Kuglis Albert, Filmművészet, fotóműveszet, média szak, III.év, rendező

A tanulmányi „űrhajóm” a 2025–2026-os tanév őszi félévére a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen landolt az Erasmus+ mobilitási program keretében. Ez egy nagyszerű küldetés volt számomra, mivel ezáltal megismerhettem új embereket, a barátoktól híres tanárokig, megtanultam, milyen külföldön egyedül élni és gazdálkodni, valamint életem egyik legjobb féléve volt ennek köszönhetően.

Már az őszi levegő melegen fogadott Budapesten, egy olyan városban, ahol rájöttem, hogy Kolozsvár mégsem olyan hatalmas. A fogadó intézet Erasmus-koordinátora süteménnyel és egy energiával teli welcome beszéddel várt minket, ahol megismertük az új kollégákat, az akkori jövőbeli életre szóló, mostani barátaimat. Míg az otthoni egyetemen a vendégdiákok be-becsatlakoztak egy-egy óránkra, addig itt a külön elnevezett „Erasmus-tanterem” várt ránk, ahol a legjobb osztálytársakkal Németországból, Szlovákiából, Spanyolországból és Litvániából nap mint nap találkoztunk, és egymás hangulatát próbáltuk jobbá tenni.

A SzFE hírnevéhez méltóan nagyon jó fogadó közeg volt, kedves kapusokkal, finom büfével, és olyan kiváló emberekkel, hogy még a takarítónénitől is sikerült valami bölcset tanulnom. Olyan szakmai lehetőséget nyújtott, hogy belekóstolhattunk a helyi legérdekesebb kurzusokba: kezdve hangszabászattól és filmvágástól, amiket otthon már megismertem, így volt mit összehasonlítanom, egészen az aktuális, interaktív world building–digitális filmötletekig mesterséges intelligencia segítségével és virtuális stúdió óráig. Ez egy olyan tárgy volt, amit az egyetem egyik leginnovatívabb stúdiójában valósítottunk meg, ahol a kontinensünkön csak három ilyen van, és ahol megtanultuk a technikát, amivel olyan nagy sorozatokat forgattak, mint például a Mandalorian vagy a Fallout. Az órarend egyszerre volt tartalmas és laza, nyújtva elég időt a szórakozásra, pihenésre és a város felfedezésére a produktív filmismertetés után. Sikerült felvennem olyan tantárgyakat, amelyeket az otthoni egyetemen elismertek, így azokból nem volt szükség újabb vizsgára, és lehetőségem nyílt más érdekes kurzusokra is, amikkel bővítettem filmes tudásomat, és hazahozhattam több mint a kellő kredit szám dupláját. Tökéletes egyensúlyban voltak az elméleti órák a gyakorlatiakkal: egy héten egyszerre volt mit olvasni, legalább négy filmet megnézni, kreatívat írni, műhelyben forgatni, képet és hangot vágni, egyszerre betekinteni a legfrissebb A.I.-technikákba és analóg géppel is fotózni. Szerintem az otthoni Filmművészet, Fotóművészet és Média szak bármely irányáról érkező diák feltalálhatta magát itt; lehetőségem volt kamera előtt lenni, színészkedni, kamera mögött betölteni minden fontosabb szerepet egy forgatáson a rendezőtől a focus pullerig, preproductionban dolgozni, storyboardokat rajzolni és postproductionban megvágni a leforgatott anyagot. Ehhez pedig egyértelműen nyújtva volt segítség annak, aki először találkozott ilyen feladattal.

A fogadó intézmény Erasmus-tanárai nagyon jószívűek, türelmesek és kíváncsiak voltak; egyszerre objektívan és szubjektíven figyelték a munkáinkat, támogatva a kreatív gondolkodást. Az elvárt tanultakon túl megbővítették az általános műveltségünket, érintve olyan nagyokat is, mint Szophoklész, Shakespeare vagy Lynch. Folyékonyan beszélték az angol nyelvet, mindenkivel türelmesen bántak, nagyon barátságosak és emberiek voltak, nagy hátterekkel, tanítottak minket az olaszországi tanártól kezdve egészen a Nemzeti Filmintézet egyik vezetőjéig.

Az órákon belül eljutottunk olyan fontos helyekre, mint például a Szépművészeti Múzeum, a híres Eiffel bácsi Műhelyháza, valamint a Müpa néven ismert káprázatos Művészetek Palotája, ahol bemutathattuk saját prezentációnkat. Extra-kurikulárisan többször is elmentünk az Uránia Nemzeti Filmszínházba, ahol az egyetem hatalmas eseményeket és filmfesztiválokat szervezett, amik által megismerhettünk más szakmabeli embereket, ezzel bővítve a networkinget, és nagyban betekinthettünk a helyi diákok és tanárok egyes filmjeibe; nem utolsó sorban első sorból meghallgathattuk A Légy rendezőjét, David Cronenberget, akitől nagyon sokat tanultunk.

Sajnos az ilyen eseményeken kívül nem volt sok lehetőség megismerni a többi ott tanuló diákot, de nekem megvolt a jokerem: a csodálatos magyar nyelv ismerete, amivel bejárhattam más órákra és forgatásokra is, ezzel megismerve másokat és az ottani eljárásokat, hogy viszonyítani tudjam a helyzetüket az otthonihoz, és plusz–mínusz ugyanott vagyunk mind.

A szabadidőm, hála Budapestnek, nem volt mindig szószerinti szabad, mivel egy ekkora város annyi lehetőséget nyújtott, hogy sokszor azzal telt az idő, hogy nem tudtuk eldönteni, hol töltsük az estéinket. Túl sok lehetőség néha kevésnek bizonyult; megkívántam például a sushit, tíz hely volt csak 5 percnyi távolságra, mind várt, hogy kipróbáljam. A félév mégis elég idő volt ahhoz, hogy felfedezzem a legjobb kulturális helyeket, a hagyományos halászlé vendéglőktől az élőzenés romkocsmákig. A Duna bármely oldalán pezsgő élet volt a nap minden pontjában; egyszerre megvoltak a zenével teli utcák és a csendes parkok, ahol a saját zenémet hallgathattam a fülesemben, míg ihletteljesen alkothattam a zöldben olyan helyeken, ahol őseink uralkodtak. Számomra pont ezért volt duplán egy új otthon, mivel a nyelv beszélése mellett hatalmas történelem vett körül, ami odaíratta magát azokhoz a helyekhez, amik mellett naponta mentem el; egyszerre voltam turista ott, ahol sorban bejártam a böngészők által ajánlott látnivalókat és angolul szólítottak fel, és egyszerre főztem, vittem le a szemetet, bejártam a belváros külső részeit Google Maps nélkül, mint olyasvalaki, aki már évek óta ott lakott volna. Ha lenne egy szuper információ, amit kiemelhetnénk, az a tömegközlekedés, ami minden költséget és időpocsékolást megspórolt: modern buszok, minden órában járó villamosok, a körutak zsúfoltságát kikerülő metrók részesei voltak a mindennapoknak a napsütéses gyaloglások mellett, és minden fontos úticél maximum 20 perces távolságra volt a legtöbb ponttól.

A vendégdiák ugyanúgy diák, így részesei lehettünk egy hatalmas kedvezménynek, ami lehetővé tette, hogy havonta 2000 forint alatt bárhova eljuthattunk bármely járművel, még vonatozni is lehetett akármerre az országban. Minden második sarokban volt egy élelmiszerbolt, minden megvolt adva ahhoz, hogy ottani lakosként is meglegyek. Ami a többi költséget illeti, a lakbérek elnézve nem sokkal drágábbak, mint például Kolozsváron; a termékek árai plusz–mínusz ugyanazok, van, amit ott drágább, de például a villany sokkal olcsóbb, így filmesként a megélhetőség rendben volt, és a nagyját lefedte az Erasmus ösztöndíj.

Budapest egy nagyon inspiráló város; úgy érzem, annyira jól fogadott be, hogy talán ott folytatnám tanulmányaimat, habár eléggé kihívásokkal teli volt. Sokszínű emberekkel teli, szószerint, folyamatosan pozitívan meglepett, és úgy érzem, hogy a diákélet egy nagyon fontos helyszíne volt, ahol megismerhettem egy nagyszerű kultúrát, egy másik egyetem szemléletét, gyönyörű külföldi kollégákat és hálára méltó tanárokat; találkozhattam régi otthoni barátokkal, megismerhettem újakat is, a végén pedig szerelembe is estem, és nem utolsó sorban megismerhettem önmagamat egy olyan közegben, ahol megtapasztalhattam, milyen vagyok egyedül, másokkal hogyan vagyok, és ennyi lehetőséggel elém tárva, hogy ki lehetek.

Nagyon melegen ajánlom az Erasmus+ programot mindenkinek, különösen a budapesti főhadiszállást, bátrabb és kreatívabb diákoknak a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, ahol rájöttem, hogy ez a félév egy életre szóló élmény volt!