Török Előd – Filmművészet, fotóművészet, média szak, II. év

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest

Habár nem mindent szoktam feltétlenül az elejéről kezdeni, de az Erasmusos kalandomat mégis rendhagyó módon így kezdem. Az elejéről. :)

Hallottam már jó pár éve az Erasmus+ programról, de nem gondoltam, hogy valaha is részt fogok venni benne. Sőt nem is terveztem, egész addig, míg a tavalyi Erasmus tájékoztatón nem hallottam, hogy lehetőség van a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SzFE-t) is választani mint fogadó intézményt. Már régebb is szerettem volna az SzFE-re menni, de valamiért csak egy távoli elérhetetlen célnak tűnt, a magas tandíj meg az egyetemre való bejutás csekély esélye miatt. Szóval a tájékoztató után elkezdett kattogni a fejemben a gondolat: „Talán nem kellene elhalasztani ezt a lehetőséget!” – és úgy döntöttem, hogy nem is fogom. Egy pár nap múlva jeleztem a titkárságon a szándékom, aztán elkezdtem összeszedni a pályázathoz szükséges dokumentumokat, és még határidő előtt sikerült leadnom minden iratot. Aztán egy szép áprilisi napon megkaptam a levelet, miszerint elfogadták a pályázatom, és mehetek szeptembertől az SzFE-re egy félévet.

Először el sem hittem, hogy valóban mehetek. Nagyon örültem. Aztán nyárig nem történt semmi rendhagyó ez ügyben. Júniusban megkezdődött a felkészülés folyamata, megkaptam a papírokat. Kezdődött a papírmunka, ami valójában nem olyan szörnyű, ha az ember rendszerezi az iratokat, nem lesz gond.

A nagyobb kihívást nekem a szállás keresése jelentette. Ez ügyben csak magamra számíthattam. Hallottam már, hogy ezt nem szabad halogatni, mert Budapesten elég macerás a szállásszerzés, és ezt én is csak hangsúlyozni tudom. Először fogalmam se volt, hogy miként fogjak neki, ráadásul semmi ismerősöm nem volt Budapesten. Így aztán egy hónapi online keresgélés után augusztus közepére vééégre sikerült egy külön szobát találnom, az V. kerületben a Fővám tér mellett. Ami ugyan nem volt olcsó, viszont minden fontos hely maximum 10 percre esett a szállásomtól. Röviden, a magas lakbért a kényelem kárpótolta. Tehát nekem abszolút megérte, imádtam ott lakni.

Szeretem a kalandokat, az új kihívásokat, ezért mikor elérkezett a kiutazás napja, nagy izgalommal és reményekkel szálltam fel a buszra. Tudtam, hogy ez egy újabb kaland kezdete.

Aki az SzFE-re szeretne menni, annak ajánlom, hogy nézzen utána, kik az osztályok vezetői, és döntse el, hogy hová szeretne menni, mivel szeretne foglalkozni. Ugyanis a BA (alap) képzésen nagyon zártak a 6x6-os osztályok, és elég nehéz integrálódni olyan csapatokba, ahol már mindenkinek megvan a feladata, és nincs szükségük plusz emberekre. Itt vagy magánakcióba lép az ember, ami nem lesz könnyű, vagy próbál csatlakozni egy csoporthoz, és abban valamilyen feladatkört betölteni. Mivel rajtam kívül Oláh Badi Levente is jött mint mesteris hallgató, ezért felmerült egy ötlet, hogy talán én is MA képzésre járjak ott, ugyanis a mesteris osztályok nem ennyire konzervatívak. Habár ez egy rendhagyó eset volt, de végül Gothár Péter tanár úr megengedte, hogy bejárjak az osztályába, ahová Levente is járt.

Az első nap találkoztam a többi erasmusos cserediákkal, és már szeptember első napjaiban elkezdődött a tanítás. Az első hét egyből egy drámaelemzési kurzussal indult, melyen Bartis Attila A Vége című regényéből kellet részeket kiválasztani, és azokat adaptálni forgatókönyv formájába. Mint újonnan érkezett, nem tudtam, hogy a nyárára volt felhagyva a regény kiolvasása, így hidegzuhanyként ért, hogy én három nap alatt kell elolvassam, ha be akarok menni a kurzusra, de végül ebből nem lett nagy baj, mert a felét sikerült körülbelül elolvasni azalatt az idő alatt, és abból tudtam választani részt magamnak, amit majd később le is kellet forgatni, egy jelenet formájában.

