Pitchfórumot hirdet a Média Tanszék a 2019/2020-as tanévre is

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Pitchfórumot hirdet a Média Tanszék a 2019/2020-as tanévre is
Pitchfórumot hirdet a Média Tanszék a 2019/2020-as tanévre is
Pitchfórumot hirdet a Média Tanszék a 2019/2020-as tanévre is
2019. november 19.

A Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szaka újra pitchfórumot hirdet.

A fórum célja a hallgatók kreatív munkájának az ösztönzése azáltal, hogy a legjobb tervek megvalósítását az egyetem kiemelten támogatja. Az egyéni alkotótehetség fejlesztésén túl kifejezetten bátorítjuk a jól megszervezett csoportmunkát, amely minél több diáknak ad lehetőséget a szakmai ismeretek elmélyítésére.

Ki vehet részt ezen a fórumon?

  • minden olyan BA és MA hallgató, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik.
  • pályázni lehet egyénileg vagy csoportosan (ez utóbbi esetén a projektvezető/rendező az, aki bemutatja a tervet a pitchfórumon).

Mivel lehet pályázni ezen a fórumon?

  • Rövid fikciós filmtervekkel (pitchinghez szükséges dokumentumok: szinopszis, forgatókönyv, rendezői koncepció, forgatási ütemterv, a film megvalósításában résztvevő diákok és feladataik megnevezése, költségvetés, a pályázó(k) szakmai önéletrajza, amelyben felsorolja korábbi filmjeit is linkekkel az online megnézhető munkáihoz).
  • Rövid vagy egészestés dokumentumfilmtervekkel (pitchinghez szükséges dokumentumok: szinopszis, rendezői koncepció, rövid témaleírás, forgatási ütemterv, a film megvalósításában résztvevő diákok és feladataik megnevezése, költségvetés, a pályázó(k) szakmai önéletrajza, amelyben felsorolja korábbi filmjeit is linkekkel az online megnézhető munkáihoz).
  • Animációs filmtervekkel (pitchinghez szükséges dokumentumok: szinopszis, forgatókönyv, rendezői koncepció, néhány vázlatszerű grafika bemutatása, a film megvalósításában résztvevő diákok és feladataik megnevezése, költségvetés, a pályázó(k) szakmai önéletrajza, amelyben felsorolja korábbi filmjeit is linkekkel az online megnézhető munkákhoz).
  • Fotósorozat tervekkel, amelyeknek eredményeképp egy fotóalbum és egy kiállítás valósítható meg (pitchinghez szükséges dokumentumok: koncepció leírása, néhány vázlatszerű fotó bemutatása, költségvetés, a pályázó(k) szakmai önéletrajza, amelyben felsorolja korábbi munkáit is linkekkel az online megnézhető munkákhoz).
  • Mozgóképes installáció vagy bármilyen kísérleti jellegű, fotót és/vagy filmtechnikát is felhaszáló művészi alkotás tervével – az elkészült alkotás nyilvánosan bemutatható kell legyen a tanszéki éves First Cut nyilvános rendezvény keretében (pitchinghez szükséges dokumentumok: koncepció részletes leírása, előzetes fotó- vagy filmes anyag a koncepció illusztrálására, technikai megvalósítás terve, a projekt megvalósításában résztvevő diák(ok) megnevezése, költségvetés, a pályázó(k) szakmai önéletrajza, amelyben felsorolja korábbi munkáit is linkekkel az online megnézhető munkákhoz).

Miből áll ez a fórum?

Azon hallgatók, akik részt kívánnak venni a fórumon 2020. február 19-ig elektronikusan küldik be a terveiket ennek az űrlapnak a kitöltésével, majd egy nyilvános pitching keretén belül 10-15 percben bemutatják azokat a szak oktatóiból álló döntőbizottságnak (a pitching pontos időpontja a későbbiekben kerül bejelentésre).

Mire lehet pályázni?

  • Anyagi támogatásra (indoklással ellátott költségvetés alapján, lásd alább mire lehet pénzt kérni),
  • Az egyetem technikai eszközeinek, stúdiójának használatára.

Mire költhető az elnyert összeg?

Az összeg a következő tételeket fedezheti fikciós, animációs illetve dokumentumfilm esetében:

  • Személyi kifizetések: a forgatáson résztvevő színészek tiszteletdíjaként.
  • Utazási költségtérítés: a forgatások helyszínére való szállítási (eszközök, felszerelések), valamint utazási (színészek, stáb) költségek térítése vonattal, autóbusszal, illetve személygépkocsival történő szállítás esetén. Az utazások és szállítások tervezésekor kérjük figyelembe venni, hogy Kolozsvártól több mint 50 km távolságra a költségek térítése csak kivételesen indokolt esetben valósítható meg. A részletes indoklást külön kérésben kell benyújtani.
  • Kellékek: a film forgatásához szükséges díszlet, eszközök, fogyóanyagok, tárgyak, amelyek használata, rendeltetése nyomon követhető a vizsgafilm forgatása folyamán, illetve fellelhetőek a kész vizsgafilmben. Ennél a költségtípusnál fontos tudni, hogy a megvásárolt kellékeket (kivéve a fogyóeszközöket és fogyóanyagokat) a költségek elszámolása előtt, de legkésőbb a pénzügyi elszámolás alkalmával, le kell adni a gyártásvezetőnek, hogy a későbbi forgatások alkalmával újra felhasználható legyen.
  • Szolgáltatási kiadások: indokolt esetben, a film forgatása során felmerült technikai problémák megoldására vagy a film utómunkálatainak szakszerű elvégzésére igénybe lehet venni külső szolgáltató egységet.

Az összeg a következő tételeket fedezheti fotósorozat esetében:

  • Nyersanyagköltségek (amennyiben a sorozat nem digitális technikával készül): film, polaroid film, előhívó vegyszerek stb.
  • Személyi kifizetések: modellek, alanyok tiszteletdíjaként.
  • Utazási költségtérítés: a sorozat elkészítésének helyszínére való szállítási (eszközök, felszerelések), valamint utazási (fotós, asszisztensek, modellek) költségek térítése vonattal, autóbusszal, illetve személygépkocsival történő szállítás esetén. Az utazások és szállítások tervezésekor kérjük figyelembe venni, hogy Kolozsvártól több mint 50 km távolságra a költségek térítése csak kivételesen indokolt esetben valósítható meg. A részletes indoklást külön kérésben kell benyújtani.
  • Az elkészült fényképek nagyítása, nyomtatása, keretezése.

Az összeg a következő tételeket fedezheti videoinstalláció esetében:

  • Nyersanyag költségek (amennyiben az alkotás nem digitális technikával készül): filmnyersanyag (8mm, 16 mm stb.), a filmnyersanyag előhívása és digitalizálása.
  • Személyi kifizetések: az installációban megjelenő színészek, modellek tiszteletdíjaként.
  • Utazási költségtérítés: amennyiben filmforgatást/fotózást igényel a projekt, azok helyszínére való szállítási (eszközök, felszerelések), valamint utazási (fotós, asszisztensek, modellek) költségek térítése vonattal, autóbusszal, illetve személygépkocsival történő szállítás esetén. Az utazások és szállítások tervezésekor kérjük figyelembe venni, hogy Kolozsvártól több mint 50 km távolságra a költségek térítése csak kivételesen indokolt esetben valósítható meg. A részletes indoklást külön kérésben kell benyújtani.
  • Kellékek: az installáció elkészítéséhez szükséges díszlet, eszközök, fogyóanyagok, tárgyak, amelyek használata, rendeltetése nyomon követhető az installáció elkészítése folyamán, illetve fellelhetőek a kész alkotásban. Ennél a költségtípusnál fontos tudni, hogy a megvásárolt kellékeket (kivéve a fogyóeszközöket és fogyóanyagokat) a költségek elszámolása előtt, de legkésőbb a pénzügyi elszámolás alkalmával, le kell adni a gyártásvezetőnek, hogy a későbbi forgatások alkalmával újra felhasználható legyen.


FONTOS TUDNIVALÓK:

Előnyben részesítjük az elbírálásban azokat a terveket, amelyek megvalósításában minél nagyobb arányban vesznek részt sapientiás diákok és hasznosítják a Sapientia erőforrásait (pl. a pályázó az egyetem többi hallgatójával dolgozik együtt, sapientiás a rendező, operatőr, vágó, hangmérnök, stb.), azokkal a tervekkel szemben, amelyek külső munkatársakat bíz meg fontos feladatokkal.

