Csúcs Péter, Jog szak, IV. év

Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest

Mikor első éves koromban hallottam az Európai Unió tanulmányi mobilitást támogató programjáról felvetődött bennem a kérdés, hogy ha ez ilyen jó bulinak tűnik és még egy szekérnyi pénz is jár vele, akkor miért ne próbálnám ki?

Ennek megfelelően tavaly tavasszal benyújtottam pályázathoz szükséges okmányokat. Kérésemet pedig elfogadta az elbíráló bizottság, aminek következtében Magyarországon az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán fél éves részképzésen vehettem részt.

Magyarországon az oktatási program már szeptember első hetében elkezdődik, úgyhogy a nyaram rövidebbre szabtam, hogy a kiegészítő vizsgákat követően tudjak Budapestre utazni.
Szállást nagyon hamar kaptam, egy kedves barátom a Márton Áron Szakkollégiumban lakik és ő győzött meg arról, hogy a budapesti szállásárakhoz képest mérsékelt áron, viszonylag jó körülmények között lehet lakni a kollégiumban. Így még egy barátommal együtt, aki szintén a mobilitási program keretében folytatta tanulmányait a magyar fővárosban. Lévén, hogy két barátommal laktam, a szállásra egy zokszavam sem lehet. A körülményeket édesapám fogalmazta meg a legjobban: "Fiam látva, hogy hol laksz nekem a '70-es évek pionírtáborai jutnak eszembe."

Az egyetemi fogadtatásom nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Egy fiatal és kis létszámú diákot foglalkoztató Sapientia és a fővárosi ELTE között akkora a távolság, mint Mekka és Jerikó között. Rengetegen érkeztünk a mobilitási program keretében, így nem is tudom miért vártam azt, hogy majd családias lesz a fogadtatás. Miután a kötelező formaságokon túl voltam gondoltam, hogy az egész nap, korgó gyomromnak kedveskedek egy kicsit és beültem az egyetemmel szomszédságában található étterembe. Itt ért az első meglepetés: az árak az egekben jártak. Mikor megláttam, csak pislogni tudtam, de gondoltam magamban, hogy drágának nagyon drága, de legalább nagy adagot kapok. Rendeltem is egy lecsót. Mikor a pincér kihozott egy nagy fehér tányér közepén egy maréknyi lecsót, akkor azt hittem, hogy csak tévedés történt és másik asztalhoz akarta vinni a fél adagot, mivel én azt gondoltam, hogy ennyi pénzért egész adagot kaphatok.
Az első hét végére sikerült felvennem a kívánt tárgyakat, kialakítottam az órarendemet. Nagyon szellősre sikerült, ami nem jelentéktelen, ha mondjuk, 40 percet kell utazz, hogy beérj az egyetemre. Mivel minden órám más évfolyammal vagy esetleg más csoporttal volt, így nem tudtam szoros, életre szóló barátságokat kötni. Egy fakultatív tárgyat, amelyet három tanár tartott ketten vettünk fel. Számomra nagyon furcsa volt a helyzet, ez precedens értékű volt. Az órák abban különböztek a kolozsvári előadásoktól, hogy az órára készülés komoly anyagmennyiséget jelentett: pl. versenyjogból, ami egy fakultatív tárgy volt, óráról órára egy a Gazdasági Versenyhivatal által kibocsátott határozatot kellett elolvasni, ami a következő óra témájához kapcsolódott, annak gyakorlati részét képezte.Természetesen voltak olyan tárgyak, ahol egy év végi dolgozatleadás jelentette az egyetlen feladatot, vagy esetleg tárgyalást kellett látogatni.

Az erasmusos társaság nagyon változatos volt: német, francia, olasz, lengyel fiatalok közül talán a német ajkúak voltak a legtöbben. Egyedül én voltam magyar. A fogadó intézmény erasmusos csapata nagyon kitett magáért. Már első nap kaptunk egy egész félévre szóló sűrű programtervet. Minden hónapban volt kocsma kvíz, kocsmatúra. Emellett volt kirándulás Debrecenbe, Esztergomba, viszont ezek nagyon drágák voltak, így egyikre se mentem el. Ha jól emlékszem minden harmadik hétfőn filmklub volt, amelyen magyar filmeket vetítettek le a külföldi diákoknak.

Amit kiemelnék, hogy a Kolozsváron megszokott életemet fel kellett cseréljem egy teljesen más ritmusúra. Nehéz volt a távolságokat bekalkulálni az ütemtervbe. Igaz, hogy gyakran járnak a tömegközlekedési járművek, de azért az az 5 perc is számít, amíg egy helyben várod a következőt. Természetesen az első héten gyakran előfordult velem, hogy valahonnan elkéstem. Viszont a hosszú utazásoknak előnye is volt: a 40 perc utazás alatt rengeteget lehet szemlélődni, imádkozni. Rendszeresen kezdtem imádkozni az Egyház zsolozsmáját, gyakrabban és többet kezdtem imádkozni, ami az Istennel való kapcsolatom megszilárdulását jelentette. Ennek később a gyümölcsét is élveztem: remek öt hónapot töltöttem békességben, szeretetben, Istenre hagyatkozva egy olyan nyüzsgő városban, mint Budapest.

Budapest korábban sem volt ismeretlen számomra: sok ismerősöm él a magyar fővárosban. Az ismerőseim által pedig remek barátokra tettem szert, két fantasztikus közösség tagja is lehettem, sok időt töltöttünk együtt, különfélébb programokkal színesebbé téve kint létünket. Többek között voltunk a Jánoshegyi kilátónál, ahol remek kilátás nyílik a városra, ha nincs köd. Mi szerencsésen kifogtuk a legjobb időt, amikor akkora köd volt, hogy vágni lehetett, de nem estünk kétségbe. Az együtt töltött idő, a barátság kárpótolt a látványért is.
Részt vettem életem első foci meccsén, ami egyben első válogatott mérkőzése is volt, nem akármilyen stadionban, nem akármilyen meccsen: a magyar válogatott a Fradi stadionjában fogadta a Norvég válogatottat az Európai Bajnokság pótselejtezőjében. Életre szóló élmény volt.

Mindent összegezve egy életre szóló élmény volt ez az Erasmus+ program, amely az elmúlt évek nyugalomszigeteként marad meg bennem. Az öt hónap alatt kevesebb kötelezettséget vállaltam, mint Kolozsváron szoktam, úgy általában, és ez pozitív hatással volt rám. A szesszió persze nehezebb volt, mert itthon is és kint is teljesíteni kellett, de ahogy szokták mondani: valamit valamiért. Azt sajnálom, hogy nem lehetett minden tárgyat megfeleltetni itthoni tárgyként, de ezen változtatni már nem tudok és már nem is akarok. Összességében mindkét tanintézményben sikerrel vettem a szesszió akadályait, úgy kezdhettem neki a második félévnek, hogy minden tárgyamat sikeresen teljesítettem.
Az egyetlen tanácsom bárki is menne Erasmus+ programmal külföldre tanulni, hogy csak akkor menjen utolsó évben, ha már kész van az államvizsga dolgozata. Én úgy mentem ki, hogy még nem volt kész, és azóta is nyögöm ennek a következményeit.