Aztán elkezdődött az év, és még az első hónapban tisztázódtak a tantárgyaim, mint erasmusos fel kellet vennem angol nyelvű tantárgyakat is, de ezek szerencsére nem keresztezték a rendes óráimat.

A tanárokról csak jót tudok mondani nagyon kedvesek és segítőkészek. Tényleg odafigyelnek mindenkire. A legtöbb óránk a Vas utcai épületben volt, de akadt egy-két óránk a Szentkirályi utcai épületben is, és hetente egyszer operatőri gyakorlat volt a Róna utcai stúdióban, ami ugyan nem szerepelt az órarendemben, de mindenféleképp megérte bejárnom rá.

Teltek-múltak a napok, a félév javarészében inkább az adaptáláson volt a főhangsúly, kellet adaptálható novellák után kutatni és azokat forgatókönyvekbe írni.

Budapesten az egyik pozitív csalódásom a sok közül az, hogy a színészek mennyire lelkesek és odaadóak. Még honorárium nélkül is szárnyalva jönnek segíteni, csak épp teljen ki az idejükből. Viszont stábot kovácsolni nem volt egy leányálom, főleg hangmérnököt és gyártásvezetőt találni. Mert a mesteris brancs csak rendezőkből meg operatőrökből állt. Így nem volt kiket hívnom.

Tehát akadt bőven mit tenni, aki meg az SzFE-re szeretne menni, az számítson kemény munkára. De azért nem kell elrettenni, van idő a lazulásra is, Budapesten rengeteg a szórakozóhely és a beltéri koncert, szinte minden napra jut valami. Én leginkább mozikba jártam vagy színházba, rengeteg színház van és remek előadások. Pezseg a kulturális élet. Szóval a kikapcsolódásra is van bőven lehetőség.

Könyvek terén sem szűkölködik a város, rengeteg a könyvesbolt meg antikvárium van, főleg a Múzeum körúton, akinek kell valamilyen könyv, ott biztosan megtalálja.

Az SzFE-n igaz, hogy nincs olyan legendás Erasmus Life, mint máshol, tehát itt nem szerveztek külföldi utazásokat, stb., de volt olyan erasmusos óránk, amely múzeumlátogatásból állt javarészt. Aztán az év végén az osztályunknak szerveztek egy látogatást a Digic Pictures céghez, ami CGI-jal és VFX-szel foglalkozik, érthetőbben digitális utómunkálatokkal. Ami nekem nagyon tetszett, főleg hogy engem amúgy is érdekelt ez a terület mint alternatíva.

Decemberben aztán lassan, de biztosan érkeztek a vizsgák. Viszont a vizsgák nagyobb része januárra maradt. Volt olyan vizsgám is, melyet az ELTE-n kellett teljesítenem. Némelyik könnyebb volt, némelyik nehezebb, de végül is egyik sem volt teljesíthetetlen. Majd a hónap közepe fele már kellet készülődnöm vissza Kolozsvárra, jött egy újabb rend papírmunka.

A városról röviden annyit mondanék, hogy gyönyörű, szinte nincs két egyforma épület, a tömegközlekedést ajánlom, gyors és nagyszerű, viszonylag hamar kiismerhető.

Ami a megélhetőséget illeti Budapesten, viszonylag itthoni árakban van a kaja meg a fogyasztási költségek ára is, az albérletek ára viszont elég húzós, főleg a belvárosi részekben.

Szóval, ha valaki azt kérdezné tőlem: Megérte-e kimenni? A válaszom egyértelmű: Igen. Szereztem-e tapasztalatot? A válaszom egyértelműen: Igen! –Ajánlanám-e másoknak is?  A válaszom harmadjára is: IGEN! – Megbántam-e hogy éltem ezzel a lehetőséggel? A válaszom egyértelmű: Nem!

Az egyetlen dolog, amit bántam az, hogy vége lett. :)

Köszönöm a Sapientia EMTE-nek a lehetőséget!

2018.02.14.