A döntőbizottság fenntartja annak a lehetőségét, hogy egy tervet sem támogat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy azok nem teljesítik az elvárásokat.

Egy terv megvalósítására maximálisan igényelhető összeg 2000 RON. Kérjük a költségvetés ésszerűségét jól átgondolni, költségtípusonként indokolni. A döntőbizottság ugyanakkor a kértnél kevesebbet is odaítélhet, amennyiben úgy véli, egy kisebb összeg is elégséges a terv megvalósításához.

A fórumon sikeresnek bizonyult terveket a hallgatók kötelesek megvalósítani a tervben megjelölt határidőig (ami nem lehet későbbi, mint 2020. október 1.). A forgatás után max. 15 napon belül kötelező részletesen elszámolni a költségekkel (lásd: elszámolás összesítő táblázat), aki ezt ezen a határidőn belül nem teszi meg, automatikusan elveszti a támogatáshoz való jogát.

A pitchinggel kapcsolatos további információkért a sapientia.workshopgmail.com címre lehet írni.

Erdélyből csak sapientiás hallgatók hoztak első díjat az idei OTDK-ról
A kiemelkedő eredményről a múlt pénteki, június 14-ei 3. Romániai Felsőoktatási Tehetséggondozó Fórumon esett szó.

Két helyezés az OTDK Művészeti és művészettudományi szekciójában
Média Tanszékünk két hallgatója kapott díjat a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a Mozgókép és a Művészetelmélet tagozatban.

Első díjat és különdíjat is nyert Varga Szilvia az OTDK-n
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék elsőéves mesterise a Társadalomtudományi szekció Politikatudomány I. tagozatában remekelt.

Háromszoros OTDK-siker: kiváló eredményeket értek el a Környezettudományi Tanszék hallgatói
Második díjakat hoztak a Kolozsvári Kar diákjai a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióin.

Új köntösben a Kari TDK-k: OTDK-kvalifikációk és alkotói szekció is várható
Sajtótájékoztató keretében beszéltünk a 2018. április 25–26. között zajló VIII. Kari Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Hallgatóink a XXXIII. OTDK-n
A Műszaki Tudományi Szekcióban két I. helyezést, a Kémiai és Vegyipari Szekcióban egy III. díjat, az Agrártudományok Szekcióban pedig négy különdíjat nyertek.

OTDK reklámfilm
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2015-ben Kolozsváron szervezi meg a Fizika, Földtudományok, Matematika szekciót (FiFöMa) első alkalommal Magyarország határain kívül.

OTDK először Kolozsváron
Az OTDK történetében elsőként, 2015-ben a Fizika, Földtudományok és Matematika, azaz FiFöMa szekció Magyarország határain kívül kerül megszervezésre Kolozsváron.

Különdíjat nyert az OTDK-n Búzás Annamária
A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferencia XXX. jubileumi rendezvényének házigazdája a Zsigmond Király Főiskola volt.

175 éve született Óvári Kelemen jogászprofesszor – Magyar Tudomány Napja Erdélyben
2019. november 21., csütörtök 16 óra, Sapientia EMTE Rektori Hivatala (Bocskai-ház) – Óváry terem

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 2019 – Társadalomtudományi szekció a Sapientián
2019. november 21., csütörtökön 10 órától az A303-as teremben várunk minden érdeklődőt!

Székelyföldi mofettás könyv – könyvbemutatóval egybekötött Egyetemi Esték a Környezettudományi Tanszéken
2019. november 19., 18:30

Sapientiás első díj a 15. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
A 2019. november 9-én Veszprémben megszervezett filmfesztiválon Farkas Boglárka hallgatónk államvizsgafilmjét díjazták.

Egy fiú számára üresedett hely bentlakásunkban
Azonnali beköltözéssel egy fiú számára van kiadó hely bentlakásunk egyik háromágyas szobájában. Érdeklődni a kar gazdasági osztályán lehet 9–15 óra között.

Amikor a falak leomlanak
A berlini fal leomlásának 30. évfordulóján, 2019. november 9-én 19 órától várunk minden érdeklődőt a Hunyadi Mátyás díszteremben egy tematikus fényképvetítésére, melyet dr. Cristian Ivaneș oktatónk élőben kommentál.

Diákjaink fényképei a IV. Vizualia Festészeti, Grafikai és Fényképészeti Fesztiválon
Október 29-én a a kolozsvári Diákművelődési Ház termeiben nyíló hat kiállítás között a Média Tanszék hallgatóinak munkái is megtalálhatóak.

Pásztoroktól és gazdáktól tanult ökológia és szerepe a természet védelmében – dr. Molnár Zsolt előadása
A Környezettudományi Tanszék újabb érdekes témával szervez Egyetemi Estét november 6-án, szerdán 18:30-tól.

Eötvös Lorándra emlékezik a KAB és a Sapientia
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara 2019. november 5-én, délután 17 órától Eötvös Loránd-emlékülést szervez a KAB székházában.

Nagy Zoltán volt hallgatónk nagyjátékfilmet készített
„A film több száz igaz történeten alapul” – mondta a rendező a 80 perces Szép csendben dráma kapcsán, melyet az első magyar #metoo filmként emleget a média.

Moór Gyula Programra jelentkezhetnek a jog szakos hallgatóink
Intenzív vizsgafelkészítő szemináriumokat szervez a Jogtudományi Tanszék a bírói/ügyészi, valamint ügyvédi kamarai felvételire készülők számára.

Lapozható a 2020-as felvélteli tájékoztatónk
Középiskolások, ne aggódjatok, segítünk dönteni! Ha érdekel, mit tanulhatsz nálunk, pörgesd végig a füzetünket. Tantárgyakat, elhelyezkedési lehetőségeket, minden fontos információt megtalálsz benne.

Nemzetközi film- és médiatudományi konferenciát szervez Média Tanszékünk
Festőiség: vizuális élvezet és intermedialitás a kortárs filmben, művészetben és digitális kultúrában 2019. október 25–26.

Hallgatóktól liciseknek: Erdély középiskoláiban mutattuk be a 2020-as felvételi kínálatunk
Személyes tapasztalataikról, szakjainkról, oktatásról és a sapientiás életérzésről is meséltek a csapatok október 14–18. között.

Nemzedéki mozgalmak Erdélyben 1920–1944 között – Csapody Miklós előadása a Sapientián
Az Egyetemi Esték „évadnyitójára” 2019. október 24-én, csütörtökön 18 órától kerül sor karunk B301-es termében.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2019/2020-as tanév, II. félév
A második féléves Makovecz-pályázat jelentkezési határideje 2019. október 23., szerda 16:00 óra.

Megünnepelték az Egyetem Napját a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, az első tanévnyitó évfordulóját idén Kolozsváron ünnepeltük meg.

Egyetem Napja a Kolozsvári Karon
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, ennek ünnepe a idei évben pedig a Kolozsvári Kar ad otthont az ünnepi rendezvénynek.

Légy a Sapientia Kolozsvári Karának arca 2019 őszén!
Kedves Hallgatónk! 2019 októberében egyetembemutató körútra indulunk Erdélyben, és Téged várunk, hogy légy a Sapientia arca!

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2019/20-as tanév II. félévében
A pályázat leadási határideje: 2019. október 7., hétfő, déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás Kárpátalján megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben (KA107)
Benyújtási határidő: 2019. október 7. hétfő, 15 óra.

VII. Jog és irodalom szimpózium a kolozsvári Sapientián
A Jogtudományi Intézetünk és az MTA TK JTI Interdiszciplináris jogi kutatások csoportja által szervezett eseményre pénteken, szeptember 20-án kerül sor.

Szeptember 17-én nyitja az új tanévet a Kolozsvári Kar
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának ünnepségre szeptember 17-én, kedden 12 órától kerül sor a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Karunk dékánja a magyar napokon
Dr. Tonk Márton a Rendszerváltás 30: Ilyenek voltunk… Rendszerváltás a fiatalabb generációk szemszögéből kerekasztal-beszélgetésen vett részt.

Médiatörténeti kiállítás a marosvásárhelyi Kultúrpalotában
2019. augusztus 29-én, csütörtökön 18 órától várják az érdeklődőket a Schnedarek Ervin amatőrfilmes hagyatékából készült kiállítás megnyitójára.

Az eXtremeMan Nagyatád versenyen szaladt újabb maratont dékánunk, váltóban
A 3030-as rajtszámú csapat tagjaként futotta le augusztus 10-én a 42,2 km-es távot dr. Tonk Márton.

