Buzási Gyopár – Filmtudomány mesteri szak, I. év

Dundalk Institute of Technology, Dundalk (Írország)

Fél évig voltam Írországban, 2018. januárjától májusig. Jó félévet választottam, mert láthattam, hogyan változik át varázslatos, zöldellő mesebeli hellyé a nedves, szeles, hideg ország. A kiutazás előtt nagyon féltem attól, hogy nem fogok érteni egy szót sem, mert nem volt elég jó az angolom, ráadásul az ír akcentust megérteni egy külön kihívás, hozzáteszem, én voltam az első diák az egyetemünkről, aki Dundalkba jelentkezett. Egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak, tele voltam bizonytalansággal, de ezzel együtt kíváncsisággal is. Ugyancsak a kiutazás előtt szállást is kellett találnom, de mikor megtudtam, hogy milyen árakért vannak bentlakások és diákszállók, inkább egy alternatív megoldást kerestem és a Facebookon, az Írországi magyarok csoportban megtaláltam a legjobb ajánlatot: külön szoba, olcsón, 5 percre az egyetemtől, és magyarokkal lakhattam. A tulajjal később annyira összebarátkoztam, hogy még filmet is forgattam vele az ottlétem során.

Visszatérve az első nagy félelmemre, az angolra: való igaz, az első két hétben elég nehezen ment a kommunikáció, a legegyszerűbb mondatokat sem tudtam megérteni az akcentus miatt, de nagy szerencsémre az írek borzasztóan türelmesek és kedvesek, tehát nem kellett szégyellnem magam, ha tizedszer is visszakérdeztem. Aztán három hét után kezdtem észrevenni, hogy néha angolul gondolkodom, és egy másfél hónap alatt annyira belerázódtam, hogy már egy visszakérdezés is elég volt, hogy megértsem, mit mondanak, már nem hebegtem-habogtam annyit, és szép lassan szinte mindent el tudtam mondani, amit akartam. A mobilitás végére pedig a különböző ír régiók különböző akcentusait is meg tudtam érteni, na meg egy kis ír akcentus is ragadt rám, arról nem is beszélve, hogy az ír barátaim megtanítottak egy csomó szlengre. Nekem már csak az angolért megérte ez a félév.

S ha már az embereknél tartunk, azt már említettem, hogy nagyon kedvesek és türelmesek úgy általában, és persze nagyon segítőkészek, ennek ellenére a diáktársaink borzasztóan szégyenlősek és félénkek voltak. Bár igaz, hogy már az első nap szóltak nekünk, hogy számítsunk arra, hogy az írek kicsit félénkek, és mi kell megtegyük az első lépéseket, ha barátkozni akarunk. És hát igen, az elején nem nagyon álltak velünk szóba, aztán szépen lassan kezdtek elhívogatni buliba, az egyetemi közös munka kicsit összehozott minket, aztán a félév végére szövődött néhány igazán értékes barátság. S bár félénkek, nagyon melegszívű, drága jó emberek, legalábbis ezen az egyetemen, filmes szakon. Folyton az volt az érzésem, hogy az írek valahol nagyon hasonlítanak az erdélyiekre, egy kicsit testvérre találtam bennük. És amit semmiképp nem hagynék említésen kívül az a zene. Nagyon muzikális nemzet, gyönyörű a népzenéjük, és folyton muzsikálnak, a pubokban szinte minden este élőzene van, és a fiatalok körében is alap, hogy tudjanak játszani valami hangszeren. De igaz, ami igaz, a legtöbb időt mégsem az ír ismerőseinkkel töltöttük, hanem inkább együtt az erasmusos csapattal.

Most első alkalommal sikerült megtapasztalnom, hogy milyen is ez a bizonyos „Erasmus-tapasztalat”, hihetetlen, hogy mekkora élmény volt. Valahol annyira sokkoló, hogy egy csomó féle különböző nemzetiségű, különböző emberrel hogy meg lehet találni a közös hangot, és szó szerint kinyílik a világ! Rengeteget utaztunk, kirándultunk, buliztunk s beszélgettünk, tanítgattuk egymást a saját nyelvünkre, nemzetközi ételkóstolót szerveztünk. Az az érzésem, hogy kivételesen jó csapat voltunk, de lehet, hogy minden erasmusos a saját csapatát érzi a legkülönlegesebbnek. Köztünk, erasmusos diákok között tényleg igazi, nagyon jó barátságok szövődtek, várjuk egymást látogatóba, megsirattuk egymást az elválásnál.

Az egyetem, vagyis a Dundalk Institute of Technology, egy szinte 6000 diákot számláló egyetem, sok épülettel, nagyon jól felszerelt termekkel és eszközökkel, szimpatikus és jól felkészült, komoly tanárokkal. Ennek ellenére nekem elég könnyűnek tűntek az óráim, és a félévem kevésbé szólt a nagyon intenzív szakmai fejlődésről. Kicsit nehéz volt kiválasztani a tantárgyaimat, mert a legtöbb tárgy, amit a kiutazás előtt megjelöltem, nem indult abban a félévben, így ott kapkodva újra ki kellett találjam, hogy mit akarok tanulni, és nem biztos, hogy a legjobb döntéseket hoztam meg. Azonban így is nagyon érdekes volt belelátni egy másik oktatási stílusba, a legtöbb tárgy egy lépésről lépésére haladó munkafolyamat volt, nagyon jól szervezett beosztással. Végeztem rendezőként színészgyakorlatokat, írtam angolul esszét és forgatókönyvet, és tartottam bemutatót az osztálytársaimnak jó magyar rendezőkről. Mindenki nagyon komolyan vette a dolgát, és amit nagyon jó megtanulni az ír diákoktól, az a magabiztosság, amivel ki tudnak állni a munkájuk mellett (bármilyen is legyen az).

És akkor egy kicsit a városról és az országról. Én mielőtt kimentem volna, nem voltam nagy Írország rajongó, mikor megérkeztem egy kicsit lehangolódtam a várostól (a város szélén laktam), ami nem volt túl szép, és nem történt szinte semmi, Kolozsvárhoz viszonyítva nagyon unalmasnak tűnt. Aztán szép lassan kezdtem felfedezni a várost, és megszeretni a nyugalmát, és volt alkalmam kifürkészni azt is, hogy miért olyan népszerűek az ír pubok világszerte. (Nagyon vagányak!) De ez csak a város. Mivel az egyetemen nem voltam nagyon leterhelve, rengeteg időm volt utazgatni, és akkor szerettem bele Írországba. Nem tudom leírni, és talán megmutatni se annak az országnak a báját, el kell menni, és meg kell tapasztalni. Csak 13 másik országhoz tudom hasonlítani, amiben jártam, de Írország ott van legelöl a kedvenceim közt! Csak két évszak van és rengeteg csapadék, emiatt a természet gyönyörű, még télen is zöldellő. S azért elég hűvös van, még májusban is csizmában és kabátban járkáltunk. Mesebeli helyek vannak ebben az országban, és nagyon örülök, hogy volt lehetőségem egy kicsit bejárni. Bár azt azért hozzá kell tennem, hogy nagyon drága az élet ott, és sajnos az Erasmus-ösztöndíj csupán a szállást és talán az étel egy részét tudja lefedni.

Rengeteg dolgot lehetne még mondani erről a féléves tömény élményről, de sohasem érne véget a szövegem. S bár elcsépelt, és igazán nagy szavak, de egy életre szóló élmény volt és nagyon örülök, hogy belevágtam. S alig várom, hogy megint meglátogathassam a csodaszép Írországot.