László Viktória Nóra, Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesteri szak, I.év

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Közigazgatási Kar, Budapest

Két hónap a "Ménesin"

Nekem ez volt az első Erasmusos éléményem, eddig csak a minimális dolgokat tudtam erről az ösztöndíjról és lehetőségről, viszont egy dologgal már első év óta tisztában vagyok: a jelentkezők nagytöbbségének van egy közkedvelt közös hobbijuk: az Erasmus koordinátorok mindennapos hibáztatása, mindenért a koordinátor a felelős hanem a saját, akkor a fogadó intézmény koordinátora a hunyó, valamelyikük biztosan túl lassú, nem segítőkész, nem úgy foglalkozik a hallgatókkal mint a fogadott gyerekükkel. Egy kérdésem lenne ezekhez a hallgatókhoz: tudjátok ti, hogy mekkora szervezés áll az egész mögött, hány emberhez ér el egy egyszerű kérés, és hogy nem ti vagytok az egyetlenek, akikkel foglakozni kell? Én már tudom...pedig sosem voltam rá kiváncsi.

Amikor leadtam az Erasmus pályázatomat és visszaigazolt az egyetem, hogy sikeresen pályáztam, abban a tévhitben éltem mindennapjaimat, hogy egy migráció kutatással foglalkozó intézmény légkondicionált irodájában fogom tölteni a nyaramat. Óriásit tévedtem. Kiutazásom előtt egy héttel kora reggeli telefonhívást kaptam a szakkoordinátromtól, hogy jelentkezett a migráció kutató központ, és úgy döntöttek, nem tudnak fogadni két hónapra, majd közölte velem, hogy nincs sok opcióm, az első az lenne, hogy mihamarabb keressek egy új intézményt ahova mehetek, vagy elméletileg van egy budapesti egyetem,  amelyiknek az egyik karán, a nemzetközi irodában szivesen látnak gyakornokokat, vagy akár itthon is maradhatok, és majd jövőre újra probálkozhatok.

Az itthonmaradás egyáltalán nem vonzott, viszont egyre több jel utalt arra, hogy talán az lesz a legjobb, hét nappal a tervezett kiutazás előtt nem csak a kutató központ mondta vissza a fogadásomat, de a Ballassi Intézet Márton Áron kollégiuma sem tudta még a nyárra felvett kollégisták névsorát. Merész lépésnek véltem még akkor, de bementem az egyetemre, és aláírtam a Learning Agreementemet, és egy hét múlva megérkeztem Budapestre a Ménesi út 5. szám alá, pontosabban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának dékáni hivatalába.

Itt talákoztam Girst Noémivel, akinek kimondhatatlanul hálás vagyok, amiért már csak a puszta jelenléte a csillagos égig emelte az ott töltött két hónapom mindennapjait. Az egyetemen töltött első hetem leginkább adminisztrációs dolgok intézése volt, kaptam egy saját kis irodát, saját kis számítógéppel és email címmel. A következő héten kezdtem el a feladataim megoldását. Azon a hétvégen volt megrendezve a kar diplomaosztó ünnepsége, ahol a parkolóban vártam a VIP vendégek érkezését, és az ők bevezetése volt a fő feladatom, ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert számomra ez volt a legegyszerübbnek tűnő megbízás, viszont ez bizonyosodott a legnehezebbnek is, köszönet érte az akkor már huszonnégy órája kitartóan zuhogó esőnek és a tizenhárom fokos maximum hőmérsékletnek. A bőrig átázást leszámítva nekem ez egy élmény volt, egy fázos, vacogós, vizes, de jó élmény.

A feladataim tulajdonképpen adminisztrációs jellegűek voltak, régi Erasmusos hallgatók mappáinak ellenőrzése, számítógépes bevitele, hiányzó dokumentumok bekérése külföldi egyetemekről. Folyamatos feladatom az a 2016/2017-es tanévben az NKE-re jelentkező Erasmusos hallgatókkal való kapcsolattartás, egy közös Facebook csoport elkészítése és életben tartása kisebb nagyobb sikerekkel.

A két hónap alatt volt szerencsém ellátogatni és megismerni az egyetem összes karát és azok működését, ami egy nagyon jó élmény volt, mindenik kar csodálatos helyen és épületben van, és mindeniknek megvan a sajátossága, persze a legszembetűnőbbek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és a Rendészettudományi Kar volt. Számomra nem a feladatok jelentették a legnagyobb élményt, hanem a tapasztalat és a megismerés, az emberek akikkel együtt dolgozhattam, akikkel együtt ebédeltem, akik nap mint nap körülüttem voltak, egytől egyig hozzátettek egy nagy pluszot az élményhez.

Így visszatekintve nagyon nagyon hálás vagyok mindenkinek, mert tulajdonképpen ez a két hónap nem csak a nehéz munkafeladatok elvégézéséről szólt, hanem többek között saját magam megismeréséről, és személyiségem formálásról, megtanultam másokkal együtt dolgozni, közösen megoldani feladatokat úgy, hogy közben a nap végére nem úgy mentem haza, hogy már megint hullafáradt vagyok, mivel nagy volt a mozgás az irodában hanem úgy, hogy ez egy viszonylag nehéz nap volt, de megérte minden perce, mert jól éreztem magam. 

Záró akkordként csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm az egyetemnek a lehetőséget, hogy pályázatomat sikeresnek bírálták el, köszönöm a szakkordinátoromnak a „B ” tervet, az Erasmus koordinátoromnak a sok segítséget, és millió hálám mindenkinek az NKE dékáni hivatalából, hogy egy csodálatos nyarat tölthettem velük, és Noéminek, hozzád még visszatérek!

2016.10.14.