövője címmel.

Kolozsváron ünnepelte az Egyetem Napját idén a Sapientia
Idén is megszerveztük a már hagyományossá vált Egyetem Napja eseményt: szombaton, 2022. október 1-jén gyűltek össze a Kolozsvári Kar Hunyadi Mátyás dísztermében a meghívottak és az egyetemi közösség. Az esemény keretében a beszédeket követően díjak és kitüntetések átadására is sor került.

Professzionalizmus a kutatásmenedzsmentben és adminisztrációban

Volt hallgatónk, Nagy Márton filmjét díjazták a 30. Alter-Native filmfesztiválon
Az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon című rövidfilm kapta a legjobb regionális filmnek járó Schnedarek Ervin díjat.

Volt hallgatónk államvizsga-munkája Bukarestben kerül kiállításra
Tóth Hunor Jártam már itt, de nem ismernek című fotósorozata a DIPLOMA Show keretén belül lesz megtekínthető október 7. és 16. között a bukaresti Combinatul Fondului Plastic-ban.

Újraindul a Sapi-Mozi-Téka
Ebben az évadban a Nemzeti Filmintézet jóvoltából magyar filmklasszikusokkal is bővül a kínálat.

A varsói filmfesztiválon lesz oktatónk új filmjének világpremiere
Októberben a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozi be a nagyközönség előtt Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilmje.

A Kolozsvári Karra érkezik a MEDIAWAVE Karaván
Szeptember 22-én, illetve 23-án 18:00-tól egy-egy 2 órás válogatást nézhetnek meg az érdeklődők az idei Mediawave fesztivál díjazott filmjeiből.

Négy filmünk az idei Alter-Native regionális filmekre fókuszáló versenyszekciójában
Szeptember 28 és október 2 között 30. alkalommal szervezik meg az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált Marosvásárhelyen.

Kerekasztal-beszélgetés a kollektív traumákról és azok kulturális feldolgozásról
Szeptember 16-án, 18:00-tól a Kolozsvári Akadémiai Bizottság szervezésében online kerekasztal-beszélgetésre kerül sor tanszékvezetőnk, dr. Virginás Andrea moderálásával.

Ambient art kiállítás a Kolozsvári Kar stúdiójában
Szeptember 6-án, 18:00 és 21:00 között, egyszeri alkalommal lesz megtekínthető Nemes András Csaba és Mira Marincaș közös, A tudatalattiban lappang című multimédia kiállítása.

Hat Sapientiás rövidfilm is versenyben van az idei Filmgaloppon
Ezenkívül két volt hallgatónk filmje is bekerült a versenyprogramba.

Fejezetek a magyar magánjogi kodifikáció történetéből. Európai kitekintéssel
Szeptember 17-én, a II. Magyar Jogi Könyvszalon keretében, Budapesten mutatják be Veress Emőd új kötetét.

Görögországi terepgyakorlat - 2022
Két év kimaradás után idén május-júniusban sor került a görögországi terepgyakorlatra, amelyen a Környezettudmány Tanszék hallgatóihoz csatlakoztak az agrármérnöki és erdőmérnöki szakok hallgatói is.

Legyél Te is a SAPIS nagykövet csapat tagja Kolozsváron!
Hallgatóink nagyon gyakran vesznek részt olyan tevékenységekben, ahol az egyetemről beszélnek, ajánlják a szakokat vagy besegítenek rendezvények szervezésében, ötletekkel gyarapítják a tudásunkat, valamint arcukkal képviselik az intézményt.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2022/23-as tanév II. félévében

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott dr. Bakk Miklós
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékünk docense szeptember 10-én vehette át a kitüntetést.

"Tekintettel a gyepekre" pályázati felhívás
Jelentkezési határidő október 15.

Tanévnyitó a kolozsvári Sapientián
Itt taláhatóak a tanévnyitó részletei és az elsőévesek első heti programja.

Őszi felvételi 2022
A nyári felvételit követően a fennmaradt helyekre őszi felvételit hirdetünk augusztus 31. és szeptember 8. között.

Olaszországi Nyári Egyetemen vettek részt egyetemünk hallgatói
Egyetemünk tíz hallgatója és három oktatója vett részt az EUSecure projekt részeként szervezett EUSecure Nyári Egyetemenen az olaszországi Leccében.

Sapientiás programok a 13. Kolozsvári Magyar Napokon
Filmvetítésekkel és előadásokkal várjuk az érdeklődőket a Sapientia programjaira!

A Budapesti Metropolitan Egyetem delegációját fogadtuk a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán
A július 14-én történő látogatás célja az együttműködési lehetőségről való tárgyalás volt.

Idén is ott leszünk Tusványoson
Újra Tusnádfürdőre készülünk: 2022. július 20–22. között szakmai programokkal és érdekes foglalkozásokkal várjuk az érdeklődőket a Sapientia-sátorban Tusványoson. A Kolozsvári Kar napja csütörtökön, július 21-én lesz.

Bánffy Miklósról forgattunk portréfilmet Bonchidán
A Sapientia EMTE Média Tanszékének másodéves alapképzéses hallgatói 2022. május 28-31. között a Kolozs megyei Bonchidán és a híres Bánffy-kastélyban forgattak, megejtendő idei nyári gyakorlatukat.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign