Budrala Sára

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Budrala Sára

Számomra egy nagyon emlékezetes, kedves emlék marad az Erasmusos projekt, amelyen részt vettem. Egy pár órával érkeztünk a bevezető találkozó előtt, így volt némi időnk, hogy ráhangolódjunk a városra, mely során számomra komikus módon kínaiban ebédeltünk, de ez csak része volt a helyi felfedezéseknek. Első nap egy ismerkedős körrel kezdtünk, ahol mindenki bemutatkozott, majd csoportokra osztottak és mindenki igyekezett felvenni a fonalat az online beszélgetésekre alapozva, mely során kezdetét vette a munkafolyamat első fázisa.

 Örültem, hogy végre neki kezdhetünk a munkának, felelevenítettük a csapattársaimmal a tervünket, megmutattam nekik egy pár ötletet amire gondoltam, ezt követően átbeszéltük az ütemtervet. Ezután minden csapat egymás követően prezentálta a többi csapat számára, az általuk kitalált tervet, melyet főleg technikai szempontból kellett bemutatni, de nyilván el magyaráztuk a többieknek tartalmilag is a tervünket. A terv prezentálása magába foglalta azt is, hogy milyen anyagból fogunk dolgozni, és hogyan képzeljük el majd a végterméket. A bemutatók után megbeszéltük a terem lehetőségeket, hogy másnaptól elkezdődhessen a közös munka. Délután mindenki szétszéledt, mivel szabadon választhattuk meg a foglalkozások utáni programunkat.

Másnap reggel elkezdtük a munkát, mely során kimondottan hosszú időbe telt, amíg szétosztottuk a feladatokat. E téren egy kicsit túl soknak éreztem négy személyt a szóban forgó rövidfilm elkészítéshez, de valahogy kitaláltuk, hogy ki mivel tud haladni. Ezt követően mindannyian külön láttunk hozzá a ráosztott munkafolyamatok elvégzéséhez a saját laptopjainkon. Alapvetően így ment a munka, három napon keresztül, a vágószobában.

Voltak hosszú önálló munkafolyamatok, melyeket követően egy gyűlés keretei között átbeszéltük, hogy ki mivel haladott és mi a következő feladat. Délben ebédszünetünk volt, melyet általában vagy az ELTE kantinjában vagy más olcsóbb helyen töltöttünk. Úgy vélem, hogy nagy szükségünk volt ezekre az egy órás ebédszünetre és kikapcsolódásra, amit jelentett mindenki számára, hiszen ilyenkor friss gondolatokkal tudtunk visszatérni a munkafolyamathoz. Mivel szeles idő volt, és kint egy kicsit kellemetlen volt időzni, ezért hamar visszatértünk.

Majd délután folytattuk ugyanabban az ütemben, mint korábban. Sokszor a többi három csapattársam már befejezte a munkát és nekem még mindig nagyon sok volt hátra, mert én voltam a rendezője a filmnek. Ez azt jelentette, hogy a munkafolyamatokat én tartottam kontroll alatt, vágtam meg a felvételeket, a vizuális koncepcióval szintén nekem kellett foglalkoznom. A csapattársaim feladata volt, az anyaggyűjtés és a feliratok elkészítése.

Minden napra volt szervezve egy-egy múzeumi vagy archívumi látogatás. Azonban én ezek közül egyre mentem el, mivel úgy véltem, hogy nagyon sok feladatot vállaltam magamra. Személy szerint nagyon keveselltem azt az időt, amit a filmek elkészítésére kaptunk, viszont nagyon érdekesnek találtam ezeket a látogatásokat. Elmentem, a vezetőtanárom ajánlására egy Forgács Péter film vetítésre, amit egy kötetlen beszélgetés kísért, ami nagyon egyedi élmény volt és hálás vagyok a vezetőtanáromnak, amiért felhívta rá a figyelmem.

Csak az egyik este ültünk ki vendéglátóegységbe ismerkedni, ahol erdélyiek, budapestiek és szlovákok találkoztunk egy könnyedebb hangvételű beszélgetésre. A többi napon mindenkinek külön programja volt, még a közös országból jövők köreiben is.

Utolsó napra sikerült elkészíteni a filmet, de annak az árán, hogy még reggelinél két-három órát dolgoztam rajta, hogy bemutatásra kész formájában legyen 11 órakor az ELTE-n. Nagyon keveselltem az időt amit a praktikus film elkészítésre kaptunk.
Levetítették a filmeket, melyeket követően megbeszélést tartottunk a csapatokkal és majd egy feedback körre is sor került. Szerintem ez nagyon jó volt, mert betekintést kaptunk mindenki munkafolyamatába és motivációiba. Nagyon pozitív és konstruktív volt a feedback kör. Majd zárásként a tanárok is elmondták a véleményüket egy-egy záró gondolatokat.

Hírek
2025-10-01
2025-09-30
2025-09-30
2025-09-29
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign