Pászka Róbert

Az egri BIP-program egy igazán emlékezetes hét volt számomra, tele inspirációval, kihívásokkal és emlékezetes pillanatokkal. Mikor megtudtam, hogy Az én lányom című kisfilm, melynek operatőre voltam, bekerült a fesztivál versenyprogramjába, és végül különdíjjal is elismerték, még nem sejtettem, hogy ez az élmény mennyi mindent ad majd, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.

A program elején kissé feszülten érkeztem Egerbe – hosszú volt az út, és bevallom, bennem volt a szorongás, vajon meg tudok-e felelni, annak a sokféle elvárásnak, amit egy nemzetközi mobilitási projekt hoz magával. Az első nap még inkább a helyszín felfedezéséről, ismerkedésről szólt, de már akkor éreztem, hogy egy igazán nyitott és befogadó közegbe csöppentem. Jó érzés volt látni, hogy mennyire sokszínű társaság jött össze különböző egyetemekről, más-más filmes háttérrel, de mégis hasonló érdeklődéssel.

A hét folyamán számos workshopon és közös vetítésen vettünk részt. Ezek közül volt olyan, amely igazán elgondolkodtatott különösen az a panelbeszélgetés, ahol a diákfilmek társadalmi felelősségvállalásáról esett szó. Az ott elhangzott gondolatok visszacsengtek bennem, mikor másnap este levetítették a filmemet. Akkor már nemcsak a saját munkámra, hanem az egész közösség munkájára is más szemmel tudtam nézni.

A különdíj nyilván örömmel töltött el, de mégis azt érzem, hogy az igazi elismerés nem az oklevél, hanem az a sok bátorító szó volt, amit a vetítés után kaptam. Megható volt hallani, hogy másokat is megérintett a történet, amit el akartam mesélni.

Persze, nem minden pillanat volt könnyű. A tempó kifejezetten sűrű volt, és estére gyakran fáradtan estünk be a szállásra. Néha azt éreztem, mintha túl sok inger zúdulna ránk egyszerre új emberek, új helyszínek, folyamatos jelenlét. De azt hiszem, épp ettől lett az egész olyan intenzív és emlékezetes. Ezekből a sűrű napokból lehet igazán építkezni később.

Hazafele reggel még arra a meglepetésre is ébredtünk, hogy Árpi lekéste a vonatját, és teljesen más irányba, el kellett vigyem Pestre, mint felelősségteljes mesteris diák, mielőtt haza indultunk volna.

Összességében az egri hét számomra sokkal több volt, mint egy filmes fesztivál vagy egy Erasmus-esemény. Egy olyan tér és idő lett, ahol valódi találkozások történtek – más alkotókkal, más gondolatokkal, és talán egy kicsit önmagammal is. Hálás vagyok, hogy ennek a közösségnek a részese lehettem.