Ilyés Zalán – Filmtudomány mesteri szak, II. év

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest

Az Erasmus mobilitás remek lehetőséget adott arra, hogy megtapasztaljam, milyen a külföldi oktatási rendszer. Túlnyomó többségben pozitív tapasztalataim vannak, mind az egyetem, mind az ország és a várossal kapcsolatban. Az egyetlen negatívum az az irreálisan kevés pénz, amit adnak, mivel ez külföldi országokban semmire sem elég. Három hónap után már a saját pénzemből kellett fizetnem mindent, ugyanis az egyetemre is számos dologban kellett költeni, például nyomtatásokra. A lakásárak és minden más is persze sokkal drágább. Számomra a város, Budapest egy igen nagy lépés volt Kolozsvárhoz képest. Maga az élet minősége is sokkal jobb, nagyobb a tisztaság, az emberek sokkal kulturáltabbak. Nagyon hamar sikerült otthon éreznem magam itt, és szerettem ebben a városban élni. Az egyetemre térve is többnyire csak pozitívumokat tudok mondani. Igaz ugyan, hogy az első pár hét nagyon nehéz volt, mert egyszerűen messze sokkal képzettebbek voltak a diákok, nehéz volt felzárkózni, és felvenni az egyetem igen komoly hajtását. Hozzánk mérten itt minden héten nagyon szigorú szintfelmérés van, ami abból áll, hogy hétről hétre be kell mutatni, mit haladtunk a kiadott feladatokkal. 

A tanárok készségesen állnak rendelkezésre a hét bármelyik napján, és bármilyen kérdéssel is fordultam hozzájuk, nem volt olyan eset, hogy még aznap nem válaszoltak volna akár e-mailre is. Nagyon sok órát felvettem, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen jól megteremtették a gyakorlati és elméleti oktatás egyensúlyát. Mind a kettőre rendkívül nagy hangsúly van fektetve, és nem pusztán száraz lexikális elméletet oktatnak, hanem felismerték azt, hogy mire van szükségük a diákoknak ahhoz, hogy sikeresek legyenek később a szakmában. Így a pár fotótörténet és -elmélet mellett rengeteg gyakorlatias, a karrierépítésben segítséget nyújtó kurzus van. Kimondottan önmenedzselés kurzust is tartanak, amit én is felvettem, és talán a négy év egyetemi időm alatt ezt találtam a legrelevánsabb tantárgynak, amit valaha tanultam. Alapjaiban fekteti le azt, hogyan kell és lehet művészként helytállni a világban, hasznos és interaktív módon tálalva mindezt. Nagyon tetszett továbbá az is, hogy habár sokkal több óra van, mint itthon, ezt sikerül a heti struktúrában úgy felosztani, hogy az a diákok fejlődését szolgálja. A hétfői nap az elméleti nap volt a csoportom számára, ekkor mindenki a saját kurzusaira megy, amit felvett év elején. Kedd és szerda a konzultáció és a gyakorlati órák napja. Ekkor minden egyes diák bemutatja azt, mit sikerült haladnia az egyéni feladatával (itt ugyanis mindenkinek egyéni, személyre szabott művészi projekteket kell elkészíteni). Rendkívül hasznos óra, mivel nemcsak a tanárok, de a diákok is véleményezik egymás munkáját, és hasznos tanácsokat, problematikákat vetnek fel, melyek felgyorsítják és csiszolják a munkafolyamatot. Általában ezeken a napokon reggeltől esti tart az oktatás.

A szerdai napon pedig egy vendégelőadót hívtak mindig, aki a művészeti világ bármelyik szegmensét képviselhette, a lényeg épp ez volt, hogy más szemszögből, más szakmák tapasztalatát bevonva fejlődjenek a diákok. Így volt, hogy Oscar-díjas film operatőre tartott előadást, vagy nagy múzeum kurátora osztotta meg velünk hasznos tapasztalatait, vagy reklámügynökég igazgatója árulta el, hogyan is kell orientálódni a világban ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ezen kívül olyan hasznos órákon vettem részt, ami alapjaiban szükséges, a szakmában. Fényképes technológiákkal foglalkozó óráik keretén belül, minden olyan tudást megszerezhettem, amelyre eddig nem volt közvetve hozzáférésem. Fényképszerkesztő programok kezelése, fényképek minőségi utómunkálatain keresztül a stúdió- és felszereléshasználaton át minden volt.  A hét első három napja után, miután lejárt hétfővel az elméleti nap, és keddel, szerdával a gyakorlati nap, a továbbiakban a diákok szabadok, ekkor kell dolgozni a projekteken. Ez a módszer olyan mértékben hatékony, hogy meglepődésemre, hétről hétre olyan minőségi munka folyt, amire eddig nem láttam példát. A diákok elkötelezettsége pedig hihetetlen. Eleinte furcsa volt, mert hatalmas szabadsága van a diákoknak, és lazaság. Nincs az órának kötött szabálya, mindenki azt csinál, amit akar. Ha akar, feláll és kimegy asztaliteniszezni (mert az is van a folyosókon), beszélgethet, ehet, ihat, de következő hétre, ahogyan és amilyen munkát prezentálnak, elképesztő. Itthon a nagy szigorúság ellenére félév végén nincs olyan szintű és minőségű végeredmény, mit itt egy-egy heti kísérletezés során. Ez pedig olyan szinten motiváló, hogy ezáltal a diáktársak is még jobban oda teszik magukat. 

Egy másik nagyon fontos része a tanévnek az úgynevezett kurzushét, aminek keretein belül a szakma nagynevű művészeit hívják meg, akik egy héten keresztül oktatják a diákokat. Idén egy francia fotográfus jött Pierre-Jérôme Jehel személyében, aki elképesztő kurzust tartott. Első nap átbeszéltük, ki mit és hogyan szeretne csinálni a kiadott témára, a hét további részében pedig ezen dolgozott mindenki, közben pedig Jérôme tanácsokat adott, hogyan is lehet ezt javítani. A hét végére pedig egy szép kis kiállítást hoztunk össze.

Az év végi vizsgáról szeretnék még egy pár mondatot, ami nagyon hasznos volt, itt mindenki egy nyílt eseményen kell prezentálja alkotásait, a kar tanárainak és diákjainak. Rettentő hasznos és komoly feladat ez, ami sokat segít abban, hogy a fiatal művészek megtanulják kezelni az előadást, és el tudják mondani mit akartak csinálni, miről szólnak a képeik.

Nagyon szerettem, hogy felismerik külföldön azt, hogy mire is van szüksége a fiatal művészeknek, és ebben nagyon nagy segítséget adnak nekik. Szerettem, hogy engedik kibontakozni a személyiséget, és szabadon alkothat mindenki úgy, ahogy szeretne.

2018.03.05.