Székely Tímea-Krisztina – Környezettudomány szak, II. év

Nyíregyházi Egyetem (Magyarország)

Az elmúlt félévben, az Erasmus+ segítségével egy magyarországi egyetemen folytathattam tanulmányaimat. Már többször is hallottam a programról, és mindig érdekesnek tűnt, de sosem fontolgattam komolyan, hogy kipróbáljam. Egészen addig, amíg egyszer csak a múlt félévben el nem döntöttük a barátommal, Ambrus Attilával, hogy belevágunk. Elkezdtünk érdeklődni a lehetőségek iránt. Eredetileg angol nyelvterületre szerettünk volna kiutazni, csak megtudtuk, hogy sajnos a mi tanszékünknek csak magyar egyetemekkel van kapcsolata, és már nem volt idő abban a félévben új kapcsolatokat kialakítani. Így olyan magyar egyetemet kerestünk, amelyen a szakunkról alapképzéses és mesteris diákokat is tudnak fogadni, és ahol állatkert van, mivel szerettünk volna a félév során önkénteskedni is. Mindezeknek a kritériumoknak megfelelt a Nyíregyházi Egyetem, így az mellett döntöttünk. Gyorsan elintéztük a papír munkát, ami meg kell jegyezzem, nem volt kevés, az után pedig izgatottan vártuk az eredményt. Néhány héttel később megtudtuk, hogy a pályázat sikeres. Ezután ki kellett választani a tantárgyakat, amelyeket meg lehetett feleltetni az itthoniaknak, egyeztetni mindenkivel, aláírni a Learning Agreementet, majd izgatottan várni a február 2-át.

Eljött végre ez a nap is, a kiutazás napja. Kíváncsian érkeztünk meg a nyugis város szélén levő egyetemi kampuszra, ami az elkövetkezendő hónapokban az otthonunkká vált. Elfoglaltuk a szállást, és még aznap este elsétáltunk a város központjáig, ahol különböző parkok, szobrok és a központi katolikus templom volt. A város főtere hasonlított kicsit az itthonira. Templom, szobor, szökőkút, minden megvolt. Ezt a helyet a félév során elég gyakran meglátogattuk. Emellett a kampusz mögötti Sóstói erdő és a Bújtosi városliget gyakori kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, ahol a helyi élővilágot figyelhettük meg. Második héttől kezdődően már meglett az órarendünk, ami nagyon jól jött ki. Szerencsére Attinak is, nekem is csak hétfőtől szerdáig voltak óráink, így egy tanár segítségével felvettük a kapcsolatot a Nyíregyházi Állatparkkal, és csütörtökönként meg péntekenként napi 8 órát az állatparkban voltunk és a gondozók munkájába segítettünk be.

A felvett tantárgyak nem tűntek különösebben nehéznek, kivéve a biokémiát, de az már más tál tészta. A kedvencem az ökológia volt, amely során madárfajokat kellett tanuljunk hétről hétre felismerni, kép és hang alapján. A későbbiekben fafajokat is tanultunk. A félév vége felé a Sóstói erdőben végeztünk madár- és fásszárúnövény-felmérést, ami alapján megbecsültük az ott élő fajok populációinak a nagyságát és eloszlását. Egy másik kedvenc tantárgyam, amit nekem nem kellett felvenni, csak bejártam az órák egy részére kíváncsiságból, az a biodiverzitás monitorozása volt, amely során a Sóstói erdő varjúpopulációját mértük fel, illetve esélyünk volt 70 km-t motorcsónakkal végigmenni a Tiszán, a parti fecskék fészkelő helyeit megfigyelve, és közben egyéb érdekes madarakat láthattunk.

Az állatparkban töltött idő alatt rengeteget tanulhattunk az állatkertek mai szerepeiről az oktatásban, kutatásban és fajmegőrzésben. Sok olyan faj van, amelyet már csak az ilyen állatkertek (amelyek részt vesznek a fajmegőrzési, tenyésztési programokban) tartanak életben. Ilyen ritka, súlyosan veszélyeztetett állatfajok például az indiai orrszarvú, az ázsiai illetve az afrikai elefánt, és még sorolhatnám. Ezen kívül hatalmas élmény volt a gondozók mellett dolgozni, betekintést nyerni az állatok tréningezésébe, vagy akár ebbe is belesegíteni, kézből etetni, fürdetni elefántokat, oroszlánt látni testközelből, és így tovább. Kedvenceink a fókák voltak. Velük alakul ki a legszorosabb kapcsolat az állat és a gondozó között. Tréningjeik alatt játékos feladatoktól elkezdve, állatorvosi vizsgálatokra felkészítő feladatokig mindenre sor kerül. Az állatokat kizárólag pozitív megerősítéssel tréningezik, azaz kajával jutalmaznak egy-egy jól sikerült feladatot, és soha nem kényszerítik őket semmire, csak akkor tartanak például fókabemutatót, ha a fókáknak kedvük van hozzá.

Hétvégénként sétáltunk, bicikliztünk, felfedeztünk új helyeket, bevásároltunk és készültünk a következő heti zárthelyi dolgozatokra. Ellátogattunk az egyetem lovardájába is, ahol megnéztük a lovakat, de sajnos azt mondták, hogy lovagolni jelenleg nincs lehetőség ott. Így, bár heti rendszerességgel simogathattam a zebrákat az állatparkban, de kerestem egy másik lovardát, ahol időnként lovagolhattam is. Túl sok szabadidőnk nem maradt, meg olcsó sem volt, szóval nem járhattam olyan gyakran, mint ahogy itthon szoktam, de azért csak több volt ez is a semminél, és jólesett.

Áprilisban egy három napos Erasmus+ konferencián vettünk részt az egyetem keretén belül, melynek utolsó napja egy Szatmár megyei körutat foglalt magába, amely során a Vay Ádám Múzeumot, a Megmaradás templomát és Nemzetközi emlékparkot, Kölcsey Ferenc sírját, Petőfi fáját és a Luby kastélyt látogattuk meg. Ezen kívül, egy olyan tantárgyból, amelyből itthon vizsgáztam, kellett írjak egy beszámolót a Nyíregyházi Múzeumfaluról, amely jelenleg újitások miatt zárva tart, így nem látogatható. Azonban amikor elmondtam a vezetőségnek, hogy miről van szó, szívesen fogadtak minket, és körbevezettek a nem lezárt részeken, meséltek a Múzeumfalu történetéről és a tervezett újitásokról, így lehetőségünk volt többé-kevésbé ezt a helyet is körbe járni.

Végezetül elmondanám, hogy egy nagyon jó döntés volt venni a bátorságot és kimenni. Sok új élmény, tapasztalat és számtalan lehetőség vár odakint mindenkire, aki bele mer vágni. Kár kihagyni, élni kell a lehetőséggel, amíg lehet!