Szatmári Loretta-Mária

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Szatmári Loretta-Mária

Az élőben történő mobilitás előtt volt négy online találkozónk a többi résztvevővel, hogy megismerjük egymást, kitaláljunk témákat és projektötleteken gondolkozzunk. Én felvetettem az enyémet, melynek fő eleme a Kelet-Európában eltöltött gyerekkor felidézése volt. Sokan csatlakoztak hozzám, így létrejött egy öt főből álló csapat. Ezek után tartottunk egy online megbeszélést, hogy eltervezzük hogyan működjünk együtt majd Budapesten, és addig milyen vizuális anyagokat gyűjtsünk össze, illetve milyen interjúkat készítsünk, kikkel, és milyen kérdéseket tegyünk fel nekik. Amit elterveztünk meg is csináltuk, így felkészülten találkoztunk Budapesten.    

A már élőben történő mobilitási élményeim izgalmasan kezdődtek, mivel Nagyváradon csatlakoztam a csapathoz, és először nem találtam a buszt. Rá öt percre kiderült, hogy ugyanabban a parkolóban várjuk egymást, ráadásul egymástól két méterre se,  viszont ehhez kellett pár telefonálás míg rájöttünk a többiekkel. Az út nagyon jól telt, megbeszéltük elvárásainkat és elképzeléseinket a programmal kapcsolatban, és ezek eléggé egyeztek, egy-két elengedhető kivétellel.

A közös munka a többiekkel eléggé nehezen indult, mivel rengeteg vizuális anyagunk gyűlt, és kiderült, hogy kicsit félreértettük egymást az online találkozókor. Ezeket egy végtelenségnek tűnt kiválogatni majd rendszerezni. Azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, de csak ezek után következett a megpróbáltatás, mert le kellett fordítsuk angol nyelvre a szlovák és magyar interjúinkat amiket készítettünk a rokonainkkal. Így teltek el a délutánjaink nagyrésze, de nem mondhatom, hogy rosszul ezek negatívak voltak, csak hihetetlen fáradtak voltunk minden nap végére, így nem sok időnk maradt a többi csapattal találkozni, szocializálódni, vagy járkálni a városban.

Kiemelném az OSA múzeumban tett látogatásunkat, mely egy élmény volt számomra, hisz nagyon szeretek archív anyagokkal és írásokkal találkozni. Rengeteg, több tíz éves levelet olvashattam el, melyek segítségnek bizonyultak a mostani filmtervem készítésében, majd ezen az Erasmuson elkészült projektünkben is, mint kiderült utólag számomra.

A filmprojektünkön hiába dolgoztunk napokon keresztül sok órákat, mégsem tűnt úgy, hogy be fogjuk fejezni és össze fog állni egy értékelhető végproduktummá. Mindenki meglepetésére mégis sikerült az utolsó három órában, szinte a semmiből, egy kész terméket elkészítetünk, és még elégedettek is lettünk vele! Az este egy nagy ünnepléssel fejeződött be, élmény fog maradni.

Másnap bemutattuk a "POV you grew up in Eastern Europe" munkákat, és teljesen pozitív visszajelzéseket kaptunk, nagyon örültünk nekik. Elbúcsúztunk a csapattal, de biztos vagyok benne, hogy néhányukkal fogok még találkozni, hisz őszinte barátság alakult ki köztünk.

Mindig jó visszamenni Budapestre, hisz már egyik egyetemi nyaramat ott töltöttem egy nyári Erasmus mobilitás alkalmával, és tanulhattam a Mediawave csapatától, és idén is így fogom tenni, viszont most hangutómunkát fogok tanulni. Alig várom, jó felvezető volt ez a nyaramhoz! 

Hírek
2025-10-01
2025-09-30
2025-09-30
2025-09-29
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign