Albert Emőke, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak, II. év

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest

Ha egy szóban kellene összefoglalnom a kint töltött időszakomat akkor azt mondanám: Csodálatos! Szerintem  minden egyes diáknak ki kellene próbálni egy ilyen félévet a tanulmányai alatt, mivel ez a program fejleszt, tanít és rengeteg élménnyel gazdagít!

Jól tartja a mondás, ha nem próbálod meg, sosem tudod meg, mi lett volna. Mindig is kiváncsi természetű voltam, aki szereti az új dolgokat, így amikor először hallottam az Erasmusról, akkor tudtam, hogy én ezt bizony ki akarom próbálni. Habár előre kicsit lelombozott a tény, hogy csak Magyarországig mehetek, mert szívem szerint kicsit messzebb rugaszkodtam volna, de mint utólag kiderült annál jobb lett, mint ahogy én azt elképzeltem. Azért nem voltam lelkes Budapest hallatán, mivel magyar az anyanyelvem és ugye itt is magyarul beszél mindenki, és úgy gondoltam, ez nem lesz olyan izgalmas, mintha olyan országba jelentkeztem volna, ahol nem ismerem a nyelvet és minden idegen. Viszont, így utólag az a véleményem, hogy jobb helyet nem is választhattam volna, mert így kettős élményben volt részem, egyrészt szert tettem rengeteg külföldi barátra, de egyben megismertem rengeteg magyar diákot is, akikkel nagyon jó viszonyt ápolok.

Angol csoportba jelentkeztem, ami a legjobb döntés volt, habár eleinte kicsit tartottam a dologtól, viszont rengeteget fejlesztett a nyelvtudásomon, és ami ennél is fontossabb, hogy remekül megértettük egymást a külföldi csoporttársaimmal, és rajöttem, hogy remek barát az angol nyelv, mert nélküle nem tudtam volna kommunikálni azzal a sok jószívű és színes személyiségű emberrel, akikkel együtt laktam ezallatt a pár hónap alatt.

Na, de ugorjunk vissza kicsit a kezdetekre, ami azzal a szóval kezdődik, hogy: papírmunka. Ez az, amiben írtó nagy szerencsém volt, mert mindkét titkárnő nagyon rendesnek és segítőkésznek bizonyult, így ha el is akadtam az biztos, hogy pár napon belül megoldódott a dolog. Az tény, hogy a mobilitás nem kis papírmunkával jár, de ahogy a mondás is tartja: a jót nem adják ingyen, azért meg kell dolgozni… de megéri, sőt, ha kétszer ennyi papírmunka lenne, akkor is megérné az élményt. A mobilitás előtti papírokat éppen hogy időre, de összehoztuk, hálám a titkárnőnek, így pedig szeptember elején utazhattam is Budapestre, ahol már nagy szeretettel vártak a Nemzeti Köszszölgálati Egyetem kollégiumában, ami véleményem szerint gyönyörűszép hely és szerencsémre itt tölthettem öt csodás hónapot.

Azt kell mondanom, hogy forgalmasan teltek a napok, mert ahogy reggel megérkeztem és kipakoltam, már kellett is menni be az egyetmre, mert összerázót szerveztek nekünk erasmusosoknak, ami egy elég jó élménynek bizonyult. Másnap indultunk órára és lassan elkezdődött a félév. Két épületbe is kellett járnom órára, egyik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Kara, a másik pedig az Államtudományi és Közigazgatási Kar. Véleményem szerint így még izgalmasabb volt az egész, mert két épületet is megismerhettem, és így nem vált monotonná az egyetemre járás sem. Jó választás volt ez az egyetem, mert rengeteg színes programot, előadást és konferenciát kínált, ha az ember programot akart szervezni magának, akkor itt volt amiből válogatni. Az óráink is elég izgalmasak voltak, néhány kiételével persze, megemlíteném itt a Regionális Tanulmányok órát, ami számomra azért volt izgalmas, mert több földrészről is szó esett, és majdnem minden órán más tanár vázolta fel a témát, így pedig mindig új helyzettel találtuk szembe magunkat.

Összeségében elmondhatom, hogy az Erasmus rengeteg élményt emléket és tapasztalot nyújtott számomra, de amit legfőképp kiemelnék az egészből, ami számomra a legtöbbet adta és a legnagyobb kincsnek tartom, az a sok jó barát, akiket volt szerencsém megismerni. Ha egy mondatban kellene kifejeznem ezt az élményt, akkor azt mondanám, hogy: KINYÍLT A VILÁG ELŐTTEM. Számomra nagyon nagy élmény volt az a sok közös főzés, amit a bentlakásban lévő nagy konyhában tartottunk, mert így megimserhettük a különböző országok ízvilágát. Persze, megemlíteném még a közös kirándulásokat is, ahová már úgy mentünk mint egy nagy család, és úgy gondolom, hogy ez volt a legjobb az egészben. Ezek a kirándulások mindig csapatépítők voltak, ahol jobban összerázódtunk, talán, a leghangulatosabb pillanat az volt, amikor egy péntek este az egri kirándulásunk alkalmából beültünk a már előre leszervezett borkostolóra, és egy óra múlva a hangulat olyannyira felfokozódott, hogy zenészeket is kerestünk magunk mellé és török, német, cseh, olasz, lengyel és magyar együtt énekelte a számunkra ismerős magyar népdalokat, persze ki ahogyan tudta, több kevesebb sikerrel, de a jó hangulat garantált volt.

Egy másik, a szívemnek nagyon kedves kirándulás a Krakkói volt, amikor is a kis csapatunk elindult nagy Lengyelországba, hogy megnézzük: ott is kolbászból van-e a kerítés, vagy csak hantáznak a kedves lengyel barátaink. A kirándulás alatt megnéztük Krakkó nevezetes épületeit, és volt szerencsénk megkostólni a bigost, ami nagyon hasonlít a mi székely káposztánkhoz (de a miénk finomabb). Itt tanultam meg egy nagyon kedves mondatot is, amit megosztanék másokkal: Polak węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki, ami magyarul annyit jelent: lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát.

Ha visszagondolok erre az 5 hónapra, csak mosolyogni tudok, de úgy szívem mélyéből, mert hálát és köszönetet érzek az Erasmus+ progamnak, hiszen lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjünk egy új helyet, új embereket és új élményekben legyen részünk. Továbbá köszönöm a titkárnőknek, úgy az itthoninak mint a kintinek, hogy mindig a segítségemre voltak mindenben, nélkülük nem működött volna ez az egész, vagy legalábbis jelentősen nehezebb lett volna. Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm a barátaimnak: Fabinak, Mertnek, Maijának, Michaelnek, Miklojnak, Veronikának, Alexnek, Suzinak és Miminek is, hogy ilyen színessé és élménydussá tették az elmúlt időszakot, nélkülük nem lett volna olyan csodás mint amilyen valójában volt! Köszönöm! :)