Sarkadi Rebeka-Anna – Filmművészet, fotóművészet, média szak, II. év

The Animation Workshop (Viborg, Dánia)

Két hónapot töltöttem kint Dániában Erasmus+ szakmai gyakorlaton egy animációs cégnél/egyetemnél. Hihetetlen élmény volt, nem csak szakmailag, hanem emberileg is.

Bár dánul nem beszéltem (és mostanra is csak pár kifejezés ragadt rám), ez többnyire nem jelentett problémát. A két kollégám szintén külföldi volt: a litván Robertával és az amerikai Kirkkel dolgoztam együtt. Velük együtt egy nagyon összefogó triót alakítottam ki. Együtt jártunk ebédelni, együtt mentünk el Koppenhágába egy konferenciára, amit együtt szerveztünk, és aztán az ott tartózkodásom végén együtt ünnepeltük meg az ott töltött időmet és az így kialakult barátságunkat. Örökké hálás leszek a segítőkészségükért, türelmükért és kedvességükért.

A munka maga elég tipikus irodamunka volt atipikus munkaidővel. A dánok amúgy is hamar végeznek a munkával, én pedig gyakornokként még annál is kevesebbet kellett dolgozzak. Tízre jártam be, és többnyire kettőkor-háromkor már haza is mehettem. Csak pár alkalom volt a konferencia előtti napokban, amikor ötig bent kellett maradnom, hogy mindent gondosan elő tudjak készíteni. De ez mind teljesen önkéntes volt, a főnökeim nem szabták meg a munkaidőmet, én döntöttem el, hogy mikor szeretnék hazamenni. Ez nem volt annyira különös, mert látszólag ez a szabály vonatkozott mindenki másra is az épületben.

Az időm nagy részében e-maileket küldözgettem, fordítottam (a projektünknek román partnerei is voltak, ezért sok mindent elérhetővé kellett tennünk románul is), repülőjegyeket és szállást intéztem a konferencia vendégeinek, sőt még vízumokat is intéztem Kínába. A munka maga nem igazán passzolt a szakmámhoz, viszont lehetőséget nyújtott arra, hogy más, a szakmámhoz közelebbi eseményeken is részt vegyek.

A konferencián egy applikációt mutattunk be, ami az animációt hivatott beépíteni az oktatási rendszerbe. Itt eseményfotósként tevékenykedtem, a konferencia után pedig beszélgettem a vendégekkel, és szakmai kapcsolatokat építettem ki, többek között egy indie filmstúdió vezetőjével is.

Szintén eseményfotósként sikerült besurrannom egy workshopra, amit a dán/amerikai regény- és forgatókönyvíró Merlin Mann tartott. Az egész az ún. NiNoKo esemény keretében történt, ami egy négyhetes rezidencia, ahol három ország kreatív fiataljai (Japán, Észak-Korea és Dánia) gyűlnek össze, hogy dolgozzanak a saját személyes projektjeiken. A workshop maga ezeknek a fiataloknak szólt, akik megnyerték a NiNoKo pályázatot, de miután én is elkezdtem beszélgetni Merlinnel, és elmeséltem, hogy engem is a forgatókönyvírás érdekel, azonnal bevett a csapatba.

Magabiztosan mondhatom, hogy ez volt a gyakorlatom legmeghatározóbb élménye. Egy koreai lánnyal és egy japán sráccal dolgoztam együtt, akik mindketten animátorok voltak. Megadott kulcsszavakból alkottunk egy történetet, amit én szavakba öntöttem, ők pedig megrajzoltak. A pitchünk remekül sikerült: amíg én lelkesen meséltem a főszereplő kis madárkánk történetét, ők egy iPaden mutatták be a storyboardot, az effekt kedvéért néha komikusan ki- vagy bezoomolva. Sohasem volt még ilyen pozitív csapatmunkával kapcsolatos élményem, és ez meggyőzött arról, hogy valószínűleg tudnék boldogulni egy „writers room” kontextusában is.

Egy filmet is leforgattam, amíg kint voltam, és valószínűleg sehol sem találtam volna olyan egyedi helyszínt hozzá, mint az aarhusi múzeum tetején. A „My Rainbow Panorama” nevezetű látványosságból meg lehet figyelni az egész várost különböző színű ablakokon keresztül. Elképesztő élmény, ami teljesen összezavarja az érzékszerveidet, és a végére már alig tudod megállapítani, milyen napszakban vagy épp. A kék részeken olyan, mintha este lenne, a narancssárga részeken pedig mintha fényes nappal.

Robertával továbbá egy őzparkba is elmentünk, ahol életemben először láthattam ezeket a kecses állatokat közelről. Teljesen körbevettek, amikor meglátták a kezemben a répát, de türelmesen vártak, amíg mindegyiküknek adtam egyet. Ez amúgy része volt a búcsúbulimnak, amikoris a két munkatársammal együtt töltöttem az utolsó előtti estémet. Megmutatták a várost, amelyikben ők élnek, aztán meg Roberta hagyományos litván vacsorát főzött nekünk, és végül videojátékokat játszottunk egész este. Addigra már nem is kollégaként mutattak be új embereknek, hanem közös barátként.

Ami az anyagiakat illeti, Dánia drága, de nem drágább, mint Írország, ahol a korábbi Erasmus+ tanulmányi mobilitásomat töltöttem. Nagyjából ugyanúgy jártam, mint ott: az ösztöndíj csak a lakbérre és a garanciára volt elég. De a garanciát visszakaptam, szóval végül is nem volt annyira vészes.

A tömegközlekedés szintén viszonylag drága volt, és bár jó volt, hogy egy megvásárolt jegy érvényes buszra és vonatra is, maga az utazás körülményes volt. Többnyire csak kerülővel tudtam eljutni a célomhoz: ami kocsival egy óra lett volna, az tömegközlekedéssel három volt.

Összességében nagyon emlékezetes élmény volt a mobilitásom, mivel lehetőséget nyújtott szakmai és nem szakmai kapcsolatok kiépítésére. Bármilyen projektbe kezdenék itthon, van a zsebemben több elérhetőség olyanoktól, akik többször is biztosítottak róla, hogy bármikor, bármiben szívesen segítenek. Ennél többet nem is várhattam volna egy szakmai gyakorlattól.