Márton Janka - Jog szak, II. év

Környezetváltás 20 évesen. Új metropolisz. 100 000 emberből majdhogynem 2 millió. Képes az ember vajmi kevés idő alatt megszeretni valamit, aminek nem is igazán a része? Képes e kötődni valamihez, ami ugyanolyan könnyen engedi be, mint amilyen könnyen elfogadja? Sokan minősítik az Erasmus programokat, mint nagy lehetőség, de mit nyújt még az Erasmus, amitől képes az ember ragaszkodni általa addig nem ismert lelkekhez, rutinokhoz, közeghez, feladatokhoz?

Két dolgot figyeltem meg magamon a 2 hónapos Budapesten töltött periódus alatt. Minden tetszett, mindent elfogadtam. Bármilyen konfliktus alakult ki, bármennyire olyan feladat felelőse voltam, amit valójában nem tudtam értékelni, nem érdekelt. Nem érdekelt, ha valami nem jött össze, mert bíztatott hátulról az a tény, hogy eljutottam idáig, hogy valaki tekintett annyira értékesnek, hogy ezen ösztöndíj kezdeményezettjének nevezett ki. Illetve, hogy képes voltam párhuzamosan kikapcsolódni is, és dolgozni is. Nem fáradtam el a 8 órás munkaidőbe, akkor se, ha eddigi tapasztalataimon túl mutató tevékenységek része voltam. Úgy érzem, mintha bepótoltam volna minden eddigi elvesztegetett időmet, és elpazarolt órákat, merthogy folyton csináltam valamit, és ez esetben nemcsak a szakmai területen való produktivitásról beszélek, hanem a kapcsolatépítésről, a művészeti élményekről, az őszinte felfedezésről.

Nagy tervekkel indultam útnak júniusban, ami általában jellemző is rám, viszont előszőr életemben azt tapasztaltam, hogy képes vagyok lépéstartani az illúziómmal. Így vált az átdogozott két hónapból nyaralás. Budapest, annak ellenére, hogy vesztett eredeti pompájából, egy optimális célpont. Elegendően nagy, hogy mozijai, szinházai, kiállításai káprázatba ejtsenek, de elegendően kicsi ahhoz, hogy ne tudd elszigetelni magad az ezer idegen közül, akik olykor barátokká, haverokká, ismerős arcokká válhatnak. Ez a két hónap pedig elégséges volt, hogy kis zugokat fedezzek fel, mint a fekete kávézó, a kaffa kávezó, a könyvudvar, a kiskovász pékség, a sarki antikváriumok, a madáchtéri lángosozó, a levendula fagyizó, az eat me étkező, az Ódejó ebédelő, a Rimon étterem. Ezek a menedékek képezték számomra az otthont, a megszokottat, konform zónámat. És meglepően gyorsan működött a kémia. Ez valószínűleg abból fakad, hogy tudatosan akartam kiépíteni ezt a hálózatot, teljes nyitottsággal indítottam az utam, máskülönben nemhiszem, hogy képes lettem volna ragaszkodni egy olyan városhoz, amelyet sok utazásom alatt érintettem ugyan, mégsem éreztem vonzónak soha. Mert az embert, vagy legalábbis engem, csak az élmények tudnak egy városhoz kötni, és ezt a melegséget Budapest esetében ezeken a helyeken találtam meg, illetve olyan tevékenységekben, mint a vásárcsarnoki vásárlás, a parkban való olvasás, a közös meccsnézés, a Balatonba való fürdés, az M1-es metrózás, a margitszigeti szaladások, a közös főzések, a közös sütizések. Persze ezekben mind közrejátszott évfolyamtársaim jelenléte, akik mindig kaphatók voltak a közös programokra, és akik legalább annyira tudták értékelni a várost, mint én.

Úgy gondolom hasonló produktivitási szintet itthon sosem fogok tudni elérni, ugyanis hiányzik az ismeretlen faktor, ami akarva, akaratlanul egy felfokozott felfedezésvágyat és nagymértékű kíváncsiságot indított el bennem. Emiatt voltam kapható nonkonformista ötletekre, és emiatt tudtam megízlelni a szinte felhőtlen szabadság érzését.

A legtanulságosabb pólusa nyárnak, mégis a nyers munkaköri tapasztalatok voltak. Egyszercsak a machiavellisztikus piramis, a használhatósági mérce legalján találtam magam. Mégsem tapasztaltam se visszaélést, se emberi gonoszságot. A professzionális hierarchia nem a beszéd stílusból és nem közvetlen megnyilvánulásból érződött ki, mint ahogy azt gondoltam volna, hanem pusztán abból a tényből, hogy mindenki a rá mért feladatokat végezte, amely sokszor a melletted levő embertől parancsára is történhetett. Meglepett az a kifinomultság, ahogyan a kollegák kommunikálnak. Nem észleltem azt a megaláztatási mechanizmust, amitől minden amatőr fél (és amely főtémája minden gyakornokoságról szóló filmnek), és ami nem engedi ,,leereszkedni” a királynőt a dolgozók közé. Utólag teljesen logikusan elfogadott tény az, hogy a kommunikációs ellentmondhat a kabinetfőnöknek, a kabinetfőnök pedig kijavíthatja az államtitkárt, hiszen egy bolyként dolgozva, a végeredmény alul minősíti az emberi ego-t.  Egy ilyen programra lenne szüksége minden diáknak: ideiglenes stabilitás, bebiztosított munkakör, ami tud annyira hiteles lenni, hogy valóban gyümölcsöző legyen, de ugyanakkor elegendően nyitott arra, hogy ne tapasztald meg a velejáró összes felelősség keserűségét.

Mi valós munkát végeztünk, eredeti munkakörrel. Mint az Európai Uniós ügyek minisztériumához kapcsolódó parlamenti államtitkárság gyakornoka, megértettem mi az igazi alkalmazkodás. Belecsöppentem valamiben, amit még definiálni sem tudtam igazán, de képes voltam elvégezni úgy a kommunikációs, mint az adminisztratív, vagy más egyénileg kiszabott feladatokat, gondolok itt Cv-k elkészítésére, háttéranyagok megírására, információ gyűjtésre. Hallgattam és figyeltem. Figyeltem a habitusokat, a napirendi konferenciákat, a szofisztikált kommunikációt, és most már tisztábban látom az egyetem utáni gyakorlat lehetőségeit.

Úgy éreztem értékelve vagyok, hogy befogadtak, hogy a munkákat teljes őszinteséggel rójak ki rám, sokszor megfeledkezve ideiglenességemről. Meglepett a nyugodt környezet, a ne túlhajszolt munkaerő, a konszenzusra való törekedés. Ahhoz, hogy az álltamtitkárúr egy nyilvános beszédet tartson, egy sajtóközleményben szerepeljen, esteleg egy rendezvényen részt vegyén, azt megelőzően egy bonyolult stratégia kidolgozására van szükség, és ezt természetesen csak csapatban lehet véghez vinni. Meglepő volt, hogy egy ridegnek értelmezett szféra, mint az állami közigazgatás, politika és diplomácia, mennyire igényli egy egymásra való hagyatkozást és a bizalmat, amelyet és gyakornokként még magamon is tapasztaltam. Gondolok itt arra, hogy én, mint jogszakos teljes jóhiszeműséggel voltam kezelve, és meglepően biztattak arra, hogy minden olyan feladatot elvégezzek, amelyre képes vagyok, nem tanulmányaim alapján, hanem képességeim alapján. Ezt a megelőlegezett bizalmat, úgy gondolom ne sok munkakör biztosítja.

Budapest, Parlament, Duna, Andrássy, opera, balett, színház, Szépművészeti, állatkert. Ezek a foszlányok jutnak egyből eszembe, ha visszagondolok az ott töltött időszakra. Számomra annyira hatalmas élmény volt, hogy elfeledtette minden velejáró negatívumát, mert az izgalom hevében, ahogy egyre tevékenyebb és nyitottabb akartam lenni, elfelejtettem objektíven megélni az eseményeket.

Az erasmus nyári programja tökéletes lehetőség, leginkább azok számára, akik nem éreznek bűntudatot túlzottan sok pozitív élmény begyűjtése miatt.