Őszi felvételit hirdet a Sapientia: szeptember 5-től várjuk az iratkozókat a Kolozsvári Karon
Nemrég zárult a nyári felvételi, a fennmaradó tandíjmentes és tandíjas helyekre lehet iratkozni szeptemberben.

Filmvetítések a Sapientián – 10. Kolozsvári Magyar Napok
Ingyenesen filmvetítések, illetve kiállítás és kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket augusztus 20–24. között a Kolozsvári Karon.

Találkozzunk a 30. Tusványoson!
A Sapientia EMTE 2019-ben is sátrat ver a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, július 24-én, szerdán karunk oktatói és diákjai mutatkoznak be előadásokkal.

Újraforgatják a Sapientián az 1921-es Drakula-filmet
Hallgatóink a celluloid workshop folyamán a Drakula halála c. film remake-jén dolgoztak a 2018/2019-es tanévben.

Pótfelvételi a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Kolozsvári Kar doktori iskolájába 2019. július 25., csütörtökön 16 óráig lehet jelentkezni.

Hamarosan startol a felvételi
Összesen 150 helyet hirdet meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara: 88 ingyenes, valamint 62 költség-hozzájárulásos helyre lehet iratkozni 2019. július 13-tól.

Fesztiválos SapExperience – kiköltözünk a VIBE-ra
Július 4–7. között külön helyszínnel várunk, de Csernobil, szólásszabadság, fotózás, geopolitika vagy épp külföldi munkavállalás témában is lesznek előadásaink.

First Cut III – évzáró médiás bemutatóra hívjuk az érdeklődőket
2019. június 27-én, csütörtökön 17 órától filmekkel, fotókiállítással, illetve álló- és mozgóképes installációkkal várjuk az érdeklődőket.

Partnerkapcsolati megállapodást kötött Budapest II. kerülete és több kolozsvári magyar szervezet
A Sapientia részéről karunk dékánhelyettese, dr. Szenkovics Dezső volt jelen.

Fejlemények a tervezett néptáncművészeti szak kapcsán
A szak tervezett indítása objektív, adminisztratív okok miatt késik.

Álláshirdetés: teljes munkaidős takarítói állás
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karához tartozó Lupán Ernő Alapítvány takarítói állásra hirdet versenyvizsgát. Jelentkezési határidő: 2019. július 1, hétfő, 16 óra.

Elkészült a IX. Kari TDK összefoglaló videója
A 2019. május 15–17. között megszervezett IX. Kari Tudományos Diákköri Konferencia videója elérhető a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának YouTube-csatornáján.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program 2019/2020-as tanévben
A pályázatot legkésőbb 2019. július 12., péntek éjfélig elektronikusan kell beküldeni a ct@sha.hu címre.

Bagolylest szervezünk a Tonk Sándor Könyvtárban
Hosszabbított programmal vár mindenkit a könyvtárunk június 11-én, kedden. Reggel 8-tól éjfélig jöhetnek az olvasók, ráadásul meglepetések is várják az érdeklődőket.

Sikeres szereplés a IX. Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen
Az ötfős csapatunk negyedik helyen végzett.

Meghosszabbított jelentkezési határidő a részmunkaidős takarítói állásra
A Kolozsvári Karhoz tartozó Lupán Ernő Alapítvány által hirdetett állásra június 14-én 16 óráig lehet jelentkezni.

Sikerek a FOCUS fotóversenyen
A diákoknak megszervezett országos fotóriportversenyen Fazakas Bence és Karácsony Ákos is díjat nyert. A kiállításra 2019. május 17-én került sor.

Bocskai-díjat adományozott Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak a Sapientia
A május 24-én zajló díjátadót a Magyar politikai enciklopédia bemutatója előzte meg a kar dísztermében.

Könyvbemutató és díjátadó a kolozsvári Sapientián
A május 24-én 11 órakor kezdődő eseményen a Magyar politikai enciklopédia bemutatójára, majd a Bocskai-díj átadására kerül sor.

Különleges filmbemutató a szovjet fogságról a kolozsvári Sapientián
Május 24-én, pénteken 18 órától a Kárpátaljai tragédia című film bemutatójára kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dísztermében.

Miért sétálnak a szobrok? – többek között erre is válaszoltak a TDK-n
Négy tagozatban tartottak bemutatókat az egyetemisták, különböző témaköröket körbejárva május 15–17. között Kolozsváron.

Műhelykonferenciát szervez a Kari TDK péntekén a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán.

Izgalmas előadások, művészeti alkotások a IX. Kari TDK-n
Szó lesz például a béranyaság jogi vonatkozásairól, tanúvédelemről, a helyi zsidó közösségről vagy épp a V4-ről is, és különböző fotósorozatok, filmek kerülnek bemutatásra.

Kari kancellárunk könyvbemutatója a Bocskai-házban
A Scientia Kiadóval közösen szervezett esemény Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között című kötetének bemutatója.

DURAY MIKLÓS: Társadalomépítés és önkormányzatiság a felvidéki magyar közösségben
Az Egyetemi Esték rendezvénysorozat vendégeként tart előadást a felvidéki politikus, író, egyetemi oktató.

Volt sapientiás hallgató a Cannes-i Filmfesztivál listáján
A Filmművészet, fotóművészet, média szakon tanult Moldovai Katalin, aki a Metropolitan Egyetem mesterképzésén készített diplomafilmjével került a filmfesztivál programjába.

A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott előadást Orbán Viktor miniszterelnök
2019. május 8-án, szerdán délelőtt a Sapientia hallgatóinak, oktatóinak és meghívottjainak tartott előadást Magyarország miniszterelnöke.

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2019/2020-as tanévben
A benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök déli 12 óra.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására a 2019/20-as tanévben
Benyújtási periódus: május 6. – május 23. csütörtök, 12 óra.

Elhunyt Ambarus-Egyed Róbert egykori kollégánk
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának munkaközössége szomorú szívvel búcsúzik Ambarus-Egyed Robitól, egykori kollégától, baráttól. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!

Videóval mutatjuk be a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumunkat
Aki nem járt még az Erzsébet/Emil Racoviță u. 30. szám alatti épületben, az most hallgatóinkkal tehet egy virtuális sétát.

A magyar film napja Kolozsváron – filmvetítés a Sapientián
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa ingyenes filmvetítést szervez április 30-án, a magyar film napján a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Műhelykonferenciára kerül sor májusban a Média Tanszéken
A Fotó- és filmgyűjtemények a digitális korszakban konferenciára május 17-én kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Jelentkezési határidő: május 6.

Ott voltunk a bécsi maratonon
Sapientiás színekben szaladta le a 42,195 kilométeres távot karunk dékánja, dr. Tonk Márton egyetemi tanár a 2019. április 7-én, vasárnap megszervezett 36. Vienna City Marathonon.

Rövidített könyvtári nyitvatartás április 8–12. között
Szeretnénk felhívni minden olvasó figyelmét, hogy április második hetén a Tonk Sándor Könyvtár 10–18 óra között, rövid programmal várja az olvasni vágyókat.

Konferencia a legfrissebb környezeti kutatásokról a kolozsvári Sapientián
2019. április 3–6. között zajlik a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A konferencia magyar és angol nyelven zajlik.

Dr. Varga Csaba előadása: A jogi kultúrák és összehasonlító tanulmányozásuk – mit tanulhatunk egymástól, és magáról a jogról?
Az előadásra 2019. április 2-án, kedden 18 órától kerül sor az A105-ös teremben.

Tájékoztató előadás digitális szakirodalmi hozzáférési lehetőségekről
Március 27-én, szerdán 14:30-tól az Akadémiai Kiadó munkatársai tartanak tájékoztatót a B301-es teremben.

Idén is szervez felvételi előkészítőt Média Tanszékünk
A Sapientia EMTE Média Tanszéke felvételi előkészítőt tart április 26-án, pénteken a Filmművészet, fotóművészet, média szak idei nyári felvételijére.

Irány Kolozsvár! – Nyílt Napok a Sapientia Kolozsvári Karán
2019. április 11–12. között újra megnyitjuk kapuinkat a középiskolások előtt. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szeretné kipróbálni, milyen sapientiásnak lenni!

Újra felvételit hirdetünk a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolába
Közösen írt ki pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. Jelentkezni 2019. március 27., szerda 16 óráig lehet.

Pitchfórum 2019 a Média Tanszék hallgatói számára – felhívás
A fórum célja a hallgatók kreatív munkájának az ösztönzése azáltal, hogy a legjobb tervek megvalósítását az egyetem kiemelten támogatja. A jelentkezési határidő április 28.

A határvédelem évszázadai Székelyföldön – könyvbemutató a karon
A március 19-ei könyvbemutatón Nagy József szerkesztő, Ladó Árpád-Gellért szerző beszélget, házigazda dr. Murádin János Kristóf kari kancellárunk.

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj
Az egyetem Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként.

Ügyintézőt és kapust keres a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara
Jelentkezési határidő: 2019. március 21., 13 óra. Állásinterjúra csak az előválogatáson sikeresen átesett jelentkezőket hívjuk be.

Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató és beszélgetés
Március 6-án ismét nyitott ajtókkal fogadtuk a hallgatókat az Erasmus+ Open Doors program 2019-es tájékoztató estjére.

Erdély-szintű biológiaverseny a kolozsvári Sapientián
Több mint hatvan diák nevezett be a Herman Ottó-biológiaverseny 2019. március 2-án, szombaton megszervezett erdélyi fordulójára.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási program, szakmai gyakorlat (2019 nyara) és tanulmányi mobilitás (2019/2020-as tanév)
Jelentkezés 2019. március 20-ig

Egyetemi Esték-előadás pályázatokról Nagy-Imecs Péterrel
A Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék meghívottja az A303-as teremben tart előadást 2019. március 7-én, 19 órától.

Elérhető online a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945-1989 c. dokumentumfilm
A dokumentumfilmet a Jogtudományi Intézetünk tette közzé YouTube-csatornáján.

Két hely üresedett bentlakásunkban
Március 1-es beköltözéssel vannak kiadó helyeink két lány számára bentlakásunk két- és háromágyas szobáiban. Érdeklődni a Kar könyvelőségén lehet 9–15 óra között.

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny – 2022
A verseny a magyarul tanuló VII–VIII. osztályos biológiakedvelő iskolásoknak szól Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés – 2019
Ha a Kolozsvári Karon tanulsz, és érdekel, mit is jelent az Erasmus+, várunk 2019. március 6-án, szerdán 18 órától az A303-as teremben!

Recsk, a magyar Gulag – kiállításmegnyitó, filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés a Sapientián
A rendezvény 2019. március 1-én, pénteken 18 órakor kezdődik a kar Hunyadi Mátyás dísztermében.

Kolozsvár az idei Bocskai-zarándoklat első állomása
Kolozsváron is állomásoznak a látogatók, karunk látja vendégül őket február 22-én, pénteken. Koszorúzás a Bocskai-háznál 12:30-tól.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
Nappali tagozatos képzésben részt vevők jelentkezhetnek.

Diákképviselők megválasztása
A meghirdetett pozíciókra a Kolozsvári Kar diákjai jelentkezhetnek, a szükséges dokumentumok beküldési határideje február 21.

Néptáncművészeti szak indítására készülünk
A képzés együttműködésben jön létre két neves budapesti intézménnyel, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával.

Valentin-napi vakrandi egy könyvvel – 2019
A Tonk Sándor Könyvtár újra vakrandit szervez a könyvek szerelmesei számára a Kolozsvári Karon. Február 14-én vehettek részt az eseményen.

Április végéig lehet jelentkezni a bűnügytörténeti konferenciára
A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete október 10–11. között szervezi meg az eseményt.

Lehet készülődni a IX. Kari TDK-ra
2019. május 15–17. között zajlik az idei konferencia, különböző témájú dolgozatokkal és művészeti alkotásokkal is lehet jelentkezni.

Herman Ottó biológia tantárgyverseny Kolozsváron – 2019
Biológia iránt érdeklődő, magyarul tanuló VII. és VIII. osztályos általános iskolások jelentkezhetnek.

Felvételit hirdetünk a 2019-es hangmester felnőttképzésre
Negyedik alkalommal indítunk államilag akkreditált hangmesteri felnőttképzést. Iratkozni február 8-ig lehet.

Temesváron tart előadást karunk dékánja
Január 23-án 17 órától lesz dr. Tonk Márton egyetemi tanár Hogyan tovább Eurábia? Migráció és emberi jogok című előadása.

PÁLYÁZAT főállású oktatók számára nemzetközi tudományos konferenciákon, művészeti fesztiválokon és kiállításokon való részvétel támogatására
A Kutatási Programok Intézete (KPI) pályázatot hirdet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem...

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign